Kábultan tántorgok ki a reggeli állásinterjúról. Förtelmes helyzet, nem is annyira az interjú, inkább az az idióta, pénzéhes, szánalmas, nyomoronc hiszékeny emberek gátlástalan kizsákmányolására alakult, súrlósan tapló munkahely miatt. Remélem, a szintidő alatt megírt tesztem tényleg hibátlan (nagyon nehézre volt beharangozva a matematikai teszt, de nekem a „4 cukorkát 2 yenért veszünk, 3 cukorkát 2 yenért adunk, hány cukorka eladása után lesz 14 yenes nyereségünk” stílus azért a bölcsészdiplomám ellenére sem okoz nehézséget), hogy nyugodt szívvel utasíthassam őket vissza, ha esetleg mégis beválogatnának.

Blogírási és egyéb kreatív hajlandóságainkat remekül csökkenti amúgy, hogy megérkezett egy már nagyon régen tervezgetett szimstim játékunk, a Neverwinter Nights. Elmegyek reggel, Kathy némán ül az ágyon, és mutogat a VR-kesztyűjével: hét órával később, amikor hazamegyek, ugyanúgy mutogat. Felkel, hogy megfőzze a vacsorát (vagy hogy vacsorázzon, ha én vagyok soron), utána pedig én vagyok soron — általában már nem bírom a strapát hajnal ötig, mint a régi szép időkben, cserébe hajnalban kerek, és még mászkálok egy sort a harcosommal. Szerintem semmi sem jellemzi jobban Kathyt, mint a Chaotic Neutral bárd, akivel most éppen játszik, a hatalmas, melák fél-ork harcos segítőjével. Hogy én elf fejvadász vagyok-e, azt nem tudom, erről talán nyilatkozzanak kívülállók.

Kathy mindenesetre piszkosul rákészült a névnapomra — tegnap egy brazil recept alapján készült marcipános-csokis ostyalepény várt otthon, ma pedig, ha minden igaz, szilvás lepényt is kapok, sőt, még bögrés mákosra is van némi esélyem. Szóval a kedvenc sütijeim elég szépen előállnak most, nem panaszkodhatom — mondjuk az év további részében elég kevés darabot lapátolnak elém.

Tegnap Sssz ugrik rám az egyik sarok mögül a kampuszon — bekísérem, amíg megeszik egy algapogácsás hamburgert, utána lekorzózunk pár utcát, hogy megnézze az irodámat. A sarkon Balu integet, aki épp azért hívott öt perce, hogy megnézze az irodámat — persze a telefonom nincs nálam, de minek telefon, ha a Jóisten a titkárom? Irodabemutató, villogok egy sort a Kiberkedvencekkel is; utána elkísérem még Balut ide meg oda, vagyis céltalanul kószálunk, fénymásolunk egyet meg vesz nekem egy könyvet húsz centért valami lepukkant, bőrdzsekis, agyontetovált kínaitól egy hatalmas, szúrágta faládából. Állítólag jó.

Mindig elképeszt az egyetemi bürökrácia; valami papírt kellett volna beszereznem, de baromi sürgősen — persze ügyfélszolgálat csak a megadott időben, de hiába állom végig a sort, a tanulmányi előadóm sehol. Elvánszorgok a Céghez, hogy csináljanak valamit — ott vár rám James, öt percre elvillan, utána jön vissza a hitelesített, vízjelezett másolattal. Imádom azt az ügyosztályt; a módszereik egy kicsit megkérdőjelezhetőek, de tényleg az ügyfél a minden.

Kész megkönnyebbülés ezek után bejönni a főhadiszállásra; erre első névnapi ajándékként egy gasztro-pszichológiai kis meghatóság vár rám a netállomáson. Kösz, Hermione.