Trychydts | | | 2005., január 13., 10:11 | | |

„Nem kell foglalkoznunk azzal, hogy milyen ellenvetéseket tesz az olvasó az itt kifejtett tannal szemben – hiszen semmit sem lehet felhozni ellene – de annál inkább foglalkoznunk kell azzal, hogy sokan teljességgel képtelenek megérteni e tant.”

Fichte

Tegnap voltam édesanyámnál vacsorázni; úgy döntöttünk, hogy spenótot főzünk. Nem volt otthon zsemle, ezért ultrarozsos kenyeret tettünk bele; tej csak egy negyed pohár volt, ezért azt de facto kihagytuk. Még szerencse, hogy volt otthon tojás.

Tegnapelőtt számítógépszerelni voltam Gáboréknál, így egészen hosszan és részletesen módomban állt szemlélni Zso és Lil esti parádéját. Nagy örömömre szolgált, hogy ezúttal már nem utáltak látványosan a gyerekek, sőt, Zso-val már saját játékunk is van (a Kukamanó); ugyanakkor meggyőződéssé érett bennem az a sejtés, hogy tulajdonképpen minden normális szülő egy hős.