Még csak reggel tíz óra van, és máris dögmeleg — az idén elég hirtelen csapott le a nyár a városra. Vöröstündér már vár a Diákbár teraszán — előtte kirakva a kis kéziszámítógépe, spirális naptárja, méregdrága tollkészlete. Frankó kis üzleti tárgyalás készülődik, megállapodunk pár dologban. Ha az ember Vöröstündérrel dolgozik együtt, jobb, ha letesz a mellébeszélésről; ugyanakkor attól sem kell tartania, hogy megvezetik. Nem ígér olyasmit, amit nem tud betartani, és van benne vezetői lojalitás azok iránt, akik neki dolgoznak.

Délután teljesen meglepetésszerűen jön a telefon Geebeetől — ő is tárgyalni akar, még szerencse, hogy már lendületben vagyunk. Úgy néz ki, az egyetem megint a céggel akar dolgoztatni — egy kis kompakt, chipen osztogatható nethelyet kellene összedobni, és az én terepismeretemre is szükség lenne. Remélem, jobb lesz, mint a tavalyi kör — akkor mindannyian csak a rutinunkat tudtuk bedobni. Szerencsére az egyetemi fickó, aki a cehet állja, egy, az üzletből szépen lassan kiöregedő légkörfizikus már elég motiválatlan és szenilis volt ahhoz, hogy tejeljen ezért is.

Megbeszéljük a részleteket, közben bevillantok Balunak az Ono-Sendaival — elvben már ő is megrendelte a deckjét, de neki még várnia kell — mondjuk így jár az, aki kultikus techno-manufaktúráktól rendel számítógépet. Megint nem kell aggódnom az e félévre tervezett szerződéseim miatt, ez végül is megnyugtató.

Beülök egy sushi-bárba és lecsekkolom a leveleimet. Már ki is ment az emlékeztető, amit tegnap este küldtem el a vállalati értekezletről Vöröstündérnek. Imádok mobil lenni, de komolyan.