Azt álmodtam, hogy születésnapom van, és Balu megszervezte nekem, hogy eljátsszunk egy James Bond-szerű kémfilmet. Az álom tulajdonképpen az utolsó jelenetnél kezdődött, amikor én, a főhős, egy gyárépületben kergethettem Balut, akivel aztán volt egy látványos kung-fu jelenetünk, aminek a végén beleesett egy medencényi frissen pezsgő Coca-Colába kb. öt méter magasról. nagyon klasszik jelenet volt, még a görcsbe meredt kezeit is kidugta a kóla alól. Én meg annyira elálmosodtam, hogy ledőltem a medence fölé aludni. Amikor felébredtem (álmomban), azt vettem észre, hogy a medencében már nincs kóla, és Balu nincs sehol.
Kimenetem, a Duna mentén voltam egy ágas-bogas, zátonyos ágon, álmomban Göd közelében, de ott a valóságban nincs ilyen terep. Már reggel volt. A Dunán felúszva, néha a vízben derékig gázolva elmentem Gödig, Baluék házába, ami álmomban egy érdekes kevercse volt a régi és az új gödi házuknak, meg a háznak, ahol én és Nicoline laktam Terényben. Zsó üdvözölt, maszkban, de boldog születésnapozással, és egy tálca lekváros buktával kínált. Bementünk a házba, Balu is ott volt; kérdeztem tőle, hogy miért hagyott ott aludni, miért nem ébresztett fel, hogy együtt jöjjünk vissza — ő azt mondta, ha felébreszt, akkor hová lett volna az illúzió. Majd mondta, hogy van még egy meglepetés, üljek le, az öccsei is előkerültek. Feltette a Bolerót egy bakelitlemezen, kirakott öt festőállványra öt fekete táblát, majd kezébe vett egy bazi nagy vésőt, olyat, amit vésőgépbe kell dugni. Majd a zenére táncolva elkezdte lekapargatni a tábla anyagát, amiről kiderült, hogy minél jobban megkaparod, annál erősebb téglavörös réteg van alatta. Addig vésegetett, amíg az esti kalandunkról/”kémfilmről” elő nem állított nekem öt fekete-vörös képet, gyönyörű rajzfilm-stílusban, de a szereplők nem emberek, hanem állatok voltak, a titkosügynök pedig (akit tegnap este én játszottam), mint megtudtam, a Rozs Rozsomák névre hallgatott. Baromira meg voltam hatva, részben, mert tényleg lélegzetelállítóan hangulatosak voltak a képek, részben hogy a barátom ennyit dolgozott nekem.
Aztán átmentem egy másik szobába, ahol egy sparhelten éppen húslevest főzött az egyik kolléganőm, a makói gyárunk quality managere meg a nagymamám. Nagymamám a valóságban már nagyon régen nem él, és ezt az álmomban is tudtam, de valahogy teljesen természetes volt, hogy megint itt van, nagyon örültem, hogy megint főz nekem, és igyekeztem neki sok mindent elmesélni, ami velem történt. Közben egy fehér kötényben segítettem nekik főzni. A kötényemre ment valamilyen paprikás szósz, amitől mindenki teljesen el volt keseredve, de mondtam nekik, hogy ne féljenek, elővettem egy darab vegyszerrel átitatott acélgyapotot és simán leszedtem a foltot. Mindenki el volt ámulva.
Én meg felébredtem.