Odavágom a könyvet

Ez a könyv rossz. Nem úgy rossz, ahogy az a repülős könyv Exupérytől, amit csillogó szemekkel nyomott a kezembe még Balu, és ami irodalmilag tényleg oké, de csak a repülés, a repülés, a repülés, a repülés, a repülés és a repülés után képes bármi másról szólni. Nem úgy rossz, mint amikor egy bizonyos kortárs szerző művét csak nagy nehezen tudtam végigrágni, mert abszolút nem nekem szólt, de aztán állati izgalmas volt vitatkozni róla az egyetemen, pláne, amikor kiderült, hogy ordas rajongói is vannak. Úgy rossz, hogy olvashatatlan, de ráadásul, mindennek a tetejébe kiszámítható és tökéletesen üres is. Egy nagy nulla, az első egy-két fejezet becsábított az erdőbe és onnantól kezdve merő frusztáció volt minden betű. Mondom ezt én, aki egy hétvégén elolvastam 900 oldal klasszikus görök filozófiát és levizsgáztam hármasra; mondom ezt én, aki tanulmányai során sajnos nem tudta megkerülni, hogy Hegelből is elolvasson és értelmezzen száz oldalt. Most azt mondom: keblemre, Friedrich!

Az Amerikai Istenek, erre már sokadszorra jövök rá, valószínűleg csak azért működött, mert egy monumentális eposz. Képzeljük el az Odüsszeiát kisregény-formában, és rögtön rájövünk, mitől is kevesebb még a nullánál is ez az írás. Ha valaki egy tornaterem nagyságú teret rak ki mozaikokkal, akkor az ad teret annak, hogy az ember értékelni tudja a látvány összetettségét, a kis, egymásba kapcsolódó töredékeket, a képeskönyv-feelinget. Amikor egy kétszáz oldalas könyv első harmada-majdnem fele semmi másról nem szól, mint cselekményszálak indulásáról, akkor egy kicsit már más a helyzet. Normál esetben, kicsit sokoldalúbb íróknál mindegyik elég lenne egy fordulatos regényhez, de NlGmn csak csempézni tud. Ezúttal azonban csak egy ház mögötti sufni burkolását vállalta el, így aztán kiderül, hogy a hatalmas, gigantikus, mega-giga kalandnak induló történetek háromnegyede még egy kis túlzással is csak egy lepke szellentésével ekvivalens izgalmakkal jár, mert hat oldallal látjuk előre a jövőt (legalább itt van egy kis tündérmese-feeling), és az se valami nagy agyasság. Hanem egy piti kis összeollózottság az elmúlt évszázad mesekönyv-zsánereiből. Mindenféle hozzáadott érték nélkül. Valaki villog, hogy bibibi, bazibb nagyobb ollóm van, mint nektek, hihihihi.

Visítottam, amikor vége lett. Elsősorban a fájdalomtól, amit az addig való eljutás okozott — de a megkönnyebbüléstől is.