Hja kérem, aki biankó kimentést ír a vizsgaidőszak összes választmányáról, az biztos ráér blogot írni…

C. kisasszonyt kirúgták az egyetemről. Mindig elég felemás érzésekkel hallgatom az ilyesmit, pláne, hogy nem egy ismerősöm volt már – l. Balu, hogy csak egy példát említsek – aki már csak fél kézzel lebegett a szakadék felett, vagy egyenesen maga a Szerencse Istennője tartotta még egy kicsit a levegőben. Másrészről mindig a rám annyira jellemző, rosszindulatú szkepticizmussal hallgattam a történeteket a szemét tanárokról meg a teljesíthetetlen vizsgákról. Jelen esetben azonban valahogy nem gyötörnek ezek a kétségek.

Újabban újra egyre többet dolgozunk együtt a Főnökkel; vicces, nosztalgikus érzés, ugyanakkor néha ugyancsak feláll a szőr a hátamon. Elég csak azt hallgatnom, hogy hogyan piszkálja az utódomat, ugyanazzal a metsző gúnnyal, ahogy pl. engem is anno; hát rögtön megszólalnak a vészcsengők a fejemben. Másrészről meg ugye egyel több a játékos a pályán, Arwen mellett még vele is meg kell vívnom olykor; hát komolyan mondom, ehhez képest a való élet szanatóriumnak tűnik.

Cal „Roham” című bejegyzéséről egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, hogy igazi-e vagy sem. Nagyon ritkán látni tőle ilyen szépen eldolgozott, megfelelően kitempózott, hatásos dolgokat – van egy bazi nagy vasvillája, oszt csak hányja fel a honlapjára, ami eszébe jut. Ez meg simán elmenne valami Bridget Jones-műfajú regényben is fejezetnek, a befejezés is ott van meg minden. Egyelőre túl kevés a hitem a valóságban ahhoz, hogy ez csak úgy elhigyjem.