Gyomorkeserű

kzt | | | 2007., szeptember 18., 8:50 | | |

Eddig tartottak a bárányfelhők. Cincoghatnék én szépeket a munkahelyemről, de nem tudok. Igen, a fő probléma leginkább az emberekkel van. Szóval kezdet kezdete óta nem élek a fél órás ebédszünetemmel, hát múlthéten megemlítettem a főnökömnek, hogy esetleg nem lehetne-e… és még végig sem mondtam a kérdést, már vágta rá, hogy persze, persze fél órával előbb elmehetek. Igen, ez lett volna a logikus. Meg is beszéltük. Számára is ez volt a logikus, ám a kollégáknak már kevésbé. Volt, aki valósággal felháborodott azon, hogy mi az hogy én fél órával előbb elmehetek?! – merthogy ez nem fair… – Ehh… nem a fenét! Elvégre azt is megtehetném, hogy négykor lépek le ebédelni, nem? Akkor meg nem mindegy, hogy hazamegyek, vagy a szomszéd utcában lévő csehóba főzelékezni egyet? De igen. Ám a magát visszafogni nemtudó Mr (vagy Miss/Mrs?) „nekemmindenáronebédelnemkellmertkülönbenmeghalok” úgy gondolta, hogy ha ő nem mehet el fél órával előbb, mert szüksége van az ebédszüntére, akkor had’ ne már én se… péntekre ki is tört a balhé. A HR-es jött, látott, és győzött, így tegnap óta megint fél órával többet dolgozom, mint a többiek, mert nekem az ebédszünet akkor sem kell. Ezt meg fogom említeni a próbaidőm leteltekor…

Arról nem is beszélve, hogy a gyanusítottam, nem csak ebédelni szokott, hanem minden órában tart egy 10 perces cigiszünetet… aha, aha… szívesen összehasonlítanám napi ledolgozott óráink számát. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel többet keres nálam. Szóval ezek azok a dolgok, amikbe nem nyugszom bele, hanem változtatok rajtuk. Már csak ki kell várni a megfelelő pillanatot.