„Novemberben libát kell enni” — adta ki a jelszót idesanyám, november utolsó napján, és libát sütött nekünk, párolt káposztával és dinsztelt krumplival, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Ez persze a komplexust is rám hozta némileg, ‘iszen eszembe juttatta, hogy mióta kacérkodom már egy full liba feldolgozásával. Aztán valahogy soha nem lesz belőle semmi, holott biztosan jó sokáig kitartana, még ha vacsoravendégeket hívnék az első körre, akkor is.

Ezúttal pár combbal meg némi kis mellel értük be, de hármónknak ez is bőven elég volt, mi több, ha jól tudom, a Christopher Prücsökkel érkező húgomék sem maradtak éhen az este. Ebéd után én agonizáltam egy sort a kanapén — voltaképpen szundikáltam is egy kicsit, figyelve arra, hogy néha azért felébredjek, és hozzászóljak valami olyasmit a társalgáshoz, aminek legalább látszatra van értelme.

Tegnap James Bondos cikket írtam az I hate it here-re, felkészülésképpen megnéztünk két klasszikus, Sean Connery féle James Bondot, hogy leellenőrihessem, tényleg úgy vannak-e a dolgok, mint ahogy emlékeztem rájuk. Azt hiszem, 2008 vége most már mindenképpen James Bond jegyében telik, hiszen közeledik felém két könyv a tengerentúlról, és a Casino Royalt is megrendeltem DVD-n. Úgy látszik, küzd bennem az életben maradásért a macsó perszonám.