Tegnap megvolt az első igazi kihívás a munkahelyemen.

Eddig ugye viszonylag egyszerű volt a dolgom, tulajdonképpen sima újságíró-meló, könnyítve azzal, hogy itt most nincs szerkesztőség, amelyikkel birkózni kéne. Van egy anyag, legyen belőle egy sokkal rövidebb, de sokkal olvasmányosabb anyag, és ha még a céget is sztárolom vele, az maga tökély. A főnököm elkiált pár hívószót, én meg visszaviszek egy közleményt, amiben megfelelő sor- és hatásossági rendben ott vannak a hívószavak. Szóval business ez usual meló, tényleg.

Erre egy mellékfőnök kitalált nekem két feladatot; úgy voltam vele, hogy ha törik, ha szakad, befejezem az elsőt. A hézag az, hogy kifejezetten egy olyan témáról volt szó, amelyikhez:

a, eddig lövésem sem volt,
b, másnak sem volt eddig igazán lövése (pont ezért kell háttéranyagot szerkesztenem),
c, forrásként kizárólag mindenféle hivatalos dumákkal felhigított, egy több éves időskálán szétszórt dokumentum-hegy áll rendelkezésre, amelyik ráadásul tele is van mindenféle irritáló kereszthivatkozásokkal.

No mindegy, szóval már harmadik napja izzadtam, komolyan, mintha a Mount Everestet kellett volna arrébb tennem egy fülpucoló pálcikával. És akkor, végre, eljutottam a „kész” állapotig. Ami persze csak jó esetben kész, egy kicsit rosszabb esetben masszív javításokkal jön vissza mellékfőnöktől, egy kicsit még rosszabb esetben mindenféle jóindulatú instrukciókat kapok, hogy hogyan és merre fejlessszem tovább az anyagot. Legeslegrosszabb esetben pedig visszajön egy „inkább hagyjuk” tartalmú üzenet, amitől, próbaidős lévén, aki éppen nagyban építgeti szintetizátori renoméját, kifejezetten rettegek.

No mindegy. Tényleg vannak pontok egy ilyen projektben, amikor a hozzám hasonló kommunikációs egyszerűen nem tud továbblépni feedback nélkül. Elküldöm az anyagot, megyek haza, már kong a folyosó az ürességtől, csak a közvetlen főnököm ketrecéből jön még ki némi világosság. Részben megkönnyebbült vagyok, részben meg para, hogy mit hoz ki a dologból a főnök.

Otthon is csekkolgatom az irodai mailemet, naná, ha meg kell halnom, hát haljak meg gyorsan. És lőn: 23:22-kor ott is a válasz a főnöktől. Remegő kézzel nyitom meg: széna vagy szalma?

Egyik sem. Elfelejtettem csatolni az állományt.