Azt hittem, kisebbségi komplexusom van, de aztán kiderült, hogy csak jól ítéltem meg a dolgokat.

Nem emléxem

No, mielőtt mindenki azt hiszi, hogy tajtrészeg voltam Cal buliján, és egy vadidegent néztem tükörnek, tegnap csináltam egy fotót a Darshan budijáról. Aztán majd eldöntitek ti, hogy ez tükör egy vagy se. Lehet, hogy csak ajtó egy másik dimenzióba, ki tudja?

Édesanyám holnap hajnalban megint repül, én viszem ki a reptérre. Ennek megfelelően nála is alszom, mert annyira már nem vagyok hős, hogy felkeljek egy órával előbb, hogy odasétáljak hozzá mondjuk hatra – annyira viszont vagyok, hogy szolidaritást vállaljak vele az utolsó napon.

A kedves, aranyos, csak a vásárlókért létező West End visszautasította a fotózási kérelmemet. Szivattyúház, pedig azt gondoltam, hatodikáig most már pihetethetem a kreativitásgenerátoromat, de nem, fundálhatok ki új helyszínt. Amúgy persze csak sajnáltatom magam, mert már van egy csomó ötletem.

Tegnap beszéltem Baluval, ő is az új felvételi rendszer nagy nyertesei közé tartozik: hiába villantott nagyot filmelmélet és filmtörténet szakon, mégse vették fel – alighanem kellett a kvóta más szakokra.

Megint túl vagyok egy határidős meló felén – elvben kész vagyok, a gyakorlatban remegő kézzel, hideg verejtékben úszva nyitom ki mindig a postaládámat, vajh mit talált ki megint kedves Gönci Bee az én szórakoztatásomra. S ezek a tárgyalások csak akkor nyerik majd el teljes, multilaterális valójukat, ha Tyborg is hazajön Bulgárföldről. Na, akkor aztán lesz nemulass.

Nagy meglepetésemre vettem egy Galaktikát, és nagy meglepetésemre a novellák színvonala túllépte az utlragagyit, ami az első számban még abszolút jellemző volt. Sőt, most már egy olyan folytatásos kisregény is van, aminek kifejezetten várom a folytatását. A lapok általában ilyenkor szoktak megszűnni.