Trychydts | | | 2006., február 18., 21:32 | | |

melting snow
covering the river bank
black trees in the dark

Ma elangzott a kritika, hogy kevesebbet írok blogot. Na szép. Mindenesetre megpróbálom kihúzni a szőnyeget az ilyen vicces beszólások alól.

A mai napot kábé Baluval töltöttem. Még reggel volt egy kis e-mail, de aztán kocsiba pattantam, vettem új benzint, aztán leparkíroztam a Duna Plaza előtt. Ilyen korán szerintem még életemben nem voltam moziban. Az Üvegtigrist néztük, kicsivel szánalmasabb, valamint sokkal bágyadtabb és inkoherensebb a kelleténél, de azért volt egy két vonagolva röhögős rész. Az egyik legjobb poént egyébként Balu nyomta be, az egyik reklám után, amikor, miután mindenki elmondta, hogy a Danubius az ő rádiója, akkor a pillanatnyi csöndbe Balu belecincogta: „de jó”. Én ezen röhögtem, a mozi meg rajtam. Ye.

Utána húzás vásárolni, sikerült megbeszélnünk, hogy mit főzhetnék olyasvalamit, amit még nem evett: sikerült kikötnünk a rizsben sült tojásnál, ami egy igen bájos és aranyos, kicsit pikáns kis egyszerűség, forrón viszont teljesen remek. Gargarizáltunk egy kicsit egy kis Sió meggylével (in memoriam Cal), majd pár óra múlva már léptünk is, hogy még világosban leérjünk Gödre. Végre láthattam egy kis téli Dunakanyart, szép az ilyenkor is, bár fürdést nem terveztünk.

Kedves barátom rácsalt a zajló jégre, egy hajszálon múlott az életem, de végül legenedás lélekjelenlétem mégsem hagyott cserben és sikerült élve és szárazon partra evickélnem. Visszafelé még gázolt egy kicsit térdig a jeges Dunában, csak hogy demonstrálja, milyen frankó is egy impregnált bakancs, aztán mentünk hozzájuk, ugyanis meg kellett terveznünk a következő Angliai utat. Örömmel jelentem, hála a Jack-féle mestertrükknek, ugyannyi szálláspénzért két nappal többünk lesz Angliában, mint nekem volt legutóbb, még egy kis Londonnéző is belefér majd. De jó lesz.

Kaptam megint könyveket, én pedig örömmel láttam, hogy testvéröccsével közös szobájának padlóját viszont az én házikönyvtáram darabjai borítják el szép egyenletes rétegben. Kaptam lapos bablevest, az is fincsi volt, valamint az idei nátriumszükségletemet is fedezte. Közben vethettünk egy pillantást arra is, hogy Bence hogyan hasogatja fel egy fejszével a vadiúj ébenfa szobabútort, „szobaátrendezés” címen.

Idehaza egy kis Skype-ozás édesanyámmal, aztán blogírás, hogy lemossam a nevemre tapadt szennyet. Remélem, ez legalább ideig-óráig sikerült.

Trychydts | | | 2006., február 18., 8:56 | | |

„Újra a szokásos ordítás — négy év óta sem tudom megszokni, hogy folyton ordítanak.”

Zsoldos Péter: A Viking visszatér

Öt év nagy idő; az ember tesz mindenféle felelőtlen ígéreteket, meg meg is feledkezik róla, hogy milyen is az élet valójában, aztán egy óvatlan pillanatban azon kapja magát, hogy Back Street Boyst táncol Cicamadárral és a HÖOK regnáló elnökével. Uh-oh.

Tegnap megint leadtam a cikkeimet időben. Igaz, Gönci Bee szerint nem bölcs dolog írni a tárgyalásról, de hát azt már régóta tudom, hogy Gönci Bee inkább alkalmas titkosügynöknek vagy bérgyilkosnak, mint újságírónak.

Tegnap végre, végre sikerült sort kerítenünk egy megbeszélésre, amiről meg voltam győződve, hogy véres lesz és nagyon hosszú. Ehhez képest tíz perc volt Túró Rudi vásárlással együtt.

Trychydts | | | 2006., február 15., 10:18 | | |

Vengeangce for Zul’jin!

Voltam édesanyámmal Parádfürdőn, egy középbágyadt szálláson — no mindegy, legalább nem voltunk agyonmotiváltak a szálláson való punnyadásra. Elugrottunk Egerbe, kicsit megmozgattuk magunkat a wellness-részlegen; a konyhán elég jól főztek, úgyhogy ha sikerült nem a dohányzó részlegben helyet kapnunk, akkor minden fahéj volt nagyon. Felavattuk az új forgalmi engedélyt.

Tegnap a HÖOK tartott egy kampányrendezvényt — minden párt periférikusabb politikusai voltak jelen, az Angol Begteg még mindig a legkisszerűbb pondrója a közéletnek, na de hát ezen nincs mit segíteni. Előttem Kernő bácsi üldögélt, azzal szórakoztattam Ronint és Arwent, hogy milyen pengén el tudnám kapni egy garottal. Szerencsére nem fordult hátra.

Utána sikerült időpontot egyeztetnem Florence-szel; igaz, visított szegény, amikor bevillantottam a legcsibészebb újságíró-mosolyomat, de aztán valahogy lenyugtattam egy dupla adag Sanaxszal. Szegény még nem tudja, mi vár rá. Kicsit nagyobb probléma, hogy én sem.

Kissé húzós ez az uccsó félév az egyetemen, ha nincs Cicamadár, a magam részéről elintézem a TO-t egy frissen fent, kiegyenesítetlen kaszával, aztán irány a cellám megnyugatató hűvöse. De amikor vérgőzös fejjel betántorogtam a bölcsészhökbe, kitöltetett velem egy beiratkozási nyilatkozatot meg egy túlfutási kérelmet, és elrohant beiratni, mielőtt annyit mondhattam volna: köszi szépen. Ráadásul nem én vagyok az egyetlen kedvezményezett, ahogy látom, ilyenkor ezt szakmányban csinálja.

Az idei tárgyfelvételi időszak húsba vágó dilemmája: vajon felvegyem a grúz filológiát?

Trychydts | | | 2006., február 09., 16:34 | | |

Kamcsatka!

Elvesztettem édesanyám forgalmiját, ezzel átmenetileg a haiku-generátoromat is. Nem baj, azt tudok újat csináltatni. Forgalmi már egy kicsit gázosabb, az, hogy mit mondanak az ügyfélszolgálaton telefonban és személyesen, az lényegében két, egymással komplementer halmaz. De megoldottam végül, noha elég tetemes mennyiségű rohangászást igényelt a dolog. Végül a helyszíni kivégzést kockáztatva, igazi lázadóként kommandóztam végig a városn, hogy zöld kártya is legyen.

Hamarosan édesanyámnak is lesz zöld kártyája, ha értitek, mire gondolok: bár gondolom, neki egy kicsit kisebb a kockázata, hogy a szennyezőanyag-kibocsátási szintje eléri a kritikus értéket, mint egy másfél tonnás Opelnél. Mindenesetre remélem, nem lesz gond.

Momentán fotoriporteri ambícióim is a hibernátorban vannak; pontosabban az ambícióim nem, csak a lehetőségeim. Mindenesetre lehet, hogy addig is modellfotósi pályafutásom érdekében lépek előre egy felet, és remélem, mindenki támogatja majd filozófusi ambícióimat is. És hát, ahogy Julia Roberts mondta az évezred legkedvesebb mosolyával: legalább most már csak jobb lehet nekem.

Tegnap a bölcsészkart képviseltem klánvezetőin. Ez annyira megható volt, hogy majdnem elsírtam magam, de aztán mégsem sírtam el magam, inkább szavaztam. Fahéj volt nagyon, és a legitimáció diadalútja mindenekfelett.

Utána cd-füvezés Jackkel; klassz volt ez is, csak úgy áradt belőle a tengeri levegő és az angliai feeling. Nagyon hiányzik Bristol. Szerencsére Cal is hozott magával egy kis darabka Bristolt, amit szét is osztogatott saját, meglehetősen férfias lendületűre sikerült bulimon (egy kiló hús és hetvenöt deka kenyér három személyre, huss!), valamint az utána következő Calair-itthon-van bulin. Ja, és már másfél üveg whisky sorakozik a polcomon; ez jelentősen megnöveli a kóstolási lehetőségek számát. Most már akár havonta egyszer is lehet.

És ami a bevezető sort illeti: most jutott eszembe az a vicc, aminek ez a poénja. Lehet röhögni.

Trychydts | | | 2006., február 05., 11:31 | | |

foggy night
on the highway
snowflakes on my windscreen

Nyomom a gázt hazafelé A Zsóry-fürdői klángyűlésről. A fogcsikorgatást lassan felváltja egy szadista vigyor. Még hogy a blog nem terápia. Micsoda bejegyzés lesz ebből…

A hely még nyári strandfürdőnek is elég szolid — harminc lányra egy, harminc fiúra két zuhanyzó. Nb. a zuhanyrózsák száma nem egyenlő a zuhanyzók számával, így aki szeret valakitől fél méterre, mindenféle elválasztás nélkül tusolni, hát az már kezdhet is szorozni kettővel. Hogy viccesebb legyen, a zuhanyzó egy szabdtéri körfolyosó végén található — esténként sincs több mínusz öt-hat foknál, szóval semmi pánik. A gondnoknéni amúgy rohadt rendes — rugós krampuszként pattan fel, valahányszor lerohad a fűtés és/vagy a melegvíz; egy érdekes konstelláció folytán én leszek a fűtésszerelő-asszisztense, no de hát a gyűrű ettől még nem fog leesni az ujjamról.

Lassan előadni is megtanulok — úgy beszélek az új eftévéről, hogy már nem engem támadnak a felszólalók, hanem kérdéseket tesznek fel. Sikeresen itthon felejtett és előző este újraalkotott ppt prezentációm is remekül segíti az előadást, de amikor a szünetben körém gyűlnek és tovább kérdésekkel bombáznak, már egyenesen úgy érzem, képes lennék a vízen járni.

Az épület mögötti medencében ki is próbálom — sikerrel. Igaz, hogy a medence fenékig befagyott, a hó meg nem mindig tart meg a tetején, de azért bejön a dolog, fotoriportert játszom a megdence bájos geometriájával, s közben végig úgy érzem, hogy Morla ott liheg a nyakamban.

A következő szekción aztán résztvevőből kvázi és ki nem mondott szekcióvezetővé avanzsálok; a valódi és kimondott, (mit mondott, nyomtatott!) csoportvezető valahol másnaposságtól vakon fuldoklik a saját hányásában. Kicsivel később én leszek Elchy, a következő ülés felelőse — így végül kétszer kell vitát kell vezetnem, irányítanom, moderálnom; közben, hogy ne legyek olyan önfeledt, Arwen hátulról döfköd egy hullaméreggel preparált kötőtűvel. Énekeljetek operát felkészülés nélkül egy égő házban, miközben fejben harmadfokú differenciálegyenleteket oldotok meg — na, ilyesmi feelingje van egy ilyen kényszer-szerepvállalásnak.

Szün.

Végre beérik a reggel elvetett meglegvíz, zuhanyzás után mennék vissza a szobába, sikerül is rányitnom az ajtót a kombinéban sikoltozó Angie-re. Rövid előadást tartok a kulcs szerepéről a modern társadalom konvencióinak betartásában, majd távozok. Az előtérben levő tévé kikapcsolt képernyőjén végigjátszom a szokásos szertartást a hajammal, időközben Angie is átöltözik valami kevésbé alkalomhoz illőbe. Csevegés a Végállomásról, aztán egy kis pihi. Jönnek vissza a többiek a Pokolból, a levegő kellemesen telítődik kénhidrogénnel, tulajdonképpen erre ébredek — friss vagyok és üde, mint egy másnapos lóharapás. Időnként kimegyek és megszemlézem a nagy büdös semmit.

Két szekciót kell még lenyomnunk, az időközben magához tért másnapos kisasszony egy órán keresztül tudakolja, hogy miről volt szó délelőtt. A konstruktivitásnak ezt a dáridóját a soron következő fűtésszerelési szeánsz szakítja félbe, majd egy kis nyálverés a klánok szolgáltatói szerepéről. Búcsúzóul Lacka sajnálkozását fejezi ki, hogy nem megyek érte vissza másnap reggel.

Trychydts | | | 2006., február 03., 18:02 | | |

chat kid, e-mail mother
getting mad
at each other’s speed

Szerintem legalább egy éve az első haikum, nem fogjátok elhinni, de chatelés közben írtam, miközben éppen a Skype chat funkcióját próbálgattam. Asszem, tényleg kezd felpörögni az agyam.

Még mindig nem tudtam elszánni magam, hogy elinduljak a klángyűlésre. Szerintem bőven ráérek a csapatépítő játék után beesni, abból én úgyis fel vagyok mentve. Ma egy csomó hasznos dolgot csináltam, pedig tizenegykor még azt képzeltem, hogy fél egykor már autópálya lesz alattam. De hát a végzet útjai kifürkészhetetlenek; egy kis extra tanulás, chat, és egy kis plusz sorban állás a postán. Yeah.

MUHAHAHA. Az I hate it here egyik első bejegyzésében kénytelen voltam leírni a „szájba élvezés” kifejezést. Azóta a Google csak nekem dolgozik.

balu | | | 2006., február 03., 16:35 | | |

Pedig szoktam ám sírni… Leginkább filmeken, meg könyveken… Bár azért „mint a záporeső” már jó rég nem itattam az egereket.:) Az oltásoktól abszolút nem félek (többtucatszoros véradó vagyok), Tanzánia meg tök jó hely lehet! Irigylem Bogárt… Meg téged is, én sosem emléxem az álmaimra. És sosem álmodom ekkora baromságokat…:)

Trychydts | | | 2006., február 02., 10:26 | | |

A tegnapi nap nagy eseménye: Cipót megugatta egy biciklista.

No hát no. Újraolvasom a Harry Potter sorozatot, isten tudja, hanyadszor már. A Távoli Tűz után már kellett valami kis otthonos, és Arwen pont visszahozta olvasatlanul az első részt, gondoltam, átfutom — csak hát a dolgok természete már csak olyan, hogy ha az ember az első részt elolvassa, utána teljesen más a második részt olvasni, mintha csak úgy kedvem támadt volna egy kis baziliszkusz-gyilkolásra. Persze az első két rész után egyszerűen muszáj elolvasni a harmadikat is. Most a harmadiknál tartok, de a negyediket nem mindig szeretem, úgyhogy lehet, hogy idejekorán be fogom tudni húzni a vészféket.

Hátborzongató (vagy, hogy stílszerűbb legyek, hajmeresztő), hogy most már a hajamra is használok kozmetikumot. Na de ha már egy vagyont fizet az ember a frizujáér’, akkor legalább lássák is; mondjuk nem veszem észre, hogy olyan nagyon látnák, de én azért minden reggel Brad Pittnek érzem magam, az is valami. Kicsit azért szégyellem magam: alig húsz éve, hogy édesanyám ajánlgatott valami hasonlót, és én visítva menekültem a tégely elől. Csak az hozza meg számomra a végleges lelki megbékélést, hogy Arwen is használ ilyet, márpedig haj-ügyben nekem Arwen a topszakértő.

Tegnap nagy klángyűlés volt, legalább húsz percig tartott, de előtte vívtunk egy hatmenetes ökölvívómeccset Mrs. Dunstable-lel, hogy ki vezesse a jegyzőkönyvet. Örömmel tanúsíthatom: nyertem.

Édesanyám soron kívül hazalátogat, és soron kívül levisz a Balchyra. Én meg teljesen menetrend szerint nyilván fogok megint egy rakás családi fotót készíteni.

By the way, újabban többen panaszkodtak, hogy nem fotózom már annyit, mint régebben, nem teszek fel annyi képet a flickr-re stb. A helyzet az, hogy a fotósuliban hallottam egy trükköt a fotóstudás gyors fejlesztésére, ami minden bizonnyal remekül beválik, csak éppen egy kisebb kínszenvedés minden kocka, amire az ember elszánja magát. De rajta vagyok az ügyön.
Bogárral álmodtam

Mondjuk Bogár nem szerepelt benne, de a ma esedékes szigorlatára úgy látszik, én is egy kicsit többet gondoltam a kelleténél. A következőkben a mai álmom leírása következik.

Rohadt nagy köd volt ma reggel, ráadásul én folyton elfelejtettem, hogy nem Angliában vagyok, és folyton a forgalommal szemben akartam vezetni. Leparkoltam az egyetem előtt, de még az épületet sem lehetett látni ebben a tejszerű masszában. Bementem, égtek a lámpák, sehol egy lélek — kivéve a Haliban, ahol már a folyosóról láttam, hogy ég a lámpa. Bementem, és Arwen ott guggolt Balu előtt, akit vigasztalgatni kellett rendesen, mert zokogott, mint a záporeső. [Még életemben nem láttam sírni.] Kérdeztem, mi van, mi van, erre közölte, hogy megváltoztatták a TVSZ-t, és Bogárt ma reggel elvitték Tanzániába, ökológia szigorlatra. Mivel ugyanis neki ez az utolsó alkalma, ezért nem tehet normál vizsgát, hanem egy egyhónapos terepgyakorlaton kell vizsgáznia, és egy nemzetközi egyezmény keretében a tanzán kormány fogja majd neki megadni az érdemjegyet.

Próbáltam vigasztalgatni, hogy biztos nagyon érdekes lesz, de kiderült, hogy azért sír, mert Bogár csak ma reggel tudta meg, hogy ez lesz, elfelejtett utánanézni, és a reptérről telefonáltak rá, hogy mi lesz — úgyhogy csak a koliban levő cuccait tudta összekapkodni, és Jack vitte ki kocsival a reptérre. Ráadásul még a szükséges oltásokat sem kapta meg.

Elfogott valami nagyon rossz előérzet [amit mindig olyankor érzek, amikor már dereng nekem, hogy álmodom, valahogy belelátok az álmom dramaturgiájába, és látom, hogy valami szörnyűség fog történni, de annyira még nem vagyok éber, hogy fel tudjak ébredni], de azért csak elkezdtem mondani, hogy majd utána küldjük az oltásokat postán, ezek a modern oltások már olyanok, hogy magának is beadhatja az ember. Erre Balu elkezdett valami zöldet hányni, és akkor eszembe jutott, hogy ő tulajdonképpen betegesen retteg az oltásoktól [valójában egyébként azt hiszem, nem]. Na, ekkor tudtam magam felébreszteni.

| | |