Elkerített Város

Reader’s Log: Ottlik Géza: Iskola a határon

Trychydts ||| 2011., január 17., 14:44 ||| 1 Trackback
Kategóriák: ,

(Megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Még gimnáziumban olvastam először, azóta is meghatározó olvasmányélményeim egyike, olyan könyv, amit időről időre újra kell olvasnom. És persze azon könyvek egyike, amiről nem tudom, mennyit illik írni. Én például már egy egész kötetnyi Iskola a határon elemzést olvastam, nem nagyon érzem az energiát arra, hogy akár csak megpróbálkozzam az ott szereplő esszékhez hasonlóan színvonalassal. Ugyanakkor a magyar Wikipedián produkált borzalmas színvonalat mégiscsak jó lenne meghaladni.

A könyv egy katonai alreál tanulóinak életét mutatja be 10-14 éves korukig — de hát ez a fél mondat csak a felszínt karcolgatja csupán. A katonai oktatás akkoriban a gyerekek módszeres, szisztematikus gyötrését, brutális testi-lelki átformálását jelentette; ehhez járult még hozzá a gyerekek közötti terror, amellyel kapcsolatban tilos volt például a tanárokhoz fordulni. A szülők pedig olyan mértékben kívül álltak ezen a világon, hogy nekik még panaszkodni is teljesen felesleges volt. Ez az elmesélhetetlenség amúgy is a regény egyik legfontosabb motívuma; az író folyamatosan ki-ki szól a regényből, jelzi, hogy mindaz, amit leír, persze csak meglehetősen gyenge lenyomata azoknak a mindent felülíróan élénk és nyomasztó élményeknek, amiket ténylegesen átéltek. Ezeken a problémákon keresztül a történetmesélés általános problémái is felszínre kerülnek: az Iskola a határon tehát nem csak egy lebilincselő fejlődésregény, hanem a magyar irodalom egyik legizgalmasabban önreflexív alkotása.

A regény idősíkjai igen ügyesen váltogatják egymást — az eseményeket nem megtörténtük sorrendjében ismerjük meg, sok a visszakanyarodás, az előrevetítés. Mindez a mű befogadását alapvetően meghatározza, a rafináltan felépített történet sokkal jobban leköti az ember figyelmét, mintha az egyes nehézségek, konfliktusok, megpróbáltatások logikus sorrendben bontakoznának ki. Ehhez járul hozzá a könyv végig egyenletesen igen magas színvonalú nyelvezete és irodalmi stílusa.

Rendkívül figyelemre méltó és jellemző az is, hogy bár a szerző a borzalmas érzelmi megpróbáltatásokat — komolyan nem tudom elképzelni, én hogyan lettem volna képes elviselni, ha tíz éves koromban ilyen brutális kegyetlenséggel bánnak velem — teljesen kendőzetlenül tárja elénk, a történet soha, egyetlen pillanatra sem csak át visszatetsző naturalizmusba.

Negyedszer vagy ötödször olvastam a könyvet és még mindig nem tudtam vele betelni. Persze egy-két év biztos lesz megint, mire kezembe merem venni.

Reader’s Log — Összesítés

Trychydts ||| 2010., december 31., 23:59 ||| 2 hozzászólás
Kategóriák: ,

2010-ben 93 könyvet olvastam el. Ebből 49 volt szépirodalom, 33 szórakoztató irodalom és 11 könyv valamilyen szakirodalom. Angolul 49, magyarul 44 könyvet olvastam, ami egyértelműen a Kindle áldásos hatását mutatja; a Project Gutenbergen rengeteg minden fenn van, ami klasszikus és érdekelheti az embert, és az Amazonon is viszonylag olcsón lehet vásárolni.

Wodehouse továbbra is az egyik kedvenc szerzőm — angolul is, magyarul is olvastam tőle, összesen 12 könyvet az idén. A második helyet Chesterton, Doyle, Lázár Ervin, Lem és Rejtő Jenő holtversenyben foglalják el, öt-öt könyvvel. A szerzők közül legnagyobb és legkellemesebb felfedezésem amúgy egyértelműen Chesterton; eddig csak idézetekből ismertem, holott egy abszolút remek és karakteres alakja az angol irodalomnak, szívből ajánlom mindenkinek.

A legfrissebb könyv, amit elolvastam, a Gold boy, emerald girl volt, amit szerintem az amerikai megjelenés heteiben töltöttem le az Amazonról; a legrégebbi a Paradise Lost volt Miltontól, aminek az elolvasása életem eddigi legnagyobb teljesítménye volt, ha az angol nyelvi készségeimet nézzük. A legvaskosabb szakmai hozamot a Pin-up Grrrls: Feminism, Sexuality, Popular Culture hozta nekem, mind filozófusként, mind fotósként sokat tanultam belőle. Színtisztán esztétikai szempontból talán a Metropolis volt a legnagyobb élmény. A legjobban talán a The Girl with the Dragon Tattoo háborított fel, annyira rossz és etikátlan volt, hogy az már fájt; bár a Snow Crash és a Prelűdök és Noktürnök is szorosan ott van a kanyarban.

Nem írtam róluk, de talán érdemes megemlékezni két angol nyelvű folyóiratról, amelyek rendszeresen megérkeztek a Kindle-ömre és én is elég rendszeresen olvastam ezeket: a Times Literary Supplement és a The New York Review of Books. Ezek könyvekkel foglalkozó folyóiratok voltak, az első talán egy kicsit fajsúlyosabb, mint a második, de mind a kettő kiváló olvasmány mindenkinek, aki úgy akarja érezni, legalább egy hajszálvékony szálon keresztül kapcsolatban van az angolszász magaskultúrával. Ezeket ugyancsak a Kindle révén tudtam olcsón és megjelenés után azonnal megkapni.

Pin-up Grrrls: Feminism, Sexuality, Popular Culture

Reader’s Log — Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika, A kisfiú és az oroszlánok

Trychydts ||| 2010., december 31., 17:35 |||
Kategóriák: ,

(Mindkét könyv megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Az év utolsó napján olvastam el ezt a két könyvet. Érdekes módon bár nagy Lázár Ervin rajongó voltam már kiskoromban is, ez a kettő valahogy kimaradt. A Szegény Dzsonit hangjáték-változatban hallgattuk ronggyá, a másik kötet egyszerűen csak kimaradt valahogy.

Bizonyos értelemben mindkét mesének elég hasonló tematikája van: mindkettő a meseszövésről szól. A Szegény Dzsoni és Árnika kerettörténe az, hogy egy felnőtt mesét mesél egy kisgyereknek; voltaképpen azonban együtt írják a mesét, folyamatosan reflektálnak egymásra, visszautalnak a mesére, közösen alkotják meg a konfliktusokat és közösen, szinte a szereplőkkel együtt keresik a megoldást. A végkifejlet is nagyon eredeti, nem ott marad abba, ahol a mesék abba szoktak maradni, hanem egy kicsit később.

A Kisfiú és az oroszlánokban is egy kicsit hasonló a helyzet, ott is egy “mesét”, egy fantáziavilágot építenek a szereplők, csak ott éppenséggel nem csak a mesén belül kell a mese szereplőinek megoldaniuk a problémát, hanem vannak olyanok is (a főszereplő kisfiú édesapja), aki nem tud részt venni a kisfiú játékaiban, folyamatosan ráerőltetné a realitást a gyermeki fantáziára — így a mese elmesélőinek magát a mesét is meg kell védelmezniük. A könyv egyik főszereplője amúgy a Négyszögletű kerek erdő egyik legkarakteresebb alakja, Bruckner Szigfrid.

Kellemes lezárása volt ez az évnek — szépen megírt, modern, megható mesék voltak ezek, amiket felnőtt fejjel is jó volt elolvasni.

Reader’s Log — Gerald Durrell: A hahagáj

Trychydts ||| 2010., december 30., 19:42 |||
Kategóriák: ,

Az Ekultúrán megjelent Gálvölgyi Judit interjú kapcsán támadt fel az érdeklődésem ez iránt a könyv iránt — érdekes módon hamarosan meg is láttam egy anikvárium kirakatában, de az üzlet épp zárva volt. Már pont azon gondolkodtam, hogy vissza kellene menni, amikor Nicoline megvette nekem karácsonyra.

A regény a Durrelltől ismert habkönnyű történetek egyike. Szerencsére nem azon regények körébe tartozik, amelyek azt próbálják humorosan ecsetelni, a hős Durrell hogyan hogyan fogdosott össze és hurcolt el ritka vadállatokat természetes élőhelyükről. Ehelyett egy fiktív sziget, Zenkali történelmének egy rövid epizódját kísérhetjük figyelemmel — az eddig tökéletes földi paradicsomként funkcionáló trópusi miniországba egy hatalmas repülőteret és egy vízi erőművet akarnak építeni. Hőseink ezt szeretnék megakadályozni; mellesleg pár ökológiai rejtélyre is választ keresnek.

A könyv Durrell legjobb humorát mutatja be. A cselekmény fordulatai kissé talán ismerősek lehetnek azoknak, akik már olvastak ezt-azt a szerzőtől. Engem kicsit mindig irritál, hogy a regényben megjelenő okos, gyönyörű, intelligens, kulturált csajok milyen könnyen esnek áldozatul a főhős bájának, de ezúttal Durrell legalább nem magát helyezi az ellenállhatatlan amorózó szerepébe. A fordítás pedig — Gálvölgyi Judit véleményével összhangban — valóban könnyen olvasható és kiváló.

Reader’s Log — John Curran: Agatha Christie tikos jegyzetfüzetei

Trychydts ||| 2010., december 30., 19:22 |||
Kategóriák: ,

Nem vagyok fanatikus Agatha Christie rajongó, ennek ellenére eléggé örültem, amikor édesanyámtól karácsonyra megkaptam ezt a kötetet. Christie regényei meglehetősen egyszer használatosak — ez a könyv azonban azt próbálja meg bemutatni, hogyan, milyen technikákkal születtek ezek a mind a mai napig nagyon is népszerű krimik.

A szerző, John Curran jóval több egy fanatikus Agatha Christie rajongónál. Szemlátomást nem csak elolvasott mindent, ami az írónő neve alatt megjelent; már akkor is Christie-szakértőnek számított, amikor az írónő házában felfeldezte azokat a jegyzetfüzeteket, amelyekben a Krimi Királynője műveinek cselekményét tervezgette. A könyv ezekből a jegyzetekből ad némi ízelítőt, illetve a regényeket végigvéve bemutatja azokat az alternatívákat, döntési pontokat, amelyek felvetődtek a könyv végleges formába öntése közben.

A könyv érdekes lehet mindenkinek, aki maga is szívesen próbálkozik történetformálással, cselekményalkotással — kiváló forrásmunka mindenkinek, aki szeretne bepillantást nyerni egy bestseller-szerző műhelytitkaiba. Erősen ajánlott persze, hogy az olvasó maga is tisztában legyen a bemutatott művekkel — John Curran szemlátomást adottnak vette, hogy Christie-t mindenki ismeri, így ha nem ismerjük részletesen egy-egy tárgyalt könyv cselekményét, azt nem csak, hogy innen nem fogjuk megtudni, de a jegyzetek értelmezése és befogadása is sokkal nehezebb lesz.

Ahhoz képest, hogy a könyv tulajdonképpen nem több regények és hozzájuk kapcsolódó vázlatos jegyzetek részletes katalógusánál, jól megírt és könnyen olvasható. Talán egy kicsit túlságosan is könnyen,  Curran ugyanis nem nagyon alkalmazott semmilyen tudományos módszert a jegyzetek feldolgozásához. Ma már sokkal szofisztikáltabb módszerek is léteznek kézírásos anyagok értelmezéséhez, kritikai kiadásához és feldolgozásához, mint hogy nagyon alaposan elolvassuk ezeket és mellé biggyesztjük saját értelmezésünket. Ráadásul Curran elképesztő mértékben elfogult Christie iránt, a legtöbb esetben kizárólag az ájult tisztelet hangján képes róla beszélni — holott a jegyzetek a művek kritikai értelmezéséhez is kiváló alapot jelenthettek volna.

Ennek ellenére a könyv valóban egyedülálló forrásmunka az írás iránt érdeklődők számára — de leginkább csak azoknak, akik már eleve ismerik az életmű nagyobbik részét, és/vagy késznek érzik magukat arra, hogy adott esetben olvasás közben pótolják esetleges hiányosságaikat.

Reader’s Log — Csukás István: Keménykalap és Krumpliorr; Kőváry György: Kapd el a tolvajt és tartsd a szád

Trychydts ||| 2010., december 22., 14:59 |||
Kategóriák: ,

(Delfin könyvek sorozat.)

Kissé agyzsibbadásom volt már Dickenstől, hát visszaregresszáltam a gyerekkoromba és elfogott a nosztalgia, amikor még a Delfin könyvek komplexitása volt nekem az optimális. Most újraolvastam ezt a két regényt, mindkettőben gyerekek nyomoznak és mind a kettő jobb volt fiatalon olvasva.

Akkor még nem volt számomra nyilvánvaló, hogy ha ellopnak valamit és gyerekek akarják kinyomozni a tettest, akkor normál körülmények között egészen pontosan nulla esélyük van. Kell tehát néhány ugyancsak erőltetett fordulat, hat-nyolc deus ex machina és egy jó adag életszerűtlenség, hogy legalább némi segítséggel hősök lehessenek belőlük.

A két sztori közül amúgy a Keménykalap és krumpliorr az emberibb, a szocialista máz ellenére is: itt a gyerekek sokkal kedvesebbek, szerethetőbbek, összetartóbbak és sokkal játékosabbak is. A Kapd el a tolvajt hősei sokkal inkább igyekeznek felnőttnek látszani és felnőttként viselkedni, miközben még abszolút nem felnőttek — így aztán oda jutunk, hogy arrogáns, udvariatlan és önző tökfejekért kellene izgulnunk. Nekem most ez annyira nem ment.

Az érdekes az, hogy nekem ez a két könyv anno kifejezetten tetszett. Most — kizárólag esztétikai megfontolásból — tuti nem ajánlanám egy érdeklődő gyereknek sem. Jó lenne tudni, hogy az ízlésem volt-e rosszabb anno vagy gyereki sajátosság-e, hogy képes voltam élvezni ilyen erőltetett és kissé bárgyú cselekményeket is.

Reader’s Log — Charles Dickens: Great Expectations

Trychydts ||| 2010., december 22., 14:28 |||
Kategóriák: ,

(Elérhető a Project Gutenbergen.)

Hosszú futás volt és nem tudom, hogy megérte-e. Gigantikus klasszikusról van szó természetesen, az angolszász irodalom egyik nagyon alapvető darabjáról; egy olyan regényről, amit mind a mai napig rendszeresen hivatkoznak. (Utoljára az idén megjelent Gold Boy, Emerald Girl lett volna sokkal érthetőbb ennek a regénynek a fényében.) Egy egészen monumentális ívű, évtizedeket átölelő történetről van szó, már már nagyon klasszikusnak számító fordulatokkal, óriási drámákkal, hatalmas felemelkedésekkel és bukásokkal, brutálisan kemény emberi sorsokkal.

Egy-két nagyon hangulatos, izgalmas részt leszámíva mégis az volt az érzésem, mintha másfél tonna tejbegrízt kellett volna elfogyasztanom. Néha tényleg mintha egy film peregne a szemünk előtt, szinte látjuk a kis angol falut a ködös, kopár lápvidéken vagy feszülten éljük végig egy izgalmas üldözési jelenet minden percét; hogy aztán száz oldalakon keresztül kelljen végigrágnunk magunkat a főhős mindennapi életének apró-cseprő dolgain, enyhén szólva is irritálóan monoton szenvelgésein.

Úgy érzem magam, mint amikor levizsgáztam a Kant és a német idealizmus című tanegységből. Tisztában vagyok vele, hogy fontos, de az élvezet csak erősen másodlagos szerephez jutott. A South-Park féle feldolgozás akkor már jobban tetszett; abban még robotmajmok is voltak. Márpedig erre a könyvre minden robotmajom ráfér, amire csak szert tud tenni.

Reader’s Log — Lázár Ervin: Berzsián és Dideki

Trychydts ||| 2010., december 01., 12:43 |||
Kategóriák: ,

(Elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Sokáig azt hittem, hogy ezt én nem is olvastam — aztán amikor letöltöttem, egyszer csak meghallottam édesanyám hangját a fejemben. Szóval tényleg nem olvastam, csak a manuális hangoskönyv-verziót ismertem eddig, csak éppen elfelejtettem.

Igazi, Lázár Ervinre jellemző, finoman, gunyorosan, vidáman abszurd történet Berzsiánról, a nagy jobblada-költőről, akinek egyszer csak elkezdenek valóra válni a kívánságai. Legalábbis azok a dolgok, amiket rosszkedvében mond. A helyzet innentől kezd el bonyolódni.

A mellékszereplők is karakteresek és érdekesek, a szerzőtől megszokott egyediséggel kidolgozottak. Miközben folyik előre a mese a maga útján, egy-két érdekes mellékszál is adódik, amik ugyancsak szórakoztatóak.

Úgyhogy nekem mese-fronton továbbra is Lázár Ervin az igazi klasszikus.

Reader’s Log — Lázár Ervin: Buddha szomorú

Trychydts ||| 2010., december 01., 12:19 |||
Kategóriák: ,

(Elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Balunak volt már egy-két bizarr és szenzációs ötlete is arra vonatkozóan, hogy milyen könyveket kellene nekem élveznem. Ez a könyv viszont, amit még 1996-ban nyomott a kezembe, megváltoztatta az életemet.

Lázár Ervint én egészen eddig kizárólag a Mikkamakka&Co. kontextusában ismertem, nem kis részben édesanyám csodálatos narrációjának köszönhetően nagyon szerettem is. Ugyanakkor arról gőzöm sem volt, hogy ennyire felnőtt dolgokat is tud írni.

Kifejezetten időtlennek nem mondanám a történeteket — sok bennük az utalás az aktuális korra, amikor íródtak, nehéz lenne őket mai novellának eladni. Maguk a tanulságok, a dilemmák, amikkel a hősöknek szembe kell nézniük, az emberi gyengeségek, amelyeket le kell küzdeniük, és erények, amelyekre támaszkodnak viszont abszolút időtállóak. Mindig tökéletesen értjük, miről van szó és porosnak sem érezzük ezeket a nem egyszer kifejezetten szürreális meséket.

A novellák tematikájuk szerint erősen sokfélék: az egyetlen közös vonás bennük talán a vágy a mindennapokból való kimozdulásra. Mindenki (nem csak a novellák szereplői) szeretne érdekes, tartalmas, különleges életet élni; a könyvben javarészt arra láthatunk példákat, ki milyen módon próbálja ezt elérni. Van, aki a fantáziáját használja és saját látásmódját változtatja meg; van, aki gyerekek segítségéve hozza el az álmok érdekes kalandjait; van, aki a régi, népmesei hagyományokhoz nyúl vissza.

A kötet összességében egy nagyon sajátos, édesbús hangulatot sugároz. Egyrészt rámutat arra, hogy a világ, minden társadalmi-technikai fejlődés dacára sem alkalmas arra, hogy az embert automatikusan boldoggá tegye — mi több, sokakból már a boldogságkeresésre való hajlandóság is kiveszett. Ugyanakkor a reményt is felcsillantja, megmutatja, hogy vannak olyanok, akik képesek átlépni a valóság és a konformitás sokszor nagyon is nyomasztónak tűnő korlátain.

“A konyhában egy kék sörény húzódott a falba. Mire odakapott, már nem volt ott semmi. A szobában egy kék lószem ragyogott fel, a kamrában egy kék pata, a fürdőszobában egy kék csánk, az előszobában egy kék tompor. Feltündökölt és eltűnt. Mintha kék nyerítést is hallott volna.

Nem találta a lovat.

– Hiába keresi, láthatja, gyufásdobozba nem dughattuk – mondta a fenyő-apa.

– Pedig a sótartóban is ott van – vihorászott a jancsiszög-gyerek.

A főbiztos újra rohangászni kezdett. Egyszerre akart minden helyiségbe benyitni. Nem talált semmit.

– Hivatalosan megállapítom – mondta mordan -, hogy nincs ló a házban.

Futott le a lépcsőn. Az utcán is futott, nem mert hátranézni. Tudta, hogy egy második emeleti ablakban három fejet látna. Egy jancsiszög-gyerek fejét, egy fenyő-férfi fejét és egy kék ló fejét.

Te úristen, ló a házban!”

Reader’s Log — Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Trychydts ||| 2010., november 30., 13:25 |||
Kategóriák: ,

(Elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Már tavaly is elolvastam, amikor láttam a darabot a Vígben; most, hogy nemsokára várhatóan újra látni fogom, most ismét nekiültem.

Továbbra is azt gondolom, hogy egy szenzációsan jó és fergeteges humorú darab, könnyed, rövid idő alatt lepergő cselekménnyel, szerelemmel, sok érdekes fordulattal, izgalmas jellem- és helyzetkomikummal. Eddig kizárólag kiváló színészek előadásában láttam (sok évvel ezelőtt Márkus László, Zenthe Ferenc és Eszenyi Enikő főszereplésével); így amikor a párbeszédeket olvasom, az előadások is ott szólnak a fejemben. De azt hiszem, azoknak is kiváló olvasmány, akik még nem látták — bár feltétlenül érdemes megnézni.

Reader’s Log — Isaac Asimov: Foundation

Trychydts ||| 2010., november 30., 12:09 |||
Kategóriák: ,

Eddig még csak magyarul olvastam; a sok-sok trutymó Asimov közül ez egy igazi gyöngyszem. Na nem mintha nem lenne veretes ponyva ez is, bazi nagy következetlenségekkel, sületlenségekkel, sablonos és fantáziátlan megoldásokkal (Asimov túlsztárolt “művészetéhez” mindezek elkerülhetetlenül hozzátartoznak); ugyanakkor itt mégis megpróbál valami eredetit és dögöset és ezúttal összejött.

Pont mint Platón, nekiül, hogy nosza, teremtsünk tökéletes államot. Asimov némileg szerényebb (joggal),  mint a filozófus: ő végül is nem mondja meg, hogy milyen lenne a tökéletes állam, és ezer évet ad magának a probléma megoldására.Van egy eldugott kolónia egy széteső birodalom elszigetelt peremén; ebből lesz majd a Második Galaktikus Birodalom. Az oda vezető utat matematikai alapon sakkozták ki; hogy szórakoztatóbb legyen, ennek részleteiről a kolónia lakói az égvilágon semmit sem tudnak. Maguknak kell válságok sorozatán keresztülbukdácsolniuk, mire eljön majd a hőn áhított Aranykor.

A végül kb. ezer kötetre bővített trilógiának ez az első kötete az egyetlen, ami az irodalmi értéknek legalább a csíráját magában hordozza. A tézisek és antitézisek mechanizmusa itt még simán és olajozottan működik. Tudjuk, hogy minden azon áll vagy bukik, hogy egy kellően innovatív és lázadó elme felismeri-e, hogy ismét egy válság áll az Alapítvány előtt; mert ha igen, rendszerint szakítani kell a régi módszerekkel, fordítani kell egyet a történelem keretén és a régi bevált módszerek helyett újakat kell előkapni. Mindez jó sok politikai machinációval jár egy éppen politikailag pont nagyon változatos környezetben.

Érdekes, hogy ezeknek a machinációknak a leírásában Asimov mennyire jó. Aki érdeklődik a politika iránt, meglepve tapasztalhatja, hogy mennyire hitelesen ábrázolja a politikai manőverezés különböző technikáit; mennyire jellemző és jól eltalált típusait ismerteti a sikeres politikusoknak és a politikai válságoknak. Alighanem öt Bokros és kétszáz Molnár Lajos könyv nem visz bennünket annyira közel a témához, mint ez az évtizedekkel ezelőtt íródott regény.

Asimovot mindenki csak óvatosan és a saját felelősségére olvasson, de itt még viszonylag kevés a kockákat és a mellékhatás.

Reader’s Log — Dennis Bailey – Keith Gates: Bicikliszerelés

Trychydts ||| 2010., november 30., 11:56 |||
Kategóriák: ,

Amint lett bringám, elhatároztam, hogy ha csak lehet, én fogom karbantartani. Körülnéztem a piacon, és mivel ezt a könyvet mindenhol jól felpontozták, megvettem.

Tényleg frankó, gyakorlat-orientált kézikönyv, jómagam is megcsináltam már pár dolgot belőle, fék-karbantartási feladatoktól kezdve a kerék-centírozáson és a nyereg-beállítgatáson át egészen a váltó sikeres piszkálgatásáig. Képekkel illusztrálva, step-by-step magyarázzák el, hogy mit hogyan kell — és ha az ajánlott módszer nem működik, akkor mi lehet a B vagy a C terv. Mivel mindig van a gépen valami piszkálgatnivaló, ezért tényleg ki tudtam próbálni és a leírtak tényleg működik és könnyen kivitelezhetőek. (Nicoline fékjét is be kellett állítanom: olyan fényes sikert arattam, hogy amikor szokása szerint izomból berántotta a fékkart, leesett a nyeregből.) A szerszámaimat is lelkesen szaporítani kezdtem, hogy tényleg adottak legyenek a feltételek ahhoz, hogy ne kelljen a szervizre várnom.

Az egyetlen, ami egy kicsit fárasztó néha, hogy a szerzők folyton el akarják adni magukat. Hol vicces és kevésbé vicces poénokkal, hol sajátélmény-beszámolókkal: utóbbiak azonban túl rövidek és túl rosszul megírtak ahhoz, hogy igazán szórakoztatóak legyenek.

Mindegy, ez nem a Három ember kerékpáron; szerelni kell a könyv, arra pedig közel tökéletes. Mindenről azért nincs szó benne (éppen csak érintik pl. a tárcsafék-kérdéskört), de ami itt nem szerepel, az az én bicajomon sincs. Úgyhogy egy időbe biztos beletelik majd, mire új könyvre lesz szükségem.

Reader’s Log — Dr. Kilényi Géza — Dr. Ács Nándor — Dr. Kaltenbach Jenő: Általános közigazgatási ismeretek

Trychydts ||| 2010., november 12., 9:06 |||
Kategóriák: ,

(Elérhető a Kormányzati Személyügyi Központ honlapján.)

A jelek szerint még nem hülyülök. Ha egy anyagot alaposan el tudok olvasni, és legalább egyszer át tudok ismételni, akkor abból le is tudok vizsgázni. Jó érzés és optimista érzésekkel tölt el a jövőre nézve.

Úgy amúgy nem lenne olyan rossz ilyen dolgokat tanulni. Vannak benne kifejezetten jól sikerült fejezetek (pl. a vezetési és szervezeti ismeretek elég jók — mondjuk egy jó részüket eleve tudtam már máshonnan), de úgy általában, amit kifejezetten hiányolok, az a tisztességes, sokáig felhasználható alapozás. Vannak nagyon általános, bevezető jellegű részek és sok a részletszabályokat részletező anyag; de a dolgok értelmét, összefüggéseit megvilágító fejezetek vagy nagyon soványak vagy teljesen hiányoznak. Pedig jellemzően mindenkinek erre lenne szüksége, hiszen ami meg a saját területén kell neki, azt legalább két év szakmai tapasztalattal a háta mögött mindenki tudja már.

Mindegy, elsőre, segédeszközök használata nélkül meglett, mégpedig hármasra, tehát ellentétben a növényszervezettan vizsgámmal, itt nem a küszöb alatt csúsztam át.

Reader’s Log — Rejtő Jenő: Az Elátkozott Part/A Három testőr Afrikában/Menni vagy meghalni

Trychydts ||| 2010., október 28., 9:38 |||
Kategóriák: ,

Szinte észrevétlenül csipegettem el ezt a három Rejtőt.

Az első kettő talán a legismertebb regények közé tartozik, A Három testőr Afrikában esetében egy bágyadt megfilmesítési kísérlet is volt, ami véleményem szerint hatalmas hiba volt. Amit a ponyva műfaja simán elbír — széles ecsetvonásokkal felvázolt helyzetek és helyszínek, archetipikus karakterek, kizárólag az akcióra koncentráló cselekmény, az abszurditásig elképesztő teljesítmények — azok csak iszonyatos költséggel lehetnének hitelesen filmre vihetők. Ha egyáltalán: mert persze mellé lehetne tenni hihetetlen látványt, brutálisan dübörgő zenét, de a lényegen, hogy ezek lényegüket tekintve mégiscsak kisujjból kiszopott történetek, nem változtat semmi. Nem is olvasnánk őket még mindig, ha nem Rejtő írta volna őket, a rá jellemző, szenzációs nyelvi humorral és kedves eredetiséggel. Édesapám nem azért tudja harminc-negyven év távlatából is fejből idézni a Török Szultán leveleit, mert olyan mélységes karakterábrázolásról tanúskodnak, hanem mert annyira viccesek, akkorát röhögött rajtuk az ember, amire az ember aztán egész életében emlékszik.

Mindkettő alapvetően légiósregény amúgy, akárcsak a Menni vagy meghalni első fele — persze csak úgy ábrázolja a légiót, ahogy azt egy pesti kávéházban üldögélve el lehetett képzelni. A Menni vagy meghalni különlegessége éppen az, hogy az egyik nagy légióstéma, a szökés elmesélése után egyszer csak minden átmenet nélkül átmegy egy Londonban játszódó krimibe, és csak lasacskán derül ki, a regény második fele hogyan kapcsolódik az elsőhöz.

Nem világklasszis darab egyik sem, de röhögni jó — Rejtő mégiscsak klasszikus, ha humorról van szó. Amúgy az összes könyve fenn van a Magyar Elektronikus Könyvtárban — aki klassz humorra vágyik, szemezgessen nyugodtan.

Reader’s Log — Billy Pegram: Posing Techniques for Photographing Model Portfolios

Trychydts ||| 2010., október 15., 15:09 |||
Kategóriák: ,

(Én az Amazonról rendeltem.)

Amikor megvettem, persze rögtön elolvastam, azóta is bele-bele lapoztam, ha valami gyors ötlet kellett, de a tegnapi kihívás után úgy éreztem, nem ártana még egyszer alaposan és szisztematikusan átolvasni, hogy helyére kerüljenek a fejemben a dolgok.

Sokan gondolják, hogy a modellfotózás az csak inspiráció meg egy szép modell; én úgy tapasztaltam, ez már csak a hab a tortán, ami igazán kell hozzá, az rengeteg háttértudás és nagyon erős tudatosság. És bármennyire is meglepő volt ez nekem elsőre, de nem elég csak szépen bevilágítani egy modellt aztán rábízni az érzéseire; tényleg rengeteg múlik azon, hogyan tartja magát — és egy fotón azok a dolgok is szembeötlőek lesznek, amiket a való életben észre sem veszünk.

Az elsősorban a divat/glamour műfaj művelőinek szóló könyv a fotózásnak pont ezt az aspektusát mutatja be, nagyon részletesen, alaposan, didaktikusan, rengeteg jól felhasználható példán keresztül. A könyv felépítése (tulajdonképpen anatómiai tájegységekre bontva mutatja be a kérdést) azt is segíti, hogy fotózás közben gyorsan fel lehessen lapozni.

Könyvből persze nem lehet megtanulni fotózni, de egyre inkább az a meggyőződésem, hogy könyvek nélkül se.

Reader’s Log — Yiyun Lin: Gold Boy, Emerald Girl: Stories

Trychydts ||| 2010., október 13., 9:01 ||| 1 Trackback
Kategóriák: ,

(Amazon Kindle Edition.)

A Times Literary Supplementben olvastam erről az idén szeptemberben megjelent könyvről; egy Pekingben felnőtt és másfél évtizede Amerikában élő szerzőnő művéről van szó. A kötetben található novellák kivétel nélkül mind a mai Kínában játszódnak; középpontjukban elsősorban emberi kapcsolatok, elsősorban a szerelem áll, ugyanakkor sokat megtudhatunk az elmúlt évtizedek Kínájáról, a hagyományok és a modernitás ottani konfliktusairól is.

Mégsem a kulturális különbözőségek a legkülönösebbek ezekben a keserédes, melankolikus történetekben, hanem az, hogy mennyire nehezen kiismerhetőek. Egyetlen olyan pillanat sincs, amikor valamelyik novella közepén már tudhatnánk, mivel zárul majd le. Mivel a hétköznapi embereket felvonultató, leginkább a szereplők belső világára építő történeteket nagyon visszafogott és nyugodt hangon beszéli el a szerző, “feszültségről” ennek ellenére sem beszélhetünk; hamar leszokunk ugyanakkor arról, hogy megpróbáljuk első pillantásra felmérni a történetek hőseit. Ugyanolyan komplexek és egyediek, mint ahogy a való életben sem egyszerű idegenek motivációit átlátni.

Több novellában is komoly szerephez jut a múlt — Yiyun Li különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szereplők visszaemlékezésein keresztül megismerjük érzelmeik mozgatórugóit, életüknek azokat a jelentősebb fordulatait, amelyek az adott novellában bemutatott konfliktusok megértéséhez szükségesek. A legtöbb főszereplő cipel is magával valamilyen súlyos terhet vagy nagyon erősen meghatározó emléket. A leghosszabb történet hősnőjét egész életében gyötri a kétség, helyes volt-e visszautasítani egyik kiképzőtiszjének kedvességét a hadseregben. Egy másik novellában egy házaspár egyetlen lányát veszíti el, ezért a béranyaság mellett döntenek — a kiválasztott béranyának is megvannak azonban a maga terhei, ami egy idő után elkerülhetetlen érdekkonfliktushoz vezet.

A másik jellemzője ezeknek az amúgy is nagyon finom érzelmességgel felépített történeteknek, hogy a remény valamilyen formában minden történetben felbukkan. Vagy a múlt jelent valamilyen kiapadhatatlan érzelmi erőforrást a szereplőknek, vagy a jövő legalább egy kicsit szebbé tételére nyílik valamilyen lehetőség. Klasszikus happy endről egyik írás esetében sincs szó — ez már csak azért sem lehetne lehetséges, mivel igazából egyik történet sincs lezárva. Az adott helyzet így vagy úgy, de megoldódik, az élet azonban megy tovább.

A történetek legtöbbjének nő a főszereplője, így a kötet egyben a nemi szerepekre is egy nagyon nyílt és őszinte rálátást enged. Sokszor visszatérő motívum a klasszikus, nagyon erősen patriarchális kínai társadalom és annak lassú lebomlása, még mindig meghatározó mivolta az ország elmaradottabb részein. A szerző — valószínűleg személyes élményei nyomán — igen hatékonyan és érzékletesen tudja bemutatni, milyen konfliktusokhoz vezet a modern és a hagyományos társadalmi értékek ütközése. A hagyományos kínai családmodell már nem nagyon működtethető a modern Kínában — a férfitársadalom azonban nehezen fogadja el az évszázadokon keresztül működő társadalmi háló felszakadozását. Még ennél is elgondolkodtatóbb, hogy sokszor éppen a nők azok, akik ragaszkodnak ezekhez a hagyományokhoz; sokszor még az állami tiltás ellenére is ragaszkodnak bizonyos rítusok betartásához, valódi kényszer nélkül is alkalmazkodnak a régi elvárásokhoz. Mégis, egyik történet sem értelmezhető szimbolikusan, mintegy a régi és az új rend harcának hiteles illusztrációjaként — a szereplők annyira egyediek, hogy viselkedésük, motivációik nem értelmezhetők másutt, mint saját élethelyzetükben. A kötet egyik legfontosabb célja éppen az, hogy kiemelje az egyéni útkeresés fontosságát és létjogosultságát a konvenciókkal és a neveltetéssel szemben — vagy éppen azok mellett.

A kötet egy másik elbűvölő tulajdonsága a sokszínűsége mind a bemutatott helyzetek, mind a szereplők, mind az élethelyzetek tekintetében. Egy mindenféle szempontból nagyon komplex és elgondolkodtató könyvről van tehát szó; az alaposan kidolgozott történetek befogadását még tovább segíti azok egyszerű, mégis megkapó fordulatokkal teli nyelvezete.

Reader’s Log — Szerb Antal: Utas és holdvilág

Trychydts ||| 2010., október 09., 0:08 |||
Kategóriák: ,

(Elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Anno csak könyvtárból vettem ki, úgyhogy nagyon örültem, hogy legalább ez fenn van a MEK-en a Szerb-Antal művek közül. Éreztem én, hogy anno, húszas éveim elején még nem tudtam ezt a könyvet kellőképpen értékelni. Most, pár ezer kilométerrel és néhány kapcsolattal a hátam mögött már sokkal jobban értem, mire is gondolta pontosan a szerző, jobban tudok értékelni bizonyos mozzanatokat. Nem emlékszem például, hogy feltűnt volna, milyen gyönyörűen szimmetrikus felépítésű ez a könyv. Most már egyenesen azt gondolom, egyik fő szépségét éppen az adja, hogy két ember néhány napját ismerhetjük meg belőle. Egyszerre mindkét fél szemszögéből lesz látható a női-férfi kapcsolatok jellege, felépítése, dinamikája; a külső szerzői nézőpont lehetővé teszi, hogy felül emelkedjünk azon az egyoldalúságon, ami részint saját, szubjektív nézőpontunkból, részint nemi meghatározottságunkból fakad.

A címben is szereplő utazás csak egy erősen stilizált (de azért nagyon erős hangulatú) díszlet a valódi utazáshoz, az első lapokon megismert pár, Erzsi és Mihály spirituális kalandjaihoz. Bár nászútjukon ismerjük meg őket, hamar kiderül, hogy ez nem egy ideális, romantikus szerelmi házasság — vad, erotikus szenvedély hozta őket össze, és az egymás iránt megfogalmazott elvárásaik tartják őket még ideig-óráig együtt. A gyerekkorában egy különös társaságnak — különösen egy deviáns testvérpár szuggesztív hatásának — kitett Mihály végre szabadulni szeretne az állandó álmodozásból, szeretne végleg megkapaszkodni és gyökeret ereszteni a polgári, hétköznapi létben — legalábbis ő így gondolja. Valójában az utazás arra teremt lehetőséget, hogy végre szembenézzen és megküzdjön múltjának árnyaival.

Erzsi ezzel szemben egy konvencionális körülmények között felnőtt, aranykalitkában nevelkedett hölgy, aki különösen jómódú férje mellett is valami izgalmas, titokzatos kalandot keresett — ezt véli megtalálni Mihályban. Miközben a férfi számára ő lenne a kapaszkodó a mindennapi, “normális” életbe, ő titokban arra vágyik, hogy a férfi ismertesse meg őt saját, titokzatos fantáziavilágával.

Kérdés persze, hogy az ember képes-e megfelelni saját vágyainak. Az viszonylag hamar kiderül, hogy Erzsi és Mihály egy házasság folyamatos kötelékében már nem képesek illeszkedni a róluk a másik által megformált képhez. Az viszont sokáig nyitott kérdés marad, hogy saját vágyaik mennyire illeszkednek személyiségeikhez, mennyire lennének képesek azokat valóra váltani, ha tényleg adódna rá lehetőség.

Az emberi tudatalattiban tett utazás során persze számos társ csapódik hozzájuk: ezek látszólag (a történet elsődleges szintjén) egyszerű ismerősök, volt iskolatársak, családtagok. Sokkal valószínűbb azonban, hogy ők csupán nem mások, mint az emberi tudatalattiban megjelenő figurák archetípusai; rendkívül karakteres megjelenésük, sarkított jellemük, személyiségük nyilvánvaló egysíkúsága, néhol abszolút misztikus ki-be lépésük a cselekménybe  is ezt teszi valószínűvé. Ez viszont felvet egy másik értelmezést is: eszerint az egész cselekmény nem más, mint egy álom. Erzsi és Mihály pedig az emberi tudatalatti két felének, a racionális, társadalomba illeszkedést segítő, józan, illetve az álmodozó, kreatív, ösztönös lélekrésznek felelnek meg. Ezzel a lehetőséggel egy teljesen új értelmezési síkkal bővül a könyv, hiszen gyakorlatilag mindennek szimbolikus jelentése van vagy lehet. (Az álmok A Pendragon legendában is fontos szerephez jutnak, ott a gyaníthatóan az író után megformált főhős kifejezetten utal is arra, hogy “pszichoanalitikus alapon” hisz az álmokban — hogy aztán álom és valóság kibogozhatatlanul összefonódjon.)

Egy rendkívül izgalmas és elgondolkodtató remekműről van hát szó, amely mindenképpen egyike Szerb Antal legfigyelemreméltóbb alkotásainak.

Reader’s Log — Dr. Balázs István: Államigazgatás

Trychydts ||| 2010., október 09., 0:04 |||
Kategóriák:

Egy hős vagyok, hogy elolvastam, virágokat az öltözőbe kérem, aprópénzt nem fogadok el.

Reader’s Log — P. G. Wodehouse: Bertie Wooster állja a sarat

Trychydts ||| 2010., október 08., 23:57 |||
Kategóriák: ,

(Ciceró Könyvkiadó.)

Olvastam már párszor, de mivel Bertie Wooster az abszolút kedvenc Wodehouse-figurám, számos kedvenc beszólásom és stilisztikai fordulatom fiktív szerzője, egy nagyon kedvesen, sok empátiával megrajzolt, rám több szempontból is ugyancsak hasonlító figura, hát ezt is többször előveszem, ha egy kis felüdülésre van szükségem. Márpedig most eléggé meggyötört a munkahelyi továbbképzés réme ahhoz, hogy legyen.

A sztorin rugózni teljesen felesleges, amúgy Bertie történetesen most éppen egy regényírónő hálójába kerül, kedvenc nénikéje, Dahlia Traversnek pedig gyöngysorokkal gyűlik meg a baja, de ez voltaképpen mindegy. Jól felépített, humoros helyzetek, karakteres mellékszereplők, kreatív dialógusok, hatalmas pofáraesések és merész fordulatok — mást az ember nem is vár egy igényes Wodehouse-regénytől és ez az.

Reader’s Log — Karinthy Frigyes: Tanár Úr kérem

Trychydts ||| 2010., október 08., 23:56 |||
Kategóriák: ,

(Elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Mivel rájöttem, wi-fivel milyen röhejesen egyszerű és fantasztikusan kényelmes dokumentumokat tölteni a Kindle-re, rátölöttem ezt is, ha már elém akadt.

Nagyon-nagyon régen olvastam, pedig egy igazi Karinthy-klasszikus és egy miniatűr kordokumentum is egyben a múlt század első felének diákéletéről. Ugyanakkor többségükben persze remekül megírt, elgondolkodtató, szatirikus novellák gyűjteménye is. Emlékszem, az ember még a nyolcvanas években, diákként is simán ráismert önmagára; otthon szállóige is lett egy-két fordulat, és a Magyarázom a bizonyítványomat elő is adtam az iskolai vers- és prózamondó versenyen.

Sosem értettem, hogy miért nem kötelező olvasmány az iskolában.

« Későbbi bejegyzések ||| Korábbi bejegyzések »

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site