2022. kilométerekben
Futás: 473,56 km
Gördeszkázás: 40,27 km

345 kilométer lett vége a januári kísérletnek; még soha nem futottam ilyen sokat egy hónapban. Leginkább hangoskönyveket és podcastokat hallgattam. Igazság szerint apaként futni egyszerűbb, mint gördeszkázni, mert csak két órát kell valahogy belecsúsztatnom a napomba. A végére egészen hozzászoktam, lassan az Asics cipőmet is megszokom — már több, mint 400 km van már benne, továbbra is szilárdan áll a „semmi különös” kategóriában, nem durran el tőle az agyam, viszont szilárdan fogja a lábamat. (Mondjuk durva belegondolni, hogy pár hónap, és megint vehetek újabb cipőt.)

A mindennapos masszázslabdázás tényleg rengeteget segített a napi formámon: kilazította a talpamat, sokkal rugalmasabban és gördülékenyebben tudtam lépni. A bokámra és a térdemre is rendszeresen melegítek, ez is bejön, most már nyugodtan mondhatom, hogy a decemberi problémáim teljesen megszűntek.

Múlt hétvégén voltam először gördeszkázni, rögtön ki is gurultam Budapest keleti határához. Az Üllői útnak vágtam neki, aztán a Tarkő utcán fordultam le, mintegy kísérletképpen. A Halomi úton kikukkantottam, hogy megnézzem, milyen a város széle, aztán a Királyhágó és a Nemes utcán mentem le a Nagykőrösi útig. Azt már korábban tudtam, hogy azon nem fogok tudni végig menni, az Ecseri piac előtt van egy pár kilométeres szakasz, ami gördeszkával járhatatlan, max az út mentén lehet caplatni a padkán, de gondoltam, valahogy csak el tudok valahogy kavarni egy párhuzamos útra. Hát nem sikerült, a soroksári IKEA-nál/Dechatlonnál úgy voltam, hogy vagy gyalogolok, vagy visszafordulok, vagy buszra ülök. Mire ez kiderült, jó sok időt elszerencsétlenkedtem, ezért inkább buszra szálltam és végigmentem a Nagykőrösi úton a Határ útig. Mehettem volna tovább is, de még nagyon gurultam volna. A Határ úton már nagy otthonossággal gurultam le a Gubacsi útig, ami kábé a legjobb befejezése bármilyen gördeszkás kirándulásnak, széles, elhagyott, jó állapotú betonon lehet gurulni lefelé. A Petőfi hídnál kezdtem először fáradni, mire hazaértem, kellemesen taccson voltam, de nagyon boldog. Még mindig imádok gördeszkázni és sikerült egy majdnem tökéleteset csobbannom a legjobb fajta Budapestben. Legközelebb azért csak megoldom a Nagykőrösi utat is.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 2460,28 km
Futás: 1541,1 km

Nem versenyzek senkivel, csak magammal, de a fitt életmód tényleg komoly elkötelezettséget kíván — ennyit sikerült megtanulnom az elmúlt két évben. Ha az ember rendszeresen mozogni akar, akkor ehhez meg kell teremteni az időt: esetemben például fel kell kelnem kora hajnalban és ki kell vonszolnom magam az utcákra akkor is, ha semennyi kedvem sincs hozzá. Márpedig ez legalább annyiszor előfordul, mint ahányszor van.

Leírtam már párszor: a sportolásom szempontjából meghatározó jelentőségű volt, hogy elkezdtem gördeszkázni. A futást nagyon könnyű megszervezni, de egy idő után egyszerűen elegem lesz belőle: túlságosan sokat vesz ki belőlem ahhoz, hogy a hét hét napján ezt csináljam. A gördeszkázás sokkal szórakoztatóbb, izgalmasabb, kellemesebb és sokkal egyenletesebben terhel. Hátránya ugyanakkor, hogy nagyon ott kell hozzá lenni fejben. Hétköznap azért különösen nehéz ez, mert most már 20-40 km-t is megyek egy-egy alkalommal, ezért minden alkalommal, amikor elindulok, ki kell találnom egy útvonalat. És itt valahogy nem megy az, mint futásnál, ahol lazán futom kb. ugyanazt a kört minden egyes alkalommal, gördeszkázásnál sokkal jobban vágyok a változatosságra. Ugyanakkor hétköznap extra nyomás, hogy haza kell érnem addigra, amikor a munkám elkezdődik. A másik, hogy a gördeszkázás akkor megy igazán, ha jó kedvem van. Ha szomorú vagyok, fáraszt vagy nyomaszt valami, akkor nem igazán tudok rászánni magam arra, hogy deszkára pattanjak, akkor már sokkal inkább bejön egy zombifutás, amikor tudok zenét/videót/könyvet hallgatni.

A másik nehézség késő ősszel-télen a sötét és a hideg. Amilyen szuper az első tavaszi napon végre megint rövidnadrágban-pólóban kimenni az utcára, annyira vacak télen egyre több nadrágot és pulóvert venni, hogy ne fagyjak meg induláskor — hazaérve aztán percekig tart a vetkőzés és garantáltan meg is izzadok. (Még szerencse, hogy télen tudok motoros ruhát venni a gördeszkázáshoz.) Elképesztően barátságtalan tud lenni a hajnali sötétben a város, bár az mindig egy mágikus pillanat, amikor végre lekapcsolják a lámpákat.

Az utolsó távom az éves célomhoz egy rekordhosszúságú surfskate-elés volt: a Szegedi útnál keltem át a síneken Alsórákos felé, aztán a Rákos-patak mentén elmentem a Füredi úti felüljáróig, aztán végig-végig a Béla utcán, hogy végül a Veres Péter/Kerepesi úton menjek haza — utóbbin amúgy majdnem végig remekül és biztonságosan lehet repeszteni, csak az Örs előtt lesz egy kicsit spártai az aszfalt. Kicsit több, mint 27 km lett a vége és tényleg majdnem végig tudtam szörfölgetni.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 2143,81 km
Futás: 1214,76 km

Az őszi félmaratonom életem legambivalensebb futóélménye volt. Előző nap határoztam el, hogy letolom az őszi félmaratonomat — tavaly június óta kialakult, hogy pár havonta tolok egyet, hogy lássam, még mindig képes vagyok rá. Amióta apa lettem, többször is csíptem le egy-két kilométert a megszokott távomból, hogy hamarabb hazaérhessek; kíváncsi voltam, hogyan érinti ez majd az állóképességemet. Előző nap gördeszkázni voltam, láttam, milyen gyönyörű hétvégénk van, jól is éreztem magam, gondoltam, a vasárnap tökéletes alkalom lesz.

A vasárnapom viszont egy „lusta nap” lett — amióta gyakorlatilag napi szinten edzek, újra meg újra vannak olyan napjaim, amikor az agyam visítva tiltakozik mindenféle sport ellen. Egyrészt zéró motivációm van már belekezdeni is, de aztán odakoncentrálni sem nagyon tudok. Éreztem, hogy most is ez lesz.

Ráadásul az energiám is elfogyott az első hét kilométeren. Újabban egyre nagyobb szükségem van arra, hogy jól időzítsem az étekzésemet — az elmúlt hetekben többször is előfordult, hogy éreztem, hogy kiszáll belőlem minden energia, és szénhidrát nélkül egyszerűen nem tudok tovább menni. Ha más nincs, be kell mennem egy pékségbe, de újabban persze igyekszem betárazni az övtáskámat sportkajákkal. Most is fel voltam tankolva, két energiagélt is felszippantottam, mire tovább tudtam menni. A agyam persze rögtön újrakezdte a rinyálást, hogy nem kell nekem az a félmaraton, elég lesz egy normál, 15-17 km-es edzés is. Nekem viszont van egy szabályom: ha egyszer elhatározok egy félmaratont, abból már nem táncolok vissza, úgyhogy amikor a Népszigetről kiértem a Váci útra, összeszorítottam a fogam és balra kanyarodtam, a Fóti út felé. Piszok nehéz volt, az utolsó szakaszokon már vizem sem volt, nagyon tolnom kellett magam, de aztán egyszer csak láttam, hogy túlléptem a 19 kilométert, és még mindig szintidőn belül vagyok. Innentől kezdve folyamatosan az előrehaladásomat néztem, de végül negyed óra tartalékkal sikerült befejeznem.

Akármennyire is utáltam az egészet, annak örültem, hogy ez is el van tudva télig, na meg annak, hogy egyelőre még mindig elégséges formában vagyok.

Ettől függetlenül ma is csak egy magamnak adott pofonnal tudtam elindulni, amikor kinéztem az ablakon és láttam, hogy esik az eső. Aztán csak nekiindultam — meg is lett a jutalmam, mert elég hamar kitisztult az idő, és csodálatos, hajnali fényekkel fejezhettem be a ma reggeli adagomat.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 2095,09 km
Futás: 1149,11 km

Amióta apa lettem, sokkal több szervezést igényel a sport mint korábban, de nagyon nem akarom abbahagyni… pont azért, mert apa lettem. Alapvetően az egészségem megőrzése miatt vágtam bele ebben az egészbe, kár lenne pont most veszni hagyni az eredményeimet, amikor nagyobb szükség van rám odahaza, mint valaha.

Túl a háromezren

Pár nap azért nyilván kiesett, például a kórházban sem tudtam futni (a fitnesskötelem azért velem volt és tornáztam is a szobánkban), és voltak napok, amiket arra kellett szánnom, hogy felálljon itthon egy új rendszer, de most már csak a fegyelmezettségemen és a szervezettségemen múlik, el tudok-e menni sportolni. Így végül csak áttoltam magam a háromezren; még ezer kilométer van hátra az éve eleji fogadalmamból. Ez, ha minden jól megy, annak ellenére sikerülni fog, hogy egyelőre azért erősen limitálom az erre szánt időt és éppen ezért sokkal többet futok, mint az év középső hónapjaiban: 15-17 km-es távokból nyilván később gyűlnek majd össze a hiányzó távok, mint 30-40 km-es gurulásokból, viszont a futás sokkal hatékonyabb a kondícióm megőrzése szempontjából. Szóval ezzel nem lesz gond.

Újpesti nosztalgia

Életem első párkapcsolata Újpesten lakott, így annak idején elég sűrűn megfordultam arra. Most, hogy futni is, gördeszkázni is elég sokat járok ide, meglátogattam pár helyszínét az akkori életemnek. A kedvenc utcai büfém is megvan még Újpest Központban, mi több, az akkori kedvenc hamburgerem is pontosan ugyanolyan, mint akkoriban volt. Az elmúlt hetekben többször ebédeltem/vacsoráztam is itt. Az is eszembe jutott, ha valami őrült időcsavar nyomán meglátnám húsz évvel ezelőtti önmagamat az egyik pultnál, milyen biztató dolgokat tudnék neki mondani: 43 évesen nem csak, hogy van egy csodálatos feleségem és egy gyönyörű kisfiam, de például gördeszkázom, sorra futom a félmaratonokat és raktam magamra egy rakás izmot. Azt hiszem, ezzel azért sikerülne feldobni múltbeli önmagamat.

Féregjárat Rákospalotára

Sokszor rágódtam már a Tatai úton, a Rákos patakot keresztezve, hogy a Tahi út vajon meddig, hová vezethet — tudtam, hogy abban az irányban sínek vannak, de valahogy soha nem volt olyan zsákutcás érzetem. Végül egy nap kipróbáltam, és kiderült, hogy valóban van ott egy felüljáró, ami átvezet Rákosrendező sínei felett, és átvisz Alsórákosra. Mivel ezen a városrészen elég sűrűn gurulok át, és eddig mindig csak a Városliget irányából tudtam megközelíteni, ez egy elég kellemes meglepetés volt. Ez egy teljesen alternatív útvonal, amivel teljesen újszerű köröket tudok majd megtenni a városban — a tanulság, hogy abszolút érdemes kísérletezni. Meg hogy Budapest tényleg tele van meglepetésekkel.

Keresztül a Gellért hegyen

Hogy valami változatosság is legyen, néha elfutok az Erzsébet hídig, és onnan átszaladok a Gellért hegyen, kavirnyálok egy kicsit Budán, aztán a Margit hídon hazamegyek. Néha kifejezetten jól esik a hegymenet, na meg az, hogy ez a mutatvány most már nem viszi úgy szét a térdemet, mint amikor első alkalommal játszottam meg ugyanezt. Az ízületeim is edzettebbek, táplálékkiegészítőket is tudatosabban szedek, ezek együtt elegek ahhoz, hogy kiküszöböljem a kényelmetlenségeket.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1909,52
Futás: 933,58 km

Itt a nyár, azt gondoltam, orrba-szájba gördeszkázni fogok, de aztán mindig a futócipőmet veszem fel reggelente. Már tavaly feltűnt nekem, hogy a nyári melegben élvezem a legjobban a futást; sokkal kevésbé gyötrelmes, mint amikor adott esetben több réteg ruha alatt próbálom teljesíteni a kilométereket. Nyilván az is sokat számít, hogy nyáron kora reggel világos van — a gördeszkázásnak még csak-csak van valami hangulata sötétben, de a futásnál nekem sokkal jobban esik a nappali fény. Mostanában meg sokszor vagyok elég feszült, és ilyenkor egyszerűbb letudni a futást egy rutinkörön, mint útvonalat kombinálgatni a gördeszkán.

16-17 kilométer lett az edzőtávom, egy szép hosszú, elnyújtott kör Újpesten és Angyalföldön. A rakparton kezdek, aztán végigfutok a Népszigeten, onnantól pedig a napi motivációs szintem és az úri szeszélyem dönti el, hogy mekkorát kerülök hazafelé. Ha jól érzem magam, akár a Tahi utcáig is kifutok, ha pedig annyira nem vagyok lendületben, akkor van, hogy a Váci úton jövök haza Újpest Városkaputól. Olyan két óra megy el ezzel minden reggel; viszont örömmel láttam, hogy az átlagsebességem folyamatosan nő. Most már van, hogy hétköznapokon is simán becsúszik egy-egy 9,6 km/h-s eredmény; nem is olyan régen ez a versenytempóm volt. Nagyon azért nem gyors a fejlődés, inkább csak annak a következménye, ahogy a lábaim egyre jobban megszokják ezt a hosszított távot — ha igazán gyorsan szeretnék futni, mondjuk belátható időn belül át szeretném lépni a 10 km/h-t, akkor arra konkrétan edzeni kellene, de nem fogok.

Jött postán egy érmem — teljesítettem egy Félmaraton Mániát. Ehhez az kellett, hogy négy egymás után követő évszakban megcsináljak egy félmaratont — ennél persze többet futottam az elmúlt négy évszakban, de mindegyik csak egyszer számít. Nem nagyon gyűjtöm a befutóérmeket, de ennek azért örültem, kicsit visszaigazolta, hogy most már milyen régóta edzem napi szinten és hogy ennek most már kézzel fogható eredménye is van. Alapvetően egészségügyi okokból kezdtem bele az életmódváltásba, de hogy ott tartok, hogy kb. akármikor képes vagyok lefutni egy félmaratont, az piszok jó érzés.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1843,26 km
Futás: 723,51 km

Tavaly, amikor a járvány alatt a netről rendeltem futócipőt (Nike-ot, hogy legalább a méret stimmeljen), Ági mondta nekem, hogy mennyire sokat segíthetett volna, ha a Spuri futóbolt személyes tanácsadását is igénybe tudom venni. Nicoline is ezt a módszert pártolta, hát most, hogy a tavalyi cipő kb. 1500-2000 kilométer után lekopott a lábamról, a Decathlon pedig kiábrándítóan gyér kínálattal fogadott Soroksáron rögtön oda mentem.

Maximálisan megérte, kb. egy percet kellet futnom cipőben, aztán kielemezték, hogy mi lenne nekem a legjobb; utána már csak olyan cipőket hoztak nekem, amik megfeleltek a futó stílusomnak. A befutó egy kék Nike React Miler lett, szóval maradtam hű a márkához. A többi sem volt rossz, de össze sem lehetett hasonlítani, mennyivel jobban fogta a lábamat.

Azóta 50 kilométert tettem bele, még egy kicsit szokjuk egymást, de ezt előre megmondták a boltban, hogy így lesz.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1724,23 km
Futás: 774,3 km

Az első félmaratonom egy éves évfordulóján úgy adódott, hogy megint volt egy futóverseny, amin el tudtam indulni, így születésnapomra ismét megleptem magam egy egyéni félmaratonos csúccsal. Ezúttal úgy döntöttem, hogy akárhogy is hívogassanak Rákospalota szirénhangjai, meg fogom oldani anélkül — így a Népszigetről lefutva egy balost dobtam a Váci úton, és a Fóti úton végigszaladva folytattam az utat. Egész jól megy már a távolságbecslés, kábé az utolsó sarkon volt a célvonal, pár percet kellett csak sétálnom hazáig.

Persze most már nem olyan nagy a kihívás a félmaraton, mint régen. Akkoriban még csak a nagyon kemény edzésnapokon futottam tíz kilométernél többet, most meg 17 kilométerekkel szoktam edzeni. Ennek ellenére sem rutin azért még a dolog, pláne egyéni csúcsot nem tudok csettintésre dönteni (na meg nem is a sebességre szoktam edzeni), de most minden összejött. Megvolt bennem a motiváció, csodálatos volt az idő, és a kiválasztott útvonal is végig inspirált. Két energiagél is lecsúszott, szerencsére az innivalómat jól be tudtam osztani hozzá (most már nem frissítőpontozik nekem senki, azt iszom, ami elfér az övtáskámban).

A megnövekedett teljesítőképességem az egyik legjobb dolog, amit az életmódváltásomban élvezek. Hogy bármikor, amikor szeretném, felkapom a futócipőmet, és elfutok Budapest egy hangulatosabb zugába. Hogy a futás már nem feltétlenül nyűg, hanem, ha egy kicsit is formában vagyok, már inkább a szabadság megélésévé vált.

A tavaly nyáron vett cipőmet amúgy a benne megtett 1500-2000 kilométer rendesen lenyúzta; a sikeres teljesítést megünnepelendő, rászántam magam, hogy foglaljak magamnak időpontot a Spuri Futóboltba, hogy számítógépes futáselemzéssel válasszak magamnak új cipőt. Menő!

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1568,43 km
Futás: 664,17 km

Már hónapok óta nem hallgattam már hangoskönyvet sportolás mellé. Sokkal gyorsabban futok, amikor zene szól a fülembe, és most, hogy 2-3 km-el többet teszek meg egy átlagos edzésnapon, mint korábban, fontos lett a hatékonyság is. Mostanában azonban valahogy egy kicsit többször jön rám a lustaság, amikor sportolásra kerül a sor, így ismét bevetettem a hangoskönyvet, mint mint jutalmat. Persze ez a sebesség rovására megy, de alapvetően a mozgás számít nekem: ha megvan a 17-18 kilométer, a minimális fitneszcélom már teljesült. Ráadásul most, amikor sokat esett az eső, több nap is volt, amikor itthon edzettem; felsőtest-edzésnél pedig nem számít a sebesség és nem is ritmusra csinálom a gyakorlatokat, nyugodtan hallgathatok akár könyvet is.

A belső hangom azt sugallta, hallgassak Poirot-regényeket: volt, amelyik jobban bejött, volt, amelyik sokkal kevésbé.

Appointment with death

Ez például elég vacak volt. Mérhetetlenül sok idő telik el, mire az áldozat meghal, miközben pontosan tudjuk, hogy mi vár rá, hiszen ezt a poént már a hangoskönyv ismertetője ellövi. Ehhez képest a nyomozás rövid is, unalmas is, Poirot tulajdonképpen csak ül egy szobában és kihallgatja a tanúkat, aztán megnevezi a gyanúsítottat. A karakterek egy része tizenkettő egy tucat papírmasé karakter, olykor a röhejességig menően hiteltelenek. Mindezt betetőzi, hogy a megoldás teljességgel unfair, olyan tényeken alapul, amik az olvasónak nem álltak rendelkezésre. A hat óra egy jó részét így azzal töltöttem, hogy vártam, haljon már meg az áldozat, míg a maradék időben vártam, hogy jöjjön már egy izgalmas fordulat.

Murder in Mesopotamia

Sokkal érdekesebb a nyomozás folyamata ebben a regényben és az áldozat is példás gyorsasággal jobb létre szenderül. Bár én általában nagyon szeretem Hugh Fraser narrációját a Poirot-hoz, mivel ennek a regénynek a narrátora a szövegben is nő, teljes joggal esett a választás most Anna Massey-re, akinek a színészi kvalitásai tökéletesen passzolnak a karakterhez és a stílushoz. Maga a sztori kellőképpen csavaros, a karakterek is érdekesebbek, a cselekmény pedig elég színes — noha Agatha Christie angol kultúra iránt érzett elfogultsága és enyhe rasszizmusa csak úgy süt a szövegből, az egzotikus helyszín összességében véve nagyon jót tesz a szövegnek. A végkifejlet nem teljesen hihető, de nehéz lenne száznál is több detektívregényt írni úgy, hogy a megoldás sose valamilyen nyakatekert hülyeség. (Ezt amúgy az ipart nagyon jól ismerő Rejtő is igen viccesen örökítette meg egy kevésbé ismert novellájában.)

The murder of Roger Ackroyd

Tulajdonképpen magammal toltam ki, mert a megoldásra pontosan emlékeztem (az eredetitől amúgy számos ponton eltérő) tévé-adaptációból. Kár, mert a három könyv közül ez a legjobb. Agatha Christie pont ezt, az angol vidéki miliőt ismeri a legjobban, és a sztorinak szerves része az is, hogy bemutatja ezt a közeget. Az unalmas vidéki középosztálybeli életet masszívan felpezsdíti a helyi pénzember, Roger Ackroyd halála — a pletykák, értesülések és félinformációk futótűzként terjednek tovább. A gyilkosság ebben a könyvben a leghihetőbb, a gyilkos karaktere itt a legkidolgozottabb és a legkomplexebb. Nem egy közönséges gonosztevőről, hanem egy hús-vér emberről van szó, aki inkább csak belesodródott a gyilkosságba. Mivel a gyilkos egyáltalán nem lóg ki a többiek közül, ezért a megoldás talán itt a legmeglepőbb a három könyv közül — bár azért talán ezt is ki lehet találni.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1402,77 km
Futás: 597,76 km

Kevesebb, mint két hónap kellett ahhoz, hogy összehozzam a második ezresemet: elsősorban gördeszkázásból, futásból alig több, mint kétszáz plusz kilométert tettem a cipőmbe (viszont ebben benne volt két félmaraton). Közben javítottam egy csomót a hajtási technikámon, kitaláltam, milyen lesz a végső setupom pushinghoz, lett surfskate-em is, megtanultam pumpingolni és felújítottam a kickturn elsajátítására tett erőfeszítéseimet.

Fura belegondolni, hogy még mindig nincs egy éve, hogy gördeszkázom, de ahogy telik az idő, egyre jobban élvezem. A gördeszka kifejezetten inspirál arra, hogy elinduljak ismeretlen utcákon és felfedezzem a várost. Így negyvenhárom év után most először kezdek képes lenni arra, hogy irányok alapján, térkép nélkül tájoljam be magam. Budapest ráadásul nagyon nagy, rengeteg felé el lehet indulni és sokáig nem unja meg az ember.

Hajtok tovább.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1364,26 km
Futás: 589,73 km

A tegnapi szerencsételenkedés után úgy mentem át ezen a félmaratonon, mint kés a vajon. Nem így készültem, gondoltam, betolok egy 16-17 kilométert, de aztán kicsit eltájoltam magam. Annyira jól ment a futás, hogy ahelyett, hogy visszafordultam volna, mentem tovább, és félmaraton lett belőle.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1364,26 km
Futás: 567,63 km

Nem is tudom, melyik nap volt utoljára ilyen nyögvenyelős edzésem. Úgy voltam vele, hogy a viszonylag sikeres szörfdeszkás hetem után mától ismerkedem tovább a kicktailemmel — de amint leértem a Margit-szigeti lejáró aljára, már tudtam, hogy ez egy rossz ötlet. Nem volt hozzá semmi kedvem, abszolút nem voltam ott fejben; a jelek szerint azért a múlt hét csak lemerítette az agyamat. Kb. fél kör után tudtam, hogy futnom kellett volna ezen a gyönyörű reggelen. Ha leesett volna, milyen szép az idő, szerintem futok is, de az ablakomból sokkal szürkébbnek és hűvösebbnek tűnt minden, mint valójában.

Persze, ha nagyon őszinte akarok lenni, lehet, hogy ma reggel akkor éreztem volna magam a legjobban, ha zongorázom egy kicsit nyitott ablaknál, egy forró kakaó mellett. Ekkora lazaságot persze még nem engednék meg magamnak.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1164,63 km
Futás: 567,63 km

Hát ezzel piszkosul megszenvedtem. Egy hónapon belül ez volt a második félmaratonom, közben kaptam egy Astrazeneca oltást, jól bekaptam a mellékhatásokat, az utóbbi időben meg mindig volt kedvem gördeszkázni, nem nagyon edzettem hát a futásra. Ez a 9,2 km/h-s átlagsebesség azért nem rossz egyáltalán; viszont ennyire nagyon régen küszködtem már a futással.

Jógával indítottam a napot: előző nap 39 km-t gurultam, szóval gondoltam, nem árt kicsit átmozgatni az izmokat. Hogy kicsit színezzem a dolgokat, most nem a Duna mentén mentem végig, hanem elkezdtem a szokásos futókörömet, aztán onnan vettem egy nagyobb lendületet Újpesten, átugrottam Rákospalotára, majd onnan jöttem vissza, Alsórákoson keresztül. A longboardozás egyik hozománya, hogy egyre jobban tájékozódom: ezt a kört mindenféle térképnézegetés nélkül hoztam össze, és a Ferdinánd híd innenső felén álltam meg, tehát a távolságot is sikerült egészen jól belőnöm. Ezen a héten le volt zárva a Kós Károly sétány és az Andrássy út: gördeszkával is kipróbáltam mind a kettőt, de futva jobb volt: nem zavart a vacak aszfalt, viszont egy kicsit visszahozták a futóversenyek miatt lezárt város érzését.

16 km-nél éreztem, hogy ez most nagyon nem az igazi: utólag láttam, hogy valóban, a teljesítményem akkor kb. végleg beesett 9 km/h alá. Fáradt a bokám, a combon, vádlim, és egyszerűen nem tudtam visszahozni magam, minden lépésért aktívan küzdeni kellett.

Mindegy, megvan, túl vagyok rajta, még mindig képes vagyok rá. Szerintem a következő hetet egy kis technikázással fogom kezdeni a szigeten, mert a távolságok per pillanat nem vonzanak annyira.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 983,15 km
Futás: 521,73 km

Amikor jó tíz éve volt egy intenzív futós időszakom (naponta kétszer edzettem), volt egy jó kis futóplaylistem, amit nagyon szerettem. Nagyon alaposan fel volt építve, ki volt találva, hogy mikor mi motivál; először 40, aztán 50 perceket futottam (hahaha, ma már ez csalónapnak is bágyadt lenne), és a playlist percre ki volt számolva, az utolsó szám végénél le is lehetett állni, lehetett hazasétálni a sportpályáról.

Amióta újra kezdtem a futást (illetve először az edzőtermi kardiózást), inkább hangoskönyveket és podcastokat hallgattam, de az edzőteremben filmeket is simán néztem. Azért néha csak rám jött a zenehallgatnék — ezekre az esetekre raktam össze az új playlistemet, humoros rap battle-ökből; az első félmaratonomat is erre futottam.

Újabban elkezdett foglalkoztatni az átlagsebesség is, most már kevésbé vagyok elégedett, ha csak letolom a napi penzumot (persze így is vannak rossz napjaim), így eléggé összpontosítanom kell, hogy időben végezzek, nem nagyon marad energiám beszédet hallgatni. Aztán hétvégén, amikor próbáltam kimozdulni a totális motiválatlanság mocsarából, hogy meglegyen az aznapi sportolás, eszembe jutott, hogy talán egy kis normál zene segítene. Visszanyúltam a régi jól bevált módszereimhez, és összeraktam egy régi-új listát; amennyire lehetett, régivel kapcsolatos támaszkodtam, de nem stresszeltem rá túlságosan erre: az Atlas, rise például biztosan egy új darab, hiszen az még nem is létezett az eredeti lista készültekor. Részben a rendezőelv is más. Most már nem fontos, hogy a vége nagyon ütős legyen, hiszen kb. soha nem tudom, mikor fejezem be a futást: változó távolságokat futok, változó időkkel, amikor 9,2 km/h-val futok 17 km-t, az más, mint amikor 8-cal 14-et. Aztán, ahogy megöregedtem, jobban esik a hasonló zenei stílusú számokat egy tömbben hallgatni: például van Metallica, Offspring és Mark Knopfler blokk — régen inkább az számított, mikor milyen dinamika segített jobban. A hagymománytisztelet jegyében viszont továbbra is a Don’t let me be misunderstooddal kezdem az egészet, és utána, ugyancsak a tradícóknak megfelelően, egy jó pörgős szám, a Green Hornet következik. 9,2 km/h 17 kilométeren nem is volt rossz demó.

Most amúgy épp elkezdtem növelni a napi futótávomon, 13,5-14,5-ról próbálom 16-17 közé feltornászni a hétköznapi adagot; ez mostanában már simán belefér abba a két órába, amit a futós napok reggelén erre szeretnék szánni. Jó lenne persze ezt az időt is lenyomni és tartósan 9 fölött tartani az átlagsebességet, de hát ez még nagyon a jövő zenéje. Edzéstervekben továbbra sem hiszek, csak a brute force-ban; így nem kell annyit agyalni a dolgon viszont a kétségkívül fejlődés lassabb. Ezt figyelem nyugodtan pakolhatok még számokat ebbe a playlistbe, mert több, mint a feléig eljutok a második hallgatással.

Az igazi éles teszt persze a Vivicittá virtuális félmaraton lesz. Nem terveztem ugyan egy hónapon belül két félmaratont futni, de nekem a Vivicittá több okból is egy szimbolikus esemény, úgyhogy nem szívesen hagynám ki (azt meg nem nagyon hiszem, hogy a júliusra szervezett nem-virtuális eseményen feltétlenül ott akarnék lenni). Nem hiszem, hogy összejön még egy personal best, de nekem a félmaratonok amúgy is arról szólnak, hogy újra és újra megéljem: meg tudom csinálni.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 783,27 km
Futás: 432,55 km

A negyedik félmaratonom volt — ezúttal a Spuri Nyuszi Hopp! virtuális versenyen indultam el. A hétvégi napjaimat inkább töltöm longboardozással (vasárnap pedig Nicoline-nal kirándultunk), de egy hétfő reggeli, intezívebb edzésnek tökéletesnek tűnt egy hétköznap reggeli teljesítés. Csak arra kellett vigyáznom, hogy biztos legyen elég időm hazaérni, akkor is, ha rossz formában vagyok, úgyhogy fél hat után nem sokkal ki is lőttem.

Két fok volt, szóval elég csípős volt a reggel, ráadásul tök sötét volt. Ellentétben az elégedetlen tömegekkel, nekem nem sok bajom van az óraátállítással, de idén azért nehéz volt szembesülni azzal, hogy hajnalban már megint sötét van. Már pont kezdtem beleélni magam a világosba, hogy aztán egyik pillanatról a másikra hátrébb csússzak egy órával. A rakpartról, a sötét égen még kristálytisztán ragyogott a telihold.

A félmaratonra egy nyerő stratégiám van: ugyanaz a trükk, amivel a főhős megnyeri az úszóversenyt a Gattacában. Nem gondolni arra, mi lesz a végén, nem tartalékolni az erőt: all in menni rögtön az elején. A logika az, hogy így is, úgy is elfáradok a végére, de amit már lefutottam, az már az enyém; annyi állóképességem pedig már simán van, hogy a távot mindenképpen befejezzem. A taktika kiválóan bevált most is, egy apró különbséggel: bár 18 kilométernél volt egy apró döccenő a közérzetemben, tulajdonképpen végig tartani tudtam egy kemény, egyenletes tempót. 9,4 km/h-s átlagsebességgel értem célba — ez nálam iszonyú jónak számít.

Persze nyilván az is sokat számított, hogy a szokásos reggeli 14 km-emre nem viszek magammal semmit inni, most pedig volt nálam hátizsák, benne két palack izotóniás ital-aminosav koktéllal. Ez az izmaimat is elég jól olajozta, és persze energiával is folyamatosan töltött fel.

Fantasztikus érzés megélni, mennyit fejlődtem állóképességben — kb. egy éve még a 10 km-el is megszenvedtem a Margit szigeten, amikor a járvány miatt ott hagytam az edzőtermet. Tavaly a szülinapomon, bár nem csinált ki, azért rendesen megéreztem az első félmaratonomat; most pedig kávéztam egyet édesanyámmal, utána hazamentem, felkaptam valamit és gond nélkül végigtoltam egy egész munkanapot.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 634,89 km
Futás: 370,65 km

Ezt azért nem gondoltam volna, amikor tizenhét hónapja belevágtam az életmódváltásba. Kezdjük ott, hogy elképzelni sem tudtam volna, hogy valaha is tízesével teszem majd meg a kilométereket gördeszkával, vagy hogy egyáltalán, gördeszkázni fogok. (Mint oly sokakat, engem is Tony Hawk szippantott be — akit amúgy csak a Slamből ismertem, de aztán szembejött velem a Youtube-on és megadta az inspirációt.) Egyelőre az lett az a testmozgás, amihez kedvem is van, nem csak kötelességtudatból csinálom. Ráadásul emellett még a futás is jól esik némi változatosságképpen.

Hogy kellőképpen megadjam a módját a dolognak, a Szigetre mentem ki, ahol a tudásomat stabilizáltam, mielőtt kimentem volna az utcákra. Persze, ha igazán adnék a formára, Terényben gurultam volna egyet, de ezt az adott körülmények között elengedtem. Hogy ne csak menjek körbe-körbe, technikát gyakorolgattam egy kicsit, sőt, megpróbáltam lábletétel nélkül haladni. Elsőre sikerült — amúgy annak a francia fickónak a videójából vettem le, akitől (mások mellett) az alapokat is megtanultam. Vagy 30 métert haladtam, kb. 3 km/h-val, szóval azért nagyon nem szántottam fel a betont.

1000 kilométer amúgy szép táv, mondjuk olyan, mintha elmentem volna Komáromtól Kölnig.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 561,12 km
Futás: 370,65 km

A tavaszi margitszigeti futószezont a magam részéről bezártam. Egy éve is ugyanígy döntöttem, kábé ugyanezen okokból: ahogy jön a jó idő, úgy bújnak elő a tapírok, akiknek egy világjárvány közepén is muszáj haverokkal bolyban futniuk, védőtávolság nélkül előzniük vagy szembe menniük a kijelölt menetiránnyal.

Szerencsére sikerült egy egész jó kis alternatív kört kiszemelnem magamnak: végigfutok a rakparton az Árpád-hídig, onnan egy kicsit tovább, a Marina-telepen el egészen a Népszigetig, ott végig a vasúti átjáróig, aztán a Váci úttal valahogy párhuzamosan haza. Ez utóbbit többféleképpen is tudom variálni, de ami a legfontosabb: van olyan útvonal, ami ezer százalékban, biztonsági tartalékkal együtt belefér abba a két órába, amit hétköznap futásra tudok szánni. A költözés óta 13,5-14 kilométer a napi penzumom — ennyi jött ki abból, hogy oda-vissza futok a Szigetig, ott pedig tolok két kört. Szerencsére ennyi ezekből az alternatív nyomvonalakból is simán kijön, és még másokkal sem kell kerülgetnünk egymást.

A szezonzáró futásomon amúgy fél kört még a Szigeten tettem meg, de aztán annyira tele lett a búrám, hogy az átfutottam az Árpád hídon, aztán fel egészen a Pálvölgyi cseppkőbarlangig, és onnan csordogáltam hazafelé. Mondjuk aznap két óránál többem volt kiereszteni a gőzt.

Mostanában ismét zenét hallgatok, a Pod Save America zsibbasztóan unalmas az új adminisztráció beiktatása óta, új könyvet meg nem találtam. A zene ráadásul tényleg lendületet ad, kimutathatóan jobb a teljesítményem, mint szöveghallgatásra.

Eljátszottam a gondolattal, akarok-e maratonra készülni, egyelőre nem akarok. A futás az mozgás, amit akkor csinálok, ha nincs időm longboardozni vagy ha muszáj egy kicsit kilazítanom magam. Egy maratonos készülés ennél nagyobb elkötelezettséget igényelne.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 445,11 km
Futás: 310,57 km

Eljutottam oda, hogy a 14 kilométeres edzések azok, amikor lazítok: tök jól kimozgatják a lábamat (elsősorban a vádlim szorul rá erre) a hosszabb gördeszkázások után. De amióta tényleg sokat gurulok, azóta a futásom is sokkal robbanékonyabb lett, 7,5 km/h helyet 8-9-cel szoktam futni újabban — ez elég komoly előrelépés ezen a távolságon. Versenyeken persze sokszor futok gyorsabban, arra zéró motivációm volt, hogy mondjuk egy kedd vagy egy szerda reggel kihajtsam a belemet — most is magamtól gyorsultam be.

Ha longboardozás van betervezve másnapra, akkor most már öt óra helyett fél ötkor kelek — így van annyi időm, hogy egy-egy normális körre is elmenjek a városban — múlt hét pénteken például a Rákos-patak partjára ugrottam vissza.

Hétvégén viszont mindkét nap sikerült kigördeszkáznom Budapestről; ez mondjuk nem jelent sokkal több gördeszkázást (bár a hatvan kilométert azért átléptem két nap alatt), inkább csak szimbolikus jelentősége van a szememben. A szombati nap összességében véve egy nagyon jól sikerült túra volt: Pesten mentem fel a Megyeri hídig, átkeltem a túloldalra, utána az Omszki tónál eldöntöttem, hogy kicsit bemegyek Budakalászra, és a Szentrendrei úton megyek haza.

Két kisebb probléma adódott mindössze. Az egyik a Megyeri híd gyalogjárójának kialakítása volt: miközben egy magas kerítés választja el az úttestől, alul van egy széles rés, ahol simán kiférne a deszkám. Bár nem esek túl gyakran, már láttam magam előtt, hogy elhasalok, a deszkám kilő alólam, és mint levél a postaládába, kicsusszan az autók alá. Úgyhogy nem sokat lazítottam, hajtottam végig — így abszolút kontroll alatt van a longboard, viszont persze sokkal fárasztóbb is a haladás. Meg azért nem bántam, a gyalogjáró tele van apró kavicsokkal, amikben rossz esetben el is lehet akadni. A másik váratlan helyzet pedig az volt, amikor Budakalász határában (bár házak továbbra is voltak) egyszer csak megvolt a gyalogjáró. Mivel nem volt kedvem ebben a forgalomban belekezdeni az országúti gördeszkázásba, ezért inkább sétáltam addig, amíg egy lakótelep szélén nem lett járdám megint.

Meglátogattam a békásmegyeri piacot, aztán elindultam hazafelé: sajna már túl fáradt voltam ahhoz, hogy variáljak az utcákon, végigzúztam a Szentendrei úton, az Árpád híd után pedig a Váci úton és kész. A Váci amúgy nagyon sokszor adódik default útvonalként, de erre szerencsére már odafelé gondoltam, és akkor inkább másfelé mentem — így szombaton csak egyszer került sorra a belső szakasza.

Ennél jóval nagyobb szívás volt a vasárnap, amikor a (Külső) Szilágyi úton próbáltam meg bejutni Dunakeszire. A Szilágyi út viszont egy valódi göreszkás horror: majdnem végig tele van tízcentis, mély, az út teljes szélességén végighúzódó repedésekkel, sokszor felfelé kunkorodó peremekkel. A csak úgy simán repedezett beton most már egyre ritkábban jelent problémát, ahogy fejlődik a technikám, de ezek a tankakadályok piszkosul lelassítottak és irritáltak is. Itt-ott volt egy-két párhuzamos járda, ahol el lehetett kerülni ezeket az iszonyatos szakaszokat, de az út nagyobbik felében nem maradt más, csak a vergődés.

Egy bicikliúton indultam ki Pestről, elmentem egy körforgalomig — aztán a bicikliút, mintha elvágták volna, véget ért. Persze gyalogolhattam volna megint az országút mellett, de erre a hétvégére ekkor már elegem volt ebből a hobó imidzsből, na meg édesapámat is vártuk ebédre, és visszafordultam. Azt kábé tudtam, hogy nincs az a pénz, hogy én visszafelé is végigszenvedjem a Szilágyi utat — úgyhogy inkább a Megyeri úton mentem végig, most először teljes hosszában. Sokáig itt is vacak a burkolat, de már nem olyan nagyon durván, megfelelő ügyességgel azért végig lehet menni rajta. A Váci utat most is kerültem, ameddig lehetett, de aztán már inkább ismét a gyors haladást helyeztem előre; az Árpád úttól kezdve már itt toltam hazáig. Simán hazaértem időben.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 212,07 km
Futás: 259,54 km

A hét elején esett az eső, úgyhogy — most meg megjött a szélviharral kevert fagy, de ez már nem volt elég ahhoz, hogy megállítson. Szívesen gördeszkáztam volna, de annyira azért nem, hogy kipróbáljam, hogy gurulok tükörjégen, úgyhogy inkább futottam. Ma amúgy talán már belefért volna, de tegnap még a futás sem ment simán — az utca is, a szigeti futópálya is iszonyatosan csúszott, nagyobbrészt minden lépésnél izomból kellett tartanom magam. Ennek ellenére elég szép időket futottam mindkét nap.

-4 meg -7 fok amúgy kb. semmit nem jelent sportolás közben — nyilván rétegesen öltözködöm, de ugyanúgy leizzadtam, mint máskor. A kesztyűmmel meg a fülvédőmmel szerencsétlenkedtem többet a szokásosnál — általában kb. félúton leveszem, és akkor az már úgy is marad, legalább ezeken a felületeken is hűtöm magam — most viszont muszáj volt újra meg újra visszaraknom. Főleg a fülemnek volt kellemetlen a szél — a Margit-híd felé futva rendszeresen kaptam olyan hátszelet, amit már én is megéreztem. Pedig nem vagyok egy nádszál alkat.

A súlyom amúgy szilveszter óta gyarapodik, de ha hihetek a méréseknek, a testzsírszázalékom meg folyamatosan csökken. Talán elértem azt a pontot, ahol nem csak beadni próbálom magamnak, hogy a plusz kilók izomba mennek — a kalóriaegyenlegem majdnem minden nap pozitív, úgyhogy a papírforma amúgy is ez lenne.

2021 kilométerekben
Gördeszkázás: 48,39 km
Futás: 185,25 km

Január első napjaiban feltűnt, hogy reggel a margit-szigeti futópályán egy gombostűt nem lehet leejteni. Egyszerűen hemzsegtek az emberek, és oké, hogy a kijárási korlátozás beszűkíti az opciókat a testmozgásra, de egy szürke hétköznap reggelen egyszerűen nem szoktak ennyien lenni. Aztán otthon az én bölcs feleségem emlékeztetett, hogy tavaly ugyanez volt az edzőteremben: a reggel hatos műszak hirtelen az ötszörösére nőtt ugyanebben az időszakban, alig lehetett szabad ellipszis gépet találni.

Kábé két hétig.

Ez a két hét idén ma-tegnap járt le, kábé ennyi idő kellett ahhoz, hogy akik január 1-én megfogadták, hogy az idén most már tényleg komolyan veszik ezt a sportolósdit, és reggelente egy szigetkörrel kezdenek, azok rászánják magukat, hogy inkább magukra húzzák a takarót és a fejük alá gyűrjék a kispárnájukat. Úgyhogy tegnap hiába volt hat fok, szikrázó napsütés és 73 fokos páratartalom, ismét a szokott létszám keringett csak a futópályán, a vadiúj, Karácsonyra kapott futószettek száma is lecsökkent a szokásos mértékre. Nekem amúgy pár napja volt tizenöt hónapja, hogy napi rendszerességgel edzek — ráadásul pihenőnapok is egyre ritkábban csúsznak be. Ennek ellenére nem gondolom magam sportembernek, továbbra is kényszerítenem kell magam a rendszeres testmozgásra.

A gördeszkázás ez alól bizonyos értelemben kivétel, ha a heti háromszori sportolás elég lenne nekem, akkor azt biztos maradéktalanul élvezném — így előfordul, hogy erre is kényszerítenem kell magam. Egyik este, amikor már masszívan röpködtek a mínuszok, kipróbáltam végre a motoros ruhámat is. Meglepően könnyedén lehetett benne gördeszkázni, mint ahogy azt is élveztem, hogy jóval kevesebbet kellett öltözni-vetkőzni: a ruhába bele vannak építve a protektorok, ezért elég volt azt felkapni és már mehettem is. És hát igen, a ruha, ami ahhoz is elég meleg, hogy télvíz idején tépjen benne az autópályán, az pár szigetkör alatt sem engedi át a hideget. (Este volt: ilyenkor nem annyira szeretek messzire elmászkálni, még fejlámpával sem egy leányálom a sötét utcákon hajtani; a Margit-sziget viszont tökéletes arra, hogy az ember gyakorolja egy kicsit a technikát.)

2021 kilométerekben
Gördeszkázás: 48,39 km
Futás: 157,73 km

Megint menet közben döntöttem el, hogy félmaratont fogok futni — eredetileg beértem volna 18-19 kilométerrel is. Gyönyörű vasárnap délelőtt volt, normálisan reggeliztem, időben bevettem az összes táplálékkiegészítőmet, előre elhatároztam, hogy zenére fogok futni — minden adott volt hát ahhoz, hogy rendesen rátegyek arra a 13,7 kilométerre, amit taknyos téli reggeleken szoktam nemszeretem módon kipréselni magamból. De amikor a Margit hídhoz visszaérve láttam, hogy még csak 14 kilométernél tartok, tehát akár el is futhatnék az Árpád-hídig, akkor osztottam-szoroztam és kijött, hogy ebből bizony akár lehet is érvényes félmaraton. Akkor meg miért ne?

Kiderült, hogy 14 kilométer felett még télen is muszáj hidratálnom, legalábbis akkor, ha meg akarom őrizni a fürgeségemet és a ruganyosságomat. Egy MOL-kútnál tankoltam egy hatdecis vizet, közben megettem a még otthon előrelátó módon elcsomagolt hamuba sült energiagélemet, ettől tényleg feléledtem annyira, hogy ne álljon földbe az átlagsebességem — 8,5 km/h jött ki a végére, ami messze-messze jobb, mint amit rutinból szoktam kiizzadni magamból. Viszont mostantól nem indulok el ilyen bizonytalan kalandokra kulacs nélkül és lehet, hogy most már tényleg veszek valami minimális méretű, passzentos hátizsákot hozzá.

Piszok jó érzés, hogy idáig jutottam.