Space Warcards

Trychydts | | | 2018., március 30., 23:49 | | | Kategóriák: ,

(Folytatom a Baluéknál megtanult, maradandó élményt szerzett játékokból álló sorozatomat.)

Tuti nem így hívják a játékot, de kb. ekkora benyomást tett rám. Álmosító nyári nap volt, kimentem Baluékhoz vendégségbe — a Dunára mentünk fürdeni. Amíg a többiek megérkeztek, játszottunk egy játékot.

Űrhajókból kellett flottákat építeni. Balu elmagyarázta a szabályokat, majd kiosztott nekem pár lapot. Gőzöm nem volt, mit csinálok, de kizárásos alapon kijátszottam azokat a kártyákat, amiket nem tiltottak a szabályok. Balu közölte, hogy fölényes győzelmet arattam.

A csúcson kell abbahagyni.

(Közben Balu egy kódolt, katonai rádióüzenetben a tudomásomra adta, hogy a játék valódi neve Star Realms.)

A Mars terraformálása (avagy egy frusztrált termológus naplója)

Trychydts | | | 2018., március 21., 23:49 | | | Kategóriák: ,

Nemrég Baluéknál voltam, és igen konstruktívan minden társasjáték-ötletüket megvétóztam annak az egynek a kedvéért, amit kifejezetten szeretek játszani. Igazi álomvendég lehetek. De erről eszembe jutott, hogy nem nagyon írtam még azokról a játékokról, amit velük próbáltam ki, hát kezdjük mondjuk a Mars terraformálásával.

Az atmoszféra a legjobb: az ember remekül át tudja érezni, hogy pénzéhes, profitorientált vállalatok generációkon keresztül ontják a dollármilliárdokat különböző projektekbe, hogy aztán úgy kábé lakhatóvá varázsoljanak egy bolygót. Nem mondom, hogy a játék elsődleges célja a tudományos precizitás, de olyan bődületes ökörségek nem nagyon vannak benne. Az én sekélyes, felszínes, erősen megkopott és elpenészedett természettudományos ismereteimet legalábbis nem zavarta. A bolygót fel kell melegíteni, ki kell építeni valami ökoszisztéma-félét, gondoskodni kell a megfelelően körforgó hidroszféráról — szép kihívások ezek, és igazából a személyes fantáziámat is izgatják. A cégek közötti kompetíciónak leginkább barátságos jellege van, nem arról szó a dolog, hogy mesterséges kénsavfelhőkkel lehet megöntözni a másik nagy nehezen kiépített algatelepeit és a már kiépített városokat sem lehet elárasztani anthraxszal.

Esztétikailag sem sok kifogásom lehet: a kártyák és a tábla szerintem gyönyörűek és abszolút segítik a hangulat elmélyítését. Ráadásul az esztétikum nem megy a praktikum rovására, nincs 53.218 mütyür, amit szét kell pakolni a játékhoz, ráadásul simán lehet játszani egy normál méretű konyhaasztalon, nem kell hozzá külön bútort bérelni.

Nicoline-nal ketten játszottunk egy helyett, az egy körre eső döntések bőven vannak olyan komplexek, hogy az így is szórakoztató legyen, igazából és simán el tudtam képzelni, hogy egy igazgatótanácsi ülésen vitatkozom (bár ha belegondolok, az utolsó ülésen kb. az első igazgatók ük-ük-ük-unokái verhették az asztalt dicső elődeik helyett). Van szerepe a szerencsének, ami egy bolygó terraformálása esetén nem akkora baj, de kellő stratégiai érzékkel jól rá lehet érezni a lehetséges irányokra. Ezek a döntések azonban szerencsére nem olyan bonyolultak, hogy bárkinek is fél óráig kelljen tűnődnie a következő lépésen.

Összességében véve: ez tipikusan egy olyan játék, amit szerintem nagyon élveznék, ha az utolsó kör végeztével lelocsolnánk azt asztalt kerozinnal, majd alácsúsztatnánk néhány karcsú dinamitrudat. De mivel erre nincs mód, a kiderül, hogy miután remekül megtornáztattuk a taktikai érzékünket, összeszámolunk mindenfélét, és mindenki lép még valamennyit az eredményjelző táblán. Van, aki (ugye, Zsó?) kétszer annyit, mint az egész játék alatt összesen. És olyan dolgoknak lesz hirtelen kulcsfontosságú szerepe, amiket az ember korábban nem is értett. Az első körben simán eldobtam a ragadozó állatok kártyámat — aztán kiderült, hogy pár száz évvel később ez még akár jól is jöhetett volna — feltéve, hogy a többiek építenek maguknak állatokat. Mi több: Balu és Zsó is mókolt valamit olyan lapokkal, amelyek saját magukat fejték meg folyamatosan — a pontos mechanizmust nem értettem, de a végén kábé ötezer pluszpontot sepertek be így. Szóval a játék masszívan támogatja a rengeteg gyakorlást, a hosszú távú gondolkodást, a titkos meta-szabályok beható ismeretét, illetve sokszor a durva rizikóvállalást is, amit én annyira nem szeretek — nem utolsósorban azért, mert mondjuk félévente-évente jutok hozzá egy ilyen játékhoz, ha tehát nem érkezek A/1-es lapra nyomtatott, máshonnan letöltött és kinyomtatott stratégiai döntési fával, nem sok esélyem van.

Vezető termológus, azok mondjuk lettünk, szóval ebben a képzeletbeli idősíkban a Nico&Try konszernnek köszönhették az emberek, hogy nem fagynak oda a padokhoz a parkban egy romantikus randi alatt a zord marsi télben.

| | |