IQ-fürdő

Trychydts | | | 2007., november 27., 10:47 | | |

Reggel felkelek, berakom a táskámba a Fujit, a fényképezőgépet (persze az is Fuji), és elindulok sztorira vadászni. Elég régen dolgoztam ennyire intenzíven tudományos környezetben, egy hónapig pedig még sohasem. Ennek megfelelően olyan iszonyatosan magas lett az intaellektuális töltöttségem, hogy majd szétdurran az agyam. Legyen szó pszichológiáról, tudománytörténetről, nyelvészetről vagy történelemről, csak úgy ontom magamból a cikkeket — és még legalább ennyit kell csak elolvasnom és megszerkesztenem. (Megpróbálkoztam egy programozó matematikai előadás-sorozattal is, de beletört a bicsakom.)

Egyik pillanatról a másikra esett ez a meló a nyakamba. Éppen a pályaudvar felé sétáltam, hogy megpróbáljam Napocska elveszett szemüvegét visszaszerezni az elveszés állapotból. Csörgött a telefonom, egy régi szerkesztőm volt a vonalban, és mondta, hogy ha egy mód van rá, szükség lenne rám, mert piszok gyorsan, mert van egy egy hónapos project, és nincsen, aki csinálja.

Hát most már van; időközben kidőlt mellőlem a mellém rendelt asszisztens, úgyhogy most Balu ismét a kollégám. Ez a hét az utolsó, és akármennyire jól esett ez a kis plusz-iq, azért egyáltalán nem bánom, ha vége lesz. Pihi persze nincs, hiszen, ha minden igaz, egy hét múlva már az új melóhelyemen fogom húzni az igát. Mármint az új állandó melóhelyemen, mert, ha minden a tervek szerint halad, decembertől már az is lesz nekem. Együtt kelünk majd Napocskával, és nekem is lesz irodám, ahová minden nap be kell mennem, és hivatásszerűen kreatívnak kell lennem. Ye.

A talált tárgyak osztálya amúgy a pályaudvar egyik legeldugottabb, legsötétebb, fényes nappal is egy ócska villanykörtével megvilágított helyiségben van. Egy pókhálós nénike egy pókhálós nyilvántartókönyvben néz utána a szemüvegnek, de szerintem csak azért, hogy egy kicsit tovább legyen egy kis társasága — a könyvbe ugyanis, ha jól látom, még a múlt század utolsó negyedének közepén írtak utoljára.