„– Nagyon nem vagyok nő, de le szeretném vágatni a hajam.”

— Megoldjuk.”

Catwalk

Gondolom, mindenki halálra aggódta magát a hajam miatt. Well, a Projekt TT (Trychydts Trendi) szenzációs sikerrel végződött: új hajszobrászomnak sikerült megtalálni az arany középutat a vállalható és az eredeti, a kellemesen zabolátlan és a férfias konzervativizmus között. Sose értettem női olvasóimat, mi ez az állandó para az új fodrászoktól, de tegnap ebbe is bepillantottam valamelyest. Úgyhogy: gazdagabb vagyok egy új hajjal és egy sötét titokkal.

Kábé elolvastam a Távoli tüzet: elolvastam a feléig, aztán az utolsó részt, aztán visszafelé haladva, de nem teljesen lineárisan a többit. Szar. A nyugati civilizáció kritikátlan imádata találkozik a leggusztustalanabb társadalmi elitizmussal és az emberkísérletek diszkrét bájával, mindez nyakonöntve egy teljesen tudománytalan, hogy azt ne mondjam, vérlázítóan dilettáns, nem mellesleg halálosan nárcisztikus alapállással. Zsoldos Péter lehúzta nálam magát a wc-n; amennyire király és fantasztikus és eredeti volt az Ellenpont, annyira a silányság és a gagyizmus totális mélypontja ez a hat évig készült kedvencregény. Inkább tanult volna meg festeni.

(A fent említett olvasási technikát egyébként Eco inspirálta bennem még anno; nehezen olvasható könyvekből lehet így teljesen újszerű élményt varázsolni.)

Rászokóban vagyok blogok archívumának olvasgatására. Főleg azokéra, akiében én is szerepelek. Milyen jó fej voltam olykor!

„Ezen a képen valami egészen döbbenetesen borzalmas a képkivágás”

Morla egy képemről

Mennem kéne hajat vágatni. A dologban az a ciki, hogy holnap már egyszerűen nem lehet egy ilyen szemétdomb a fejem, mint most, ugyanakkor a hiperübertutinak gondolt fodrászomból, hogy finom legyek, elegem van. Úgyhogy felnyomom ezt a naplót, aztán húzok elfele fodrászt vadászni. Ha nem kerülnék elő, legalább tudjátok, mi van velem.

Megnyertem életem első internetes aukcióját. Sikerült szerelés közben elrontanom a régi Szmnámat, most vettem egy „újat”, teljesen nevetséges pénzért. Meg is lesz valszínűleg, mire Cal hazaér, lesz mivel fotóznija a temetőjét. MUHAHAHA! Switch utasítás, ELTE Progmat, há?

Hosszú hosszú projektmegbeszélés Vizivel és Sóval; minden rendben, minden fahéj, full steam ahead. A megbeszéléses anyagomat Heszter elkunyizta. Programoztam php-ban. Rászoktam a háromdecis dobozos tejre. Vettem egy vödör narancsot. Ép testben ép lélek.

Tegnap elgondolkodtam rajta, hogy milyen lenne, ha lenne egy macskám. A földön tértem magamhoz, arra, hogy visítok: nemakarokmacskátnemakarokmacskát. Kun Szun Lung dögje pedig egy nagyon impresszív, vérszomjas, dekoratív, vén szőr- és izomgombóc, de soha többet az életben nem akarok macskaszarszagra ébredni. Fiatalabb éveimben elég volt ebből bőven.

Voltunk Morlánál, és a sárga földig alázta a Bristolos sorozatomat, pedig egy kockát se lőttem el addig, amíg a vércseppek ki nem ütöttek a homlokomon. Vazz. Életem legklasszabb fotósélménye folyt le a lefolyón. Megyek én is utána.

Ja, és hogy teljes legyen az engemsenkiseszeret-feeling: Ronin nem válaszolt az SMS-emre. Mentő körülménynek tudom be, hogy nem kapta meg.

„Ez a földi civilizáció győzelme!”

Tízezrek elpusztítása előtt egy perccel

Klasszul felfüstöltek a Vén Diák padlásán a Vörös Tündérék. Rocky amúgy még mindig rám hozza a frászt, nem tudom, hol és mikor tett szert bölcsész létére ilyen izmokra, de én is szívesen meglátogatnám az illető plasztikai sebészt. Hátha körém varázsolná a férfiasságnak valamiféle illúzióját.

A kisebb klánok amúgy csak helyetteseik révén voltak jelen: a Tündérklánól Judy, Fyloe-éktól valaki, akinek nem tudom a nevét, de biztos nagyon okos (meg mondjuk nem szólalt), édesanyám klánjából senki. Pech. Nem baj, én kérdezgettem mindenfélét, csak hogy okos legyek.

Állítólag én voltam a Kiadói és Terjesztői Tanács adu ásza és tök alsója egyszemélyben. Biottsági munkáért még amúgy se ért dicséret, úgy látszik, ennek is be kellett következnie, mielőtt meghalok.

Amúgy nem tudok aludni, pedig holnap (ma) hajnalban a Central Kávéházban van találkozóm. Fahéj, mi? Én meg itt bosszantom magam a Távoli Tűzön. Eh. Inkább bekapok egy falatot.

Ippeg a CEU-ban ulok, elvalasztva kedvenc ekezeteimtol. Allapot: szunet a Moral Voices, Moral selves olvasgatasa kozben.

Folytattam egy kis oknyomozo ujsagirast. Bogar Kettesrol peldaul kiderult, hogy a Tunderklan orangyalanak szerept tolti be voltakeppen, Vogel Light pedig palyzati referens. Ha! Nemhiaba fogom en oktatni a Nyuz ujsagiroinak kovetkezo nemzedeket, ez azert nem semmi teljesitmeny volt. Nb. a mi klanunkban ezt nem lehetne megtenni, a klan honlapjan ugyanis — hogy fellebbentsem a fatylat maffiaszeru nyomozasi modszereimrol — nincsenek fenykepek a klantagokrol. Hehehe.

Amiota fut a kis pet projectem, meg tobbet olvasok, mint regen. Nagy frankosag az ilyesmi, csak sok olyan szemet is lecsusszan, aminek talan nem feltetlenul kene — sokkoloan nagy szamban olvasok peldaul olyan enblogokat, amikre regen ra se neztem, vagy ha megis, hat gyorsan klikkeltem tovabb, mintha Juga Veronika kacsintott volna ram a kepernyorol. Most meg lefekudni is nehezen tudok, ha nem kukkantottam bele valamelyik ujdonsult „kedvencembe”. Ott peldaul meg nem tartunk, hogy meg ki is mernem oket linkelni, akkor mar inkabb kapjanak rajta a noi veceben egy rakas skandinav pornomagazinnal.

Olvasonaplo (erdemes ilyen szavakat tenni a blogba, csak ugy szippantjak ide az olvasni nem szereto gimnazistakat, szevasztok, kis luzerkeim; bar mondjuk aki a Goldfinger olvasonaplora keresett ra, az nem is egyszeruen luzer, az koztorvenyes bunozo, hiszen aki James Bondot olvasonaplobol akarja megismerni, az megerdemelne, hogy azonnali hatallyal letartoztassak) gyanant megemlitem, hogy elkezdtem olvasni a Tavoli Tuzet. Tenyleg jobb, mint egy Civilization-jatszma, de nem sokkal — az europai civilizacio ilyen elszallt, fenkolt, fenntartas nelkuli imadata meg engem inkabb taszit, mint hogy meg rajongokat toborozzak neki. Nem kajolom be, na. No sebaly. Azert majd csak atragom magam rajta valahogy. A finom fekete humor meg akkor is bevalik, ha ilyesmire van raszorva. A veget persze mar elolvastam, az egy fokkal jobbnak latszik, igy a vegso megsemmisitest nem kapkodom el azert.

Veget ert a moka, var Susan J. Hekman. Vajon hanyadik ferfi lehetek, aki elolvassa?

504 forint? LOL! Nem semmi helyen rejtegeted a vagyonod…:)

504 forint.

Fahéj buli volt, bár a végére elég szépen leolvadt az össznézőszám. Jo akkor közölte, hogy nem jön, amikor felhívtam, jó lesz-e dereglye vegetáriánus kajának. Bogár (Vajh illendő nekem is így hívnom? Bogár Kettes után nem tehetek mást…) a szigorlata miatt van megőrülve, Arwen meg csak úgy.

Ennélfogva a négy megmaradt ultramacsó fél órát káromkodott és köpködött kórusban, hogy nem irthatják egymást egy kis Warcrafttal. Végül keserűen beletörődtek a sorsukba, felhajtották whiskyadagjukat, és belekezdtek a Catan telepeseibe.

Reggel megfogadtam, hogy nem leszek szemét — lehet, hogy a második körig is sikerült tartanom ezt a fogadlamamat. Az első meccset mindenesetre elvesztettem, utána viszont, bulijaim történetében szinte példátlan módon, fantasztikus intrikák és girnyózások után sikerült győznöm. Ye-ye-ye. Már megérte.

Csináltam pincepörkölt, na, az elég gyorsan elfoggyott, pedig kétszer annyi húst vettem, mint terveztem. Talán itt érdemes megemlíteni Balu fenomenális, zseniális, utolérhetetlen marhahús-vágó technikáját, amit biza muszáj lesz nekem is elsajátítanom, ha legközelebb nem akarok teljesen leégni. Én szívtam vele tíz percet, utána lepasszoltam az egészet neki. Én meg csináltam fasírtgombócokat amerikaiolasz módjára, amiből aztán Bogárnak is jutott egy adagka.

Utána Csabit kidobtuk az ablakon, mi meg nekiláttunk a maradék bor elpusztításának. Aztán kikísértem a sokadalmat az állításra; hazafelé Arwent hívogattam telefonon, de mindhiába. Este még próbáltam játszani egy sort, de elaludtam.

Márk, te elolvasol ötszáz oldalt egy óra alatt, fél órát gépelsz és kész a szakdolgozatod. Nekem ez nem megy.

Sssz

Az év fahéjsága, hogy Morla megdícsérte a vizsgamunkámat. Álííznak viszont nem tetszett, bár szerintem meg se nézte őket normálisan: egyszerűen csak elmondta az összes közhelyet, amit a hajéktananfotózásról az eszébe jutott. Gondolkodtam rajta, hogy kiugrom valahová egy turmixgépért, de aztán inkább egybe nyeltem le a békát. Heszter is kitett magáért, háromszor fordított nekem hátat, miközben épp egy kérdésére válaszolva a mondat közepén tartottam. Manóarc viszont egész kedves volt, szokás szerint, eddig ő érdemelte ki nálam a Csoport Normálisa díjat. Troll kettest kapott. Wau. Jövő héten találkozó Morlánál. Wau-wau.

Találkoztam ma Mary Joe-val is; Jackkel ellentétben az én témavezetőm kemény határidőket és részfeladatokat ad, így van esélyem, hogy előbb végezzek a diplomamunkámmal, mint ő.

Átlépte az ezret az I hate it here egyedi látogatóinak a száma januárban. Ekkora sikere blogomnak még sose vót.

Ha megkapj az… ööö… a ööö vonalban ööö van a ööö

Rövidzárlat az ébresztőórámban

Ha jól látom, reggel van és süt a nap. Ez mindenképpen örvendetes fejlemény, kicsit már nekem, a nagy Blade Runner-rajongónak is egy picinykét sok volt a nagy félhomályból. Ilyenkor az én kis üvegház-szerű hollótanyámban olyan meleg lesz, mint nyáron, lehet szellőztetni nyakló nélkül.

Tegnap egy kicsit sokáig játszottam a hírügynökségi újságírót, de időnként muszáj belepillantani a dolgok legmélyire. Most éppen azt kellett éppen végignéznem, amit Arwen… na de nem gondoljátok, hogy ki fogom fecsegni a szakmai titkaimat? Höhöhö. Viszont most már tudom, hogy állati finom pogácsát lehet kapni a Professzorok háza hatodik emletén. Közben javarészt azon gondolkodtam, mit fogok írni este az I hate it here-be.

Mivel kitört rajtam a trackback-őrület, most elmesélem, hogy spirituális ikertestvéremhez hasonlóan én is rádióra szoktam ébredni; én is azért álltam rá át, mert gyűlöltem az ébresztőórák inhumánus üvöltését — én viszont az Info Rádióra szoktam ébredni. Általában két-három tizenötperces hírbemondó-ciklus is lefolyik a Dunán, mire fel tudok kelni; addig félálomban hallgatom a híreket. Ezek valamilyen mágikus módon be is szivárognak a fejembe, mint valamilyen relaxációs tanfolyam segítségével. Bár, ha belegondolok, hogy a tudatalattimat így politikusok és a hírekbe inkorrektségük miatt bekerülő gazdasági szereplők szüremkednek be, lehet, hogy érdemes lenne rátérnem a gykorsabb felébredésre.

„Csak az kaphat monitort, aki visz mellé egy degut is.”

Szocprobléma-megoldás egy másik klánban

Ma voltam a Tündérklánban klángyűlésen, na ez sem volt egy semmi élmény. Először is, többször elsírtam magam a meghatottságtól, mert tök ugyanolyan szag volt a tárgyalóban, mint a Bristol Backpackersben az ágyamban. (Legolas semmit se tudott a vágyódásról, vazze.) A másik, hogy végre elejétől a végéig láthattam egy idegen klángyűlést. A „családias” nem kifejezetten elég plasztikus kifejezés arra, amikor három lány egyszerre ordít, a levezető elnök meg mindig másra figyel, miközben két egymás mellett ülő srác infantilis poénokat kiabál egymásnak, de azért jó volt. Megismerkedtem pár emberrel, lehet, hogy a jövőben gyakran látom majd őket, ezért legyen itt egy kis névsorolvasás. Na meg azért is, mert elég fahéjos és találó nevek jutottak közben eszembe — más dolgom se volt, csak néztem ki a fejemből.

Nice Guy Eddie-t a Kutyaszorítóból ugyebár senkinek sem kell bemutatnunk, bár a haját egy árnyalattal sötétebbre festette a haját, de a jellegzetes gesztusait nem tudja elleplezni, és a plasztikai műtétre is sajnálta a pénct. Morwen Light a plakátolási kommandó parancsnoka; ugyanis ha hiszitek, ha nem, a plakátolós emberek itt nem a klán perifériáján, hanem a csúcs közelében helyezkednek el. Morwen Light egyébként foglalkozására nézve webmester light is egyben; Tyborg biztos mosolyogna egy métereset, ha megtudná, mi is a feladata abban a klánban egy webmesternek. Bogár Kettes fogalmam sincs, mit csinál, de biztos nagyon intelligens. Itt talált menedéket Vogel Béta is, Vogel Dávid nem túl jól sikerült prototípusa; státuszáról szintén nem sikerült információt gyűjtenem. Florence a tündérklános Nagy Katalin, és neki sincs kedve cikket írni az újságba.

Két óra, a kedvemért rendezett show után rátértünk a komoly témára, vagyis a lapkészítésre. Ilyen bájos ártatlansággal már nagyon régen találkoztam; a leköszönő főszerkesztő volt az egyetlen, akinek van valamelyes fogalma arról, micsoda egy szenzációs pöcegödör ez az üzlet, a többiek csak most fogják megtanulni. Sajna, csajok-srácok, mint a szaktanácsadótok nem ígérhetek mást, csak vért, verítéket és könnyeket.

A számítástechnikai iparnak két dolog különösen elkerülte a figyelmét: az egyik az internet elérkezése, a másik az a tény, hogy ez az évszázad is végetér egyszer.

Douglas Adams

Év első beszélgetése Arwennel szuperklasszisra sikerült, még akkor is, ha a műanyaggyárban szeretük be az ebédrevalót. Ettem valami teljesen infernális darált patkányt kapros rántással, meg egy palóclevest zsírfeltéttel. (Gönci Bee ehhez képest gulyáslevest evvett az első ebédjére sok-sok zsírral, de hát mondjuk ő hízókúrán van.) Viszont már elég régen nem volt frusztrációmentes időnk egymásra, így most lazán lubickoltunk egyet Arwen magánéletében és a szakmában. Főleg ez utóbb volt terepautikus hatású.

Szombaton buli, a lakás szép lassan alakul vissza barlangból vendégfogadásra is alkalmas helyiséggé. A hétvégén kiköltöztettem egy kedélyes oposszum- és denevércsaládot a sunyiba, levittem kilencezer tonna papírt, de még mindig van bőven szöszmörögnivaló. Jók ezek a bulik, mindig reorganizálják az életemet. És még Csabi is itt lesz, most futnak össze először Csabi és Arwen. Lehet, hogy Bumeráng-szigetezni kéne? Egymás hentelése mindig egy meghatározó élmény.

Csip-csip, már nagyon várom az új CalAirBuliját! Remélem, megint a Darshanban rendezzük; most majd megmutatom a pincéreknek, kinek hozzanak keserű Staroprament. Bár lehet, hogy Borostyánt iszom megint.

Nagy sikerélménynek könyvelem el, hogy sikerült hatást gyakorolnom Vacskamatira — talán azóta hiányzik nekem ez a gól, hogy leközölte a Big Brother interjút a Nyúzban. („Leközölte a Big Brother interjút a Nyúzban.”. Most, Jack rémuralma alatt már leírni is abszurditás az ilyesmit).

lasdkjcndlskacndsljkcbdskjbhsdajcbh

Tegnap kipróbáltam a Skype-ot is; elég hosszú út vezetett idáig, kellett hozzá a Neophone édesanyám-oldali rejtélyes beüzemelhetetlensége, de hát ezért fájjon a feje a Neophone-nak. A hangminőség nagy átlagban jobb volt, néha sokkal rosszabb, de hát ingyenes, úgyhogy olyan nagyon nem fáj a fejem miatta.

Valamilyen rejtélyes oknál fogva az egekben tombol ennek a blognak a látogatottsága. Fogalmam sincs, honnan ez a hirtelen támadt népszerűség, de mindenesetre elég kellemesen meglep. Pedig alapvetően tényleg magamnak írom — erre nemrég döbbentem rá, amikor lapozgattam egy sort a tavalyelőtti bejegyzéseim között. Milyen vicces életem volt akkoriban.

Vacskamati felmondja a blogját, szeretné ő is meglovagolni a blogteres újhullámot. Én is gondolkodtam hasonlón, de aztán rájöttem, hogy nekem mégiscsak otthonosabb a Freeblog otthonos melege, mint az a tajtékzó, idiotisztikus vibrálás, ami a Blogter epifenoménje lett — nekem nem kell, hogy mindenféle newbie-k mindenféle háromszavas igenléseket pötyögjenek ide, csak azért, hogy én is olvassam őket. Ha azt akarom, hogy valaki idepötyögjön, hát azt meghívom — na, a blogteren például erre sincs mód. Wöe.

Ma beugrottam a főhadiszállásra — egyre ritkább ez az életemben, amióta egyre növekvő mértékben vagyok a Vörös Tündér agentje, azóta valahogy otthon jobb — és lám, Ronin épp filozófiával szívott. Gyorsan diktáltam neki nyolc mondatot a Locke-Berkeley-Hume hármasról; állítólag ez bőven elég a bódogsághoz. Kedves Kölök is felhívott tegnap este, tartottam egy gyorskurzust a hinuizmusról és a buddhizmusról. „Nagyon szépen felkészült.”

Egyszer össze kéne terelni minden közismereti filozófiatanárt, és kényszeríteni őket, hogy végignézzék, ahogy a tanítványaik élő egyenesben adnak számot tudásukról.

„A sütés beavatottjai rendszerint azzal frusztrálnak, hogy újra meg újra az értésemre adják, hogy az élesztőt „fel kell futtatni”, de hiába hajkurásztam, zúdítottam nyakon tejjel, húztam el fölötte egy döglött pézsmapatkányt, ajánlottam lelkemet a sátánnak, az élesztő nem futott fel sehova sem, így hát belekevertem a palacsintába, és rezignált arccal betettem az egészet a hűtőbe.”

bennfentes főzős poén 2004 januárjából

Ha ez a tendencia folytatódik a ma estéhez hasonló alkalmak gyakoriságának növekedésében, Balu akár cafatokra is tépheti a vonatjegyét. Ma is én vittem haza; nagy fahéjság ám az éjszakai országúti vezetés, különösen azt élvezem, amikor a sebességhatár betartását nehezen toleráló autóstársaim reflektoraikkal bevilágítják nekem az utasteret. Így sokkal jobban tudok olvasni.

Ma beszámíthatatlansági rohamomban még az Alapítványhoz is átmentem, ahol Julia Roberts olyat mondott nekem, hogy az asztal alá olvadtam. Általában arra szokott félreérthetetlen célzásokat tenni, hogy a jelenlétem… hát hogy is mondjam, nem feltétlenül kívánatos abban az irodában, most meg… eh, most is elfog a pirulás.

Immáron Matyi is felavatott, mint dohányzópartnert. Szegény nagyon próbált nem rám hamuzni, de a szelek játéka folytán, mire befejeztük, a kabátom összes zsebe tele volt porrá égett Moonnal. Nem baj, ez is a dolog feelingjéhez tartozik, max legközelebb gázmaszkban megyek, akkor a szememet sem kell majd félteni.

Cal már megint jön haza, szinte hihetetlen, apró kis villanásoknak élem meg azokat az időszakokat, amikor nem egy Calair bulijára készülődök éppen, legyen az Bristolban vagy Magyarországon. Erről jut eszembe, egy pohárkával már biztos megérdemlek a csodawhiskyből, amit a múltkor hozott.

Zsuzsibébi, akaszd fel magad. Nincs harag, de ezt muszáj volt közzétennem. Éljen az agresszivitásmentes kommunikáció, ennek jegyében, úgysmint.

„- Elnézését kell kérnem. Maga alkalmasabb volt erre a feladatra, mint Mulder ügynök. A szegényes fantáziája mentett meg bennünket.

– Igazán kedves.”

Iksz akták

Ma belenéztem a monitoron tükröződő képembe, és láttam a borostámon átszűrőrő fényt. Ez a Szalóki Dezső-féle borotválkozás igazán kényelmes dolog, de úgy éreztem, most haladéktalanul közbe kell avatkoznom.

Pénteken volt nálam Balu, megmutogattam neki a szilveszteri képeimet, meg zabáltunk finomat — eredeti olasz-amerikai húsgombócokat. Legalábbis a recept eredeti olasz-amerikai, aznap kaptam e-mailben édesanyámtól. Mi a tudásalapú társadalom, ha nem ez. (Nb. azért gondoskodtam arról, hogy lokális jellegzetességeket is kapjon, lévén, hogy rozmaringot is tettem a receptbe. Bibibí.) Aztán elvittem kocsival a koleszba.

Újabban igyexem olyan útvonalakat választani, amik, bár nem jelentenek kifejezett kerülőt, mégsem triviálisak még számomra. Egy csomó hely van ugyanis, ahová a mexokott úton már bekötött szemmel is elvezetek, de az alternatívákkal elég csehül állok. Ugyanakkor egy csomót fejlődtem már, nincs szükségem húsz méter helyre a parkoláshoz, és térképre egy tetszőleges főútvonalon való megforduláshoz. Még pár év, és benevezek a Párizs-Dakar rallyra.

Ah, hétvégén meglátogattam Zso-t és Lilt. Fantasztikus volt, az egekben szárnyal a népszerűségi indekszem, mondjuk édesanyám azzal vádol, hogy én hülyítem a gyerekeket, főleg Zso-t, aki mellesleg tényleg szívesen csinál hülyét magából nagy nyilvánosság előtt, ha ott vagyok. Mondjuk igaz, hogy még egyszer sem pofoztam meg, hanem nagyon felelőtlen és felnőttelen módon egyszerűen csak nevetek azon, ha csinál valami vicceset, de majd igyekszem változtatni. Ja, és használják a karácsonyra kapott falinaptárt. Hah.

And no dream is only a dream

Eyes wide shut

Állati jót álmondtam, muszáj elmesélnem.

Ott kezdődött, hogy Csabi mesélt nekem valami új Fantasy szerepjátékot — még volt vagy öt percünk, éppen valami vámpírral viaskodtam, aki — ahogy azt Csabi bejelentte — átváltozott egy óriási denevérré. Én viszont még támadhattam egyet, két nyolcoldalú kockával dobtam, összesen hármat, de bejelentettem, hogy használom a speciális tüzes képességét, amit +50-et ad a sebzéshez. Ezzel a vámpír ki is halt.

A következő jelenetben már az ELTE TTK Puskin utcai épületéhez hasonló folyosón mentünk, és tudtam, hogy a vén vámpír valamilyen rejtélyes okból mind a két szobáját rám hagyta: a tanszéken levő szobáját is, meg a dolgozószobáját is. A tanszék ajtaja azonban zárva volt (azon fiataloknak és outidereknek, akik sose jártak a Puskin utcai épletbeb: a folyosó egy ajtóval volt kettéválasztva), így bementünk a dolgozószobába, amihez már volt kulcsom.

Egy gyönyörű, sötét parkettával borított padlójú fekete márvánnyal borított falú szobába érkeztünk, egy fehérmárvány kandallóban égett a tűz. A tűzhely felett egy hatalamas kosfej, a szoba egyik sarkában egy óriási íróasztal, a falak mentén polcok, mindegyiken misztikus tartalmú könyvek. Hátborzongatóan fantasztikus érzés volt belegondolni, hogy ez a rengeteg könyv mind az enyém lesz. Levettem egy könyvet a polcról, belelapozgattam, mindenféle idegen nyelvű szöveg meg furcsa ábrák voltak benne; Csabi ezalatt a kandalló mellett álldogált.

Ekkor kinyílt az ajtó, és belépett egy boszorkány (úgy is volt öltözve, mint McGonagall professzor a filmekben), és elkezdett velem rikácsolni, hogy példátlan lenne a Bölcsészkaron, de a Fekete Mágia tanszéken különösen, hogy egy hallgatónak szobája legyen, és mindjárt kettő, pláne, hogy az egyik a tanszéken. Mondtam neki, hogy ehhez semmi köze, és nem érdekel, hogy mit mond, úgysem tudja megakadályozni.

Kimentünk (Csabi eddigre már eltűnt), elindultunk kifelé — a folyosól ekkor már olyanok voltak, mint a Kolosy téri általános iskoláé. A kapuból három lépcső vezetett le az utcaszintre — az Ajtósy Dürer sorra — de mielőtt oda értünk volna a banyával (aki már nem rikácsolt, csak sértődötten jött mellettem), egyszer csak előlépett egy magasabb, kövér fiatalember, aki elkezdett fenyegetőzni, hogy nem fogja hagyni, hogy én költözzem be a mestere szobáiba. Ekkor már nagyon elegem volt az egészből, kinyújtottam a karom, kiáltottam valamit — a tenyeremből kivágódott egy szürke lövedék és a fickó a három lépcsőn legurult az utcára, jó ujjnyi vastag pókhálóktól borítottan.

Elindultunk, az első sarkon megálltunk a piros lámpánál — ekkor olyan húsz méterre lehettünk a sulitól — amikor a nyanya megjegyezte, hogy milyen jól elintéztem. Mondtam, hogy kár, hogy nem gyújtottuk fel. Milyen jó ötlet, mondta, és megfordult. Innentől kezdve oldalról láttam a jelenetet, kb. az Ajtósy túlsó oldaláról. A banya felemelte a kezét, a tenyerét lazán előrbillentette, a mutatóujját előrenyújtotta, és elkiálltott egy varázsszót (Rivaldo, de a második szótagon volt a hangsúly), erre a mutatóujja hosszú körme alól egy hosszú tűzsugár tört vetődöt az aszfaltra. Rántott egyet a csuklóján felfelé, a tűzcsóva elérte az összekötözött csávót, aki lángba borult. Erre ismét a nyanya mellett álltam, és szó szerint arra ébredtem fel, hogy milyen hangosan és elégedetten nevetek.

Vacskamati nem csak a spirituális ikertestvérem, hanem az én nagy szellemi vezetőm is egyben. Kiderült, hogy másfél éve nem működnek a permalinkek a blogjaimban, de ő most felnyitotta a szemem a miértekről. És voila.

Elég kellemesen indul az új év: tanulok, fotókat készítgetek elő a vizsgámra, dolgozgatom a új blogomon, nyolcmenetes bokszmérkőzéseket vívok Isoldéval. Talán ez utóbbi a legbizarrabb, egy totál irracionális, vérködös, szürrealisztikus zsigerelőparti, de hát ha már feltörtük a tojásokat, legalább süssünk belőle rántottát.

Felbuzdulva Cal Motoko-sztoriján — és talán már a csatornán át úszkáló billentyűzetén — magamnak is vettem egyet. Immáron nem csak az állványom, a polárszűrőm, hanem a billentyűzetem is Hama. Gondoltam, az új év és az új blog örömére meglepem magam egy új munkaeszközzel; az előbbi pont nem felelt meg nekem, túl rövid volt a bakcspace, és folyton a Print Screent nyomogattam helyette. Hú, ez egy állati érdekfeszítő tény egy blogban.

Elolvastam Jeff Noontól a Vurtot, de majd bolond leszek ide írni nektek valamit, amikor van saját cikkblogom is. Már messziről látom, hogy az I hate it here nagyban hozzá fog járulni személyes blogom kiszínesedéséhez és műfaji kiteljesedéséhez. Még pár lépés, és utolérem Balu erdélyi kalandjait. Amik a Dunaparton heverészve, a finom meleg homokban, és testet-lelket átmozgató és megtisztító úszkálás után tök jól hangzottak, színesek voltak, elevenek és megragadóak, napokig ott csengett a fülemben (Balu állati nagy mesélő), de a neten, Arial betűtípussal olvasva maga volt a koncentrált, hatszor desztillált dögunalom.

Cal is visszatért a bloggerek boldog családjának szerető kebelére (yuck), sikerült is akkorát vasvilláznia, hogy csak na. Még nekem is beletelt egy jó darab időbe, mire elolvastam, nem is ment egyszerre. Mondjuk a sztorik egy nem elhanyagolható részét én már halhattam Bristolban. Kicsit úgy jártam, mint szegény lúzer Legolas: egyszer meghallottam a sirályok vijjogását a Bristol Backpackersben, bevackolva az otthonos kis sarkomba, vasárnap hajnalban — azóta nem szabadulok az emléktől. Pedig nekem még az angol sörök se jöttek be.

„Don’t crash the ambulance
whatever you do”

Újévi jótanács Mark Knopflertől

Kezdjük az évet egy szégyentelen önreklámmal: az eddig itt titkosként kezelt politikai blogom lezárult, és indítottam egy vadiúj cikkblogot, ami a politika mellett még más területek felé is nyitott lesz. Ha például kíváncsiak vagytok rá, mit műveltem szilveszterkor, hadd ajánljam figyelmetekbe az immár egy hónapos tesztüzemet is maga mögött hagyott új kreálmányomat, az I hate it here-t.

Volt nálam Balu is, megettünk még egy adag barackás csirkemellet. Ezek szerint tényleg tudok főzni. Már biztosan soxor elmondtam ezt, de ez valahogy egy olyan tény, amit egyszerűen képtelen vagyok mexokni. Klasszat beszégettünk, a jelek szerint sikerült egy gólt lőnöm az ajándékával is. El is felejtettem mesélni, hogy majdnem Warcraft III-t vettem neki ajándékba, amikor az MSN-en megkérdezte tőlem, szerintem milyen ötlet lenne ez a tesóinak. Hát, majd a falat kapartam megkönnyebbülésemben.

A halikarácsonyos képeim nem sikerültek sehogy, arra semmiképpen sem alkalmasak, hogy Morla előtt vizsgázzak vele; ennél azért valószínűleg sokkal nagyobbat kellene villantanom. Remélem, a második próbálkozás jobban sikerül majd.