Kathy óránként rágja a fülemet, hogy mikor írok már blogot. Mondjuk ezúttal megértem, mert ismeretségünk eddigi legvadabb húzását lépte meg, és azt kell mondjam, méltán kíváncsi az eredményre.
Régi olvasók nyilván tisztában vannak azzal, hogy ma van a születésnapom, az igazán szemfülesek pedig azt is kiszúrhatták, hogy az utóbbi években elég rendszeresen szervezek magamnak bulit erre az alkalomra. Házit, billiárdozóst vagy beülős-beszélgetőst — utóbbi nagy előnye, hogy szabadabban játszhatom a szociális pillangót, és olyan emberekkel is össze tudok futni, akikkel máskülönben nem nagyon. Az idei bulit a Washi Mamába álmodtam meg.
Tegnap nyelvvizsga-ünneplő (írni és olvasni már tudok alapgermánul) vacsorára menet talán ezredszerre veszem át Kathyvel, agyonparázva kikre számítok ma este. Először a párok: Zso és Balu, Loreley és algi, Eve és Trükkös Joe, Ilo és Zed. Utána a nem-párok: BeeA és Satine a Tündérklánból; Geebee, Gerry, nalyo a cég régi részlegéből; Cal Bristolból végleg hazatelepülve, valamint Lilith, egy régi tanítványom, na és most először Csabi is. Nem, valószínűleg tényleg nem fogok beégni a Washi Mama személyzete előtt, tényleg leszünk annyian, ahányan mondtam.
Megérkezünk az ünneplős hely elé. Kathy nézte ki, ő foglalt asztalt, valamilyen rejtélyes oknál fogva nem az utcai asztalokhoz, hanem a pincehelységbe. Nem igazán értem, de végül, jobb-a-békesség alapon utána szivárgok egy sötét kis lyukba. Persze hogy sötét, esik le úgy egy másodperc után, hiszen le van kapcsolva a villany. Lehet, hogy nem is itt van az asztalunk, és ez valami használaton kívül helyiség — morfondírozok még pár tizedmásodpercig, amikor egyszer csak kattan a villany, nekem meg kis szikrácskák kezdenek el ugrálni a szemeim előtt. Az asztalnál ugyanis ott ül az összes felsorolt arc, a Tündérklános szekciót leszámítva.
„Meglepetés”–kiabálják, én meg elkezdek vigyorogni, lassan leesik, hogy most bizony itt van életem első meglepetésbulija. A jelen levők későbbi tanúságtétele szerint énekelnek is, én ezt nem igazán hallom, csak forog körülöttem a szoba, és próbálok megbarátkozni a sokkal.
Jó félóra még, mire rendesen felengedek, magamévá teszek némi gintonicot, felszívok egy kis hagymalevest, meg meghallgatom, hogy nalyo hogy van — végre ugyanis hajlandó volt tiszteletét tenni a bulimon. Persze torták is vannak, szám szerint kettő. Egy gyümölcstorta, egyfajta nosztalgikus utalásként arra, amikor az akkor még kvázi tök-ismeretlen Kathy gyári gyümölcstortát hozott be a hétvégi céges melóhoz (ez most nem gyári). A fő attrakció persze a még cukrászdában is gyönyörűnek számító oroszkrém varázslat, az abszolút kedvencem torta-fronton, szintén saját készítésű kivitelben.
A hely amúgy tényleg szuper, egyrészt gyakorlatilag mienk az egész terem, másrészt billiárdozni is lehet, ami szuper dolog, edzi az elmét, élesíti a szemet, erősíti a jellemet, és szabadon lehet gúnyos megjegyzéseket tenni a többiekre. Kicsit dumálgatok, kiderül, hogy Loreley abban a gimnáziumban gyakorlótanított, ahol én tanultam anno — nem gondoltam, hogy lesz valaki, aki ezeket az emlékeket is előkanalazza belőlem aznap este.
Némi duma után én is beszállok a játékba, aztán fecsegek tovább a psycho-szekcióval. Játék közben Zso a golyó helyett a poharamat csapja telibe, gintonicos üvegszilánkok repdesnek szerteszét. Kapok egy másikat a számlájára, bár ekkor már egy kicsit furán néz ránk a pincér. Amikor nalyo zúdít egy korsó sört a padlóra, akkor állítólag már azt is megjegyzi, miközben átnyújtotta neki a már bejáratott felmosórongyunkra, hogy mintha kezdenénk egy kicsit bevadulni.
Nem is csodálom, az én mércém szerint mindenképpen hatalmas buli ez. Persze, az eredeti hangulatom a Washi Mamára szólt, de ez a kvázi-különtermes-billiárdos megoldás sokkal lazábbá és könnyebben strukturálhatóbbá teszi a bulit. Most először érzem, hogy minden vendégnek megvan a helye, senki nem érzi magát rosszul vagy mellőzve, és én is majdnem mindenkivel tudok annyit beszélgetni, amennyit szeretnék. Hogy teljes legyen a szülinapi feeling, elárasztanak ajándékokkal is; rendesen ráfrissítenek a házikönytáramra, de ízesített szójakokcákat, füstölőt és bort is kapok, szóval jócskán van mit hazacipelnem.
Az utolsó partit már csak négyesben játsszuk le Kathyvel Callal és nalyoval. Kathy csodálatos ívben lövi be a fekete golyót egy kevéssé megfelelő lyukba, így Cal is elégtételt érezhet az én egyik hasonló balfogásomért. Akkor persze még vele voltam egy csapatban.