Reggel csipog az órám: ezer alkalomból egyszer kell, hogy csipogjon, de mivel a hetem, hónapom egy merő hajtás volt, a szombat reggel hét órás kelés már az én abszolút intuitív és híresen rugalmas bioritmusomnak is sok egy kicsit. Fél órás meditáció azon, akarok-e egyáltalán menni, de aztán csak kimászom, és öltözködni kezdek. Végül is, nem emlékszem olyan időszakra, amikor hallottam volna Morwent tizenöt percig egyfolytában zsörtölődés, sértegetés, cinizálás, káromkodás, csipkelődés, anyázás stb. nélkül beszélni. Valaki, valamikor rászabadította az Univerzumra, azóta is itt van, hogy emlékeztessen bennünket: senkinek az egója sem nőhet az égig, aki nem bírja elviselni, hogy időnként úgy istenesen orcánkarmolják, minősített esetben a legszélesebb nyilvánosság előtt. Ma viszont tudományos előad. Plusz már elég sokféle ruhában láttam, de kiskosztümben még nem, plusz már elég sokféle hajjal láttam, de szőkén még nem. (Szőke, hahaha: „borostyánszőke” a lelkem, amit, ha barnának vagy rókavörösnek nem is neveznék, de azért szőkének sem. A festett hajszínek világa nemes egyszerűséggel túl van a hagyományos emberi érzékelés határain.)

Fél kilencre érek oda — az Intézet kémcentrumokat megszégyenítve titkol minden infót, amely önnön konferenciájával kapcsolatos. Az elképzelés nyilván az, hogy aki szeretné tudni, mivel foglalkoznak a Cég kémiára specializált fiatal kutatói, az majd szert tesz megfelelő kapcsolatokra, már eleve rendelkezik velük, vagy elég talpraesett ahhoz, hogy kezelje a problémát. Én az utóbbi kategóriát választom. Persze Morwent is kifaggathatnám a dologról, csak hát a hölgy fentebb röviden összefoglalt természetrajzából következik, hogy ha e-mailben kérdezem meg, hogy hol és mikor beszél ma, akkor nagyjából ötven-ötven százalék az esélye, hogy egy kedves útbaigazítást vagy egy virtuális gyomorba rúgást kapok válaszul, és nekem erre a hónapra már tényleg elég a stresszből és a kockázatokból.

Végül is újságírói időzítő ösztöneim nem tévednek nagyot, csak egy előadásról maradok le, Morwen meg csak a szünet után jön. Üveges tekintettel bámulom a kivetítővásznat. Van itt minden: cinke-tojássárgája elemzés, mikroareoszolos levegőszennyezettségmérés, kromatográfiás vizsgálatok optimálása, szórakozás mindenféle kolloid polimer rendszerekkel. Tudományos neveltetésemnek köszönhetően azért úgy kábé értem, miről van szó. Az előadók színvonala fluktuál, de azért mindenki tud Power Pointot készíteni vagy lopni (egy-két céges sablon is van, amit nem feltétlenül érzek az etikai csúcsteljesítménynek, de sebaj) és folyékony kísérőszöveggel ellátni. Azért van, aki bemagolt szöveget ad elő vagy olvas fel trükkösen, pontosan nem is tudom — az intonáción nagyon érződik, hogy nem élből ilyen laza és összeszedett.

Morwen tehát a szünet után lép a pástra; az alábbiakban azt írom le, ahogy nekem leesett a dolog, ha tehát valaki az ebben a cikkben fellelhető utalásokra kívánja alapozni a gyógyszercégét, könnyen lehet, hogy ráfázik. Morwen amúgy a jobb előadók közül való, legalább lazán beszél, ügyesen prezentál. Kár, hogy az információ/időegység mutató sokkal feszítettebb annál, mint ami lehetővé tenné az elmélyült megértést. Ugyanakkor persze én vagyok az egyetlen nem vegyész a teremben, nyilván mindenki inkább képben van a hi-tech szerves kémia rejtelmeivel, mint én.

Amennyire átködlik nekem, Morwen rejtélyes kísérletei (magát a kísérletet én most nem ismertetném, akit érdekel, olvassa el) valójában biológiailag degradábilis gyógyszerpolimerek vizsgálatáról szól. Vannak olyan anyagok, amiknek az a feladatuk, hogy más anyagokat (ez utóbbiak a tulajdonképpeni gyógyszerhatóanyagok) vigyenek be a szervezetbe. Ahogy szépen lassan bomlanak le, úgy adják ki magukból a hatóanyagot. Ez — az előadás szerint — egy fokkal szofisztikáltabb módja a gyógyszerbevitelnek, mint a hagyományos módszer, kevesebb hatóanyaggal is el lehet érni ugyanazt a hatást a szép, fokozatos adagolásnak köszönhetően. Kevesebb hatóanyag, kevesebb mellékhatás, ami mindenkinek jó. Persze ezekkel az anyagokkal kapcsolatban nyilván alapfeltétel, hogy maguk se legyenek toxikusak, meg hogy ne lökődjenek ki a szervezetből. Morwen vizsgálatai ezeknek a feltételeknek az előállítására vonatkoztak, egy máskülönben (ha jól értettem) egész jó tulajdonsággal bíró vegyület (Poli(tejsav) (PLA)) esetében.

Az alapfeladat az volt, hogy a cucc legyen egy kicsit kevésbé víztaszító. Ezt, persze még mindig csak akkor, ha nem értettem félre valamit, úgy érték el, hogy az anyag molekuláit kiegészítették egy másik molekulával (Pluronic®6800), aminek van egy hirdofil („vízbarát”, nem víztasztító) láncca. Ezek a hirdofil láncok lesznek azok, amelyek majd a víz felé fordulnak, és így lehetővé teszik, hogy a gyógyszerhordozó anyag is oldódjon a vízben.

A másik dolog, amit vizsgálni kellett, az a fehérjék megtapadása ezen a megváltoztatott felületen. (Az előadásban nem szerepelt, de én véletlenül épp tudom, hogy biológiai folyadékok és szilárd felületek kölcsönhatásakor a fehérjék adszorpciója (megtapadása) egy nagyon fontos faktor; nem mindegy, hogy megtapad-e valami vagy ha igen, akkor mi és hogyan.) A fehérje megtapadásának a mértékét úgy vizsgálták, hogy marhaalbumint (ez is egy fehérje) fecskendeztek a folyadékba, amin a vizsgált polimer úszkált. Ezután a polimert rátették egy szilárd hordozóra, és ott nézegették (egy nanométeres felbontást is lehetővé tevő mikroszkopikus vizsgálati eljárással), a fehérje-megtapadás mértékét és megoszlását. A konkrét fegyvertényt nem értettem teljesen, de a lényeg, hogy a hirdofilizációt lehetővé tevő adalékanyag itt is frankón bevált.

Háttérinformációink szerint a bíráló a dolgozatot 98%-ra értékelte, amiért ezen sorok írója ezúton is szeretne gratulálni.