Megtépáztak a céges belharcok…

Trychydts | | | 2006., október 11., 19:54 | | |

Kissé megnémultam a döbbenettől, na. Akik a sorok között is tudnak olvasni, vagy legalább a gondolataimban, vagy rendszeres kapcsolatban járnak Szájmonnal, azok tudják, hogy az utóbbi másfél hónapban elég durva szerepet vállaltam a céges belharcokban, Vöröstündér újraválasztása mellett. Hogy a dolog olyan istenigazából húzós legyen, nem is annyira szikár üzleti szempontok, hanem javarészt afféle szamurájlojalitás dolgozott bennem, amikor igent mondtam. Azt viszont soha nem gondoltam volna, hogy ha így teszek, a volt klánom ilyen gyorsan kiássa velem szemben a csatabárdot.

Persze már hónapok óta elég nyilvánvaló volt, hogy egyre kevesebb projektben és egyre kevesebb szerepet adnak nekem, anélkül, hogy egyetlen szóval is jeleznék, hogy mi a gond, miközben Vöröstündér divíziójában azért továbbra is bizonyítottam, hogy van még bennem elég szufla ahhoz, hogy elvégezzem azt, amire eddig is képes voltam. Geebee is szemrebbenés nélkül felbérelt nyáron; ugyanakkor mondjuk Giskard megválasztásával egyben egy nyolc éve folyamatosnak tekinthető konzulensi pozíciót is elvesztettem. Szóval éreztem, hogy elég nagy a zűrzavar, de azt nem gondoltam volna, hogy vér is fog folyni.

Vöröstündér amúgy 29-8-ra verte a klánt, ezúttal nem Geebee, hanem Arwen személyén keresztül, ami egy hatalmas presztízsveszteség és egy gigantikus arcvesztés a klánnak — de hát így jár, aki azt gondolja, hogy büntetlenül lehet lúzerkedni és inproduktív üzletpolitikát folytatni, a szövetségesek permanens átveréséről már nem is beszélve. Talán nem ártana legalább valami üzleti szakértői AI-t beszerezni, ha már olyan a board összetétele, amilyen: Francis például alighanem a legnagyobb lúzer a keleti parton — ehhez képest még a klán kérte fel, hogy csatlakozzon hozzájuk, mint kommunikációs igazgató.

Most hétfőn, a helyzetet tisztázandó, egy hétórás, maratoni tárgyalássorozatot folytattam mindenkivel, aki kompetensnek számít ezekben a kérdésekben (utána még egy tréninget is meg kellett tartanom, miközben szikrákat láttam az éppen aktuális fejgörcsömtől, ha nincs ott Balu, nem tudom, mit csinálok), hogy kiderüljön, hogy érdemi változás nem igazán várható, a régi pozíciómnak annyi, vagy érvényesülök Vöröstündér divíziójában vagy szabadúszó leszek és meglátom, mire jutok egyedül. Pénteken azért még leülünk Jonny B-vel is egy pár sörre, meg Giskard is befigyel majd, de a lényegen ez már aligha változtat. Talán Arwennel sikerült elborolnálnom a dolgokat, már ami a kapcsolatunk személyes részét érinti.

Viszont szereztem magamnak némi hírnevet, mint ipari kém, és a személyemnek köszönhető pár biztonsági rendszabály bevezetése az exklánomnál. Azért már ez is valami.