A Xiphok tervezett migrációja gond nélkül lezajlott, nincsenek is annyira zsúfoltan, mint féltem, hogy lesznek. Kissé kihűlve érkeztek meg, de elég hamar feltalálták magukat. Úgyhogy most már nem csak a négy harcsát kell etetni minden reggel, de őket is: mivel mást esznek, ezért egy két-három perces szertartássá biztosan kibővült az etetés. Annyira ráizgultam erre a témára, hogy elhatároztam: felszerelem a már nagyon régóta tervezett új polcrendszert, és a Xiphok régi apartmanját átalakítom egy brakkvizes akváriummá. Nekem ugyanis azok tetszenek a legjobban az akváriumhoz kapott képeskönyvből, és érdekesnek is hangzik a koncepció. Persze csekkoltam, vannak „könnyű” tartásfokozatú halak, mert lelkesnek lelkes vagyok, de hogy az elmúlt pár hétben nem metamorfizálódtam szakképzett akvaristává, az is biztos.

Legújabb szerepjátékos karrierem egyik érdekes vonása, hogy kifejezetten szeretem az olyan kalandokat, amelyeknek van direkt és felismerhető formája. Pár hónapja, csak a móka kedvéért képes voltam napokig ülni a számítógép előtt, és rajzolgatni a Down in the Bonehoard térképét — aki egy kicsit is ismer, az tudja, micsoda villantás volt ez tőlem. Most is egy ilyen projekten dolgozom, mi több, most két pálya összeolvasztásán dolgozom egy kalandba. Remélem, jó lesz — ezekkel a játékokkal sincs kevesebb munka, de nekem mégis jelent valamiféle megelégedettséget, hogy sikerült továbbvinnem valamit, ami nekem is annyira tetszett anno.

Ma gondoltam, behozom a lemaradásomat, és ha elég ideig maradok benn, megcsinálom azt az éjszakai irodaház-fotót, amivel a múltkor annyira beégtem a memóriakártya hiánya miatt. Sikerült leszoknom róla, hogy mindehová egy raklapnyi objektívet vigyek, sikerült minimumra szorítanom a felszerelésigényemet. Mindenki elment, magamra csuktam az ajtót, kiszórakoztam az élességet a manuális objektívvel, lenyomtam a gombot — csak hogy ismét szemembe villanjon a NO CF felirat. Egyszerűen nem hiszem el.