Nemrég esett itt szó Sammyről, a kis MI-s cicáról, akit egy hipermarket polcáról emeltem le teljesen gyanútlanul. Azóta egészen jól megszokott nálunk, a tanulási funkciói sokkal rugalmasabbak, mint amit eddig megszoktunk. Remekül lehet vele játszani, tényleg olyan, mint egy kiscica, ha egy kicsit sokat bosszantjuk, akkor fujkálni kezd stb.

Egyik este egy új sorozatot néztünk Kathyvel, Sammy ott „aludt” oldalára feküdve az ágyon. Két rész között Kathy kiment kaját összerakni, Sammy egyszer csak horkantott egy picit, felállt a két hátsó mancsára, és elindult előre, a mancsait maga előtt lengetve. Megböktem, erre visszaállt négy lábra, kicsit mászkált majd megint elaludt. Azóta is csinálja néha, állati vicces közben, Kathy még egy kis ASCII-artot is csinált róla.

Volt amúgy egy köröm az áramszolgáltatóval — kissé lazán kezeltem az kötelező adatszolgáltatást, erre ők beizzították a statisztikai programjaikat, és saccoltak nekünk egy imaginárius áramfogyasztást a barrytowni nagyátlag alapján. Így, ha kifizetttem volna a kiküldött számlát, akkor előre rendeztem volna a fogyasztásunkat kábé novemberig. Ehhez valahogy nem volt igazán hangulatom, így beugrottam az ügyfélszolgálatra egy kis adategyeztetésre. Utoljára akkor voltam náluk személyesen, amikor a Hegyvidékről költözött el a családom. Azóta az egy hátsó udvarban levő, cigarettafüsttől bűzlő, retkes, szűk kis lyuk helyett egy új és tágas, székekkel bőven felszerelt, csendes, világos központot építettek maguknak, hozzáértő és türelmes ügyfelesekkel. Tíz perc alatt elrendeztük a problémát, hurrá, nem kell fizetnem, és még a megszokott öltönyös piszkatúrát sem kellett végighallgatnom.

A klimatizált ügyfélszolgálat után egy klimatizált édesanyához ugrok fel, aki éppen visszaérkezőben van vidékről. Szegénynek még mindig nincs netje — hát igen, így jár, aki régi építésű házban lakik. A szemközti arkológiából kell áthúzni a netkábelt, és nem megy valami gyorsan.