Én, az orákulum

kzt | | | 2007., február 19., 20:47 | | |

Az történt ugyanis, hogy a részlegvezető, miután játszótérré barmolta a részleget Aeron, a újonnan lett főigazgató távozásra bírta őt…

Emlékeztek még a tavalyi választásokra? Amire úgy készültem, meg minden… Azon a bizonyos választáson Aeron – aki akkor indult a vezetőségi posztért, de végül is nem szerezte meg -, sok belső bonyodalom után ma már a vállalat igazgatója… nos, ő volt az, aki a legjobban támadott a választási bizottság előtt, sőt meg-megalázott is, végül nyilvánosan kijelentette, hogy nem adja nekem a voksát, mert nem dolgoztam előtte huzamosabb ideig a cégnél, és nem értem a cég gondolkodásmódját. Hiába írtam hatvan oldalas szakmai tervezetet a részleg jövőjét illetően, szemben riválisom 1 oldalával, amiben gyakorlatilag azt taglalta, hogy nem riad vissza a vállalattal való konfrontálódástól sem (ami a vállalatnak nyilvánvalóan szar). Így megy ez. Már akkor gyanús volt riválisom agresszív magatartása, hiszen tulajdonképpen azért pályáztam meg a posztot, mert egyesek féltek riválisom magatartásától, és szerették volna megóvni tőle a részleget az én szakmai hozzáértésemmel. Gyanúnk nemsokára be is igazolódott… már ősz elején problémák jelentkeztek, az állapot a későbbiekben egyre csak romlott. Most pedig Aeron az – aki anno annyira pártolta és ajnározta riválisomat, hogy mindent elkövetett, hogy elveszítsem a választásokat – ő az, aki most távozásra bírja riválisomat, mert a részleg már inkább egy felnőtteknek szóló óvoda, amire sok-sok pénzt dob ki havonta a vállalat. Ez az én irányításom alatt nem történhetett volna meg. Tudnám még ragozni a dolgokat, hiszen számomra ez a lehető legjobban jött ki, hiszen pontosan az történt, amit sejtettem, ezért is utasítottam vissza riválisom kérését ősszel, azt hogy dolgozzak neki a részlegnél, mert úgy gondolom hogy szemét melóhoz nem adom a nevem. Ma írtam levelet Aeronnak, melyben falhoz szegeztem néhány kérdéssel. Pusztán a kíváncsiság vezérelt… lehet hogy „nem lesz ideje rá válaszolni”? Megeshet… ;) azért kíváncsi lennék, hogy vélekedik a dolgokról most, és mennyire érzi magát felelősnek a történtekért. Szeretném azt olvasni tőle, hogy nem kell ahhoz régi tagnak lenni, hogy valaki szakmailag ott legyen, hiszen a példa ezt mutatta. Tévedett… mindezek ellenére van egy olyan érzésem, hogy ilyesmit nem fogok olvasni tőle :D: a büszkeség nagy úr.

Röviden ennyi volt a történet. Minden egyes részlete bejött annak, amit anno nyáron megtippeltem. Valóban bebizonyosodott: a választó bizottság inkompetens, részlegvezetők megválasztására alkalmatlan volt. Itt a pont! ;)

Azért plusz elégtétellel szolgált, hogy a későbbiekben sok embertől hallottam vissza, hogy kár hogy nem én lettem a részlegvezető. Legalább vannak még, akik ki is mondják. Köszönöm!