Megfejtettem Cal egy rejtvényét. Szerintem ez elég nagy újság ahhoz, hogy ide kerüljön.

Az imént kidobtak a kényelmes LCD monitoromból, így most kénytelen vagyok a főhadiszálláson folytatni. Mint említém, Callal egész sokat levelezek mostanában – sajnos az e-mail nem elég gyors, így áttértem a legalább kétszer olyan gyors hagyományos levelekre. Már el is felejtettem, milyen romatikus érzés pergamenekkel és postagalamokkal szöszmötölni.

Elég sokat olvasgatok a képregényeken kívül is – feminista filozófiát és Wodehouse-t. Elég jól kiegészítik egymást, néha már majdnem elröhögöm magam egy-egy húzósabb etikai tanulmányon, aztán eszembe jut: ja nem is ez a vicces. Mindenesetre elég jó a volt munkahelyemen dolgozni; kábé olyan érzés, mint amikor az ember hazatér egy hosszabb szibériai gyalogtúráról, a rénszarvastrágyás bakancsát feldobja a frissen polírozott asztalra, miközben az édesanyja elnéző mosollyal hoz be egy tál frissen sült pogácsát és egy kancsó Earl Greyt.

Nemrég szükségem volt egy kis egófényezésre, kicsit pótoltam a lemaradásaimat a cikkeimben, és elolvasgattam a régebbieket. Van, amelyik még most is tetszik, különösen egy Helyvektor és pár Négyeshatos az, amelyik talán még ma is átmenne egy lazább szerkesztésen.

A múltkorjában sikerült betérni a klán néhány prominensebb képviselőjével egy kínaiba – hát, szerintem ide hordják azt, amelyik megmarad máshol, kirántják még egyszer, és egy moslékosvödörben az ember elé öntik, némi káposztával feldúsítva. Talán a „moslék” szó írja le a leginkább, hogy mire gondolok, bár egyeseknek – legyünk egész konkrétak: egy főnökömnek – kifejezetten ízlett. Hm-hm. De gustibus non est disputandum. Ilyesztően igaz.

Érdekességek Budapestről: tudtátok, hogy a velem szomszédos irodában dolgozik Julia Roberts?