Kiszabadultam ma a természetbe 7,azaz HÉT darab bölcsésszel, és vicces módon egész jól éreztem magam. A nap mondata, amit megjegyeztem,hogy ha vmi nem tetszik mostantól diplomatikus angol módjára csak ennyit kell reagálni: „Well, it’s different…” Amúgy boldog névnapot-kicsit késve, de nem elfelejtve!

Biztos az én bejegyzésem volt, én vagyok zseniális, és bennem teng túl a humorérzék… Viszont már nem emléxem rá (biztos álmomban írtam) – mi volt?

Esküszöm, volt itt egy zseniális bejegyzés, de szerintem nincs mindenkinek ennyi humorérzéke. Sorry.

A demokráciában az a jó, hogy minden szavazópolgárnak lehetősége van arra, hogy valami állati nagy hülyeséget csináljon.

Art Spander

Klassz volt a tegnapi közgyűlés, a monitorok és más emberek lelki épségének kímélése érdekében elmellőzöm részletes véleményem azokról, akik nem jelentek meg, ezáltal kis híján a határozatképtelenségről is gondoskodva. Bár tök vicces lett volna, ha ma azért nem kap egy kanyi vasat se semelyik gólyatábor, mert nincs elfogadott költésgvetés. Persze ez csak vágyálom, Arwen – velem ellentétben – nem egy szemétláda. Különösen üdvözlöm azt a kolleginát, aki balettra kísért gyerekeket.

Amúgy tényleg jól éreztem magam, annak dacára, hogy az én módosító javaslataim leszavaztattak; azt gondolom, legalább érdemben meg lettek vitatva, és végül is nem volt olyan fontos egyik se. Ami viszont totlálisan fahéj: új alapszabály szerint működik a klán jövőre, és én is részt vehettem benne. Lapzártakor ez volt az utolsó közéleti movementem ebben a körben, sorvadjon el közszolgálatiság-mirigyem, ha újságíráson kívül bármi másba beleütöm az orromat.

Tegnap felugrott hozzám Sssz, némi tanácsot kérni; ehhez képest még némi currys ebédet is kapott hozzá, ami állítólag még mindig elég jó volt. Kezdem elhinni, hogy tudok főzni.

Megkaptam a halasztást szigorlati dolgozat ügyben, van még tíz napom, hogy bezsákoljam a dolgozatomat; ez more than enough, és elég volt egy e-mailt írnom hozzá. Ezentúl nem is járok be egyetemre, minden ügyemet e-mailben intézem majd.

Mindig tedd meg józanon, amit részegen megígértél! Ez majd megtanít arra, hogy befogd a pofád.

Ernest Hemingway

Tegnap névnapi bulim volt, berúgtam, mint egy disznó, és túlcurryztem a kaját. Sebaj, a Tabut elég fölényesen nyertük, bár Calék azért végül a küszöb alatt bezsákoltak egy győzelmet. (Na jó. Valójában persze nyerhettek volna többet is, de a végén mindig elég jól ráhajráztunk.) Legközelebb, asszem, megmaradok az alkohol-freeb verziónál, ott valahogy nem égek a végére, mint a Reichstag. Mindegy, ha jól számolom, életemben most rúgtam be először, bár édesanyám szerint nyilván ez is túlzás.

Ma reggel lapindító volt, másnaposan kábé olyan érzés volt, mintha leprásan kellett volna tangóznom. Végül lement valahogy, végrehajtottam egy háromnegyed órás „tanuljuk meg a helyünket a világegyetemben”-gyakorlatot, aztán elindultam tanulni. Fél óra múlva már otthon is voltam, belelapoztam az ajándékba kapott Tarantino-könyvbe, aztán aludtam egy sort. Késő délután húztam Gáborkáékhoz csiponyákozni, meg kaptam egy régi-új monitort. Kábé mostanra sikerült behoznom magam fizikailag-lelkileg.

Ja, ma a pénztárcámat vesztettem el. Végül persze ezt is megtaláltam, de most már elegem van abból, hogy a fél életem egyfolytában vad kereséssel telik.

„Don’t let me die with that silly look in my eyes”

Faith no More

Az idejét nem tudom, mikor szívtam ennyit utoljára.

Édesanyám elment Amerikába, azóta csak szar dolgok történnek velem. A szigorlati dolgozatom témavezetője nagyon elfoglalt, az irattárcámat az összes bankkártyámmal, igazolványommal, koncerjeggyel együtt elvesztettem, lehalt az Internetem, elromlott a modemem, elvesztettem egy csomó telefonszámot.

Azért még a felszínen vagyok. Az irattárcámat a telepről találtam meg egy fickó, és visszahozta a lakásomra, az Internet megjavítását sikerült átvernem a szolgáltatómon, és lassan visszaáll a rend az életembe. Ja, és próbálok magamnak szigorlati dolgozat témát találnom, remélem, a vezető elfogadja.

Az ebédek Vizivel klasszosak.

Lehet, hogy utáltam a Torres Danit, de stílusa, az van neki…

Elég gyorsan lement a ma reggeli lapindító, most éppen azt várom, hogy az ősz professzorasszony felszippantson az irodájába a térátvivő berendezésével. Ennélfogva nem mozdulhatok el a készülék mellől, de ma, a világháló korában például ez sem okoz igazán nagy gondot. Blogot például remekül lehet írni.

Vasárnap fotózgatni voltam, aztán édesanyámnál vendégeskedtem. Leugrottunk a West Endbe, műanyag kanállal ettük műanyag tányérból a műanyag gulyáslevest, aztán műanyag villával műanyag tálból a műanyagoszósszal leöntött műanyag gubát. Egész finom volt és nagyon fiatalos. Utána vásárolgattunk, én előhívattam a filmeket, aztán felszippantottunk egy kis kávét.

A Kölök megint szakított a barátjával egy tíz percre, legyőztem a Demogorgont és előkerestem az Angel Dust című lemezemet. Van jegyem a Mark Knopfler koncertre, de asszem már megbántam. Ne mondjátok el senkinek, nagyon ciki. Holnapő bemegyek órára.

Ha már nincs személyes véleményünk, bölcsek még mindig lehetünk.

Cullen Hightower

Elég nyugtalanul aludtam, valami oltári nagy baromságot sikerült álmondnom, de hogy pontosan mit, azt nem tudom. Csak annyira emlékszem, hogy Keszei Ernő és egy fehér mikrosütő kulcsfontosságú szerepet játszott a történetben.

Most két hét szabi következik, már ami a szerkesztőségi munkát illeti; ami azt illeti, eléggé rám is rám fér már ez a kis lazítás. Tényleg egy kicsit úgy érzem, hogy öreg vagyok én már ehhez a főszerkesztőséghez.

Megkezdtem a harmadik blogomat is, ez azonban, bár részben politika, itt is nyilvánosnak számít, hiszen ez a publicisztikai blogom, mint Nyúz-újságíró. Remélem, hogy ez a modell beválik majd a későbbiekben is. Nota bene, nagyon felhőtlen dolog a Nyúz saját blog-motorjába írogatni, még ha egy kicsit fapados is.

Algi és Balu nem jutottak tovább a rostavizsgán, nagyon rossz. Édesanyám ma jön haza Marokkóból egy pár napra, ez viszont jó.

Rég írtam már ide, ezt most pótlom: csatlakoznék az elöttem szólóhoz. Bár ezt már múlt héten is elhatároztam, hogy a maradék másfél hónapra nem leszek jó fej… Ma is rávágtam végül a választmányra az ajtót, igaz később visszatértem hála Balu meggyőző „nagymonológjának”. Köszi :) ááááááá, nincs az a felsőbb hatalom, hogy ezt tovább csináljam-sok sikert az utódnak(vajon ki lesz az az elmebeteg, aki ezt átvállalja?). Megyek is bulizni. {ilyen baromságot, hogy keddre tesznek egy buli folytatást?!}

Aki elmagyarázza nekem értelmes mondatokban, hogy mit jelent a Haibane Renmei zenéje a végén, az kap egy csokit.

Na, most már itthon is van Haibane-m, és Windows alatt egészen jól beállított mplayerem; ennek köszönhetően már összesen háromszor láttam. Szerintem abbahagyom annak leírogatását, hogy milyen hatalmas, film, majd írok belőle valami hosszabb szösszenetet, és aki akarja, azt olvasgathatja.

Vasárnap belémhasított az érzés, hogy valami végtelenül elegem van az egész főszerkesztőségből. Ennek megfelelően E Heti Lázadásom: ma nem megyek klángyűlésre, pláne, hogy Arwen képes volt 19 órára összehívni. A kiküldött beszámolóm Tyborg paranoiájának megfelelően fennakadt a listaszűrőn, nem biztos, hogy van energiám még egyszer kiküldeni. Cikket kéne írnom-szerkesztenem. Két szóban ugyanez: E-L-E-G-E-M V-A-N!!!!

Na, bekaptam egy vödör nyugtatót, most valahogy sokkal jobb.

Ezt a bejegyzést algi radioblogjára írom. Harmadikra találtam egy egész jó számot.

Egyszerűen bele fogok őrülni a Haibane-elvonásba, ha nem hozom haza nagyon sürgősen. Még jó, hogy mplayerem már van itthon, így azzal nem kell majd szenvednem. Ma veszek írható CD-ket, és megpróbálom felírogatni őket magamnak. Sose gondoltam volna, hogy rajzfilmben létezhet ennyire jó; ilyen mindent átsütő katarzist nem sokszor éltem még át – eddig azt hittem, hogy hogy ehhez kellenek az eleven színészek, de ezek szerint elég csak jól rajzolni. Mint amikor Deckard és Rachel előtt bevágódik a liftajtó, amikor elhnagzottak a Kill Billek slusszpoénjai, amikor Neo lerakta a telefont a Mátrix végén, ugyanúgy érzem most magam. Másfél óra zokokás nem mossa így át az embert.

Hajrá, Reki!

Úgy hiányzott nekem ez a mai extra Kari Tanács, mint egy púp a hátamra. Egyszerűen már a puszta gondolatra is rángatózni kezdek. Mindegy, majd igyexem valamivel elfoglalni magam, most már úgyis állandó mchívott vagyok, ülhetek az asztalhoz, firkálhatok nyugodtan. Az egyetlen dolog, ami tartja bennem az életet, az a ma esti Haibane-nézegetés.

Tegnap előbb lepattantam klángyűlésről, egyszerűen nem éreztem az ihletést arra, hogy tovább maradjak. Négy előterjesztésem is volt, úgyhogy azt azért nem lehet mondani, hogy nem veszem ki a részem a közös munkából. Lesz új Hejesírásri Kézykönyvünk is, úgyhogy teljesen szuper. Mostantól kezdve senki nem távozik sértetlenül az olvasószerkesztésből.

Tegnap voltam vásárolni Vizivel a klángyűlésre, oda-vissza beszélgettünk mindenféléről. Többek között a Haibane Renmeiről is; elég hasonlóképpen látjuk a dolgokat a filmmel kapcsolatban, ez egy kicsit megnyugtatott.

„K. Ildikó ügyét a Bűnügyi Főosztály Terrorizmus és Extrémizmus Elleni Osztálya vizsgálja.”

Tényleg csúnya dolog ijesztgetni másokat, viszont elég viccesen hangzik a neve ennek a szervnek. Gondoljatok csak bele: ezentúl fokozott óvatossággal kell kezelni minden extremitásra való hajlamomat. Bár nem tartom valószínűnek, hogy siklóernyőzni vagy bungee-jumpingolni kezdenék a downhillről nem is beszélve (nagyon útálatos hegyiösvényeken szembeszáguldozós emberek elől félreugrálni, hogy a kitúrt homoki kikericseket ne is említsem). Viszont ezentúl csak titokban ehetek mindenféle kotyvasztott dolgokat, amikre Drogos azzal szokott reagálni, hogy „Úristen, Milán! Úristen.”. Mert még a végén egy csapat kommandós zuhan be az ablakon, hogy kicsavarja a kezemből a fegyvernek látszó flekken fűszeres tubust.

Jaja, Haibane Renmei rulez. És én ma este láttam az utolsó részeket is, bibibiiii…:)

Márk, nem jössz filmet nézni?

Kösz nem, nem szeretem a rajzfilmeket.

A fenti párbeszéddel kezdődött életem egyik legnagyobb filmélménye, a Haibane Renmei. A Főhadiszálláson vetíti nekünk Cal, Vizivel nézzük meg a tizenhárom részes regényfolyamot, három részletben. Amúgy tizenhárom rész az egész, és hálát adok a sorsnak, hogy Magyarországon nincs normális filmkultúra mert ha ezt húszperces epizódokban kéne végignéznem, beleőrülnék. Az első négy rész még egy kicsit túl sűrű volt egyszerre, de aztán hazamentem, jojóztam rajta egy sort és egész jól összeálltak a dolgok, a tegnapi, második nekifutás alkalmával már többnyire csak olyasmik történtek, amik elég jól beleillettek az általam odahaza felvázolt képbe. Na most persze lehet, hogy ez tök triviális lett volna mindenkinek, KVA ugyanis csak szokott udvarias mosolyával hallgatta, ahogy Cal kényszerítésére kifejtem a teóriámat. Mindenesetre nekem nagy élmény volt átélni, hogy nem vagyok tiszta hülye.

Amúgy iszonyat volt nagy ám a kísértés, hogy spoilerezzek egy sort magamnak, de végül sikerült ellenállnom neki. Beértem annyival, hogy elolvastam Cal blogjából a vonatkozó részeket; így legalább nem kell annyira izgulnom, de azért mégis van benne még nyitott kérdés bőven. Szerintem kedvencfilm lesz belőle.

Gyűlölöm a zenét, főleg amikor játsszák.

Jimmy Durante, amerikai színész, humorista, zongorista

Tegnap voltam a Tavaszi fesztivál egy hangversenyén a Művészetek Palotájában. Elég ambivelensek az érzéseim, teljesen grandiózus megoldások cserélgetik egymást a KTCS-vel teljesen anagóg, sima acél ablakkeretekkel, szépen csillogó fejű, tisztán látszó nyolcas rézcsavarokkal. Némelyik üvegkorlátnak nincs teteje és még vág is, de gondolom, ezt majd megcsinálják. A lábamnak nem volt hely, az erkélyen a székek oldalra lejtenek.

Maga a hangverseny is elég vegyes volt; Sztravinszkij oké volt, a Bartókban ilyen kegyetlenül rossz tenoristát még az életben nem láttam. Vagyis hogy rémálmomban már történt velem ilyesmi: vöröslő fejjel üvöltök, hang meg nem jön ki a torkomon.

Édesanyám éppen Marokkóban. Aztán már tényleg megy az USA-ba, ha minden jól megy.

Ma nagy, általános Kos-napok az Iguánában. Kíváncsi leszek.