Márk, nem jössz filmet nézni?

Kösz nem, nem szeretem a rajzfilmeket.

A fenti párbeszéddel kezdődött életem egyik legnagyobb filmélménye, a Haibane Renmei. A Főhadiszálláson vetíti nekünk Cal, Vizivel nézzük meg a tizenhárom részes regényfolyamot, három részletben. Amúgy tizenhárom rész az egész, és hálát adok a sorsnak, hogy Magyarországon nincs normális filmkultúra mert ha ezt húszperces epizódokban kéne végignéznem, beleőrülnék. Az első négy rész még egy kicsit túl sűrű volt egyszerre, de aztán hazamentem, jojóztam rajta egy sort és egész jól összeálltak a dolgok, a tegnapi, második nekifutás alkalmával már többnyire csak olyasmik történtek, amik elég jól beleillettek az általam odahaza felvázolt képbe. Na most persze lehet, hogy ez tök triviális lett volna mindenkinek, KVA ugyanis csak szokott udvarias mosolyával hallgatta, ahogy Cal kényszerítésére kifejtem a teóriámat. Mindenesetre nekem nagy élmény volt átélni, hogy nem vagyok tiszta hülye.

Amúgy iszonyat volt nagy ám a kísértés, hogy spoilerezzek egy sort magamnak, de végül sikerült ellenállnom neki. Beértem annyival, hogy elolvastam Cal blogjából a vonatkozó részeket; így legalább nem kell annyira izgulnom, de azért mégis van benne még nyitott kérdés bőven. Szerintem kedvencfilm lesz belőle.