Trychydts állást keres I.

Trychydts | | | 2007., február 14., 16:30 | | |

Az ember leül, megint struktúrált formába önti az életét, hogy beférjen a különféle céges emberkeresők szűrőibe; fényképet szerez magáról, referenciákat gyűjt, amikor aztán mindez megvan, akkor nekiáll, és megpróbálja valahogy felhívni magára a figyelmet. Persze ennek a folyamatnak is megvan a maga átfutási ideje, úgyhogy az ember először csak szórja a csalit, aztán egy idő után már van elképzelése arról, jönnek-e a vizák vagy sem. Én jelenleg ebben az első fázisban vagyok. Szerencsére a Cég sem rúgott még ki, sőt, lehet, hogy hamarosan még jobb pozícióban leszek, mint valaha — de az is előfordulhat, hogy nagyon fogok örülni még annak, hogy idejekorán rámozdultam a dolgokra.

Időközben átfut a hátamon a hideg: úristen, mennyire öreg lettem. Amikor utoljára, még hamvas fiatalságomban álltam ki a munkaerőpiacra, hogy eladjam magam, még eszembe sem jutott volna, hogy regisztráljak egy adatbázisba, hogy aztán az állásközvetítő MI-je személyre szabott állásajánlatokat adjon nekem. Most meg esélyem sincs rá, hogy másutt nekem tetsző munkához jussak. A világ összes aprópénzét eltelenfonáltam a lakásunkkal szembeni pályaudvar telefonfülkéiben, hogy érdeklődjek a papíros lapban megfjelent álláshirdetések után. Akkor még rögtön oda kellett csődülnie az embernek azokra a munkákra, amik nekem szóbajöhettek; talán az a banya volt a legérdekesebb, aki a füsttől átláthatatlan, udvarról nyíló, vaksötét kis irodában kifejtette nekem, hogy hajlandó felvenni, ha nem várom, hogy akár egy vasat is fizessen nekem.

Most már persze remléhetőleg sokkal áramvonalasabb vagyok, mint akkoriban. Vöröstündér asszem, egy százezer dolláros, munkaadói kultúráról szóló tanfolyammal is felér; GeeBee meg talán összevasvillázott nekem annyi referenciát, hogy ne érezzem magam teljesen meztelennek, ha harcba indulok egy állásért. Imádkozzatok értem, ártani nem árthat.