Amióta megvettem a Diana F+-omat, és elolvasgattam a hozzá adott könyvet, azóta nem tudok betelni ezzel az életérzéssel. Már Párizsban sem használtam autofókuszt; itthon is a Chinon manuális objektívjeivel készítem a digitális képeimet, és próbálkozgatok a Dianaval. (Egyelőre javarészt még csak az előhívásra váró filmek sorakoznak a polcokon — egyszerűen nem merek még elég gyorsan és felszabadultan kattintgatni.) Persze nagyon tudom élvezni a Chinon objektívek tűéles képét és hatalmas fényerejét, mégis, amikor a Dianás galériákat nézegettem, mindig arra gondoltam, milyen lenne, ha digitálisan is hozzáférhetnék a Diana lencsék bizonytalan, kicsit álomszerű fókuszához. Eredetileg arra gondoltam, hátha van valami szoftveres szűrő, amit rányomhatnék a kész képekre — aztán kiderült, hogy adapter is van, amivel a Canonra is felszerelhető a Diana-s lencse.

Persze a különbség, ami a 35mm-es analóg és a digitális gépek között is megmutatkozik, még fokozottabban jelentkezik a középformátumú Diana és a digitális érzékelővel operáló Canon között: a nornál látószögű lencséből hipp-hopp teleobjektív lett. És persze nagyon furcsa volt élőben látni, milyen képet ad a Diana lencse. Iszonyú jó érzés volt tudni, hogy most már digitálisan is velem lehet ez az életérzés.

(Még több kép a teljes Flickr photosetben.)

« Későbbi bejegyzések Korábbi bejegyzések »