No, ahogy ma nézelődtem körbe az Oktatósziget 2-n, láttam két gyanús alakot. Egymás mellett ücsörögtek egy padon (egy fiú meg egy lány), és láthatóan semmit nem csináltak. Otthagytam őket, csináltam ezt-azt, aztán fél óra múlva véletlenül megint arra jártam, még mindig ugyanúgy ültek ugyanott. Arra gondoltam, talán mentorok. Odamentem és megszólítottam őket, de nem válaszoltak. Szólongattam őket egy kicsit, aztán elballagtam. Akkor hallottam, hogy utánam szól az egyik, hogy ne haragudjak, de nem nagyon beszél angolul. A másik meg mondta, hogy miben segíthet. Kérdeztem, mentor-e. Mondta, nem, de szívesen segít, ha tud. Elmagyaráztam neki a romhalmas rémálmot, és mindössze annyit válaszolt, hogy hát előfordulnak hibák itt, SL-ben is, mint minden programban, szóval nem érdemes törődni vele. Annyiban hagytam, de éreztem, fogok még nyomozgatni ezügyben…
Elkezdtem nézegetni a programozást (scripting). Elolvastam az alaptanfolyamot, ami tényleg nagyon alap volt – erre különösen akkor döbbentem rá, amikor később megnéztem a mélyebb tudást igénylők számára ajánlott weboldalt, és megláttam, hogy tulajdonképp legalább akkora komplexitású nyelv, mint mondjuk a C++ volt valaha, és legalább annyi energiát kellene belefektetnem, hogy értelme legyen. Az is igaz, hogy pénzt keresni talán ezzel is tudnék – valódi pénzt is, ugyanis láttam, hogy (pont az észveszejtő növekedés miatt gondolom) az üzemeltetők távmunkára keresnek programozókat, „világ-karbantartókat”, normális fizetéssel meg minden. Olyan lehet, mint a Seven Sisters tagja lenni az Avalonban… :) Persze nem tervezek ennyi energiát fektetni ebbe az egészbe.
De belekontárkodni mindenesetre élvezetes volt. „Teremts egy kockát. Tegyél bele programot.” Szóval én sosem az a figura voltam, aki a nagyon alap dolgokkal megelégszik – persze a kockát variálni kezdtem, ellaposítottam, hozzákapcsoltam egy nyomott tóruszt, a tóruszt feketére festettem, a téglatestre vöröses bőr textúrát húztam, és az egészet ráapplikáltam a kezemre – hoppsz, máris volt egy fasza aktatáskám, amit ott lóbáltam magamon, ahogy hurcoltam ide-oda. És mivel bármilyen objektumba bármennyi és bármilyen más objektum belehelyezhető (mérettől függetlenül természetesen), hát az alapvető programozói bevezető anyagokat mind belepakoltam az aktatáskába. Aztán kisült, hogy az alap-program amit beletettem, a „Helló világ!” SL-beli megfelelője volt: ha megérintettem az aktatáskát, azt mondta, „Helló, avatar”. Hát ezt persze rögtön átírtam arra, hogy „CalAir az Isten”. Aztán rájöttem, hogy ha felemelem a földről az aktatáskát (ez még azelőtt volt, hogy a kezemre csatoltam volna persze), akkor a fogantyúja ottmaradt a levegőben lebegve – nem sikerült összekapcsolnom őket. Elmentem hát azokhoz a nagy táblákhoz, ahol a teremtésről, tárgyak szerkesztéséről lehet tanulni.
Ott ácsorgott egy Jieux nevű avatár, és jól láthatóan már a harmadik (utolsó) táblát olvasta. Megkérdeztem hát, tudja-e, hogy lehet összekapcsolni különböző primeket (ez itt a legkisebb geometriai alapegység, a fent leírt példában ugye a tóruszom is meg a téglalapom is egy-egy prim volt). Tudta, elmagyarázta, kipróbáltam, összehaverkodtunk. Összeraktam az aktatáskámat, és elhencegtem neki vele. Megkérdezte, neki adom-e. (Ez persze nem azt jelenti, hogy aztán majd megint össze kell raknom egyet – mint mondtam, minden fájl, úgyhogy nyilván csak másolatot kap, az semmibe nem kerül.) Odaadtam neki, cserébe adott egy hóembert, amit a keresztlányának csinált (aki állítólag mögötte ült, ahogy ő SL-ben bóklászott, és jókat kacagott az idétlen rókaember-avatárján, meg a hóemberen is). Megkaptam hát a hóember-fájlt, és amikor letettem magam elé a földre, eléggé elcsodálkoztam, ugyanis akkora volt, hogy el kellett menni a kamerával messzire, hogy egyáltalán lássam. Egy legalább 15-20 méter magas hóember volt (három egyre kisebb gömb egymásra ragasztva két szemmel). Kérdeztem, miért ekkora, mire mondta, hogy az ilyen hatalmas tárgyaktól a keresztlányára rátör a vihogóroham. :) A hóember neve az volt, hogy Viola Hóembere, gondolom, Viola a kislány.
Közben ő is megnézte az aktatáskát és ráklikkelt (megérintette). Nos, hát a programomról el is felejtkeztem – elég ciki volt, ahogy a táska azt mondta, „CalAir az Isten”… A srác el is kezdett nevetni nagyon, mondta, hogy na, legalább sosem fog elfelejteni engem. Végül megígértem neki, hogy repülő járművet készítek a hóemberéből – hogy fel lehessen ülni a nyakába, és repkedni lehessen vele, mint egy repülővel. Meg persze kell neki orrot, szájat, ilyesmiket csinálni… (Egyébként Jieux New Orleansi.) Mindent összevetve ez az SL-i napom marha nagy élmény volt.
Folyt. köv.
UI.: Házigazdámnak nagyon szépen köszönöm a külön menüpontot! :)