Fűre lépni muszáj

Trychydts | | | 2021., május 14., 12:30 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1365,04 km
Futás: 597,76 km

Most éreztem magam először okosabbnak, mint a gördeszkás oktatóvideók.

A kicktail használatát (a kickturn vagy a két keréken gurulás, a manual) mindenki betonon mutatja meg és gyakoroltatja, mondván, hogy mozgás közben könnyebb. (Ezt teszi például a két kedvenc csatornám, a Braille Skateboarding és a Never Stop Improving is.) Ami egyfelől biztosan igaz, másrészt ugyanakkor az esés kockázata is nagyobb. És esni akkor is vacak, ha az ember annyi védőcuccot hord, mint én. Márpedig ez a gyakorlat — hosszabb vagy rövidebb időre kiegyensúlyozni magunkat a hátsó keréken — egyszerűen nem megy try and error nélkül.

Az első dolog, amire rájöttem tegnap, amikor összeszorított foggal ismét nekikezdtem a gyakorlásnak, hogy annyira félek attól, hogy hátrabillenek, hogy kifejezetten előre rakom a testsúlyomat. Így persze csak nagyon rövid időre tudom felkapni a gördeszkám kerekét, semmi esély nincs arra, hogy akár csak egy-két másodpercet menjek így, márpedig az már egy szélesebb forduláshoz is kellene. Erőnek erejével hátrébb toltam magam, de ez sem volt az igazi: folyton attól féltem, hogy kibillen alólam a deszka. Valami olyan lehetőséget kellett keresnem, ahol nem félek.

És akkor leesett: ahogy a gördeszkára felállni is a füvön kezdtem el, ezt is csinálhatnám ott. És tényleg. Füvön ugye nem gurul el a deszka, még akkor sem, ha oldalra billenek, így teljesen nyugodtan tudok próbálkozni, játszani a testsúllyal, nézni, mi működik, mi nem, mi biztonságos, mi nem. Lehet, hogy ezt állva megtanulni nehezebb, mint gurulva, viszont mivel így nem parázok, kb. tízszer annyit tudok próbálkozni ugyanannyi idő alatt.

Remélem, tényleg beválik ez az új módszer, mert most, hogy már elszántam magam, nagyon nehezen adnám fel a kicktail használatát — nagyon sokat segítene a városi cruisingben.

Nnna. Erről van szó!

Trychydts | | | 2021., május 11., 14:04 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1364,26 km
Futás: 589,73 km

A tegnapi szerencsételenkedés után úgy mentem át ezen a félmaratonon, mint kés a vajon. Nem így készültem, gondoltam, betolok egy 16-17 kilométert, de aztán kicsit eltájoltam magam. Annyira jól ment a futás, hogy ahelyett, hogy visszafordultam volna, mentem tovább, és félmaraton lett belőle.

Gyönyörű hétfő, vacak edzés

Trychydts | | | 2021., május 10., 15:25 | | |

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1364,26 km
Futás: 567,63 km

Nem is tudom, melyik nap volt utoljára ilyen nyögvenyelős edzésem. Úgy voltam vele, hogy a viszonylag sikeres szörfdeszkás hetem után mától ismerkedem tovább a kicktailemmel — de amint leértem a Margit-szigeti lejáró aljára, már tudtam, hogy ez egy rossz ötlet. Nem volt hozzá semmi kedvem, abszolút nem voltam ott fejben; a jelek szerint azért a múlt hét csak lemerítette az agyamat. Kb. fél kör után tudtam, hogy futnom kellett volna ezen a gyönyörű reggelen. Ha leesett volna, milyen szép az idő, szerintem futok is, de az ablakomból sokkal szürkébbnek és hűvösebbnek tűnt minden, mint valójában.

2021-05-10_03-34-27

Persze, ha nagyon őszinte akarok lenni, lehet, hogy ma reggel akkor éreztem volna magam a legjobban, ha zongorázom egy kicsit nyitott ablaknál, egy forró kakaó mellett. Ekkora lazaságot persze még nem engednék meg magamnak.

21 km pumping

Trychydts | | | 2021., május 09., 21:18 | | | Kategóriák: , , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1359,13 km
Futás: 567,63 km

Bár a hétvégén általában hosszabb kirándulásokra szoktam menni, ma inkább úgy döntöttem kihasználom, hogy le van zárva a rakpart és ott fogok pumpingot gyakorolni. Többféle aszfalt van, vannak lejtők és emelkedők, és viszonylag hosszan lehet egy irányba menni, szép a kilátás és lehet érezni a Duna illatát — gyakorlásra tényleg kivételesen jó ez a helyszín.

Összesen 21 km-t toltam bele, de a végére eléggé elfáradtam, agyilag inkább, mint testileg, bár a csípőmben azért már éreztem az izmaimat rendesen. A végén egyszer le is potyogtam a deszkáról — teljesen elvesztettem a fonalat, hogy éppen merre is kellene billentenem és merre ellentartanom, a surfskate meg elég instabil ahhoz, hogy az ilyen vacakolást ne tolerálja. Amúgy elég jól ment, 7,7 km/h-s átlagsebességet sikerült összehoznom, de 10,1 km/h-s kilométerem is volt egy, és többször is 9 km/h felé mentem. Mivel nem mentem sehová, csak a köröket tettem meg, sokkal lazábbra tudtam venni a dolgokat, néha leültem egy kicsit a korlátra, betoltam a fehérjeszeletemet vagy csak meditálgattam az élet dolgain a napsütésben.

A hét nagyobbik részét a pumping fejlesztésére fordítottam, nem is hiába: egyre gyakrabban kapom el az igazán jó ritmust — nagyon izgalmas érzés például, amikor az ember lejtőn felfelé megy gördeszkával, le sem teszi a lábát és gyorsul. Szóval abszolút nem bántam meg, hogy összeraktam magamnak ezt a szörfdeszkát, de azért a pushing ennek ellenére is közelebb áll hozzám. Az sokkal dinamikusabb tevékenység, sokkal könnyebb váltogatni a sebességet és a lábam is többet mozog. Itt az ember tulajdonképpen ugyanezt a pár, viszonylag apró mozdulatot ismételgeti, hogy haladni tudjon. A lábamfejem végig ugyanabban a pozícióban van, mintha rá lenne ragadva a deszkára — pár kilométer után már el is gémberedtek kicsit — ilyenkor lelassítottam és toltam magamon egyet, csak azért, hogy kimozgassam magam. Nicoline, aki lejött elém megnézni, hogyan haladok, azt mondta, olyan voltam, amikor gurultam vele szembe, mint egy animgif — nekem inkább a Street Fighter szerepelőinek alapállása jutott eszembe, az volt ilyen folyamatosan, rugalmasan pulzáló mozdulatsor, és még a karjaimat is egészen hasonlóan tartom.

21 km kábé elég is volt, utána még bóklásztunk egy kicsit Nicoline-nel a Duna parton meg a Szent István parkban, ettünk egy fagyit, aztán hazasétáltunk ebédelni. Nagyon szép délelőtt volt mindenféle szempontból.

Kovászolok

Trychydts | | | 2021., május 08., 20:19 | | |

Tavaly húsvétkor vittünk egy kis élesztőt Baluéknak — azon kevesek voltunk, akiknek elfekvő készleteik voltak ebből — jó hogy hiszen egyáltalán nem ettünk lisztet. Éppen ezért el is kellett utasítanunk a kedvesen felajánlott cserekovászt — de azért szöget ütött fejembe a dolog, pláne, hogy előtte már többször is ettem Zsó kenyeréből és mindig lenyűgözött az eredmény házias, otthonos ízeivel.

Nemrég volt egy dietetikai tanácsadásom (a Biotech USA-s hűségpontokból vettem), és az sült ki, hogy kicsivel többet-többször kellene ennem, és ebbe az étrendbe remekül beilleszthető lenne a kenyér. Valamilyen diétás fajta, olyan, ami nem eteti magát túlságosan, de azért finom. És akkor eszembe jutott, hogy a Ligetiben néha lehetett kapni 100%-os teljes kiőrlésű vekniket. Azt imádtam (amúgy is nagyon szeretem a rozs ízét, az egyik reggelim például a rozspehelykása), de azért soha nem jártam úgy rá, mint mondjuk egy fehér vagy félbarna kenyérre. Utánanéztem és találtam is egy nekem való receptet, ami mindenféle faxnizás nélkül generálja le a kenyeret a hozzávalókból.

Persze ehhez kovász is kellett — a Főzőskönyvben volt is egy, a felesleges sallangokat szintén mellőző útmutató, azzal vágtam bele. Egy hétig etetgettem a bacikat, szombaton már úgy láttam, haladunk is valamerre — próbaképpen összedobtam két adag kelt palacsintát. Sikerült, és azóta már két cipót is megsütöttem. A végeredmény elsőre majdnem tökéletes lett, csak egy kicsit nehéz volt kiimádkozni a kenyeret az öntöttvas lábosból és az eredeti mennyiség is túl nagy is volt ehhez az edényhez. Sebaj, háromnegyedeltem az adagokat, a lábas kiolajozását pedig Nicoline-re hagytam — így már simán csusszant ki belőle a kenyér az első negyven perc után, és szép, egyenletes kéreg sült rá köré.

Így ismét rendszeresen eszem kenyeret — persze minden elfogyasztott grammját mérem és elszámolom, nehogy túlzásba essek véletlenül. 100 gramm 230 kcal, ami a ebben a mezőnyben amúgy még diétásnak is számít.

Senkinek se integess!

Trychydts | | | 2021., május 06., 14:34 | | | Kategóriák: , , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1309,83 km
Futás: 567,63 km

Aki vitorlázott már, biztosan emlékszik arra az érzésre, hogy este fekszik a saját ágyában, de a hajó hullámzását még érzi, ha becsukja a szemét. Pontosan ugyanígy érzem magam pár óra surfskate-elés után.

Ma reggel nyolckor már a gépem előtt kellett ülnöm, így nagyon komolyan vettem az öt órás startot — máskor van, hogy kényelmesen reggelizek vagy olvasgatom még egy kicsit a lapokat, mielőtt elindulok. A Szigeten aztán kiderült, hogy valami vihar vagy zivatar lehetett, mindenesetre tele volt a beton szétszórt faágakkal. Így messze nem volt akkora fun a dolog, abszolút nem érzem még, hogy mekkora akadályokon tudok átgurulni, folyton meg kellett állnom, így végül aztán visszamentem a pesti rakpartra és a bicikliúton gyakorolgattam. Most már amúgy az utcákon is szörfölgettem egy kicsit, főleg kifelé menet, amikor még nem voltak gyalogosok, akiket terrorizált volna az agresszív szlalomozás.

A rakparti kerékpárúton viszont sikerült 8 km/h-t kihoznom magamból pumpinggal, ami abszolút nem rossz — pushinggal 11-12 km/h-val tudok menni akkor, ha nagyon hajtok. A tartásom is egyre lazább, most már be merem hajlítani a lábam hajtás közben, és egyre többször sikerül koordinálnom a mozdulataimat annyira, hogy gyorsítsam és ne fékezzem magam. Azért még mindig hasonlít a dolog a Galaxis Útikalauzban a repülésre: amint feltűnik, hogy megvan az összhang, kb. biztos, hogy rögtön utána elrontom. Szóval igyekszem nem észrevenni.

Megvan a surfskate-em is

Trychydts | | | 2021., május 04., 17:44 | | | Kategóriák: , , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1291,97 km
Futás: 567,63 km

2021-05-04_03-04-51

Nem kellett egy hetet várnom, a vámhivatal gyorsan átengedte a motyómat — a fekete alkatrészek azok a deszka alatt. Kész van a másik, surfskate setupom — javarészt meglevő alkatrészekre építve.

Lap: Criminal Skate 8,5″
Csapágyak: Mindless Hoodoo Voodoo racing
Kerekek: Shark 60mm California Black Roll
Felfüggesztés: Penny 150mm
Surfskate adapter: Waterborne surf + rail adapter

A surfskate lényege, hogy nagyon alkalmas a lábletétel nélküli mozgásra (maga a mozgás a carving, a hajtás technikája a pumping) — ide oda-kanyarodva, a súlypont-áthelyezés energiájától megy előre. Ezt elvileg mindenféle longboardon meg lehet csinálni, a sajátommal is próbálgattam már — de a szörfdeszkával sokkal könnyebben és agresszívabban lehet kanyarodni, ezért ezen ez sokkal könnyebben és hatékonyabban megy. Már persze ha megtanulta az ember, mert ez egy teljesen másik technika, mint a pushing (a lábbal hajtás), amit én általában szoktam csinálni. Kicsit arra emlékeztet a helyzet, amikor hintázni tanultam meg gyerekkoromban — nagyon koordináltan kell mozogni és áthelyezni a testsúlyt ahhoz, hogy lendületet gyűjtsön az ember.

Tegnap Nicoline jelenlétében próbáltam ki — a kezemben vittem a deszkát a Margit-szigetig, fogalmam sem volt, mennyire fogok tudni nehezen megállni egy elvben sokkal instabilabb lapon. Az első percek tényleg nagyon parák voltak, tényleg össze sem lehet hasonlítani, mennyivel nagyobbat billen a sokkal magasabban levő lap és mennyivel élesebben fordul. Aztán nagy-nagyon lassan tudtam egy kicsit pumpolni is, de igazából csak ma reggel kezdtem el az ismerkedést ezzel az új stílussal.

Nem ment rosszul, mármint nem estem el és a végére sikerült gyorsabban haladnom, mint az elején, de azért még nagyon messze vagyok attól, hogy olyan magabiztos legyek ezen a deszkán, mint a “fő” setupomon. A pushing amúgy arra, amit én csinálok, amúgy sokkal alkalmasabb, mint a pumping, nem is arról van szó, hogy váltani akarnék — inkább csak jól jön egy kis változatosság, amiért a heti hét nap sportolással igyekszem is megdolgozni. És mind a kettő gördeszka.

Vissza a gyakorláshoz

Trychydts | | | 2021., április 30., 22:07 | | | Kategóriák: , , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1220,08 km
Futás: 567,63 km

Kis híján ezer kilométert tettem meg a gördeszkalappal, ami a jelenlegi setupom alapja. Amióta megvan, folyamatosan élvezem, hogy mennyire jól lehet vele haladni, a lábamat is másképpen kell rajta tartani, mint a korábbi deszkáimon, így alig-alig fordítottam időt a gyakorlásra, inkább csak jártam a várost minden lehetséges alkalommal. Kissé az is benne volt a pakliban, hogy nagyon fontolgattam, hogy hosszú távra majd egy teljesen más geometriájú modellt veszek, és akkor végképp kárba veszett volna az erőfeszítések jó része. Most viszont, hogy úgy néz ki, jó sokáig együtt leszünk, sőt, lehet, hogy ezt a single kick, directional irány akkor is megmarad majd, ha pár év múlva eljön majd a csere ideje, így feltámadt bennem a motiváció a technikai fejlődésre. Ha már van kicktailem, akár meg is tanulhatnám a kickturnt az új lapon is, megtanulhatnék felmászni a járdák peremén, és (ez persze teljesen független a geometriától), megtanulhatnék szép élesen fordulni.

Éles cruising (Nicoline utálja, ha angol szavakat használok, amikor a gördeszkázásról beszélek, de szerintem erre nincs igazán jó szó) közben kb. lehetetlen a technikát fejleszteni. Annyi minden más van, amire koncentrálni kell és olyan sok a nehezítő tényező, hogy az ember leginkább örül, ha halad. A switch és a hajtás kivételek, de ezeknél ugye “gyakorlás” közben is egyenesen halad az ember. Az élesebb fordulatok már nem jönnek ennyire magától értetődően. Egy sarkon, hacsak nem 100%-ban belátható, nem fordulhat be az ember egy szép elegáns svunggal, hiszen nem tudhatja, nem fog-e belecsapódni egy mit sem sejtő babakocsis anyukába vagy járókeretes nénibe. Az járdák többsége pedig egyszerűen nem elég széles, hogy az ember ott gyakorolgassa a szlalomozgatást. Ha pedig valami trükkösebb dologról van szó, mint például a kickturn, akkor pedig már a biztonságérzetem sincs meg ahhoz, hogy az utcán kísérletezzek. Végül is megyek valahonnan valahová, nem akarok ott maradni, nem akarom, hogy a deszkám beguruljon az autók alá vagy hogy ráessek valakinek az autójára. Úgyhogy, amíg nem tudok valamit magabiztosan használni, addig egyszerűen rá kell szánnom az időt és gyakorolnom kell valami biztonságosabb helyen — nekem ez rendszerint a Margit-sziget.

A múlt heti félmaraton után a héten nem is annyira izgatott, hogy hajnalonta nagyon messzire menjek: egyik nap kiugrottam ugyan az isten háta mögé, hogy elhozzak egy sütit Fiataléktól Nicoline-nak, de amúgy teljesen jól kiegyeztem azzal, hogy csak úgy kimenjek a Szigetre gyakorolni. Nem feltétlenül gondolná az ember, de a cruisingra is rá kell hangolódni: ki kell találni, hogy egyáltalán, merre fogok menni, végig figyelni kell az irányokra meg az időzítésre. Ennél most jobban esett kigurulni a Szigetre és koncentrálni a technikára.

Kicsivel kevesebb, mint öt hónapja, hogy utoljára gyakoroltam a kickturn-t egy teljesen másik deszkával: ha nulláról nem is kell kezdenem, de azért bőven van mit újratanulnom. Ugyanakkor az egyensúlyérzékem rengeteget fejlődött, olyan helyzetek, amikből tavaly ősszel még simán esés lett volna, most éppen csak megakasztanak. Most már csak mozgásban gyakorolok, egyelőre azon vagyok, hogy a gördeszka orrát minél könnyedebben, minél hosszabb időre fel tudjam emelni. Így, három nap gyakorlás után már érezhető a fejlődés, de a gyakorlati használhatóság, meg az ehhez szükséges magabiztosság még nincs meg.

Az agresszívebb fordulgatással már egy kicsit jobb a helyzet, sikerült is ráéreznem az ízére, és azokon a lankásabb lejtőkön, ahol tényleg van hely, már tudom is a sebességemet ezzel kontrollálni valamelyest — ami sokkal kényelmesebb, mint lábbal fékezni magam. Elkezdtem ismerkedni a pumpinggal is — lábletétel nélküli hajtás — de ezt annyira nem erőltetem, ez nyilván sokkal könnyebb lesz majd, amikor kész lesz a szörfedeszkám.

Ez utóbbi még legalább egy hét — sajnos, mire egy Amerikából rendelt alkatrész átmegy a határon, az nem öt perc.

Final setup

Trychydts | | | 2021., április 29., 10:47 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1205,58 km
Futás: 567,63 km

20210422_183357

Sok-sok gyötrődés, gondolkodás, megrendelés és visszaküldés után összeállt a végleges cruising setupom. Most ezt fogom használni, amíg szét nem megy alattam. Ebben már egy csavar sincs az eredeti deszkámból (ami megmaradt belőle, az majd egy szörfdeszkát fog szolgálni).

Lap: Ram Longboard Luxad Edition — Lehnja (28.5″)
Csapágyak: Bones Race Reds
Kerekek: Shark 72mm Clear with black hub.
Felfüggesztés: Paris v3

Az egyik, amin nagyon sokat dilemmáztam, az a lap. Véletlenül esett az ölembe pont ez, de beleszerettem — úgy fogja a lábamat, mint egy cipő, és a mérete is tökéletes, főleg, ha kicsit zsúfolt a környezet, amiben haladnom kell. Eredetileg csak egy kísérletnek szántam, amíg majd veszek egy nagyobbat. Mindenhol azt írták/mondták, hogy hosszú távokra nagyobb lap kellene, de amikor elkezdtem megkapargatni, hogy mégis, miért, akkor csupa olyan érvet kaptam, ami nekem egyszerűen nem szempont. Nagyobb lapon természetesen több hely van a lábamnak, ami elvben kényelmesebb — de nekem ez pont passzol a lábamhoz és egyáltalán nem érzem kényelmetlennek. Egy nagyobb lapban lehetne egy kis drop, és akkor közelebb lehetne a talajhoz, könnyebb lehetne hajtani — mivel jelenleg is elkocogok 40-45 kilométert egy alkalommal, ha olyanom van, nem hiszem, hogy erre a pár milliméterre nekem érdemes lenne 30-60 ezer forintot rászánnom. A max sebesség meg nagyon kis mértékben múlna ezen, pláne, hogy az esetek 90%-ban amúgy sem megyek olyan gyorsan, ahogy technikailag tudnék — figyelnem kell a gyalogosokra (azokra is, akik váratlanul lépnek elém egy kapuból vagy a sarok mögül), a kereszteződéseknél lassítanom kell, és persze a talaj sem olyan mindig, hogy a végsebesség lenne a legnagyobb problémám.

A truck (felfüggesztés) nem volt éppen egy létkérdés, a Penny gördeszka truckja sem volt rossz egyáltalán, de mivel abból egy szörfdeszkát szeretnék fabrikálni, hát beruháztam erre a Parisra; ez elvben nagyon jó cruisinghoz. Limitált tapasztalatom van eddig vele, eddig viszonylag jól működik, simán és jól fordul, de még meg kell szoknom. Mindenesetre szép, minőségi darab, nem volt kidobott pénz. Mivel üreges belül, teljesen más hangja lett a deszkámnak, amikor ledobom a földre.

A csapágyaknál sokat gondolkodtam rajta, vegyek-e keramitot; az elvben jobban bírja a nedvességet és talán egy kicsit gyorsabb is. Viszont piszok drága, és amit mindenki megemlít, hogy a becsapódásokat annyira nem bírja jól, márpedig én padkázom rendesen. Végül úgy döntöttem, nem szeretném, hogy a méregdrága csapágyakban még csalódnom is kelljen, így vettem ezt a viszonylag drágább, de nagyon jól összeszerelhető, acélgolyós Bonest, ami úgy suhan velem, mint egy álom.

A Shark kerék alapvetés nekem, eddig egy 60 mm-esen gurultam és imádom; amikor megvettem ezt a lapot, és láttam, hogy ez alatt több hely van a kerekeknek, felvetődött bennem, hogy talán érdemes lenne egy nagyobbra beruházni. De nem tudtam, a 72 mm is be fog-e férni — azt meg pláne nem, megéri-e a pénzt a váltás. Végül sikerült nagyon olcsón kifognom pár 70 mm-es hagyományos cruising kereket, és befért; egyben arról is meggyőződtem, hogy tényleg óriási pluszt jelent az a plusz tíz miliméter, sokkal jobban eszi a talaj repedéseit és egyenletesebben is gurul, mint a kisebb kerekek. A kísérletből az is kiderült, hogy én már teljesen függő vagyok a Shark sima futásától: olyan volt gurulni a nem-Shark keréken, mintha iszapban gördeszkáztam volna. Rögtön megrendeltem hát ezeket az átlátszó kerekeket — kissé már untam a feketét.

Kíváncsi vagyok, mi meddig bírja majd a strapát. Karbantartásból mindig is jó voltam, szóval azon aligha fog múlni.

Rákosszentmihály, Sashalom, Árpádföld, Majorszegiliget, Csömör, Újpalota, Pestújhely

Trychydts | | | 2021., április 26., 14:52 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1164,63 km
Futás: 567,63 km

Két egymás után levő hétvégén is kinn voltam Rákosszentmihályon. Egyszer Csömört céloztam be, amihez viszont Majorszegiligeten és Árpádföldön is keresztül kellett mennem. Másodszor Sashalomra volt a tulajdonképpen cél, és utána keresztben vágtam át Rákosszentmihályon a Késmárki útig. Nagyon kellemes, gördeszkabarát része ez a városnak, jól be lehet járni és van néhány kifejezetten kellemes útvonal is.

A megközelítésre millió jó lehetőség van: az expresszjárat (már akinek útba esik) a Kerepesi út, Rákospalota-Újpest felől a Késmárk utcát kell belőnünk, előtte átvágva Pestújhelyen és esetleg Újpalotán vagy. Ami az én kedvencem, mehetünk dél, vagyis Alsórákos felől is. Ez eleve egy kis kertvárosi környezet, rengeteg jó alternatív útvonallal: a Hungáriára merőleges, a Thököly útra párhuzamos utcák szinte mindegyik kivezet először a Nagy Lajos Király útjára, utána pedig a Rákos patakhoz. A Thököly utat folytató Csömöri útnál (azért fogalmazok így, mert két Csömöri út is van ezen a környéken) elkezdődik a patak mellett egy bicikli/sétaút, ahol nagyon jól el lehet suhanni, amíg el nem döntjük, hol fordulunk észak felé. A legutóbbi hétvégén nekem egy plusz bónusz volt, hogy az Andrássy utat és a Kós Károly sétányt is lezárták a forgalom elől, azt is ki lehetett próbálni. Ennek inkább csak hangulati értéke volt: az Andrássyn jobban jártam volna a járdával, annyira vacak az autóút minősége. A Kós Károlyon viszont annyira gyatra, szétrepedezett, hullámos a gyalogjáró, hogy annál bármi jobb — speciel az út középső része éppen csak egy paraszthajszállal.

20210424_072136
20210424_073708
20210424_082550
20210424_081657
20210424_080125

Pestújhelyet akkor fogjuk látni, ha nyugat felől érkezünk vagy arra távozunk: én mindkét alkalommal benéztem egy kicsit Újpalotára is — első alkalommal azért, mert tudni akartam, gördeszkázható-e a Késmárkival párhuzamos Szentmihályi út (nem az). Mindkét helyen kissé kiszámíthatatlan az aszfalt szerkezete: egy ideig minden szép és jó, aztán egyszer csak tízcentis hasadékok hosszú sorozata fekszik majd előttünk: ilyenkor érdemes valamilyen alternatív útvonalat keresni (már ha van). Amit viszont nagyon szeretek, és mindkét városrészben van, az a lakótelepi házak közötti sétautak kusza hálózata: ezek nyugisak is és hangulatosak is. Ha most tanulnék deszkázni és a környéken laknék, biztosan itt gyakorolnék.d

20210424_095410
20210424_094726
20210418_094448
20210418_093155
20210418_095743
20210418_100210
20210418_100429
20210418_100440
20210418_100546
20210424_092106
Újpalota Rákosszentmihályról nézve

Nyugat felől Rákosszentmihályra az egyetlen valódi útvonal a Késmárki út: mindenféle raktárak, gyárak és nyomdák vannak mindkét oldalán, és hol ezen, hol azon az oldalán van gördeszkázható járda, de folyamatosan és jól lehet rajta haladni. Nem magától értetődő az atmoszférája, de amióta elcsíptem, nagyon megszerettem.

20210424_094102
20210424_093758

Maga Rákosszentmihály egy kellemes, kertvárosias városrész, ahol a járda iszonyatos, de ez nem számít, mert a helyiek is az úttestten flangálnak (kivéve pár szélesebb utat, de ezeket a járda is rendben van): öreg nénik a húzhatós táskájukkal, fiatal szülők a babakocsival stb., szóval itt valahogy az úttesten gördeszkázás sem tűnik akkora szabályszegésnek. Sashalom, Árpádfölde és Majorszegiliget is hasonló, csak néha még falusiasabb a környezet. Csömörre eddig én két utat fedeztem fel, mindkettő kiváló minőségű bicikliút: az egyik a Csöbör, a másik a Suba utca. Csömörből nem láttam sokat, épp csak annyira mentem be a település szélére, hogy vissza tudjak fordulni.

20210424_085327
20210418_102803
20210418_105658
Majorszegiliget
20210418_105902
Majorszegiliget
20210418_105908
Majorszegiliget
20210418_111005
20210418_111346
Kilátás a felüljáróról Csömörre menet
20210418_112646
Az Alumínium híd Csömör határában
20210418_112756
Vissza Budapestre, Suba utca
20210418_113034
20210418_113947
20210418_114208
20210418_115256
20210418_115903
20210418_120730

Telekom Virtuális Vivicittá félmaraton

Trychydts | | | 2021., április 25., 18:15 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1164,63 km
Futás: 567,63 km

Hát ezzel piszkosul megszenvedtem. Egy hónapon belül ez volt a második félmaratonom, közben kaptam egy Astrazeneca oltást, jól bekaptam a mellékhatásokat, az utóbbi időben meg mindig volt kedvem gördeszkázni, nem nagyon edzettem hát a futásra. Ez a 9,2 km/h-s átlagsebesség azért nem rossz egyáltalán; viszont ennyire nagyon régen küszködtem már a futással.

Jógával indítottam a napot: előző nap 39 km-t gurultam, szóval gondoltam, nem árt kicsit átmozgatni az izmokat. Hogy kicsit színezzem a dolgokat, most nem a Duna mentén mentem végig, hanem elkezdtem a szokásos futókörömet, aztán onnan vettem egy nagyobb lendületet Újpesten, átugrottam Rákospalotára, majd onnan jöttem vissza, Alsórákoson keresztül. A longboardozás egyik hozománya, hogy egyre jobban tájékozódom: ezt a kört mindenféle térképnézegetés nélkül hoztam össze, és a Ferdinánd híd innenső felén álltam meg, tehát a távolságot is sikerült egészen jól belőnöm. Ezen a héten le volt zárva a Kós Károly sétány és az Andrássy út: gördeszkával is kipróbáltam mind a kettőt, de futva jobb volt: nem zavart a vacak aszfalt, viszont egy kicsit visszahozták a futóversenyek miatt lezárt város érzését.

16 km-nél éreztem, hogy ez most nagyon nem az igazi: utólag láttam, hogy valóban, a teljesítményem akkor kb. végleg beesett 9 km/h alá. Fáradt a bokám, a combon, vádlim, és egyszerűen nem tudtam visszahozni magam, minden lépésért aktívan küzdeni kellett.

Mindegy, megvan, túl vagyok rajta, még mindig képes vagyok rá. Szerintem a következő hetet egy kis technikázással fogom kezdeni a szigeten, mert a távolságok per pillanat nem vonzanak annyira.

Dunakeszi oda-vissza

Trychydts | | | 2021., április 19., 15:17 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1076,18 km
Futás: 521,73 km

Ez már egy kicsit régebbi túra, de még nem volt érkezésem írni róla. Nem is annyira vetett fel a lelkesedés, mert nagyon alulmúlta az előzetes várakozásaimat.

Pár hete ugye sikerült találnom egy alternatív útvonalat a 2-es út mentén futó bicikliúthoz képest — ez megteremtette a lehetőségét annak, hogy tegyek egy kört Dunakeszin, és ne arra kelljen hazajönnöm, amerre elmentem. Ez meg is történt, de Dunakeszi, mint gördeszkás helyszín nem igazán lopta be magát a szívembe.

Én gördeszkázni elsősorban a járdán szeretek. Budapest külvárosában van pár csendes utca, ahol nincs járda, Üröm felé is volt pár út, ahol az úttesten kellett menni — ennyi azért simán belefér nekem, aztán, ahol forgalom is van, ott sétálok. Dunakeszi szemlátomást úgy gondolhatja, hogy ő az ötvenes években átestek a járdázáson, szép nagy térközzel leraktak egy csomó betonpanelt az úttest mellé, az azóta mállik-repedezik, de jó lesz az még egy pár évtizedig. Úgyhogy város nagyobbik részét kitevő kertvárosi részen az úttest olyan, mint az álom, a járda viszont járhatatlan gördeszkával. Úgyhogy technikailag szabálytalankodtam egy sort — autóval nem találkoztam, de kellemes így sem volt; Dunakeszi kertvárosi része pedig annyira nem izgalmas.

Dunakeszi
Dunakeszi
Dunakeszi

Ami tetszett, az a Duna és a vasút közötti rész — ez színesebb és gördeszkabarátabb is lehetne, és itt a járda sem annyira gyalázatos, de ez szigorúan csak a helyi viszonyokhoz képest igaz — csapnivalónak ez is csapnivaló. Ennek a résznek azért van egy kis hangulata, van mit felfedezgetni, nem csak tökugyanolyan utcákon gurulgat fel és alá az úttesten,

Dunakeszi
Dunakeszi
Dunakeszi
Dunakeszi
Dunakeszi
Dunakeszi

Érdekes módon a visszaút sikerült a legjobban: sikerült rátalálnom egy bicikliútra, amelyik végül egy harmadik kijárat Budapestről Dunakeszire: a Külső Szilágyi vagy a Megyeri út felőli kijárathoz van nagyon közel — egy alagúton át lehet menni a vasút túloldalára, és a Dunakeszi úttal párhuzamosan fut egy keskeny, Dunakeszi felé lejtő, elég kellemes bringa/sétaút. Nagyon sokat kell rajta menni, mire az első elágazási lehetőség szembejön, de legalább kényelmes és biztonságos.

Dunakeszi
20210410_095150
Dunakeszi
20210410_095459
20210410_095346

Na nem mintha olyan nagyon vágynék vissza Dunakeszire.

Oldschool futóplaylist

Trychydts | | | 2021., április 14., 8:02 | | | Kategóriák: ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 983,15 km
Futás: 521,73 km

Amikor jó tíz éve volt egy intenzív futós időszakom (naponta kétszer edzettem), volt egy jó kis futóplaylistem, amit nagyon szerettem. Nagyon alaposan fel volt építve, ki volt találva, hogy mikor mi motivál; először 40, aztán 50 perceket futottam (hahaha, ma már ez csalónapnak is bágyadt lenne), és a playlist percre ki volt számolva, az utolsó szám végénél le is lehetett állni, lehetett hazasétálni a sportpályáról.

Amióta újra kezdtem a futást (illetve először az edzőtermi kardiózást), inkább hangoskönyveket és podcastokat hallgattam, de az edzőteremben filmeket is simán néztem. Azért néha csak rám jött a zenehallgatnék — ezekre az esetekre raktam össze az új playlistemet, humoros rap battle-ökből; az első félmaratonomat is erre futottam.

Újabban elkezdett foglalkoztatni az átlagsebesség is, most már kevésbé vagyok elégedett, ha csak letolom a napi penzumot (persze így is vannak rossz napjaim), így eléggé összpontosítanom kell, hogy időben végezzek, nem nagyon marad energiám beszédet hallgatni. Aztán hétvégén, amikor próbáltam kimozdulni a totális motiválatlanság mocsarából, hogy meglegyen az aznapi sportolás, eszembe jutott, hogy talán egy kis normál zene segítene. Visszanyúltam a régi jól bevált módszereimhez, és összeraktam egy régi-új listát; amennyire lehetett, régivel kapcsolatos támaszkodtam, de nem stresszeltem rá túlságosan erre: az Atlas, rise például biztosan egy új darab, hiszen az még nem is létezett az eredeti lista készültekor. Részben a rendezőelv is más. Most már nem fontos, hogy a vége nagyon ütős legyen, hiszen kb. soha nem tudom, mikor fejezem be a futást: változó távolságokat futok, változó időkkel, amikor 9,2 km/h-val futok 17 km-t, az más, mint amikor 8-cal 14-et. Aztán, ahogy megöregedtem, jobban esik a hasonló zenei stílusú számokat egy tömbben hallgatni: például van Metallica, Offspring és Mark Knopfler blokk — régen inkább az számított, mikor milyen dinamika segített jobban. A hagymománytisztelet jegyében viszont továbbra is a Don’t let me be misunderstooddal kezdem az egészet, és utána, ugyancsak a tradícóknak megfelelően, egy jó pörgős szám, a Green Hornet következik. 9,2 km/h 17 kilométeren nem is volt rossz demó.

Most amúgy épp elkezdtem növelni a napi futótávomon, 13,5-14,5-ról próbálom 16-17 közé feltornászni a hétköznapi adagot; ez mostanában már simán belefér abba a két órába, amit a futós napok reggelén erre szeretnék szánni. Jó lenne persze ezt az időt is lenyomni és tartósan 9 fölött tartani az átlagsebességet, de hát ez még nagyon a jövő zenéje. Edzéstervekben továbbra sem hiszek, csak a brute force-ban; így nem kell annyit agyalni a dolgon viszont a kétségkívül fejlődés lassabb. Ezt figyelem nyugodtan pakolhatok még számokat ebbe a playlistbe, mert több, mint a feléig eljutok a második hallgatással.

Az igazi éles teszt persze a Vivicittá virtuális félmaraton lesz. Nem terveztem ugyan egy hónapon belül két félmaratont futni, de nekem a Vivicittá több okból is egy szimbolikus esemény, úgyhogy nem szívesen hagynám ki (azt meg nem nagyon hiszem, hogy a júliusra szervezett nem-virtuális eseményen feltétlenül ott akarnék lenni). Nem hiszem, hogy összejön még egy personal best, de nekem a félmaratonok amúgy is arról szólnak, hogy újra és újra megéljem: meg tudom csinálni.

Kill Bill Vol 1-2 újranézve

Trychydts | | | 2021., április 11., 22:16 | | | Kategóriák: , ,

Harmincöt után már nem szoktam számolni, hányszor láttam egy filmet, de a Kill Billt tényleg rengetegszer. Az egyik kedvenc filmem, szerintem Tartantino pályafutásának abszolút csúcspontja; és ezt rajongóként mondom. A héten apránként újranéztem mindkét részt; elhatároztam, megpróbálok felfedezni benne valami újat.

Persze a már ismerős részek újrafelfedezése is rengeteg örömet okozott: csodálatos műgonddal megkomponált film ez, az apróságok is a helyére vannak téve, és persze lubickol a különböző stílusokban. Lucy Liu O Ren Ishii karakterében továbbra is tündököl, anno sem győztem csodálni és most sem győzöm, egy tökéletesen megszemélyesített archetípus, és ahogy lassan, ujjanként ráfog a katanája markolatára, az továbbra is az első rész egyik legszebb pillanata. A másik szereplő, aki elképesztően sokat tesz a filmhez, az Michael Madsen/Budd, a történet egyik legrejtélyesebb és legkülönlegesebb alakja. Többször moderáltam már workshopot a filmről, sokszor igyekeztem már az értelmezést ezen a figurán keresztül a feje tetejére állítani, rendszerint sikeresen.

Amire most koncentráltam, az a halál volt. A film elég masszívan támaszkodik az ócska kung-fu filmek hagyományaira, ezeken pedig a halál egy meglehetősen félvállról kezelt dolog — és tényleg, a Kill Billben is rengetegen dobják fel a talpukat odavetett módon. A legtipikusabb példa erre a Crazy 88-tel való leszámolás, de Buck és haverja is mindenféle drámai hangsúly nélkül távoznak az élők közül. A felhasznált filmes hagyományok között ugyanakkor ott vannak az animék is, ahol sokkal nagyobb tud lenni a hangsúly az érzelmeken, és hát persze a film a saját jogán is egy kőkemény bosszúdráma.

Most, hogy erre koncentráltam, feltűnt, hogy a főszereplőkkel való küzdelem mindig sokkal drámaibb, sokkal nagyobb súlyuk van, és rendszerint erkölcsi kérdések miatt lesz a tét is sokkal nagyobb.

A Volume 1 pont egy ilyen összecsapással kezdődik: ez rögtön egy kőkemény, hosszú, zsigeri küzdelem, fájdalmas ütésekkel, rögtönzött fegyverekkel és megfeszített izmokkal. Mindenki izzad és vérzik. Aztán hazajön az iskolából Nicky Bell; onnantól kezdve pedig, hogy egy gyerek is a képben van, rögtön megváltoznak a tétek. Nem csak arról van szó, hogy Vernita hazugságokból épített élete összedőlhetne, ha kiderülne, hogy ő valójában nem csak szerető családanya egyben, hanem profi bérgyilkos is — egyik nő sem szeretne egy gyerek előtt gyilkolni. A Menyasszony így hajlandó felfüggeszteni az összecsapást, de kegyelmet nem mutat — ő (akkor még így tudjuk), elveszítette a saját kislányát és a férjét, és mindenképpen bosszút akar állni. Vernita itt aztán kockáztat egy nagyot, és egyben az is kiderül, valójában felkészülten várta, hogy a Menyasszony felbukkanjon az ajtajában — a konyhában elrejtett pisztollyal próbál meg végezni a békésen kávézgató ellenfelével, aki cserébe egy kést dob a mellkasába. Anyja naturális haláltusájának pedig Nicky is szemtanúja lesz. Kőkemény, brutális és könyörtelen pillanat ez a nézővel szemben is; ebben a leszámolásban semmiféle vagányság, romantika vagy humor nincsen. A győzelemért a gyilkosnak is kemény árat kell fizetnie: ki kell ölnie magából a szánalmat. (Hogy a Menyasszonynak ez miért sikerülhet úgy, hogy mégis tudunk vele azonosulni, egy másik, messzire vezető és izgalmas etikai kérdés.)

Bár ez egy erős felültés, O-Ren Ishii története sokkal komplexebb. Tarantino filmes zsenije az első részben rajta keresztül mutatkozik meg a leginkább: úgy mutat be egy bonyolult Icarus-sztorit, hogy csak az elejét meséli el rendesen. O-Ren végigjárta már a maga bosszúútját: a film anime-szegmense pont ez a történet, láthatjuk, hogy (ahogy Nicky is) szemtanúja lesz a szülei halálának — amit aztán sikeresen meg is bosszul és az elhozza neki a lelki megnyugvást. Mégsem tanul a saját életéből és megteszi ugyanazt, amit a szüleivel tettek gyerekkorában. Megrészegül saját kiválóságától és az előtte álló hatalomtól, és azt gondolja, az ő története más lesz, ő elkerülheti a sorsát. Persze minden percben tisztában van vele, hogy élete pengeélen táncol. Folyamatos készültségben él, eszelős, pszichopata testőrökkel veszi magát körül, ő maga is egy rettegett gyilkológép. A film vele foglalkozó jeleneteiben hullanak az emberek szép számmal, mégis csak a szülei halálának és a Menyasszonnyal való párbajnak van igazi súlya.

Amikor találkoznak, O-Ren fizikailag és átvitt értelemben is zsákutcában van: a hólepte kertből már nincs hová menekülnie, de kérdés az is, mi lenne vele, ha ő győzne a párbajban, hiszen testőreit elvesztette, miközben rengeteg ellensége van. Mégis, megpróbálta a legjobban kijátszani a lapjait, megpróbált gondos számítással, finoman adagolt áldozatokkal a lehető legjobb helyzetbe kerülni a végső párbajban: ott is, minden mozdulata kontrollált, alaposan kiszámított, egészen az utolsó másodpercekig. Hisz abban, hogy ahogy eddig mindent, ezt is túléli majd, és hisz önmagában, hogy majd innen is feláll, ha kell, elölről kezdve mindent. Csak amikor szembesülnie kell azzal, hogy a Menyasszony megállíthatatlan, hogy a halálosnak szánt vágásból is feláll, hullik le az álarc és lesz sebezhető, egy csapzott, zilált, félelemmel teli ember, akiben tudatosul, hogy most lehet, hogy az életével kell fizetnie a bűneiért. Az utolsó pengeváltáskor egy lapon van az összes tét, érezhető, hogy maximum hajszálnyi különbség van a két harcos esélyei között: aztán O-Ren az, aki hibázik. Szomorú és tragikus látvány, ahogy megskalpolt teste összeesik, és most először a Menyasszonynak is le kell ülnie. Ez az összecsapás már neki is majdnem sok volt.

A második kötetben Budd halála nem a menyasszony lelkén szárad, de nincs is igazi súlya: tulajdonképpen leszámolt a saját életével, tudja, hogy megérdemli a halált és nem is küzd ellene. Elle Driver pedig, ha megnyomorodva, megvakítva is, de életben marad. A rész valódi erkölcsi tétje Bill halála.

A Menyasszonyt itt utoléri a kísértés. Zseniális húzás ez a rendezőtől: nehéz lett volna erőszakban emelnie a tétet, még keményebb, még brutálisabb összecsapást kitalálnia, bedobja hát a családi idillt. A kislány O-Ren és Nicky után megint itt van egy gyerek, aki élhetne boldog családban is, ha szülei élete nem lenne veszélyben — ezúttal egymástól. Bill, akárcsak a Menyasszony, Beatrix, született gyilkos. Nem fél a haláltól és bármikor kész ölni. Ellentéten Vernitával, ő nem együttérzést, szánalmat próbál kiváltani a kislánnyal: vonzódik a Menyasszonyhoz és mint férfi, mint apa szeretné visszahódítani. Ha ez nem sikerül, kész ismét gyilkolni. A választás tehát a Menyasszonyé, aki egy hullahegyen mászott fel, hogy eljusson Billhez. Most pedig kiderül, hogy lehetne mégis anya, egykori szerelme, Bill mellett.

Dilemmája, bár a film szürreális világa által erősen sarkított, de mégsem abszurd: tulajdonképpen abban kellene döntenie, a lánya kedvéért visszatérjen-e egy bántalmazó kapcsolatba. Mert bár mind a ketten gyilkosok, nekik ez a vérükben van: más emberek életének elvételét ők nem tudják az átlagemberek erkölcsi normái szerint értékelni. Az egymás iránt érzett szeretet, hűség, lojalitás viszont pontosan ugyanolyan dinamika mentén alakul, mint mindenki másban; és visszatérni egy férfihez, aki egyszer már bizonyította, hogy képes bántani a párját, megalkuvás, az erkölcsi integritás feladása lenne. A két ragadozó között ráadásul tudjuk, hogy nem lehetséges kompromisszum. Így Beatrix életében először, és lehet, hogy utoljára lefekteti a lányát. A két filmben összesen nincs még egy olyan szomorú jelenet, mint amikor a kislány karjaiba teszi a babáját és lecsatolja, majd emlékbe ott hagyja a láncát. Itt a Menyasszony tulajdonképpen a halálba indul: O-Ren legyőzése is képessége határán volt, most pedig egykori mesterével kell majd párbajoznia. Lehet, hogy ez élete utolsó estéje. Iszonyú súlyos pillanatok ezek, amiket talán old az igazságszérumos jelenet, a szuperhősös fejtegetés, a híres poén a túlreagálásról, de aztán hangulatuk mégis visszatér az utolsó jelenetben. A Menyasszony győz, és bár tudja, hogy saját morális mércéje szerint igaza van, mégis könnyek között búcsúzik a szerelmétől, akit ő ölt meg.

Eddig tényleg nem tűnt még fel, mennyire fontos, amikor a főszereplők szembesülnek a halállal a Kill Billben. Pedig, ha elcsípjük ezeket a pillanatokat, még többet érthetünk meg a morális tanulságokból.

Vadkeleti hangulatok

Trychydts | | | 2021., április 07., 12:53 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 894,75 km
Futás: 458,1 km

Hogy a hobbimat a családbarát zónában tudjam tartani, általában hajnalban szoktam gördeszkázni — így olyankor vagyok távol, amikor Nicoline leginkább még alszik. Kialakult azért egy jellegzetes szertartásunk: kb. fél öt körül, amikor én, még zombi-üzemmódban a kásámat készítem, előtántorog Zombiné, ad egy puszit és megkérdezi:

— Mész kalandozni?

— Hm-hm — mondom én, beszélni ugyanis még nem tudok, aztán gyengéden visszaforgatom kedves feleségem a hálószoba irányába. Ha beszélhetnék, elmondanám, hogy pont a kalandot érzem ebben az egészben a legkevésbé; hol felfedezőnek érzem magam, amikor eljutok oda, mint még soha, hol pedig egyszerűen csak csobbanok egyet a város hangulatában, amikor olyan környéket járok be egy kicsit jobban, amit már ismer.

Múlt hétvégén úgy alakult, hogy a kiválasztott útvonalaimon (már egyszer érintett környékekkel ismerkedtem egy kicsit jobban) totális vadkeleti hangulat fogadott mindenhol, ipari hangulattal, lekopott városrészekkel, sok rozsdával. Jól felfűszerezte mindezt a városszéli hangulat, amikor az ember ott áll a semmiben, és nemhogy aszfalt, de utcák sincsenek már. Aztán az ember ballag tovább a földúton, elér oda, ahol már megint van civilizáció, és a jól ismert “plonk”-kal koppan egyet a gördeszkája az úttesten (járda itt még nyilván nincs) és mehet tovább. Az egészben az volt az érdekes, hogy a városnak ezen a részén egyszer már áthaladtam, egy részét meg is kerültem, és mindeközben fogalmam sem volt róla, hogy ha csak egy kicsit mennék másfelé, ha egy utcán lefordulnék balra, ilyen helyeket találhatnék. Ilyenkor imádok budapesti lenni, és imádom, hogy előre tudhatom, sok ilyen napom lesz még.

A burkolattal is szerencsém volt ezen az úton, majdnem mindenhol jól tudtam haladni — a földutakon nyilván nem, de ott ez most nem zavart, ez most része volt az élménynek.

20210404_073641
Szuglói körvasút sor
20210404_080357
1158, Késmárk utca
20210404_081541
1158, Késmárk utca
20210404_090927
1163, Pesti Határút
20210404_092338
1160, Rákosvölgyi köz
20210404_094644
1106, Akna utca
20210404_090621
1106, Váltó utca
20210404_091703
1106, Váltó utca
20210404_085209
1163, Veres Péter út, Sashalom megálló
20210404_093041
1106, Rákos MÁV telep
20210404_093301
1106, Rákos MÁV Telep
20210404_093433
20210404_093617
1106, Keresztúri út
20210404_093606
1106, Keresztúri út
20210404_093743
1106, Keresztúri út
20210404_093947
1106, Porcelán utca
20210404_094237
1106, Porcelán utca

Félmaratonnal indult a hetem

Trychydts | | | 2021., március 29., 20:34 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 783,27 km
Futás: 432,55 km

A negyedik félmaratonom volt — ezúttal a Spuri Nyuszi Hopp! virtuális versenyen indultam el. A hétvégi napjaimat inkább töltöm longboardozással (vasárnap pedig Nicoline-nal kirándultunk), de egy hétfő reggeli, intezívebb edzésnek tökéletesnek tűnt egy hétköznap reggeli teljesítés. Csak arra kellett vigyáznom, hogy biztos legyen elég időm hazaérni, akkor is, ha rossz formában vagyok, úgyhogy fél hat után nem sokkal ki is lőttem.

Két fok volt, szóval elég csípős volt a reggel, ráadásul tök sötét volt. Ellentétben az elégedetlen tömegekkel, nekem nem sok bajom van az óraátállítással, de idén azért nehéz volt szembesülni azzal, hogy hajnalban már megint sötét van. Már pont kezdtem beleélni magam a világosba, hogy aztán egyik pillanatról a másikra hátrébb csússzak egy órával. A rakpartról, a sötét égen még kristálytisztán ragyogott a telihold.

A félmaratonra egy nyerő stratégiám van: ugyanaz a trükk, amivel a főhős megnyeri az úszóversenyt a Gattacában. Nem gondolni arra, mi lesz a végén, nem tartalékolni az erőt: all in menni rögtön az elején. A logika az, hogy így is, úgy is elfáradok a végére, de amit már lefutottam, az már az enyém; annyi állóképességem pedig már simán van, hogy a távot mindenképpen befejezzem. A taktika kiválóan bevált most is, egy apró különbséggel: bár 18 kilométernél volt egy apró döccenő a közérzetemben, tulajdonképpen végig tartani tudtam egy kemény, egyenletes tempót. 9,4 km/h-s átlagsebességgel értem célba — ez nálam iszonyú jónak számít.

Persze nyilván az is sokat számított, hogy a szokásos reggeli 14 km-emre nem viszek magammal semmit inni, most pedig volt nálam hátizsák, benne két palack izotóniás ital-aminosav koktéllal. Ez az izmaimat is elég jól olajozta, és persze energiával is folyamatosan töltött fel.

Fantasztikus érzés megélni, mennyit fejlődtem állóképességben — kb. egy éve még a 10 km-el is megszenvedtem a Margit szigeten, amikor a járvány miatt ott hagytam az edzőtermet. Tavaly a szülinapomon, bár nem csinált ki, azért rendesen megéreztem az első félmaratonomat; most pedig kávéztam egyet édesanyámmal, utána hazamentem, felkaptam valamit és gond nélkül végigtoltam egy egész munkanapot.

Budatétény — Deák Ferenc híd — Csepel

Trychydts | | | 2021., március 28., 23:05 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 783,27 km
Futás: 412,42 km

Úgy csusszantam át a negyven kilométeres határon, hogy szinte észre sem vettem. Soha nem mentem még ennyire messzire, de amikor Nicoline szembe jött az utcán hazafelé menet, lazán lepattantam a deszkáról, elkísértem földet venni és haza is cígöltem a zsákokat. Pedig új hajtási technikát is kipróbáltam, amitől tényleg sokkal gyorsabb lettem: a lezárt rakparton is sokkal gyorsabban követték egymást a hidat, mint legutóbb.

Dél-Budán eddig még szinte egyáltalán nem jártam. Ahogy nézegettem a térképet, feltűnt, hogy a Csepel-szigetre elvben át lehetne menni az M0-s hídján, a Deák Ferenc hídon is. Gondoltam, kipróbálom — ezzel egyben a terepet is felderítem valamelyest, mennyire érdemes ide visszatérni.

Tapasztalataim szerint abszolút: a XI. kerület innenső részét azért korábban kóstolgattam már, és az nem is volt rossz — vannak szép tágas utcák, viszonylag jól karbantartott betonnal; persze, mint mindenhol máshol, ez is lutri. Most a Petőfi hídon mentem át, és a Szerémi úton majd a Hauszmann Alapjos utcán csorogtam le a Tétényi útig, amin aztán elindultam lefelé. Hosszan, mentem lefelé, a klasszikus, XI. kerületi, lakótelepes, kertesházas feelingben, majd végül a Sáfrány utcánál kilyukadtam Albertfalva vasútállomásnál.

20210327_073740
20210327_074410
20210327_080914
20210327_075623
20210327_081435
20210327_081417

Innen egy darabig járda nélkül ment az út, némileg poszt-apokaliptikus környezetben, de aztán visszatért az előző feeling, talán egy kicsit régiesebb patinával, és hajthattam lefelé, immáron a Nagytétényi úton az M0-s felé. Elhagytam a Camponát, a Minta utcánál átbújtam az M0 alatt, és aztán a nagyon vidékies Tarkagéb utcán, egy megint csak kissé vadkeleties ízű alagút túloldalán leltem meg a feljárót a Deák Ferenc hídra. Bár a gyalogosforgalom látszólag sokkal barátságosabban van kiépítve, mint a Megyeri híd, nekem sokkal nagyobb para volt az átkelés, félúton a tériszony is rám tört közben. Óriási megkönnyebbüléssel ereszkedtem le a Csepel szigeti oldalon.

20210327_081704
20210327_082258
20210327_082439
20210327_082600
20210327_083435
20210327_082726
20210327_084344
20210327_084620
20210327_090207
20210327_091027
20210327_090201
20210327_091409
20210327_091430
20210327_091628
20210327_091944
20210327_091735
20210327_092422
20210327_092645
20210327_092727
20210327_092909
20210327_143400
20210327_093808

Innen lényegében egyetlen nyílegyenes út volt a csepeli biciklis átjáró a soroksári úti OBI felé, amit korábban már felfedeztem. Persze Csepel innen arrébb van, de végig lehet deszkával haladni: először egy törött-repedt betonúton, amiben az egyetlen jó dolog, hogy legalább van; aztán kiszélesedik, egyre simább lesz, néhol bicikliút is lesz belőle. Csepelen most nem kalandoztam el semerre, ugyanazon az útvonalon mentem ki, mint legutóbb be; aztán pedig a Soroksári úton a lehető legrövidebb úton visszatértem a lezárt rakpartra. Most sokkal jobban ki volt használva, mint hajnalban, de azért így is nagyon kényelmesen mehettem hazáig.

20210328_224639
20210327_095247
20210328_224605
20210327_095832
20210327_101424
20210327_111300

Variációk Alsórákosra + Erzsébetváros + Zugló + Angyalföld

Trychydts | | | 2021., március 27., 17:21 | | | Kategóriák: , ,

Bár az utóbbi időben elég sokszor eljátszottam, hogy megindultam a létező leggyorsabb útvonalon egy irányban, hogy aztán minél messzebbről tudjak visszafordulni, annak is megvan a maga varázsa, ha az ember nem csak átszáguld egy területen. A város hangulatát például sokkal jobban magába szívja az ember, ha kanyarog a különböző kis utcákon; ilyenkor érdemes arra figyelni, hogy sokat menjünk arra, amerre korábban nem. A tájékozódásomnak is sokat segít ez a fajta gördeszkázás: márpedig nekem minden segítségre szükségem van, amire csak szert tudok tenni. Borzasztó nehezen építek fel térbeli mentális reprezentációkat a fejemben: ha meg is tanulom, hogy lehet A pontból B-be és C-be eljutni, B-ből C-be attól még nem találok el. Ezek a térképek alapesetben teljesen különálló foszlányként élnek a fejemben — sok-sok gyakorlat és helyismeret kell ahhoz, hogy össze tudjam kapcsolni őket. A héten ezt gyakoroltam; a munkaidő előtti gördeszkázás amúgy is jóval kevésbé stresszes, ha a végpont nincs nagyon messze és nem kell azon izgulnom, hazaérek-e időre.

Úgyhogy pénteken a Ferdinád hídon való átkelés után nem zúztam végig a Podmaniczky utcán, hanem egy cikk-cakkban indultam meg a Keleti felé. A Városligetet nem is érintettem, találtam viszont pár nagyon hangulatos zuglói utcát, aztán sikerült a volt gimnáziumomba is belefutnom. Végül aztán a Mogyoródi úton indultam el tovább kifelé, de az első adandó alkalommal visszatértem a kisebb zuglói utcákig, és így mentem fel Alsósrákosig.

20210326_054407
20210326_054544
20210326_061434
20210326_061606
20210326_060505
20210326_060259
20210326_142941
20210326_063924
20210326_064103
20210326_061606
20210326_064836
20210326_064938

Alsórákost amúgy egyszer már megjártam a héten: akkor a Kerepesi utat próbáltam ki, és onnan kanyarodtam vissza a Rákos partjához, és végül onnan választottam egy teljesen másik utat hazafelé, javarészt a Körvasút sor vonalában. Akkor a Telepes utcán mentem vissza a belvárosba, tegnap viszont Rákosrendezőnél átvágtam Angyalföldre és ott krúzolgattam a Kassai utca elejéig — onnan már nem sok felfedeznivaló van nekem, minden alternatív útvonalat ismerek hazáig.

20210326_065958
20210326_072542
20210324_062507
20210324_063544
20210324_063453
20210324_065013
20210324_064555
20210324_065625
20210324_073156
20210324_072128
20210324_072559
20210324_073708
20210324_074908

A szekrény túlsó oldalán (Dunakeszi máshonnan)

Trychydts | | | 2021., március 22., 16:43 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 703,08 km
Futás: 398,44 km

Gyerekkoromban, amikor halálra untam magam egy nyaraláson, megváltásként érkezett édesanyám ajándéka: Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény C. S. Lewistól. Vasárnap kb. annyira izgatottan fedeztem fel a második gördeszkás átjárómat Dunakeszire, mint amikor a gyerekek átjutnak a szekrény hátulján Narniába.

20210321_083526

A térképen már többször kinéztem magamnak ezt az átjárót az M0-s alatt, de soha nem sikerült idekeverednem. Nem is annyira egyszerű a navigáció, ha az ember gyalogosan járható utat szeretne, én meg ugye nem vagyok egy nagy navigátor. Messze is van, és fogalmam sem volt, be lehet-e jutni innen Dunakeszi belterületére.Nagyon szerettem volna egy alternatív útvonalat találni; ez a kulcs ahhoz, hogy tehessek egy normál hurkot a városon kívül is, anélkül, hogy ugyanazon az útvonalon kéne ki- meg bemennem.

Végül aztán imádott Újpestemen, a Nádor és a Sporttelep utcán mentem ki Káposztásmegyerre, a Farkaserdő utca aztán szépen kivitt az Íves útig. Kíváncsi voltam, lesz-e járda végig, de volt. Mi több, folytatódott a túloldalon is, itt ugyanis hosszan-hosszan a dunakeszi bevásárlóközpont területén kell hajtani a belváros felé; a járda, gondolom, ahhoz kell, hogy Káposztásmegyer széléről ki lehessen ugrani az Auchanba bevásárolni.

20210321_074514
20210321_075557
20210321_075747
20210321_080015
20210321_082305
20210321_081321
20210321_081807
20210321_083813

A bevásárlóközpont végtelen betonrengete után (gördeszkával ez egy piece of cake) már csak a megfelelő utat kell megtalálni — nem egy nagy szám, csak hát a központ körül ugye spagettiként tekeregnek a különböző bekötőutak és körforgalmak. Végül a Pallag utca volt a nyerő, mindenféle kerülőút csak és kizárólag a térképen létezik, a valóságban már nem. Ez cserébe majdnem végig járható, néhány tíz méteren kellett csak kézbe vennem a deszkát, de a forgalom végig szépen le van választva az autóktól.

20210321_084401
20210321_085424
20210321_090342

Dunakeszire beérve már nem terveztem nagyobb mászkálást: egy kis kör után mentem vissza a bicikliútra. Ezzel a rövid résszel a város nem lopta magát nagyobb bele a szívembe: néhol a járda csak ötven éves, szétrepedezett betonlapokat jelentett, néha még ezt sem. Volt azért pár hangulatos, görbe utca, meg, mérsékelt örömömre, néhány földút is — például a Nagykert köz folytatása is, amin visszatértem a bicikliútra. Onnan aztán megállás nélkül toltam haza hazáig. Legközelebb ez pont visszafelé lesz majd: a bickliúton megyek majd ki Dunakeszire, elmegyek valameddig, megnézem a városnak azt a részét, aztán hátul, Káposztásmegyer felé megyek majd haza. Így simán átlépem majd a 40 km-t (ez így most 36,7 volt).

20210321_091932
20210321_092944
20210321_094842
20210321_095607

Hú de megszívattam magam (Budakeszi, Budaörs)

Trychydts | | | 2021., március 20., 18:41 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 666,34 km
Futás: 384,99 km

Amióta rendszeresen megyek 30 kilométer fölött, mindig benne van a pakliban, hogy gyalogolok egy kicsit. Elfogy a járda, a kerülő óriási lenne a következő alternatív útvonalig vagy egyenesen visszafelé kellene mennem; és amúgy is, arra az útvonalra vagyok kíváncsi, amit kinéztem magamnak. Úgyhogy ilyenkor leszállok a deszkáról és sétálok, amíg megint nem lesz alkalmas terep. Belefér. Ez a mai nap azonban nagyobb szippantás volt a kelleténél.

Kinéztem magamnak a térképen Budakeszit — gondoltam, felmegyek a Budakeszi úton, visszakerülök Budaörs felé, csak lesz valami járda vagy bicikliút vagy valami. Hehehehe.

A Budakeszi út felfelé eddigi pályafutásom durvább kihívásai között szerepel, de nem baj, amióta megtudtam, hogy édesanyám ténylegesen megnézte a skoggingos bejegyzésem alatti videót, azóta különösen inspirált vagyok, hogy ezt gyakoroltam. Úgyhogy ezzel nyomtam felfelé — tüdőszakasztó menet volt, de felértem. Persze itt sem volt végig járda, kicsit sétálnom kellett, aztán kipróbálhattam, hogyan birkóznak meg a Shark kerekeim a kemény földúttal — végül is egész jól, de azért nem véletlen, hogy az erdei gördeszkázás még nem olimpiai sportág. Aztán már benn is voltam Budakeszin — egy jó hosszú, velőt rázó ereszkedés, és el is kezdhettem keresni az utat Budaörs felé.

20210320_071610
Itt jöttem fel, meg még aztán jó sokáig hasonlóan meredek lejtőn.
20210320_073020
20210320_072957
20210320_080403
20210320_082713

Itt jött aztán a kellemetlen meglepetés: amennyire ezt fel tudtam deríteni, Budakesziről nem vezet olyan út Budaörsre, ami gyalogosoknak/bringásoknak lenne szánva — márpedig szeretne a fene nagy forgalmú, több sávos úton longboardozni az ember. Félreálltam, megnéztem, milyen gyalogos útvonalakat javasol Budaörsre a Google maps, ami teljesen egyértelmű volt: át kell vágnom a hegyeken. Valamennyire ismerem azt a terepet, tudtam, hogy ott nem lesz betonút. Mindegy, ezt a békát le kellett nyelnem, nekivágtam.

Gyönyörű, sima betonút vezetett az első három kilométeren a vízművek egyik telepéig — élveztem is volna, ha nem tudtam volna, mi jön. Aztán a betonút tényleg elfogyott, és egy kavicsos-meredek földúton kellett elindulnom felfelé, gyalog, motoros cuccban, gördeszkás cipővel, longboarddal a kezemben. 3 kilométer persze nem olyan sok, és az is adott némi elégtételt, hogy az út végül gyerekkorom egyik ikonikus helyszínén, a Budaörsi Kopárokon vezetett át. Leereszkedtem Budaörsre, aztán amint végre lett aszfalt, ismét deszkára pattantam.

20210320_084941
20210320_090417
20210320_090803
A gyalogút kezdete…
20210320_095058
20210320_101158
… és vége.

Innentől kezdve jelentős könnyebbség volt, hogy Budaörs lényegében egésze Budapest felé lejt — egy-két extra kaptató adódott még út közben. Budaörsön persze lett volna bőven felfedezni való, de már megvolt a kellő mennyiségű kaland mára. Inkább csak nyomtam végig az egyes mentén — Kelenföldön pedig már nagyjából ismerem a járást a gazdagréti kalandom óta. Semmi kedvem nem volt a Bartók Béla úthoz, inkább elkanyarodtam a BAH csomópont felé és életemben először leereszkedtem deszkával az Alkotás úton.

20210320_101812
20210320_102214
20210320_103337
20210320_104400
20210320_112646

| | | Korábbi bejegyzések »