Parkolás

Trychydts | | | 2008., július 06., 15:39 | | |

1 Trackback

Az idejét nem tudom megmondani, mikor voltam utoljára vidámparkban, de hát ugye volt Morwennek ez a diplomaünneplős murija, gondoltuk, elmegyünk, és megnézzük, mennyire vagyok laza. Hát, eléggé az vagyok. Voltak mindenféle, gagyi retróságok, még fiatalabb koromból, amit, ha ma látnék először, persze csak kiröhögni tudnék. Így, hogy emlékszem arra az időkre, amikor effektíve féltem ugyanezektől a díszletektől, így örülök, hogy nem nyúltak hozzá, és maradt olyan, amilyen van.

A „menjünk fel kétszáz méterre, és lógattassuk magunkat fejjel lefelé, miközben időnként elfordulunk egy tengely mentén 270 fokot”-típusú kütyüket inkább mellőzetem. Egy kivéltellel, oda is Kathyvel közösen szálltunk fel, és a másfeledik perc után frankón el is uralkodott rajtam a pánik. Amikor az ötszázadik kört tettük meg egy biztonságosnak még véletlenül sem kinéző acélketrecben, olyan magasan, ami nekem már statikusan is sok, akkor már konkrétan üvöltöttem is, legalábbis azt hiszem.

Azért a szabadesésgépet, tériszony ide, tériszony oda, egészen jól viseltem. Meg a régi — műemlék-régi — hullámvasútra is felültem, pedig gyerekkoromban oda is csak jelentékeny családi terror hatására voltam hajlandó felmerészkedni.

A játékterem viszont bezárt. Ezt külön sajnáltam.

Morwen eléggé überlaza volt, és ezúttal volt alkalmam világosban is megszemlélni a haverjait — nem tudom, volt-e már olyan, hogy kvázi vadidegenekkel valaha is ekkorát lazítottam volna így elsőre. Mondjuk kevesebben voltunk, mint számítottunk — mintegy bemelegítésképpen meghallgathattuk a beszámolókat a megagáz kifogásokat, hogy ki miért jött el. Nemtom, számomra azért legalábbis felveti a kapcsolatfüggőség gyanúját, ha valaki csak azért nem jön el, mert nem tud elszakadni a pasijától/csajától/pincsikutyájától egy délutánra, ha már a csaj/pasi/pincsikutya nem szeret vidámparkolni.

Zárásra eléggé lefáradtunk mindannyian. A szintén jelen levő Chloé ugyan még invitált bennünket egy hajnalig tartó bulira, amit első körben elfogadtunk, második körben aztán mégsem. Fáradt voltam és megelégedett, ahogy az ősi közhely mondja, és már nagyon csábítóan hívogatott a még reggel készített, hatalmas tál amerikai saláta.