Elégedetten teszem le az ásványvizes üveget a konferencián: megint sikerült eladnom magam tanácsadói minőségemben. Vöröstündér tette meg nekem azt az ajánlást, ami ahhoz volt szükséges, hogy nyugodt lelkiismerettel odaszambázhassak a Szindikátus egyik egyik összekötőjéhez; pár laza szó, és már nyújtja is át lézergravírozott névjegyét. Ha hétvégéig elkészítem az anyagot, lehet, hogy enyém a meló. Klassz.

Megint egy megbeszélés a mozi kávézójában: némi zavarban fizetem ki a kávémat a pincérnek. A hölgy, aki együtt akar velem dolgozni, nagyon profi, talán mind közül ő a leginkább hivatásos azon zenészek közül, akikkel találkoztam (szenzációs finomságú kozmetikai beültetésekkel — nyakamat rá, hogy japán munka), leszámítva persze Pufyt, aki egyszerre volt zenész, manager és szórakoztatóipari guru — csak hát nem olyan munkára keres melót, amilyet én igazán szeretnék.

Fogcsikorgatva szerelem vissza a hálózati interfészt a Navimba: rohadtul nem jött be, amit terveztem. Tekintettel arra, hogy Zoei is egyre többet van nálam, gondoltam, építek egy kis hálózatot idehaza. Beugrottam a Swordfishbe, összevásároltam, ami kell, hogy aztán kiderüljön: a hálózati interfész nem kompatibilis a Navimon használt operációs rendszerrel; a kábel meg mintha egyáltalán nem működne. Nem vagyok túl boldog a gondolattól, hogy száz százalékig használhatatlan, amit tegnap vettem — ma mindenesetre még lesz egy köröm a reklamációval.

Este érkezik egy e-mail Caltól. Megpróbál húzni egy kicsit, de azért én sem vagyok ám hülyegyerek. Ha valaki, hát aztán én, aki tanult is korabeli gépi kódú programozást és saját kezével is szerelt régi vasakat, tisztában kell legyen azzal, hogy milyen is volt a technika a nyolcvanas években, meg hogy hol is tartott akkoriban a net. Ehhe.

Indulok új szűrőbetétet vásárolni a légkondimba, mert tényleg itt a nyár.