Valami Amerika 2.
2008., rendezte Herendi Gábor

Gondolkodjunk pozitívan: mi az, ami jó a Valami Amerika 2-ben? Lehet rajta röhögni, sikeresen mentes a mai magyar filmekre sajnos nagyon is jellemző provinciális áporodottságtól, komolyan értékelhető színészi játék van benne. Elfogadható, stabil iparosmunka. Sajnos szekercével faragták.

A háttérsztori például hátborzongatóan bárgyú. A történet jelentős része egy magyar maffiózó szerepvállalása körül forog egy ócska darab színpadra és sikerre vitelében. Persze a groteszk vígjáték műfajában sem a hitelesség, sem a fene nagy realizmus nem feltétel, de amit itt motivációként megpróbálnak felmutatni, az echte hülyeség. Ilyen nincs, nem is lehet, nem is vicces, nem is értelmes, nem is logikus. Sajnos ez a maffiás szál nekem amúgy sem jött be. Határozottan rontotta a közérzetemet, hogy betevő millióikat mások véresre verésével kereső, primitív, korlátolt embereket megpróbálnak alapvetően kedves, normális, szerethető emberekként bemutatni. Ez már nem csak hiba: kifejezett otrombaság is. (Sajnos nem tudom megállni, hogy ne Guy Ritchie jusson az eszembe. Az ő lúzersztorijaiban vannak ilyen brutális méretű, irritáló, irreális slendriánságok, l. pl. a Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső arcátlanul slamposan odakent alapfelállását. Persze, ha milliomos akarsz lenni, arra az a legjobb mód, ha előbb összekaparsz egy hatalmas rakás pénzt seperc alatt, aztán meg nem kaparsz tovább, hanem az egészet felteszed egy illegális pókerversenyen. Sajnos Herendi Gábor épp a hibák terén tanulta a legtöbbet Guy Ritchie-től.)

A másik alapvető gond a filmmel, hogy irgalmatlanul kiszámítható. Nem csak nagy vonalakban, de részleteiben is. Az „persze” triviális, hogy ki kivel fog összejönni a végén, milyen „szívszorító” fordulatok után. Nem kéne ennyire magától értetődőnek lennie, de amikor az egyik szereplő egy szemetes konténer mellett telefonál, azt lehet is lehet tudni, hogy a telefon a konténerben fog landolni, és az is borítékolható, hogy két perccel később utánaugranak. És lőn. A meglepetésektől és csavaroktól tehát meg vagyunk kímélve. Ennek köszönhetően aztán a történettől, mint konfliktusok és súrlódások valamiféle végkifejletbe torkolló sorozatától is (Helyette van eszközeiben megint A Ravasz, az Agy…-at idéző zárókép.)

Mi az tehát, amitől a film mégis működhet? Az egyik ilyen tényező a helyzetkomikum. Ahogy a klasszikus habostorta-jeleneten is képesek vagyunk akár ezredszerre is röhögni, ha jól van megcsinálva, úgy a film poénjai is viccesek, még ha kilencven százalékukat láttuk is máshol és máskor. A maradék tíz százalék pedig elismerésre méltóan eredeti és szellemes. A Valami Amerika 2 lényegében nem más, mint egy fal sztori ahhoz, hogy vicces dolgok történhessenek. Ha úgy tetszik, egy filmszerű kabaré. A másik tényező pedig a meglehetősen közhelyes, de mindenképpen dögös zene.

Ez a dögösség (coolness) amúgy a film egészét áthatja. A legtöbb szereplő két lábon járó sztereotípia, a férfi-női interakciók javarészt a szexuális vonzerő körül forognak, a problémák és konfliktusok pedig elsimíthatók pár kedves gorombasággal, némi romantikával és/vagy egy jól célzott poénnal. Néhol ez már fárasztó is egy kicsit. Én legalábbis nem látom, miért jó, ha az a cselekmény egyik kulcstényezője, hogy az egyik főszereplő hány nővel, mekkora lendülettel tud kefélni. Ha már itt tartunk, azt sem bántam volna, ha a mellékszereplő nők elsöprő többsége nem szexéhes libácska, aki egy szenvedélyes éjszakáért cserébe bármibe belerángatható. Ez így talán túl egyszerű, túl sematikus. A készítők szemlátomást — annyira szemlátomást, hogy ez az álláspontjuk a film cselekményébe is beépül — azt gondolják, hogy ma Magyarországon sikeres filmet csak és kizárólag a szórakoztatásra építve lehet csinálni. Könnyen emészthetően, reklámfilmes eszköztárral és kiszámítottsággal, és viccesen, mindent csak viccesen.

Ami mázli, sőt, a hazai filmes viszonyok között kisebb csoda, hogy mindezt sikerült izzadságszag-mentesen megvalósítani. Szépen, gördülékenyen lemegy egy vicces film, ordító reklámok (ezeket szépen, elegánsan berakták a stáblistába), nyilvánvaló csóróság és ripacskodás nélkül. Kár, hogy nálunk már ez is hírnek számít.