Trychydts | | | 2004., szeptember 24., 8:59 | | |

„A DOBOZBAN A CSOMAGOLÁSSAL ELLENTÉTBEN A MÁTRIX ELSŐ RÉSZÉNEK EGYLEMEZES VÁLTOZATA TALÁLHATÓ”

Felirat a Mátrix – a valóságban is – kétlemezes kiadásán egy ismertebb elektronikai áruházban.

Kötelező olvasónapló-forduló:
Philip K. Dick: Palmer Eldrich három stigmája

Ha már az agave kiadó ilyen szenzációs halálugrás-sorozatban kezdett, a magamfajta old-school sci-fi rajongónak illik is követnie valamennyire az eseményet. Megvettem hát a három megjelent kötetből a másodikat is, a Palmer Eldritch három stigmáját.

Akik valamennyire is ismerik Dick munkásságát, annak bizonyára feltűnt már, hogy Dick alapvető filozófiai problémája – és aztán minden egyébb gondolat, a háborúellenesség, az identitás, a reinkarnáció problémája stb. erre épül rá – a látszat-valóság dilemmája. Ha álomomban is azt képzelem, hogy a valóságban vagyok – kérdezi már Descartes – akkor hogyan győződhetnék meg arról, hogy a valóság nem álom? Csak amit Descartes esetében az ember még könnyen bélyegez filozófiai affektálásnak, addig Dick történetei elől egyáltalán nem lehet elmenekülni.

A regényben a Mars és a többi környező, az ENSZ által meghódíthatónak vélt égitest kolonizálását kötelező sorozással kijelölt telepesek végzik: munkájukra mégis nagy szükség van, ugyanis a Föld egyre növekvő ütemben válik lakhatatlanná. A Földről mindörökre száműzöttek viszont képtelenek elfogadni sorsukat, ezért egy speciális, Dra-Zs nevű kábítószer segítségével idézik fel újra meg újra a földi életet. Egy napon azonban egy Palmer Eldirch nevű üzletember visszatér több éves űrutazásából, és hoz is magával valamit, ami konkurenciát jelenthet ezen a stabil és egészen addig monpolizált piacon. Leót, a Dra-Zs-t gyártó cég tulajdonosát azonban nem csak az üzleti megfontolások érdeklik; megérzései azt súgják, a piaci verseny mögött valamilyen sokkal sötétebb szándék húzódik meg.

Hallucináció és valóság ugyanolyan kibogozhatatlanul mosódnak össze, mint az Ubikban; a felvázolt jövő azonban, ha lehet, még félélmetesebb; a kínált megoldás pedig mindennek nevezhető, csak megnyugtatónak nem.