Pár kínos telefonomba és pár feszes hangvételű e-mailbe azért belekerül, mire sikerül felkerülnöm a cég továbbképzési konferencialistájára — éppenséggel ilyenkor nem bánnám, ha Arwen memóriája még a jelenleginél is borotvaélesebb lenne. Mindegy, ott leszek, szóval durván egy hetes médiaböjt néz ki nekem július második hetére.

Pénteken magabiztos mosollyal szállok ki a légitaxiból — úgy érzem, minden dokumentumot előkészítettem. Undorító, igazi görény kis zugügyvédet tud csak megfizetni magának a vevő, de hát a lúzerséget senkire sem erőltetik rá, azt kifejezetten akarni kell. Felmegyek a rosszul légkondicionált irodába — jól számítottam, még négyszemközt vagyunk. Gyorsan tisztázzuk, hogy még a legalapvetőbb formaságoknak sem tudott eleget tenni — mire befutnak Lúzerkémék, már éppen a laptomon konfigurálom édesanyám titkosított vonalát.

Édesanyám washingtoni apartmanjában a megfelelő pillanatban aktiválja digitális aláírását — a nyomtatból előkúszó szerződéseken már ott van az a vonalkód, amely minden kétséget kizáróan igazolja, hogy valóban ő az, aki a tranzakciót kezdeményezi. Simán aláírjuk a papírokat, közben tudatosul bennem, hogy ha nagyon akarjuk, ezer dollár veszeteséget simán ráverhettünk volna Lúzerkémre, szinte sajnálom is, hogy nem tettük. Amikor aztán egy nappal később, amikor már semmi közünk a társasághoz, mégis kapok tőle egy e-mailt, amiben valami teljesen jogásztalan kapirgálás van, amiben további előnyökkel próbálkozik, már nem csak szinte sajnálom.

Ünnepelni megyünk Kathyvel — elkészült a pályázati dokumentációja, így azt gondolom, itt az ideje egy kicsit kirúgni a hámból. Veszünk magunknak mindenféle ebédet a Nyugati Csarnok alsó szintjén, aztán felugrunk egy aranyos, retró hangulatú kis bárba, ahol a galéria legsötétebb sarkában üldögélve találgatjuk, hogy mikor szúr ki bennünket egy pincér. Nem szúr ki, úgyhogy lemegyek és intézkedek én.

Kölök egy üveg sörrel, a focibajnokság előtt üldögélve fogad bennünket, egy enyhén foszforeszkáló száriban — hosszasan magyarázza nekünk kapcsolatainak bonyult hálóját, miközben én használatba veszem édesanyám mosó- és szárítógépét. Utána leugrunk bekapni pár falatot a szemközti bevásárlókomplexumba, hogy aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve egy filmet is megnézzünk.

Felugrunk még egy búcsúkoktélra, kiveszem a ruháimat a vasalógépből. Itthon azért megnézünk még pár Jennifer Annistonos szimstimet, csak hogy helyrebillenjen a leki egyensúlyunk.