Enyhén depressziós hangulat telepszik ránk a Kaze no Yojimbo utolsó részéről — noha nem kifejezetten szomorú, kicsit nagyobb terhet rak a nézőre, mint ami feltétlenül szükségesnek látszik; talán egy csipetnyivel több katarzis még elkelt volna. Mindenesetre így is második-harmadik helyen van ez eddig, és asszem, még egy pár shounenre vevő lennék.

Amikor a napközben kaját veszem reggel, beszerzek egy univerzális, hőszigetelt bögrét a munkahelyemre. Satine meg is jegyezi, hogy ez alighanem egy újabb lépés a Cég iránt érzett elköteleződésemben. Nem tudom, nekem csak az jutott eszembe, hogy kéne nekem egy olyan edény, amiben rament is, porlevest is tudok csinálni, amibe bőven fér tea, és amiből serkentőt inni sem túlságosan ciki. Mondjuk leginkább még az utóbbi a szűk keresztmetszet, de hát javarészt úgyis egyedül vagyok az irodámban, amióta Silvert áthelyezték.

Vicces dolog felfedezni egy kolléga nevét egy kiállításon — kettőt is végigjárunk Kathyvel, és lám, az egyiken szembejön Pabo portréja Geebee főnökéről. Erről eszembe jut, két hete is már, hogy utoljára rendesen fényképeztem, és hogy a kis bányászfaluról készült anyagot nagyon fel kellene már dolgozni.

Már csak azért is, mert hacsak közbe nem jön valami, a sarkon már ott vár rám egy újabb flash Morwennel.