A lehetetlent megkísérelni nem lehetetlen – zümmögött a komputer -, és kiderülhet, hogy a látszat csal.

Tőke Péter: A fogadás

Klassz buli volt, noha Cal és Rika rettenetesen bosszúálló hangulatban voltak, és Arwen és boldogan csatlakozott a mészárláshoz, úgyhogy Vizi, Balu, én és később Matyi 4-1-re daráltattunk be a Tabuban. Brutális volt nagyon, de szerintem elég klasszul szórakoztunk.

A kaját sikerült elég jól belőnöm, mind ízre, mind mennyiségre, elég jól felszippantottak mindent kedves vendégeim, de azért még maradt nekem másnap vacsorára. Jól esett látni a nagy tarolást, bár mindig elég sokat parázok azon, hogy elég lesz-e, jó lesz-e stb. A kaja egyébként részben szakácskönyvből készült, rájöttem ugyanis, hogy gasztronómiai fejlődésemnek elengedhetetlen tartozéka, hogy időnként könyvből is tanuljak valamit.

Szülinapi buli révén fel is lettem köszöntve, eléggé meghatódtam a sok mindenen, amivel megszórtak, és mind nagyon-nagyon el lett találva. A legnagyobb hátast Cal Haibane-festményein és a Kláritól kapott sárkánytojáson dobtam. Mielőtt lefitymálnátok, közlöm, hogy Norbert, a kis norvég tarajoshátú is benne van.

Tegnap aztán fotózni indultunk Baluval a Belvárosban. Nagy mázlink volt, előző nap végig esett az eső, reggel azonban verőfényes napsütés fogadott, ami később is csak felhősödésbe ment át – ránk mosolygott a Szerencse Istennője, na. Javarészt épületfotózás volt, meg állati nagy poén; Balunak állati jó szeme van az érdekes kis apróságokhoz. Engem személy szerint az érdekes kis apróságok rendszerint totál hidegen hagynak, most mégis elő-elő tudott rukkolni olyasvalamivel, ami engem is nagyon megfogott.

Utána elmentünk a Westendbe, filmelőhívatni meg digitalizáltatni, közben meg dumálgattunk, meg CD-ket vettünk Balunak. Utóbbi egy elég gyakori programpont volt, kedves Barátom ugyanis minden sarkon elvesztette a drága pénzen vett lemezeit. A tegnapi látogatók nyilván azt hitték, hogy valamilyen direktmarketing-akció keretében osztogatják őket tök ingyen. Miután kiürítettük a Media Markt raktárait, hazamentünk, CD-t kopiztunk meg rittyentettem egy kis nyári lecsót, az se lett rossz. Ezek után kiderült, hogy kit kedvel igazán a Szerencse Istennője: kedves barátom alig tette ki a lábát a házamból, rögtön igazi felhőszakadás tört ki. Vérzett érte a szívem.
Kötelező olvasónapló-forduló:
Tőke Péter: Nyevigák

Ha a Delfin Könyvek sorozatban csak ez az egy jó könyv jelent meg volna, már akkor is megérte volna elindítani. A Nyevigák a magyar sci-fi egyik nagy klasszikusának szerzője olyan novelláskötetet tett le az asztalra, ami még ma is simán megállja a helyét.

Tőke jellegzetes stílusához szervesen hozzátartozik, hogy nem kíván egy végtelenül kiprecizírozott, légmentesre zárt világot kreálni, mint a sci-fi „igazi” nagyjai; beéri azzal, hogy eljátszadozik mindenféle érdekes lehetőségekkel, amit aztán ki-ki saját ízlésének megfelelően gondolhat tovább. Elég jellegzetes humora és sajátos történetfűzése van.

A könyvet gyerekkoromban olvastam utoljára, mielőtt most ismét kölcsönkaptam volna: most meglepve fedeztem fel, hogy a történetek milyen nagy részéről derül ki utólag, hogy maga a cselekmény sem más, mint a főszereplők fantáziájának a terméke; nem ám azonban valami mátrixos virtuálisvalóságos módon, hanem teljesen hétköznapi értelemben, tehát a szereplők szimplán álmodnak vagy játszanak, netán egyszerűen képzelődnek. Ami azonban az igazán érdekes, hogy a történetek így is működnek, sőt, így működnek csak igazán: kiderül, hogy felesleges űrlényekért egy messzi-messzi galaxisba távozni, amikor azok már eleve itt vannak a fejünkben.

Ez az a könyv, amiért Balu képes volt a horváth tengerpart szikláinak egy száz méter mély hasadékába is aláereszkedni – ha szembejön egy antikváriumban, semmiképpen se hagyjuk ki.