Nagy bánatom volt eddig, hogy a régi Chinon csodálatos, nagy fényerejű, csupa üveg, fix fókuszos, manuális objetkívjeit nem tudtam a Canonnal használni. De most sikerült szereznem egy adaptert, amivel a K-bajonettes objektíveket is felkattanthatom. Persze se autófókusz, se automata üzemmódok, kézzel kell betekerni mindent, de a remek képalkotás mindenért kárpótol. Ténylegesen képes vagyok élességet állítani manuálisan, pedig az eddigi objektívekkel nem látszott elég, és a tesztképek is tök jók lettek. Ma el is indultam, hogy majd milyen klassz fotókat fogok csinálni, tele volt a táskám objektívekkel, meg persze a vázzal, tisztára profi fotós feelingem volt. Ami persze el is párolgott, amikor kiderült, hogy a memóriakártyát, azt otthon hagytam. Így nem kaptok esti office-feelinget máma. Sőt, mivel holnap muszáj leszek időben elhúzni, ezért már ezen a héten se.

A korai elhúzást az RPG-party indokolja. Minden erőfeszítést igyekeztem megtenni, hogy el tudjunk kezdeni valami sztorifélét, még ha lassan és bicegve is. Remélem, nem lesz a dologból koksszá égés. Ma a melóhelyen csak azért nem ez járt a fejemben egész nap, mert egy rakás lapátolnivalóm akadt, és M. végre eleget tett igéretének, és bevont az egyik titkos ügyosztály munkájába. Megbízatást is kaptam, meg egy rakás For your eyes only típusú doksit hozzá, szóval fontos embernek éreztem magam.

Az ónos eső amúgy egészen játékossá varázsolta a munkahelyemnek is otthont adó programozótelepet. Tegnap egy földszinti tárgyalóban próbáltam meg nyitva tartani a szemem a szokásos heti értekezleten, amikor egyszer csak azt látom, hogy befagyott medence előtt, a kockaköveken egy öltönyös programozó csúszik el oldalra, szétterjesztett karokkal, velem szembefordulva. Aztán még ketten követették. Mintha egy videoklipet néztem volna.