„During filming, a paramedic was kept on the set to make sure that Mr. Orange’s (Tim Roth) amount of blood loss was kept consistent and realistic to that of a real gunshot victim.”

imdb.com

Megnéztem a Kutyaszorítóbant, és ismét beigazolódott a Balu-féle moziheurisztika. Szerencsére ezt a filmet mindenképpen meg akartam nézni, így abszolút nem haraxom, hogy lelőtte a poént, meg azér se, hogy zseniálisnak tituláta egy zseni korai művét (jobb mint a Ponyvaregény, ha-ha).

Nem rossz persze, de igazából itt még csak próbálgatja azokat az elemeket, amelyek a Ponyvaregényt és később a Kill Billt olyan naggyá tudták tenni. Itt még nem érezte, hogy mennyi az a vér, ami pont elég ahhoz, hogy a filmet komolyan lehessen venni, de a néző ne ájuljon el a brutalitástól; hogy mennyi abszurditás kell ahhoz, hogy az ember ne vegye az egészet túl komolyan; hogy mennyit lehet várni egy váratlan fordulat előtt. Az idősíkok kavarása izgalmas, de nem nagyon, hamar összeáll az egész. Tarantino-rajongóknak kötelező, látni kell, hogy az erőszaknak ez a belső világa miből állt össze; mások csak akkor nézzék meg, ha nem zavarja őket, ha Tim Roth a film felében vértől iszamosan hentereg egy egyre növekvő vértócsában.