Kőszívű ember fiai és babfőzelék

Trychydts | | | 2015., április 03., 18:01 | | | Kategóriák:

– Nos, Pál úr, mi ma az ebéd? – kérdi a hazaérkező kapitány, kardját leoldva oldaláról s fegyvergyűjteményébe akasztva, melyet pompás antik fringiák és handzsárok egészítének ki.

Pál úr tudni illik, hogy szakács is.

– Hát “görög olvasó” – felel Pál úr karakán flegmával.

– Az jó lehet – szólt a kapitány -, s mi főtt bele?

– “Angyalbakancs.”

– Hisz az pompás eledel! Terített rám, Pál úr?

Pál úr végigméri e szóra tetőtül talpig a kérdezőt.

– Hát ma megint itthon ebédelünk?

– Ha kapunk valamit, Pál úr.

– Meglészen – szól Pár úr, s hozzáfog a terítéshez, ami annyiból áll, hogy az asztalon levő kék virágos, veres abrosz megfordíttatik, hogy veres virágos, kék abrosz legyen belőle, azután rá egy fajansztányér lehelyeztetik – melléje tétetvén egy szarvasagancs nyelű étszer és egy antik ezüstkanál, miket Pál úr mind megtörülget elébb magában az abrosz szegletében. Kiegészíti egy ócska pezsgőspalack, persze friss kútvízzel tele.

A kapitány széket húz magának az asztal mellé, s kedélyesen helyet foglal rajta, sarkantyús lábait kétfelé elnyújtva.

Pál úr pedig két kezét hátratéve így szól hozzá:

– Már megint nincs egy vad garasunk sem, ugye?

– Bizony nincs ott, Pál úr – szólt Richárd, elkezdve a késsel, villával a tányérján a legújabb capfenstreichot dobolni.

– Pedig még ma reggel két aranyat találtam a lajblink zsebében.

Richárd lovag nevetve inte a kezével:

“Hol van az már!”

– Szép! – dörmögé a vén szolga, s azzal elkapta ura elől a vizes palackot, kiment vele. Valahonnan kerített bele bort. Mikor visszahozta, s letette eléje, folytatá a diskurzust:

– Bizonyosan bukétra ment valami szép lánynak! Vagy elsámpányereztük a cimborákkal? Szép!

Azalatt előkeresett a pohárszékből egy körülcsorba tálat.

Azután egész filozófiai rezignációval mondá:

– Különben én is ilyen voltam, mikor fiatal voltam.

Nemsokára visszatért a gőzölgő tállal.

A “görög olvasó” paszuly volt, jó vastagon rántva, s a belefőtt “angyalbakancs” nem volt más, mint disznóláb.

Jókai Mór: A kőszívű ember fiai

 

— Jaj, de szépek vagytok! — nézegeti Nicoline a piacon vásárolt fejtett babot. — Nézd — mutatja nekem — itt egy kakukktojás! Valóban, ott egy szem sötétvörös szem a világos tarkababok között.

A babfőzeléket én mindig rántom, sohasem habarom; minél tovább ázik, annál nyugodtabban kezdek bele a főzésbe. Aztán amikor végre puha a bab, a pirospaprikás-fokhagymás, zsemleszínű rántást szépen lassan felhígítom a bab levével, amíg egy viszonylag híg massza nem lesz belőle. Utána belekeverem a főzővízbe és igyeszem mindent megtenni, hogy semmiképpen se legyen túl csomós. Vízből sem kell sok, elég, ha épp ellepi a babot.

Disznólábat azért nem főzök hozzá, a főzelékeket én leginkább üresen szeretem.

Jane Eyre és sajtos kenyér

Trychydts | | | 2015., február 24., 0:02 | | | Kategóriák:

“Az utolsók között voltam, akik kimentek, és láttam, hogy az egyik tanár elveszi az egyik zabkásás tálat és megkóstolja, majd ránéz a többiekre. Valamennyiük arckifejezése elégedetlenséget árult el, és egyikük, az erős testalkatú ezt suttogta:

— Undorító lötty! Micsoda szégyen!

[…]

A felvigyázó felállt.

— A növendékeknek szeretnék mondani valamit — mondta. Az órák végeztével általános zsivaly már megindult, de a hangjára rögtön le is csillapodott. Folytatta:

— Ma reggel olyan reggelit kaptak, amelyet nem lehetett megenni; bizonyára éhesek, ezért elrendeltem, hogy mindenkinek szolgáljanak fel sajtos kenyereket.

A tanárok meglepve néztek rá.

— Az én felelősségemre — mondta nekik magyarázólag, majd minden további nélkül elhagyta a termet.

— Charlotte Brontë: Jane Eyre (saját fordítás)

 

Akkortájt találtam ki ezt a kaját magamnak, amikor először lett mikrónk. A kenyérre szeletelt sajtot teszek, majd addig mikrózom, amíg a sajt forrni nem kezd. Kicsit hűlni hagyom, így a kenyér tésztája beissza a sajtot. Mivel a kenyér alja sokszor elég párás, néha egy kést is alátolok, hogy egy kicsit “szellőzzön”.

Landliebe grízpuding és Átjáró

Trychydts | | | 2015., február 18., 16:25 | | | Kategóriák:

Néha eszem valamit uzsonnára. Ha eszembe jut ez a rész az Átjáróból — márpedig mostanában, hogy új csapatban dolgozom, egyre gyakrabban érzem magam úgy, mint egy feltáró — akkor Landliebe grízpudingot.

“Felsóhajtott.

— Az Ikrek soha nem tanulják meg, hogyan bánjanak a pénzzel — mondja — de nagyon jók tudnak lenni az ágyban.

Felöltözünk és valóban elmegyünk enni valamit, de a Társaság kantinjába, ahol sorban kell állnod tálcáddal, és csak állva ehetsz. Az étel nem rossz, főleg, ha nem gondolsz túlságosan bele, miféle táptalajon termelik. Az ára rendben van — nem kerül semmibe. Ha csak azt eszed, amit a kantinban adnak, akkor is bő száz százalékát ígérik mindama tápanyagnak, amire szükséged van. Ez így is van, de csak akkor, ha tényleg mindent elfogyasztasz: az egysejtű és a növényi proteinek önmagukban nem elégségesek. Nem elég csak a szójazselé vagy a baktériumpuding — mind a kettőt meg kell enned.”

Frederik Pohl: Gateway — saját fordítás

Amerikai Istenek és forró csokoládé

Trychydts | | | 2015., február 02., 16:00 | | | Kategóriák:

Sminktanfolyamra igyekszünk Nicoline-nel. Szürke téli délután van, egyre hűvösebben fúj a szél. A zöldséges oldalában meglátok egy kávéautomatát. Pénzt dobálok bele és kortyolgatom a forró csokit, amíg várjuk a buszt.

— Miért iszol forró csokit? — kérdezi Nicoline.

— Az Amerikai Istenekre gondoltam.

Szerda elgondolkodva, szakállát vakargatva álldogált egy darabig a járda szélén. Aztán átsétált a készpénzautomatákoz és a falba épített éjszakás széfhez és mindkettőt alaposan megvizsgálta. Aztán átmentek Árnyékkal a szemközti boltba, ahol magának egy karamellás jégkrémet vett, Árnyéknak pedig egy forró csokoládét. A bejárat mellett a falon, egy kiadó szobákkal, szerető otthont kereső kutyusokkal és cicákkal teli hirdetőtábla alatt volt egy pénzbedobós telefon. Szerda felírta készülék telefonszámát, majd visszamentek a túloldalra.

— Szükségünk van — mondta hirtelen Szerda — hóra. Sűrűn hulló, irritáló hóra. Gondolnál egy kicsit a hóra?

— Mi?

— Koncentrálj arra, hogy azok a felhők — azok ott, nyugaton — nagyobbak és sötétebbek legyenek. Gondolj a szürke égre és a sarkvidékről lezúduló szélre. Gondolj a hóra.

— Nem hiszem, hogy ez használ majd.

— Hülyeség. Legalább elfoglalod magad valamivel — mondta Szerda, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját. Most pedig irány a Kinko. Szállj be gyorsan!

— gondolta Árnyék, miközben a forró csokiját kortyolgatta az anyósülésen. Hó hatalmas, kárpázatos méretű csomói és tömjei esnek át a levegőn, fehér foltok az acélszürke ég háttere előtt, hó, ami a tél hidegével érinti meg a nyelvedet, ami habozva ad hideg csókot az arcodra, mielőtt halálra fagyasztana. Harminc centi vastag, vattacukorszerű hó, amely tündérvilágot teremt körülöttünk, mindent felismerhetetlenül gyönyörűvé változtatva.

Szerda mondott valamit.

— Tessék? kérdezte Árnyék.

— Azt mondtam, itt vagyunk — felelte Szerda. — Elgondolkodtál.

— A hóra gondoltam — felelte Árnyék.

— Neil Gaiman: Amerikai Istenek (saját fordítás)

A Time to Kill és jeges tea

Trychydts | | | 2015., február 02., 15:14 | | | Kategóriák:

Nicoline szerint blogot kéne írnom azokról az esetekről, amikor kifejezetten azért eszem/iszom valamit, mert olyasmit olvastam, ami erre inspirál (szakácskönyv nem ér). Annyira megtetszett az ötlet, hogy rögtön csalással kezdem, mivel az alábbi incidens nem mostanában, hanem kb. egy éve, egy brutális influenza alatt esett meg, amikor napokig nyomtam az ágyat a vendégszobában.

It was Will Tierce, former president of the Ford Conty Board of Supervisors. Will had served his district for twenty-four years, six consecutive terms, but had lost the last election in ’83 by seven votes. The Perry mans had always supported Tierce because he took care of them with an occasional load of gravel or a culvert for the driveway.

“Evenin’, Will,” said Joe Frank as the ex-supervisor walked across the lawn and up the steps.
“Evening, Joe Frank.” They shook hands and relaxed on the porch.
“Gemme a chew,” Tierce siad.
“Sure. What brings you around here?”
“Just passin’ by. Thought about Lela’s iced tea and got real thirsty. Hadn’t seen you folks in a while.”

— John Grisham: A Time to Kill

Mind az A Time to Killben, mind a Sycamore Row-ban vedelik a jeges teát, de ez a rész maradt meg legjobban: talán mert az egyik legfeszültebb jelenetet vezeti be. Amint elolvastam, jeges teát kértem az ápolónőmtől; szerencsére az elte.fozocske csoportban megtanultam, hogyan kell készíteni.

Főzünk egy jó erős teát, cukrozzuk (adott esetben citromozzuk), majd annyi jégkockát adunk hozzá, hogy szobahőmérsékletűre hűljön. Finom üdítőital lesz belőle, sokkal finomabb, mint a lassan kihűlt tea.

Na tessék. Már megint megszomjaztam.

| | |