Kinyitom a postaládámat: az ötletgazda érdeklődése arról, hogy sikerült a szerdán rendezett, a CalairBulija francise-ra épülő, legutóbbi Trychydts Bulija. Tényleg, hogy sikerült?

A délutáni program kissé elhúzódik odahaza, Chloé viszont másodpercre pontosan érkezik, kezembe nyomja a rizses sütijét, aztán nyomás. Előbb persze jót kuncogunk azon, milyen állapotba is került a lakás a pár napos folyamatos szimstimezésnek köszönhetően. (Megjegyzés: Kathy azóta sokat javított a helyzeten; igaz, neki a csuklóját már sebesre dörzsölte a VR-kesztyű.)

Pár perc késéssel futok be — azért csak így, lazán, egyes számban, mert Kathy és Chloé még elmentek, hogy összekaparják a telefonomat a Cég irodájábó — buliszervező ne legyen telefon nélkül, ez teljesen egyértelmű elvárás. Az utcán Morwenbe és hű fegyverhordozójába futok bele, Vacskamati és Vacskamatiné látványa elriasztja őket — ők négyen voltak képesek megelőzni a saját bulimon. Vacskamatinak amúgy különösen örülök — elég ritkán van módunk rendesen összefutni, de ilyenkor mindig dumálunk egy kicsit és szintre hozom magam belőle (legalábbis remélem). Biztató jelnek tekintem a kapcsolatunk szempontjából, hogy most már jó ideje képes vagyok összefüggő mondatokban beszélni a munkájáról, például.

Utána szépen lassan szállingóznak az emberek — tizenkilencen jelezték, hogy eljönnek, tizenkilencen jöttek el, de persze nem az a tizenkilenc, aki tutira mondta — egyedül BeeA az, akit kifejezetten, durván és fájdalmasan hiányolok, de azért így is vannak elegen a Tündérklánból. A már említetteken (meg persze a telefonommal nagy büszkén alig fél órás csúszással, tehát elég szép részidőt futó Kathyn és Chloén) kívül algi és alginé, Eve, Geebee (sose ígéri meg, hogy eljön, de mindig eljön, ye), Gerry, kedvenc álompárom (n.gy.k. Balu és Zso), Jonny B., Rejtélyes Ster, Ronin, akinek természetesen örülök, hogy láttam, Satine és Trükkös John suhan át a színen hosszabb-rövidebb időre.

Azt hiszem, a szemkápráztató, világszínvonalú és fizikai képtelenség kategóriájába tartozó bűvésztrükkök még Calair Bulija kategóriában is különlegességnek számítanak, pláne, hogy Trükkös John egy névnapra és személyre szóló, egyszeri és megismételhetetlen trükköt is bemutatott nekem. Névnapi ajándékokat is kaptam amúgy, noha mindig igyekszem hangsúlyozni, hogy annak is örülök, aki csak úgy eljön, de azért kapok filmet, könyvet meg kaját (ópiumos sütit Morwentől, nyami). Egyfajta szimbolikus gesztusnak is felfogható ez így, együtt, hiszen mindent megkapok, ami a túléléshez kell nekem.

Aki volt az első CalairBulijain, az alighanem még emlékezhet rám, az antiszociális kis penészbogárra, aki szénsavas (!) ásványvizeket iszik számolatlanul és nem beszélget senkivel a már eleve meglevő haverokon kívül. Most igazi kis szociális pillangó lett belőlem, ahogy egy nagy programozó mondta egyszer nekem; képes vagyok sok emberrel beszélgetni, és mindig van a kezemben egy Feketeorosz. Eszünk pizzát is — a hely feelingjéhez nekem elmaradhatatlanul hozzá tattozik ez a vastag, fűrészporszerű tésztájú kis érdekesség, amire az emebrnek a paradicsomot utólag kell rátennie egy ketchupos flakonból. Az est egyik érdekes színfoltja eebee és Jonny B. párbeszédje arról, hogyan lehet egy pizzát elfelezni, álljon itt mindeni okulására.

Jonny: Try, milyen a pizza?

Try: Nagyon szar, ha egy pizzafutár hozná ki, a fejére dobnám az emeletről, de ma egész nap erre spóroltam.

Jonny: Gee, van kedved megfelezni egyet?

Gee: Az attól függ, milyet.

Jonny: Mit szólnál egy fokhagymás-tejfölöshöz?

Gee: Fokhagymás? Mit szól ehhez Ster?

Jonny: Vele már egyeztettem.

Gee: Try, te milyet eszel?

Try: Hawaii-osat. Mindig hawaii-osat.

Jonny: Az nem jö, abban szója van. [Az egész Cég tudja, hogy Jonny-nak nagyon durva szójaallergiája van, elég egy falatot lenyelnie, és már vághatjuk és fel a torkát egy éles késsel vagy egy vonalzóval, ha éppen csak az van kéznél.]

Gee: Nem lehetne valamit paradicsomos alappal?

Jonny: Ne hülyéskedj már, gondolod, hogy ez olyan, amin van alap?

Végül kiegyeznek egy Négy Évszakban, kreatívan elfelezve: GeeBee eszi a szójás, Jonny az algás-gombás részt és így mindenki jól járt.

Egész sikeresen alakítom a házigazdát, keringek az asztal körül, és ha leülök valahová, a szemem sarkából látom, hogy a túloldalon is beszélgetnek. Javarészt. Fél és egész tizenegy körül már elég sokan elszállingóznak, ilyenkor a beszélgetés is lényegesen csendesebb, összeterelem a népet egy sarokba és ott dumcsizunk úgy éjfélig. Amin még mindenképpen dolgoznom kell, az az, hogy zárásig ki tudjunk tartani, mi több, akkor még legyenek, akik el akarnak menni bedobni pár tequilát, persze már eleve seggrészegen, ahogy Calair Bulijain elvben bevett szokás volt. A nagy mélázásban persze Cal is eszembe jut, meg az is, aki szintén jöhetett volna, és de nem írhatom le, hogy ki ő, mert most még azt játszuk, hogy konspirálunk, pedig már mindenki tudja, miről van szó. Pedig, ha nem a Cal Csatorna túloldalán lenne, akkor egész jól összeismerkedhettem volna ezzel a bizonyos titokzatossal; vagy ha nem is egész jól, de legalábbis valamennyire.

Egész mérsékelten szórom a borravalót a végén. Végül is, ahol háromszor kell a pulthoz mennem, mert a vendégeim nem képesek kapcsolatba kerülni a pincérhez, ott öt százaléknál többre amúgy sem számít senki.