Szóval az úgy volt, hogy nagybátyám riasztott, hogy a hétre felhúz a nagyvárosba szocializálódni, viszont a farmot nem lehet felügyelet nélkül hagyni, és mivel én szívesen időzöm nála alkalomadtán, most is rögtön bólintottam a dologra. Arról nem is beszélve, hogy nem szocializálódásról van szó, hanem tuti valami nagy üzletet akar nyélbe ütni.

Tehát alig hat óra alatt lerobogtam a vonattal – nem éppen zökkenőmentesen, de ez hanyagolható tényező. Trychydts is szívesen jött volna, de ezeregy érthető okokra hivatkozva: munka, találkozók, miegyéb – sajnos visszautasítottam meghívásomat. Tehát egy hét tökegyedül egy bazi nagy farmon. Király! Van medence, több hektárnyi terület, gyümölcsös, zöldséges, tópart, összkomfortos ház, ez utóbbi minden kényelmet elősegítő kütyüvel felszerelve. Pezsgő behűtve, szamóca a frigóban. Szóval nem panaszkodom.

Persze… és miután a játéktól kapott agyvérzésből visszatérek a hétköznapi valóságba rádöbbenek, hogy ordít a csend, és a magány körülöttem, és így nem is olyan buli ez a fene nagy luxus.

Már a macskákat pátyolgatom magányomban. Minden házkörüli tevékenységet gondosan elvégzek, a medencében való hűsölés helyett, így gyorsabban repül az idő. Este még Try-vel telefonálunk egyet, elmesélem neki mi a helyzet, ő is sztorizik egy sort, aztán korán lefekszem aludni. Kicsit félek – rám nem jellemző módon. A pisztolyt az éjjeliszekrényre készítem. Lefekvés előtt természetesen nem álltam meg megnézni azokat az überérdekes bűnügyi reality közvetítéseket a műholdas adón, én marha. Gyilkosságok, rablások, kínzások, nyomozások… oh, oh. Mindennap megeshet velünk. Legyünk óvatosak! Óvatosak?! Már, amikor a lépcsőn mentem fel, akkor is úgy éreztem követ valaki. Szóval bombabiztossá varázsoltam a lakást, és élesítettem a riasztó rendszert. Az ajtókat már nem fogják baszkurálni. Hatvan százalékos biztonságban elaludtam végül.

Reggel hétkor ébredtem. Félig kinyitottam a szememet. Megint egy uncsi nap – gondoltam, és inkább visszafeküdtem. Pár óra múlva ablakzörgésre ébredtem. Félig kinyitom a szemem. Kicsit józanra pofozom magam, és meglepődve tapasztalom az újabb dörömbölést. Valaki kopogtat, körülbelül 1 méterre a fejemtől. Nyakig húzom a takarót, és igyekszem a lehető legmozdulatlanabbul feküdni. Az ablak nagyon magason van. Belátni biztos nem lát be a betörő, szatír, tolvaj – akárki, aki épp gondosan meggyőződni kíván arról, hogy a ház valóban üres. Majd ha az ajtón próbálkozik, a riasztó jól ki fog rajta, hehehe – gondolom. Ekkor viszont a kopogás abbamarad, és a telefonom lendül csörgésbe. És ekkor már sejtem. Try az.

– Beengedsz, vagy mi lesz? – kérdezi, én meg első megszeppenésemből felébredve rohanok le az ajtón, kapcsolok ki mindenféle biztonsági rendszert, és ugrok a nyakába örömömbe, és biztosítom róla, hogy szuperül fogja érezni magát. Nem is véletlenül. Hiszen kiderül, hogy a medencében lubickolást éppúgy társaságban jó csinálni, mint az esti nyárson sütést, és a délután tollasozást, vagy az ebédek, fagylaltkelyhek elköltését a teraszon, vagy a kártyázást, és pezsgőkortyolást…

Szép kis meglepetés volt, és Try előtte este egy mukkot nem szólt a kis tervéről. Egyszerűen csak fogta magát, és ideutazott. Egy kicsit úgy érzem magam, mint akin revansot vettek a meglepi szülinapi buliiért. Mindenesetre ez is egy rendkívül kellemes meglepetés volt.

Szóval társaságban már én is élvezem a luxust, és ez így tökéletes!