Egy nap terepmunka

Trychydts | | | 2008., szeptember 16., 13:09 | | |

Azt talán sose feledem el, hogy mit mondott Luca Brasi az Igazgatótanács ülésén, amikor kiderült, hogy Kalóz elaludt a saját maga által szervezett rendezvényen, és emiatt több százerzres kárunk keletkezett. Most sem fogom leírni; ugyanakkor valahogy én is megjegyeztem, hogy olyan nincs, hogy az ember elfárad, amíg dolga van.

Well, a társcéges partyn, ahol voltam, szemlátomást még nem találkoztak Luca Brasival. Reggel: dögös céges csúcstalálkozó, vezérigazgatók és tulajdonosok mondanak mindenféle beszédet, én, kvázi-sajtó meg pár kollégával egy légkondicionált, mindenféle kábelekkel és drótnélküli nettel bőven ellátott szobában üldögélünk, fülünkön tolmácsgéppel, hogy a koreai fejes karattyolását is halljuk; körülöttünk mindenfelé lazacos és kaviáros szendvicsek, kávés- és teásbödönök, és persze pogácsa. (Már csak az újságíró-hagyományok kedvéért is.)

Déltájban egy sajtótájékoztató, ez már egy kicsit súrolósabb, nekem például már nem jutott tolmácsgép, sajtóanyag se, pedig nem tudok franciául. Mindegy, itt már lényegesen nagyobb számban vannak jelen mindenféle médiahiénák, úgyhogy a hangulat is jóval bágyadtabb.

Este megyek vissza, akkor már csak a lépcsőházban ácsorgunk, várunk, pontosan nem is tudjuk, kire. Hullafáradt házigazdák hevernek-üldögélnek-kókadoznak mindenféle sarkokban, ők sem tudják, mi merre hány méter, nem is ismerik a frissen megalakult konzorcium projektvezetőjét sem. Így aztán minden, a lépcsőn lejövő öltönyös potenciális riportalany — aztán van, aki vigyorogva mond valami vicceset, van, aki csak a kabátjáért tántorog el, van, aki egyenesen átgázol rajtunk. Végül egy ősz hajú muki lejön és elkezd beszélni, de be pl. nem mutatják, úgyhogy a nevét a névtáblájáról lesem le.

A hatos számú alfőnököm jóváhagyja a tervezetemet — lám, ő is fáradt, mégis tartja magát — aztán spuri. A McDonaldsból még továbbítom a hírt a központnak, aztán irány haza. Vár a mézes csirke, a ruccola saláta és egy egészségileg kissé megroggyant menyasszony. De persze nem maradt otthon, mindig is volt érzéke a heroikus gesztusokhoz.

Talán a tudatalattija is velem értett egyet, amikor arra ösztökélte, hogy a 6:25-ös ébresztő-trailer után ne 6:35-re, hanem 7:35-re hangolja újra a telefonját. Még szerencse, hogy az én ügyeletes őrangyalomat nem lehet ilyen ócska trükkökkel becsapni.