Reader’s Log — Gyulai Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája

Trychydts | | | 2011., február 15., 11:45 | | | Kategóriák: ,

(Megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

A Spiró-kötetről tartott kritikai esten hivatkozott a kerekasztal-beszélgetés egyik tagja elég sokat erre a regényre; gondoltam, elolvasom. A Tavaszi tárlat alapfelvetése tényleg nem áll nagyon messze Gyulai regényétől, amelyben a 1848-49-es eseményekből marad ki valaki teljesen hosszú betegsége és lábadozása miatt.

A szabadságharc után leromlott állapotban levő, bizonytalan gazdasági hátterű uradalomba úgy kell visszatérnie az egykori alispánnak, hogy semmit sem ért az új és még bizonytalan alapokon álló világból. Sok előjogát osztályával együtt elvesztette a forradalmi események során; ugyanakkor a magyar kormányzatnak már, a visszatérő Habsburg-hű adminisztrációnak pedig még nem volt ideje (és az utóbbi esetben: kedve) konzisztenssé tennie a jogrendszert. Mivel hősünk sem ide, sem oda nem állt (nem állhatott) a mindent felforgató események alatt, ezért vagyonát, egzisztenciáját ugyan nem vesztette el, de nincs abban a helyzetben, hogy kedvező pozícióba kerüljön az új játékszabályok szerint felálló társadalomban. Egyedül, saját erejéből kellene magát és jogait megvédenie. Eredetileg amúgy táblabíró lenne; jogi tudása azonban annyira elavult, hogy gyakorlatilag a tájékozódás esélye nélkül bolyong az új igazgatási rendszerben. Az első perctől kezdve nyilvánvaló, hogy birtokának, tekintélyének, formális pozíciójának megtartására nagyon kevés esélye van.

Gondjait csak tetézi, hogy fia háborús sebesültként fekszik tőle nagyon messze; lánya viszont férjhez menni készül egy osztrák kapitányhoz, aki csak leendő felesége kedvéért hajlandó egyáltalán elviselni leendő apósát. A szülői kötelességek teljesítésének nehézségei, az apa-gyermek kapcsolatok krízise csak tovább súlyosbítják az amúgy is megrendült egészségű és idegállapotú öregember gondjait.

A regény súlyos elkerülhetetlenséggel, lassú kimértséggel halad a láthatóan tragikus végkifejlet felé. Különös belegondolni, hogy Jókai egy kortársát olvassuk: itt nyoma sincs az Az új földesúr romantikájának, dacos élni akarásának, az idő gyógyító erejébe vetett optimizmusnak. Gyulai kíméletlen realizmussal mutatja be, hogyan roskad össze a főhőssel együtt a régi társadalmi rendszer — anélkül, hogy valós, méltányos alternatívát tudjon kínálni a háborúban megroppant és identitását vesztett Magyarország hétköznapi lakóinak.

Reader’s Log — Rejtő Jenő: Az Elveszett Cirkáló

Trychydts | | | 2011., február 15., 11:27 | | | Kategóriák: , ,

(Megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Úgy látszik, nagyon rám jöhetett a Rejtő-nosztalgia, mert elolvastam ezt a réges-régi klasszikust is. Ha jól kalkulálok a kronológiával, ez az első lehet a Piszkos Fred-regények közül, tehát itt mutatódik be a figura, itt ismerjük meg a hátterét — a későbbi könyvekben sokszor hivatkoznak is az itteni fejleményekre.

Anno zseblámpával olvastam a paplan alatt, lévén olvasási moratórium este tíz után a húgommal közös szobában. Izzadtam is rendesen, ami azért érdekes, mert ez egy trópuson játszódó Rejtő-regény, így elég könnyű volt az azonosulás a meleg katonai egyenruhákban szenvedő főszereplőkkel. Most, ahogy olvastam, hogyan kavarnak az angol admiralitás készletéből egy felesleges cirkálót leakasztó szereplők ide-oda Spanyolország és Burma között, ismét rámtört a régi feeling.

Gyerekként amúgy elég meghatározó olvasmány volt ez az életemben, képes voltam elhinni, hogy a fegyver- és kábítószer-csempészetnek van valami betyáros romantikája — így felnőtt szemmel visszanézve már elég furcsa, milyen szereplőket tudtam csak úgy simán, bemondásra szimpatikusnak elfogadni.

Reader’s Log — Sir Arthur Conan Doyle: Study in Scarlet

Trychydts | | | 2011., január 28., 12:08 | | | Kategóriák: ,

(Megtalálható a Project Gutenbergen.)

Az első Sherlock Holmes regényről van szó. A Félelem Völgyéhez hasonlóan itt is egy vadnyugati történet áll a londoni gyilkosságok hátterében, ugyanakkor Doyle itt még csak ismerkedik a figurával, így az ő történetszála is jóval kidolgozottabb. Itt még a nyomozás is abszolút érdemben zajlik, mi több, Sherlock Holmes-t egyszer még meg is lepi az események egy bizonyos fordulata.

Elég érdekes látni, kezdetben hogyan képzelte Holmes mindennapjait, mentalitását, életmódját a szerző — később azért kiforrottabb lett a figura, nem csak egy egyszerű konzultáns volt, aki leginkább karosszékből intézkedik. Az általa alkalmazott megoldások és módszerek sem annyira szofisztikáltak, mint a későbbi történetekben, és a viszonya is kevésbé kiegyensúlyozott a mellékszereplőkkel. Dr. Watson itt például elég kurtán-furcsán kerül bele az eseményekbe, később azért már jobban kidolgozódik ennek a protokollja is.

Azt nem mondanám, hogy a legjobb Holmes regény (az elég egyértelműen A Sátán kutyája), de sok olyan információ van benne a címszereplőről, amely a későbbi történetekben is sok mindent megvilágít.

Reader’s Log — Spiró György: Tavaszi Tárlat

Trychydts | | | 2011., január 28., 11:09 | | | Kategóriák: ,

(Magvető könyvkiadó.)

Édesanyám ajánlgatta nagyon ezt a könyvet, végül azért feküdtem rá ténylegesen, mert elmentünk egy kritikai vitaestre, amelyiknek éppen ez volt a témája — gondoltam, érdemesebb felkészülten ott lenni. Azt est szempontjából tényleg megérte, de maga a könyv nekem egyáltalán nem tetszik.

’56 utáni regényről van szó. A főhős aranyér-műtéttel kórházban van, illetve otthon lábadozik a kritikus időszakban; aztán egy újságcikk nyomán — teljesen ártatlanul — mégis bajba kerül, munkahelyén kiközösítik, lassanként barátai is elfordulnak tőle (maga a fő cselekmény amúgy néhány nap alatt játszódik le), míg végül aztán csodával határos módon mégis megmenekül, és ’57 május 1-én már ő is lelkesen ünnepli a tömegben a Kádár-féle szocializmust.

Nekem, aki nem tartozom az ötvenhatos események által érintett generációhoz, kifejezetten frusztráló, hogy a regény által nyújtott kép mennyire nem koherens azzal, amit egyéb olvasmányaimból (elsősorban Kenedi János állambiztonsági iratokat feldolgozó Kis állambiztonsági olvasókönyvéből) tudtam kialakítani magamnak. Bár a regény állítólag többé-kevésbé ténylegesen megtörtént eseményeken alapul, nekem nagyon is úgy tűnik, hogy a koncepciós eljárások akkoriban egyáltalán nem voltak tipikusak. (Talán érdemes leszögezni azt is: a regényből nem derül ki, hogy végül sor került-e ilyen koncepciós perre vagy csak a főhős és ügyvéd ismerőse értelmezte félre az állampárt reflexszerű, de csak múló, bár súlyos kellemetlenségekkel járó reakcióit.) ’56 után az én értelmezésem szerint nem elsősorban az volt a cél, hogy úgy általánosságban megfélemlítsék a társadalmat, hanem hogy (igazságtalanul) brutális büntetéssel sújtsák azokat, akik ténylegesen elkövettek valamit. Hogy mindenki érezze: a rendszer elleni legcsekélyebb súlyú tettek is kiderülnek, felgöngyölítik és megtorolják azokat. Ehhez képest a regény hőse teljesen ártatlanul keveredik bajba. Természetesen nem a Kádár-kor apológiáját vártam volna a regénytől, inkább csak azt, hogy irodalmi eszközökkel segítse számomra az ötvenhat utáni időszak megértését. Így, hogy egy teljesen atipikus (és végül is nem derül ki, mennyire valós vagy mennyire eltúlzott) esetet választ a szerző, ez abszolút nem történik meg.

Nem nagyon tetszett, hogy az elbeszélő nézőpontjának megválasztása nem nagyon illeszkedik semmiféle koncepcióba. Hol az egyik, hol a másik főszereplőhöz kerül közelebb a fókusz, néha pedig az író egyszerűen kiszól a sorok közül és a saját véleményét fogalmazza meg. Nehéz ezt megszokni, annál is inkább, mivel a kényelmi szempontokon kívül nem nagyon indokolja ezt semmi, a regény befogadását, koherenciáját pedig kifejezetten zavarja. Ráadásul ezek a részek nekem sokszor túlságosan is közhelyszerűek

Nyilván egy tudatos írói döntés, a kor abszurditását és elviselhetetlenségét érzékeltető eszköz, hogy többé-kevésbé minden szereplő antipatikus. A főszereplő kollégái sunyi görények, a Volksbundból átigazolt párttitkárra nyilván szavak sincsenek. A hős felesége önző és hisztérikus, gyereke egy szerethetetlennek ábrázol (nem is szeretik) kis lúzer, barátai törtetők, korlátoltak és őszintétlenek. Még a főhőst megmentő, gyári munkásból magas rangú funkcionáriussá vált Kalán elvtárs megmentő gesztusát is kissé érvényteleníti (nyilván csak a mi szemünkben) enyhén lekezelő, lenéző modora. A főhős jellemének ingadozásai viszont akkor is következetlennek és érthetetlennek tűnnek, ha figyelembe vesszük, hogy amúgy is hányattatott életének egy újabb egzisztenciális krízisét követjük nyomon.

Nem nagyon állt össze bennem a regény egy kerek egésszé; úgy éreztem, a szerző indulatoktól sem mentes vágya, hogy jól megmondja a véleményét a Kádár rendszerről és úgy általában a magyar társadalomtól némiképpen háttérbe szorította az igényességi szempontokat. Így amit tényleg élvezni tudtam benne, az a mindennapok plasztikus bemutatása: ebben tényleg nagyon erős a regény. Tele van apró részletekkel, amelyek segítenek kézzel foghatóvá tenni a hangulatot. Kifejezetten sajnálom, hogy más tekintetben nem tudom a könyvet ennyire jól sikerültnek tekinteni.

Reader’s Log — Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló

Trychydts | | | 2011., január 28., 10:27 | | | Kategóriák: , ,

(Elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

A legutóbb valahogy feltámadt bennem a nosztalgia a Piszkos Fred figura irányába, és úgy emlékeztem, ebben viszonylag jobban ki van dolgozva ez a figura. Elolvastam, talán most először koncentráltam kifejezetten erre a vonalra. Persze azért ezt nagyon komolyan venni nem kell, mégiscsak egy ponyváról van szó, még ha a nemesebb fajtából is. De valóban, ha a sok irracionális hőstettet szétválogatjuk, akkor tényleg Piszkos Fred keveri a kártyákat végig. Amúgy két, rejtélyesen eltűnt hajó ügyében nyomoznak az előző regényekből már részben megismert figurák, Fülig Jimmy leveleinek könnyed nyelvi humora pedig ismét nagyon ül.

Reader’s Log — Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

Trychydts | | | 2011., január 17., 14:58 | | | Kategóriák: , ,

1 Trackback

(Elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Talán az egyik legolvasottabb Rejtők egyike ez. Nem is csoda, itt valóban megszakítás nélkül csillog teljes pompájában a ponyvaíró Rejtő minden lelelménye és humora — és persze színtiszta ponyva az egész, a húszas-harmincas évek tipikus darabja.

Rejtő esetében a cselekményről semmiképpen sem érdemes beszélni, akit egy kicsit is érdekel és szeret nagyokat nevetni, olvassa el maga. Inkább azt említem meg, hogy most először értem el oda, hogy Fülig Jimmy kifacsart stílusú és helyesírású naplóbejegyzéseit jobban élveztem, mint magát az izgalmasnak szánt cselekményt.

„Mer sziftelen kutya ez. Ő talán meg is ölne az én helyembe engem, ha ő volna én, és én ő akkor, vagyis én ötet mint magamat megölném az én helyembe ő. Azért figyelmes olvasó megérti, csak gondolkozni kell rajta.”

Amikor még gyerekként olvastam, pont fordítva volt és nem értettem, mit eszik édesapám annyira.

Érdekes módon amúgy Piszkos Fred talán itt a legkevésbé érdekes figura; az Elveszett vagy a Megkerült cikrálóban sokkal jobban lehet érezni, hogy milyen zseniális, vén szélhámosról van szó. Ráadásul itt (az olvasó helyzetbe hozása érdekében) egy kicsit korán le is lepleződik. Azért így is remekül lehet szórakozni rajta.

Reader’s Log — Ottlik Géza: Hajnali háztetők

Trychydts | | | 2011., január 17., 14:50 | | | Kategóriák: ,

(Elérhető a Magyar Elektronikus könyvtárban.)

Réges-régen, felvételire való készülés közben akadt a kezembe ez a könyv a Széchényi könyvtár szabadpolcos szekcióján. Amikor láttam, hogy ismét az Iskola a határon főszereplője az elbeszélő, nagy lelkesen belekedztem, aztán pár oldallal a vége előtt valamiért abbahagytam, úgyhogy csak most olvastam teljesen végig.

Bár a történet, a szereplők egyike-másika (immáron felnőttként) valóban visszaköszön, a két regény mégis alapvetően eltér egymástól. Cselekményét tekintve a Hajnali háztetők egy teljesen átlagos szerelmi sokszög története, züllött, csaló férfi főszereplővel, fiatal, naiv milliomoslánnyal, egy cinikus, mégis odaadó prostituálttal, egy kissé naiv, ám jóindulatú és őszinte elbeszélővel. Az egész mégis nagyon Ottlik, érdekes narrációval, ízés, élvezhető nyelvezettel és mélységes melankóliával. Néha — a teljesen más miliő és cselemény ellenére — mégis ugyanaz a sűrű atmoszféra köszön vissza, ami az Iskola a határont is letehetetlenné tette.

Lehet, hogy ismét megpróbálkozom a Budával (bár ahhoz már tényleg feketeöves Ottlik-rajongás kell).

Reader’s Log: Ottlik Géza: Iskola a határon

Trychydts | | | 2011., január 17., 14:44 | | | Kategóriák: ,

1 Trackback

(Megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Még gimnáziumban olvastam először, azóta is meghatározó olvasmányélményeim egyike, olyan könyv, amit időről időre újra kell olvasnom. És persze azon könyvek egyike, amiről nem tudom, mennyit illik írni. Én például már egy egész kötetnyi Iskola a határon elemzést olvastam, nem nagyon érzem az energiát arra, hogy akár csak megpróbálkozzam az ott szereplő esszékhez hasonlóan színvonalassal. Ugyanakkor a magyar Wikipedián produkált borzalmas színvonalat mégiscsak jó lenne meghaladni.

A könyv egy katonai alreál tanulóinak életét mutatja be 10-14 éves korukig — de hát ez a fél mondat csak a felszínt karcolgatja csupán. A katonai oktatás akkoriban a gyerekek módszeres, szisztematikus gyötrését, brutális testi-lelki átformálását jelentette; ehhez járult még hozzá a gyerekek közötti terror, amellyel kapcsolatban tilos volt például a tanárokhoz fordulni. A szülők pedig olyan mértékben kívül álltak ezen a világon, hogy nekik még panaszkodni is teljesen felesleges volt. Ez az elmesélhetetlenség amúgy is a regény egyik legfontosabb motívuma; az író folyamatosan ki-ki szól a regényből, jelzi, hogy mindaz, amit leír, persze csak meglehetősen gyenge lenyomata azoknak a mindent felülíróan élénk és nyomasztó élményeknek, amiket ténylegesen átéltek. Ezeken a problémákon keresztül a történetmesélés általános problémái is felszínre kerülnek: az Iskola a határon tehát nem csak egy lebilincselő fejlődésregény, hanem a magyar irodalom egyik legizgalmasabban önreflexív alkotása.

A regény idősíkjai igen ügyesen váltogatják egymást — az eseményeket nem megtörténtük sorrendjében ismerjük meg, sok a visszakanyarodás, az előrevetítés. Mindez a mű befogadását alapvetően meghatározza, a rafináltan felépített történet sokkal jobban leköti az ember figyelmét, mintha az egyes nehézségek, konfliktusok, megpróbáltatások logikus sorrendben bontakoznának ki. Ehhez járul hozzá a könyv végig egyenletesen igen magas színvonalú nyelvezete és irodalmi stílusa.

Rendkívül figyelemre méltó és jellemző az is, hogy bár a szerző a borzalmas érzelmi megpróbáltatásokat — komolyan nem tudom elképzelni, én hogyan lettem volna képes elviselni, ha tíz éves koromban ilyen brutális kegyetlenséggel bánnak velem — teljesen kendőzetlenül tárja elénk, a történet soha, egyetlen pillanatra sem csak át visszatetsző naturalizmusba.

Negyedszer vagy ötödször olvastam a könyvet és még mindig nem tudtam vele betelni. Persze egy-két év biztos lesz megint, mire kezembe merem venni.

Reader’s Log — Összesítés

Trychydts | | | 2010., december 31., 23:59 | | | Kategóriák: ,

2 hozzászólás

2010-ben 93 könyvet olvastam el. Ebből 49 volt szépirodalom, 33 szórakoztató irodalom és 11 könyv valamilyen szakirodalom. Angolul 49, magyarul 44 könyvet olvastam, ami egyértelműen a Kindle áldásos hatását mutatja; a Project Gutenbergen rengeteg minden fenn van, ami klasszikus és érdekelheti az embert, és az Amazonon is viszonylag olcsón lehet vásárolni.

Wodehouse továbbra is az egyik kedvenc szerzőm — angolul is, magyarul is olvastam tőle, összesen 12 könyvet az idén. A második helyet Chesterton, Doyle, Lázár Ervin, Lem és Rejtő Jenő holtversenyben foglalják el, öt-öt könyvvel. A szerzők közül legnagyobb és legkellemesebb felfedezésem amúgy egyértelműen Chesterton; eddig csak idézetekből ismertem, holott egy abszolút remek és karakteres alakja az angol irodalomnak, szívből ajánlom mindenkinek.

A legfrissebb könyv, amit elolvastam, a Gold boy, emerald girl volt, amit szerintem az amerikai megjelenés heteiben töltöttem le az Amazonról; a legrégebbi a Paradise Lost volt Miltontól, aminek az elolvasása életem eddigi legnagyobb teljesítménye volt, ha az angol nyelvi készségeimet nézzük. A legvaskosabb szakmai hozamot a Pin-up Grrrls: Feminism, Sexuality, Popular Culture hozta nekem, mind filozófusként, mind fotósként sokat tanultam belőle. Színtisztán esztétikai szempontból talán a Metropolis volt a legnagyobb élmény. A legjobban talán a The Girl with the Dragon Tattoo háborított fel, annyira rossz és etikátlan volt, hogy az már fájt; bár a Snow Crash és a Prelűdök és Noktürnök is szorosan ott van a kanyarban.

Nem írtam róluk, de talán érdemes megemlékezni két angol nyelvű folyóiratról, amelyek rendszeresen megérkeztek a Kindle-ömre és én is elég rendszeresen olvastam ezeket: a Times Literary Supplement és a The New York Review of Books. Ezek könyvekkel foglalkozó folyóiratok voltak, az első talán egy kicsit fajsúlyosabb, mint a második, de mind a kettő kiváló olvasmány mindenkinek, aki úgy akarja érezni, legalább egy hajszálvékony szálon keresztül kapcsolatban van az angolszász magaskultúrával. Ezeket ugyancsak a Kindle révén tudtam olcsón és megjelenés után azonnal megkapni.

Pin-up Grrrls: Feminism, Sexuality, Popular Culture

Reader’s Log — Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika, A kisfiú és az oroszlánok

Trychydts | | | 2010., december 31., 17:35 | | | Kategóriák: ,

(Mindkét könyv megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Az év utolsó napján olvastam el ezt a két könyvet. Érdekes módon bár nagy Lázár Ervin rajongó voltam már kiskoromban is, ez a kettő valahogy kimaradt. A Szegény Dzsonit hangjáték-változatban hallgattuk ronggyá, a másik kötet egyszerűen csak kimaradt valahogy.

Bizonyos értelemben mindkét mesének elég hasonló tematikája van: mindkettő a meseszövésről szól. A Szegény Dzsoni és Árnika kerettörténe az, hogy egy felnőtt mesét mesél egy kisgyereknek; voltaképpen azonban együtt írják a mesét, folyamatosan reflektálnak egymásra, visszautalnak a mesére, közösen alkotják meg a konfliktusokat és közösen, szinte a szereplőkkel együtt keresik a megoldást. A végkifejlet is nagyon eredeti, nem ott marad abba, ahol a mesék abba szoktak maradni, hanem egy kicsit később.

A Kisfiú és az oroszlánokban is egy kicsit hasonló a helyzet, ott is egy „mesét”, egy fantáziavilágot építenek a szereplők, csak ott éppenséggel nem csak a mesén belül kell a mese szereplőinek megoldaniuk a problémát, hanem vannak olyanok is (a főszereplő kisfiú édesapja), aki nem tud részt venni a kisfiú játékaiban, folyamatosan ráerőltetné a realitást a gyermeki fantáziára — így a mese elmesélőinek magát a mesét is meg kell védelmezniük. A könyv egyik főszereplője amúgy a Négyszögletű kerek erdő egyik legkarakteresebb alakja, Bruckner Szigfrid.

Kellemes lezárása volt ez az évnek — szépen megírt, modern, megható mesék voltak ezek, amiket felnőtt fejjel is jó volt elolvasni.

Reader’s Log — Gerald Durrell: A hahagáj

Trychydts | | | 2010., december 30., 19:42 | | | Kategóriák: ,

Az Ekultúrán megjelent Gálvölgyi Judit interjú kapcsán támadt fel az érdeklődésem ez iránt a könyv iránt — érdekes módon hamarosan meg is láttam egy anikvárium kirakatában, de az üzlet épp zárva volt. Már pont azon gondolkodtam, hogy vissza kellene menni, amikor Nicoline megvette nekem karácsonyra.

A regény a Durrelltől ismert habkönnyű történetek egyike. Szerencsére nem azon regények körébe tartozik, amelyek azt próbálják humorosan ecsetelni, a hős Durrell hogyan hogyan fogdosott össze és hurcolt el ritka vadállatokat természetes élőhelyükről. Ehelyett egy fiktív sziget, Zenkali történelmének egy rövid epizódját kísérhetjük figyelemmel — az eddig tökéletes földi paradicsomként funkcionáló trópusi miniországba egy hatalmas repülőteret és egy vízi erőművet akarnak építeni. Hőseink ezt szeretnék megakadályozni; mellesleg pár ökológiai rejtélyre is választ keresnek.

A könyv Durrell legjobb humorát mutatja be. A cselekmény fordulatai kissé talán ismerősek lehetnek azoknak, akik már olvastak ezt-azt a szerzőtől. Engem kicsit mindig irritál, hogy a regényben megjelenő okos, gyönyörű, intelligens, kulturált csajok milyen könnyen esnek áldozatul a főhős bájának, de ezúttal Durrell legalább nem magát helyezi az ellenállhatatlan amorózó szerepébe. A fordítás pedig — Gálvölgyi Judit véleményével összhangban — valóban könnyen olvasható és kiváló.

Reader’s Log — John Curran: Agatha Christie tikos jegyzetfüzetei

Trychydts | | | 2010., december 30., 19:22 | | | Kategóriák: ,

Nem vagyok fanatikus Agatha Christie rajongó, ennek ellenére eléggé örültem, amikor édesanyámtól karácsonyra megkaptam ezt a kötetet. Christie regényei meglehetősen egyszer használatosak — ez a könyv azonban azt próbálja meg bemutatni, hogyan, milyen technikákkal születtek ezek a mind a mai napig nagyon is népszerű krimik.

A szerző, John Curran jóval több egy fanatikus Agatha Christie rajongónál. Szemlátomást nem csak elolvasott mindent, ami az írónő neve alatt megjelent; már akkor is Christie-szakértőnek számított, amikor az írónő házában felfeldezte azokat a jegyzetfüzeteket, amelyekben a Krimi Királynője műveinek cselekményét tervezgette. A könyv ezekből a jegyzetekből ad némi ízelítőt, illetve a regényeket végigvéve bemutatja azokat az alternatívákat, döntési pontokat, amelyek felvetődtek a könyv végleges formába öntése közben.

A könyv érdekes lehet mindenkinek, aki maga is szívesen próbálkozik történetformálással, cselekményalkotással — kiváló forrásmunka mindenkinek, aki szeretne bepillantást nyerni egy bestseller-szerző műhelytitkaiba. Erősen ajánlott persze, hogy az olvasó maga is tisztában legyen a bemutatott művekkel — John Curran szemlátomást adottnak vette, hogy Christie-t mindenki ismeri, így ha nem ismerjük részletesen egy-egy tárgyalt könyv cselekményét, azt nem csak, hogy innen nem fogjuk megtudni, de a jegyzetek értelmezése és befogadása is sokkal nehezebb lesz.

Ahhoz képest, hogy a könyv tulajdonképpen nem több regények és hozzájuk kapcsolódó vázlatos jegyzetek részletes katalógusánál, jól megírt és könnyen olvasható. Talán egy kicsit túlságosan is könnyen,  Curran ugyanis nem nagyon alkalmazott semmilyen tudományos módszert a jegyzetek feldolgozásához. Ma már sokkal szofisztikáltabb módszerek is léteznek kézírásos anyagok értelmezéséhez, kritikai kiadásához és feldolgozásához, mint hogy nagyon alaposan elolvassuk ezeket és mellé biggyesztjük saját értelmezésünket. Ráadásul Curran elképesztő mértékben elfogult Christie iránt, a legtöbb esetben kizárólag az ájult tisztelet hangján képes róla beszélni — holott a jegyzetek a művek kritikai értelmezéséhez is kiváló alapot jelenthettek volna.

Ennek ellenére a könyv valóban egyedülálló forrásmunka az írás iránt érdeklődők számára — de leginkább csak azoknak, akik már eleve ismerik az életmű nagyobbik részét, és/vagy késznek érzik magukat arra, hogy adott esetben olvasás közben pótolják esetleges hiányosságaikat.

Reader’s Log — Csukás István: Keménykalap és Krumpliorr; Kőváry György: Kapd el a tolvajt és tartsd a szád

Trychydts | | | 2010., december 22., 14:59 | | | Kategóriák: ,

(Delfin könyvek sorozat.)

Kissé agyzsibbadásom volt már Dickenstől, hát visszaregresszáltam a gyerekkoromba és elfogott a nosztalgia, amikor még a Delfin könyvek komplexitása volt nekem az optimális. Most újraolvastam ezt a két regényt, mindkettőben gyerekek nyomoznak és mind a kettő jobb volt fiatalon olvasva.

Akkor még nem volt számomra nyilvánvaló, hogy ha ellopnak valamit és gyerekek akarják kinyomozni a tettest, akkor normál körülmények között egészen pontosan nulla esélyük van. Kell tehát néhány ugyancsak erőltetett fordulat, hat-nyolc deus ex machina és egy jó adag életszerűtlenség, hogy legalább némi segítséggel hősök lehessenek belőlük.

A két sztori közül amúgy a Keménykalap és krumpliorr az emberibb, a szocialista máz ellenére is: itt a gyerekek sokkal kedvesebbek, szerethetőbbek, összetartóbbak és sokkal játékosabbak is. A Kapd el a tolvajt hősei sokkal inkább igyekeznek felnőttnek látszani és felnőttként viselkedni, miközben még abszolút nem felnőttek — így aztán oda jutunk, hogy arrogáns, udvariatlan és önző tökfejekért kellene izgulnunk. Nekem most ez annyira nem ment.

Az érdekes az, hogy nekem ez a két könyv anno kifejezetten tetszett. Most — kizárólag esztétikai megfontolásból — tuti nem ajánlanám egy érdeklődő gyereknek sem. Jó lenne tudni, hogy az ízlésem volt-e rosszabb anno vagy gyereki sajátosság-e, hogy képes voltam élvezni ilyen erőltetett és kissé bárgyú cselekményeket is.

Reader’s Log — Charles Dickens: Great Expectations

Trychydts | | | 2010., december 22., 14:28 | | | Kategóriák: ,

(Elérhető a Project Gutenbergen.)

Hosszú futás volt és nem tudom, hogy megérte-e. Gigantikus klasszikusról van szó természetesen, az angolszász irodalom egyik nagyon alapvető darabjáról; egy olyan regényről, amit mind a mai napig rendszeresen hivatkoznak. (Utoljára az idén megjelent Gold Boy, Emerald Girl lett volna sokkal érthetőbb ennek a regénynek a fényében.) Egy egészen monumentális ívű, évtizedeket átölelő történetről van szó, már már nagyon klasszikusnak számító fordulatokkal, óriási drámákkal, hatalmas felemelkedésekkel és bukásokkal, brutálisan kemény emberi sorsokkal.

Egy-két nagyon hangulatos, izgalmas részt leszámíva mégis az volt az érzésem, mintha másfél tonna tejbegrízt kellett volna elfogyasztanom. Néha tényleg mintha egy film peregne a szemünk előtt, szinte látjuk a kis angol falut a ködös, kopár lápvidéken vagy feszülten éljük végig egy izgalmas üldözési jelenet minden percét; hogy aztán száz oldalakon keresztül kelljen végigrágnunk magunkat a főhős mindennapi életének apró-cseprő dolgain, enyhén szólva is irritálóan monoton szenvelgésein.

Úgy érzem magam, mint amikor levizsgáztam a Kant és a német idealizmus című tanegységből. Tisztában vagyok vele, hogy fontos, de az élvezet csak erősen másodlagos szerephez jutott. A South-Park féle feldolgozás akkor már jobban tetszett; abban még robotmajmok is voltak. Márpedig erre a könyvre minden robotmajom ráfér, amire csak szert tud tenni.

Reader’s Log — Lázár Ervin: Berzsián és Dideki

Trychydts | | | 2010., december 01., 12:43 | | | Kategóriák: ,

(Elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Sokáig azt hittem, hogy ezt én nem is olvastam — aztán amikor letöltöttem, egyszer csak meghallottam édesanyám hangját a fejemben. Szóval tényleg nem olvastam, csak a manuális hangoskönyv-verziót ismertem eddig, csak éppen elfelejtettem.

Igazi, Lázár Ervinre jellemző, finoman, gunyorosan, vidáman abszurd történet Berzsiánról, a nagy jobblada-költőről, akinek egyszer csak elkezdenek valóra válni a kívánságai. Legalábbis azok a dolgok, amiket rosszkedvében mond. A helyzet innentől kezd el bonyolódni.

A mellékszereplők is karakteresek és érdekesek, a szerzőtől megszokott egyediséggel kidolgozottak. Miközben folyik előre a mese a maga útján, egy-két érdekes mellékszál is adódik, amik ugyancsak szórakoztatóak.

Úgyhogy nekem mese-fronton továbbra is Lázár Ervin az igazi klasszikus.

Reader’s Log — Lázár Ervin: Buddha szomorú

Trychydts | | | 2010., december 01., 12:19 | | | Kategóriák: ,

(Elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Balunak volt már egy-két bizarr és szenzációs ötlete is arra vonatkozóan, hogy milyen könyveket kellene nekem élveznem. Ez a könyv viszont, amit még 1996-ban nyomott a kezembe, megváltoztatta az életemet.

Lázár Ervint én egészen eddig kizárólag a Mikkamakka&Co. kontextusában ismertem, nem kis részben édesanyám csodálatos narrációjának köszönhetően nagyon szerettem is. Ugyanakkor arról gőzöm sem volt, hogy ennyire felnőtt dolgokat is tud írni.

Kifejezetten időtlennek nem mondanám a történeteket — sok bennük az utalás az aktuális korra, amikor íródtak, nehéz lenne őket mai novellának eladni. Maguk a tanulságok, a dilemmák, amikkel a hősöknek szembe kell nézniük, az emberi gyengeségek, amelyeket le kell küzdeniük, és erények, amelyekre támaszkodnak viszont abszolút időtállóak. Mindig tökéletesen értjük, miről van szó és porosnak sem érezzük ezeket a nem egyszer kifejezetten szürreális meséket.

A novellák tematikájuk szerint erősen sokfélék: az egyetlen közös vonás bennük talán a vágy a mindennapokból való kimozdulásra. Mindenki (nem csak a novellák szereplői) szeretne érdekes, tartalmas, különleges életet élni; a könyvben javarészt arra láthatunk példákat, ki milyen módon próbálja ezt elérni. Van, aki a fantáziáját használja és saját látásmódját változtatja meg; van, aki gyerekek segítségéve hozza el az álmok érdekes kalandjait; van, aki a régi, népmesei hagyományokhoz nyúl vissza.

A kötet összességében egy nagyon sajátos, édesbús hangulatot sugároz. Egyrészt rámutat arra, hogy a világ, minden társadalmi-technikai fejlődés dacára sem alkalmas arra, hogy az embert automatikusan boldoggá tegye — mi több, sokakból már a boldogságkeresésre való hajlandóság is kiveszett. Ugyanakkor a reményt is felcsillantja, megmutatja, hogy vannak olyanok, akik képesek átlépni a valóság és a konformitás sokszor nagyon is nyomasztónak tűnő korlátain.

„A konyhában egy kék sörény húzódott a falba. Mire odakapott, már nem volt ott semmi. A szobában egy kék lószem ragyogott fel, a kamrában egy kék pata, a fürdőszobában egy kék csánk, az előszobában egy kék tompor. Feltündökölt és eltűnt. Mintha kék nyerítést is hallott volna.

Nem találta a lovat.

– Hiába keresi, láthatja, gyufásdobozba nem dughattuk – mondta a fenyő-apa.

– Pedig a sótartóban is ott van – vihorászott a jancsiszög-gyerek.

A főbiztos újra rohangászni kezdett. Egyszerre akart minden helyiségbe benyitni. Nem talált semmit.

– Hivatalosan megállapítom – mondta mordan -, hogy nincs ló a házban.

Futott le a lépcsőn. Az utcán is futott, nem mert hátranézni. Tudta, hogy egy második emeleti ablakban három fejet látna. Egy jancsiszög-gyerek fejét, egy fenyő-férfi fejét és egy kék ló fejét.

Te úristen, ló a házban!”

Reader’s Log — Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Trychydts | | | 2010., november 30., 13:25 | | | Kategóriák: ,

(Elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Már tavaly is elolvastam, amikor láttam a darabot a Vígben; most, hogy nemsokára várhatóan újra látni fogom, most ismét nekiültem.

Továbbra is azt gondolom, hogy egy szenzációsan jó és fergeteges humorú darab, könnyed, rövid idő alatt lepergő cselekménnyel, szerelemmel, sok érdekes fordulattal, izgalmas jellem- és helyzetkomikummal. Eddig kizárólag kiváló színészek előadásában láttam (sok évvel ezelőtt Márkus László, Zenthe Ferenc és Eszenyi Enikő főszereplésével); így amikor a párbeszédeket olvasom, az előadások is ott szólnak a fejemben. De azt hiszem, azoknak is kiváló olvasmány, akik még nem látták — bár feltétlenül érdemes megnézni.

Reader’s Log — Isaac Asimov: Foundation

Trychydts | | | 2010., november 30., 12:09 | | | Kategóriák: ,

Eddig még csak magyarul olvastam; a sok-sok trutymó Asimov közül ez egy igazi gyöngyszem. Na nem mintha nem lenne veretes ponyva ez is, bazi nagy következetlenségekkel, sületlenségekkel, sablonos és fantáziátlan megoldásokkal (Asimov túlsztárolt „művészetéhez” mindezek elkerülhetetlenül hozzátartoznak); ugyanakkor itt mégis megpróbál valami eredetit és dögöset és ezúttal összejött.

Pont mint Platón, nekiül, hogy nosza, teremtsünk tökéletes államot. Asimov némileg szerényebb (joggal),  mint a filozófus: ő végül is nem mondja meg, hogy milyen lenne a tökéletes állam, és ezer évet ad magának a probléma megoldására.Van egy eldugott kolónia egy széteső birodalom elszigetelt peremén; ebből lesz majd a Második Galaktikus Birodalom. Az oda vezető utat matematikai alapon sakkozták ki; hogy szórakoztatóbb legyen, ennek részleteiről a kolónia lakói az égvilágon semmit sem tudnak. Maguknak kell válságok sorozatán keresztülbukdácsolniuk, mire eljön majd a hőn áhított Aranykor.

A végül kb. ezer kötetre bővített trilógiának ez az első kötete az egyetlen, ami az irodalmi értéknek legalább a csíráját magában hordozza. A tézisek és antitézisek mechanizmusa itt még simán és olajozottan működik. Tudjuk, hogy minden azon áll vagy bukik, hogy egy kellően innovatív és lázadó elme felismeri-e, hogy ismét egy válság áll az Alapítvány előtt; mert ha igen, rendszerint szakítani kell a régi módszerekkel, fordítani kell egyet a történelem keretén és a régi bevált módszerek helyett újakat kell előkapni. Mindez jó sok politikai machinációval jár egy éppen politikailag pont nagyon változatos környezetben.

Érdekes, hogy ezeknek a machinációknak a leírásában Asimov mennyire jó. Aki érdeklődik a politika iránt, meglepve tapasztalhatja, hogy mennyire hitelesen ábrázolja a politikai manőverezés különböző technikáit; mennyire jellemző és jól eltalált típusait ismerteti a sikeres politikusoknak és a politikai válságoknak. Alighanem öt Bokros és kétszáz Molnár Lajos könyv nem visz bennünket annyira közel a témához, mint ez az évtizedekkel ezelőtt íródott regény.

Asimovot mindenki csak óvatosan és a saját felelősségére olvasson, de itt még viszonylag kevés a kockákat és a mellékhatás.

Reader’s Log — Dennis Bailey – Keith Gates: Bicikliszerelés

Trychydts | | | 2010., november 30., 11:56 | | | Kategóriák: ,

Amint lett bringám, elhatároztam, hogy ha csak lehet, én fogom karbantartani. Körülnéztem a piacon, és mivel ezt a könyvet mindenhol jól felpontozták, megvettem.

Tényleg frankó, gyakorlat-orientált kézikönyv, jómagam is megcsináltam már pár dolgot belőle, fék-karbantartási feladatoktól kezdve a kerék-centírozáson és a nyereg-beállítgatáson át egészen a váltó sikeres piszkálgatásáig. Képekkel illusztrálva, step-by-step magyarázzák el, hogy mit hogyan kell — és ha az ajánlott módszer nem működik, akkor mi lehet a B vagy a C terv. Mivel mindig van a gépen valami piszkálgatnivaló, ezért tényleg ki tudtam próbálni és a leírtak tényleg működik és könnyen kivitelezhetőek. (Nicoline fékjét is be kellett állítanom: olyan fényes sikert arattam, hogy amikor szokása szerint izomból berántotta a fékkart, leesett a nyeregből.) A szerszámaimat is lelkesen szaporítani kezdtem, hogy tényleg adottak legyenek a feltételek ahhoz, hogy ne kelljen a szervizre várnom.

Az egyetlen, ami egy kicsit fárasztó néha, hogy a szerzők folyton el akarják adni magukat. Hol vicces és kevésbé vicces poénokkal, hol sajátélmény-beszámolókkal: utóbbiak azonban túl rövidek és túl rosszul megírtak ahhoz, hogy igazán szórakoztatóak legyenek.

Mindegy, ez nem a Három ember kerékpáron; szerelni kell a könyv, arra pedig közel tökéletes. Mindenről azért nincs szó benne (éppen csak érintik pl. a tárcsafék-kérdéskört), de ami itt nem szerepel, az az én bicajomon sincs. Úgyhogy egy időbe biztos beletelik majd, mire új könyvre lesz szükségem.

Reader’s Log — Dr. Kilényi Géza — Dr. Ács Nándor — Dr. Kaltenbach Jenő: Általános közigazgatási ismeretek

Trychydts | | | 2010., november 12., 9:06 | | | Kategóriák: ,

(Elérhető a Kormányzati Személyügyi Központ honlapján.)

A jelek szerint még nem hülyülök. Ha egy anyagot alaposan el tudok olvasni, és legalább egyszer át tudok ismételni, akkor abból le is tudok vizsgázni. Jó érzés és optimista érzésekkel tölt el a jövőre nézve.

Úgy amúgy nem lenne olyan rossz ilyen dolgokat tanulni. Vannak benne kifejezetten jól sikerült fejezetek (pl. a vezetési és szervezeti ismeretek elég jók — mondjuk egy jó részüket eleve tudtam már máshonnan), de úgy általában, amit kifejezetten hiányolok, az a tisztességes, sokáig felhasználható alapozás. Vannak nagyon általános, bevezető jellegű részek és sok a részletszabályokat részletező anyag; de a dolgok értelmét, összefüggéseit megvilágító fejezetek vagy nagyon soványak vagy teljesen hiányoznak. Pedig jellemzően mindenkinek erre lenne szüksége, hiszen ami meg a saját területén kell neki, azt legalább két év szakmai tapasztalattal a háta mögött mindenki tudja már.

Mindegy, elsőre, segédeszközök használata nélkül meglett, mégpedig hármasra, tehát ellentétben a növényszervezettan vizsgámmal, itt nem a küszöb alatt csúsztam át.

« Későbbi bejegyzések | | | Korábbi bejegyzések »