Hátunk mögött hagytuk a farmot. A napsütést. Az állatokat. Az élvezetes vidéki portát. Szóval szomorúan csomagoltunk. Szomorúan zártuk be az ajtókat, élesítettük a riasztót, és stoppoltunk buszt, hogy bevigyen minket a közeli kisvárosba. Nagyszerű négy napot töltöttünk el a farmon, és ezzel a lendülettel el is döntöttük, hogy előjegyeztetjük magunkat nagybátyámnál augusztusra két hétre, mint főállású nyaralók. Örült nekünk.

A vonat indulásáig még volt bő két óránk. Ettünk egy-egy óriási pisztácia-fagylalt kelyhet (életem egyik legjobb fagyija volt!), aztán csatangoltunk még egyet rövidet a városban is. Fura volt a metropoliszi nyüzsgés után vasárnap a kihalt utcákat róni. Mintha az embereket egyszerűen kiszippantották volna a városból. Azt hiszem sokat mondok, ha tíz-hússzal összefutottunk. Ugyan én 16 évig laktam kisvárosban, farmon, vidéki tóparton, folyóparti kisvárosban etc. mindenfelé az országban, mégis már annyira hozzászoktam a tömeghez, hogy szinte hiányzott a nyüzsgés. Ezt a fajta csöndet inkább bizarrnak és idegennek találtam most, mintsem kellemesnek. Try még fel is sóhajtott: – egyszer szívesen laknék egy ilyen vidéki kisvárosban. – Óva intettem tőle, majd gyorsan emlékeztettem, amikor reggel hmm… olyan 11 körül elcaplattunk a boltba hogy vegyünk valami harapnivalót. A bolt zárva volt. Zárva azért, mert már bezárt. Reggel hatkor kinyitott, és reggel kilenckor egyszerűen bezárt. Pedig mi épp hogy csak felébredtünk. Szóval ezek azok a dolgok, amik mondjuk Barrytownban nem fordulhatnak elő, mert ha én éjjel egykor kínai algacsipeszet kívánok, akkor csak elsétálunk a szomszéd utcáig, és már ehetem is. Persze sok más dolog kárpótol a boltért, és a bolt se megoldhatatlan – egy nyaralás erejéig legalábbis biztosan nem. Nagybátyám például első nap elvitt kocsival egy hipermarketbe, hogy semmiben se szenvedjek hiányt, de hát akkor még nem számoltam Tryvel, így csak egy főre vásároltam, és zömmel olyan ételeket, amiket akkor se enne meg Try, ha odakötözném egy székhez, és kolbásztöltővel nyomnám bele erőszakkal.

Hazafelé a vonaton csak dohányzóba jutott hely. Feleúton sikerült átszambáznunk egy non smoking fülkébe, hogy végre kifújhassuk magunkat, és kiszellőzzünk. Meleg volt, fülledt volt, és bűzlöttünk a cigi szagtól, na meg fáradtak is voltunk rendesen, szóval amikor a metropolisz határába értünk Try határozottan kijelentette, hogy hív egy légtaxit. Habár a gondolat rendkívül kecsegtetően hangzott, és legszívesebben én is hasonlóan cselekedtem volna, megszólal egy csengő a fejemben, és a józanész azt diktálta, hogy lebeszéljem Trychydts-t a légtaxiról. Elvégre háromnegyed óra alatt így is úgyis haza tudunk érni, a légtaxi meg szerintem botrányosan drága, ahhoz képest, hogy nem arról van szó ebben az esetben hogy mással nem jutunk haza. Try hallgatott rám, maradt a tömegközlekedésnél. A metrón összefutottunk Zsoval. Nem lehettünk valami jó társaság, merthogy alig éltünk, de legközelebb biztosan kárpótoljuk majd, és megbocsát nekünk ;).

Itthon. Kicsit lehangoló. Még ma is vágyakozva gondoltunk vissza erre a meglepetés-villámnyaralásra, aztán ki-ki ment a maga dolgára. Én rajzolom a rajzolnivalóm a cégnek, Try pedig a városban ügyintéz.