Azt hiszem, ha lenne egy teknőctarka macskám, amit nevezhetnék Pacalnak, azt tényleg el tudnám viselni, még a macskakaja és -alom bűzével együtt is. Világéletemben a teknőctarka volt a kedvenc macskaszínem, erre nekem csak a heveny neurózisban szenvedő, szénfekete Jackson Pajtás jutott.
Amúgy nekem semmi bajom a meleggel, már feltéve, ha dönthetem magamba a teát egész nap, és fürödhetek naponta négyszer fél órát tizennyolc fokos vízben. Szerencsére ezt megszervezni még nem egy nagy logisztikai feladat, és a Kathy által felinstallált sötétítőfüggönyt sem tudom túlértékelni, pedig komolyan dolgozom ezen a kihíváson. Meg hogy az előző hűtőnket leinstalláltuk a pincébe, így most hely is van a lakásban, plusz egy régi-új perzsaszőnyeg.
Cal remek házigazda. Teletömi az embert máktortával, remek mesélő, tud atmoszférát teremteni, meg citromos English Breakfastet főzni, designos üvegkancsóban szervírozva. Fahéj konyhája van, old school edényekkel, ahol el lehet készíteni a mexikói palacsintát, miközben a sütőben sül egy valódi, A-kategóriás máktorta, és toleránsan napirendre tér a fölött a tény felett, hogy míg a recept határozottan azt írja elő, hogy addig fűszerezzük a tölteléket, amíg az nem „lángol”, a végeredmény egy evőkanál Tabasco szósz és egy rakás chilli hatására is éppen csak pikáns. Nem baj, azért a cucc így is szépen elfogy, hallhatunk egy rakás jól előadott sztorit, és többé-kevésbé egyenlő arányban rángatjuk ide-oda a társalgás fonalát — M-Z-t is beleértve. Tekintettel arra, hogy nekem az alapprogramomba van belekarcolva, hogy az MZ-féléket kedvelnem kell, nagyon határozottan örülök annak, hogy M-Z esetében ehhez nem kell tolerancia-tablettákat szednem. A szellem napvilága szerencsés pillanatban kandikált be az ablakán és ez elég szuper.
Attól már egy kicsit elszoktam, hogy falkányi biológussal együtt múlassam az időmet, de ez persze nem zavar abban, hogy bezabáljam a Nalyoék által előállított, hiper hidegkaja-költeményeket, külön figyelmet fordítva a májas-szalonnás ízesítésű szójafalatkákra. Kellemesen nosztalgikus este volt, érdekes volt belegondolni, hogy régen szinte kizárólag az ehhez hasonló fajzatokkal barátkoztam, mi több, Szeve valamikor kollégám is volt a Cégnél (Nalyo is, meg persze Balu is, de ők semmit nem tettek hozzá az össz-nosztalgiámhoz). A végére az égvilágon mindent megtudok az ürgefogás rejtelmeiről, sőt, nalyo még abba is beavat, miért sorakozik sok-sok, tűkkel teledöfködött, Trychydts-hajszálakkal kipreparált Voodoo-baba a polcokon. A tanulság: ha elkészült a szakdolgozatod, fogd be a pofád; az ökölógusokat jó hírekkel etetni és piszkálni szigorúan tilos. Legközelebb minden bizonnyal így teszek majd, különben aligha lesz megint lehetőségem arra, hogy literszám görgessem magamba a jéghideg Canada Dry-t azoknak a mennyezetig érő könyvespolcoknak az árnyékában. Amúgy ki tudta, hogy nalyo egyszer képes volt kiporszívózni egy tranzisztort egy deck belsejéből?
Leah, aki mostanában foglalja le a napjaimat, meg egy jó fej. Nyugodtan, a nyalizás látszata nélkül leírhatom ezt itt, hiszen magyarul egy árva kukkot nem beszél a drága, montrali egyetemista-csemete lévén, afféle pszeudo-rokon, akit nekem kell guide-olnom, ha már elugrott egy kicsit ismerkedni a Sprawl rejtelmeivel. Végigrandalírozzuk a kedvenc helyeimet: a Vörös Oroszlánt, ahol megtanítom kanasztázni, én pedig megtudhatom, milyen az a „no mistake Uno”; szerzünk zacskós vizet a helyi katasztrófavédelemtől, természetesen nem azért, mert nem maradnánk nélküle életben, hanem mert fun. Tízperces történelemórát tartok fél éjfélkor a város közepén, és együtt nézzük meg az új Harry Potter tridet. Ma meg megyünk, megnézzük, hogyan őrülnek meg mifelénk az utolsó kötet kijövetelének örömére. Szerencsére ott még nem tartunk, ahol Tükörországban tartanak, egyelőre senki nem sátrazik a könyvesboltok előtt — így azt hiszem, ma este nyugodtan otthon hagyhatom a sokkolómat.