Jaja, bizony én tudtam, hogy ezt dolgozzák – amikor az ember elkeseredve keres álláshirdetéseket, többször is belebotlik ilyenekbe. De nem csak lánykák vannak köztük, én már fiúkkal is összefutottam.

Viszont az nem világos (vagy csak én vagyok értetlen?) hogy mi az a legirritálóbb akció, amit felhoztál nekik, meg mi a fő kifogásod ellenük – már azon kívül, hogy radikálisak és nem átgondoltak?

Egyébként meg a kirándulásos képek tök jók lettek, ezt nem is mondtam még, csak a videókat cincálgattam…:)

Nohát. Tökre irigyellek Tükörország miatt! Az öcsémék is voltak pár hete, úgyhogy rákattantam, és nézegettem a filléres repjegyeket, de hát másra kell a pénz…

Meg a videózás miatt is esz a fene – teljesen bezsongattál, filmet akarok csinálni én is, csak hát a munkával kapcsolatban is most sokat kell, és fotókkal (utómunkákkal és a terveimmel is) óriási csúszásban vagyok…

De ez nem gátol meg abban, hogy kritikus szemmel jól végigmenjek rajta snittenként, ha már egyszer kérted. :)

Szóval az a mozgós első snitt elsőre nagyon fura volt. Izgős-mozgós, de hát ennek technikai okai vannak. De ha eltekintünk, akkor is ez a ferde mozgás érdekes. Viszont másodszorra-harmadszorra már átjött, csak a lépések zöttyenései nagyon zavarók. Hát, majd ha egyszer lesz fahrt-kocsid… :)

A második snitt jó így a mozgás ellentéteképpen, csak ez is “lötyög”. Állványod volt, az látszik, érdemes használni. Meg mindenféle trükkel támasztani a kamerát. Nagyon jó rá a harmadik, és az önmagában is nagyon szuper – na, az ilyesmi miatt jobb a fényképezőgépnél a mozgókép. :) Szintén nagyon jó rá a tükröződéses közelkép a lengedező zászlóval. Ez a kettő együtt szerintem a csúcspontja az egésznek.

Na, az utána következő rész nagyon érdekes. Nagyon jó koncepció, csak több bajom is van vele. Ez a sárga izéken haladó cikkcakkos mozgás tök jó, de nem jó szerintem, hogy egy nagy feketeségből indul. Szóval ott van az a sárga cucc, de csak a kép felső részében, olyan, mintha a feketeség lenne a lényeg, de aztán arról nem “lesz szó” a snitt további részében, hanem ponthogy a sárgaságokról. Ami mondom, tök jó, és a végső kép is jó lenne – csakhogy nincs vége a dolognak. Szóval bejön a képbe a legfelső izé, de még mozgás közben, mielőtt jól megnézhetnénk, egyszercsak eltűnik. Namost ez egy jól kitalált dolog, legyen eleje és vége. Jöjjön be a képbe a vége is rendesen, álljon meg rajta a kamera valami szép kompozícióban, és nézzük egy keveset. Pár kocka állókép kell még ilyenkor, Guszti, a rendezőnk ilyenkor még számolja is a másodperceket hangosan, hogy “egy-kettő”. Persze itt már két másodperc talán sok lenne, de az, hogy épp mikor bejön a zárókép, már tűnik is elfele, ráadásul közben még mozog is, tuti nem jó.

A következő snitt nagyon jó megint, de nem nagyon kapcsolódik az előzőhöz, és ez a nyitás sem ér véget. Ha erre valami értelmező, magyarázó kép lenne rávágva (szóval ugyanez mondjuk már teljes totálban, vagy ilyesmi) az okésabb lenne szerintem, de így az a korlát nekem fura egy kist. Amikor nyitunk, a néző azt várja, hogy megérkezünk majd totálba, erre hirtelen valami másnak a részletét kapja – persze értem én a koncepciót, hogy itt még nem lehetett totál, de akkor valami köztes, de egész dolgot mutatni jobb lett volna szvsz.

Az utolsó két zárósnitt teljesen rendben van – vágásilag itt jobb lett volna talán úsztatni a nyitást a záróképbe, vagy valami ilyesmi, mindenesetre maga a gondolat teljesen rendben van.

Na, ezek a nagy okosságaim. Azért még van egy kérdésem: gépben vágtad? Vagy valami programmal? A felirat miatt gondolom, az utóbbi. Bár csomó masinán lehet feliratozni egyből, szóval nemtom…

Azért ma éjjel megálmodhatnád, hol is van pontosan ez az érdekes akusztikájú templom – nem is szülinapi bulira, de mondjuk esküvőre pont megfelelne… :) Mondjuk esküvői programnak jobbat kell kitalálni, mint hogy beszédek vannak a tiszteletünkre, de ez az ezerfős, nyers kövekkel kirakott, hiányos tetejű épület nagyon bejön.

Vicet ismerem, de ő lány. Viszont Acóról gőzőm sincs kicsoda.

Meg arra is kíváncsi vagyok, milyen vicceseket mondtál… :)

Szóval tessék folytatni az álmot ma éjjel, de ne a szomorú résznél, hanem ennek a bulinak a részleteit figyeld ki lécci!

:) Direkt néztem, nekem sem tűnt volna fel, meg azért nem nevezném “történelmi pillanatnak”, mert ez “Földközelség” keringésenként egyszer előfordul, mindenesetre annak örülök, hogy felkeltette az érdeklődésed, és fotóztál… Tök jó lett egyébként, nem akarod elküldeni az erre az alkalomra hirdetett indexes holdfotópályázatra?

Úgy kezdődött, hogy átsétáltam a munkahelyemről a buli helyszínére. (Mondtam már, mennyire imádom, hogy a munkahelyem a belváros közepén van, és bárhol ott vagyok 15 perc alatt? Gyalog?) Útközben még útbejtettem a Centrál színházat is, de ez max 50 méteres kitérőt jelentett – ott van az Opera mellett gyakorlatilag. Amiért odamentem, azt nem tudtam elintézni, viszont lecsaptam két jegyre erre az előadásra– már csak ezért megérte volna a séta, nagyon feldobott a dolog.

Pedig aztán jött még csak a buli! Hihetetlen sokan gyűltünk össze, de az elején még épp csak egy billiárd-partira valónyian voltunk. Úgyhogy neki is fogtunk, csakhogy nagyon béna voltam. Hamarosan rájöttem, hogy a célzóvíz hiányzik, ki is szaladtam a pulthoz érte, sőt, onnantól minden rendelésemért inkább kimentem, mert a pincérek nem nagyon voltak a helyzet magaslatán. És, csodák csodája, tényleg működött a dolog: egy kis alkohol megjavítja az ember billiárdhoz szükséges képességeit! Magam sem hittem volna, hogy a „célzóvíz” szó szerint értendő, de onnantól kezdve nem volt olyan menet, amit ne az a csapat nyert volna, amiben benne voltam…

Mondjuk nem olyan sokat játszottam – pont azért, mert sokan voltunk, és több társaság is pályázott az asztalra. Ennek ellenére én nem találtam vészesnek a klikkesedést, sőt – úgysem tudok egyszerre olyan sok arcot/nevet megjegyezni, ráadásul így is annyi emberrel szerettem volna beszélgetni, hogy nem is maradt mindenkire rendesen idő. Szpetiékkel például alig dumáltunk (azért a jelölőbárányt sikerült elsütni, he-he-he), a házigazdával (vagy buliszervezővel, ahogy tetszik, na, szóval Trychydtsel) meg konkrétan szinte semmit.

Közben befutott Bogár is, meg néhány telefon, amit nem lehetett letenni, de azért sikerült értelmes szavakat váltani olyanokkal, akikkel régen szerettem volna, és olyanokkal, akikkel ez a szokásos programunk. Szóval jó volt. Az italok is, a végső billiárd is – és tényleg poén volt, hogy annyira belemerültünk, hogy már ki kellett rakniuk minket.

A „merre van a legközelebbi metrómegálló” kavart én is simán beszoptam, pedig nem vagyok az az eltévedős fajta, de meg nem tudtam volna mondani, merre érdemes indulni. Hát, most már ennyivel is okosabb vagyok. Egyébként meg végül is tökmindegy, a lényeg, hogy a séta közben is elvoltunk…:)

Sőt, aztán a metrón is – szerintem még sosem fordult elő, hogy Trychydtsékkel teljesen együtt mentünk haza, mármint Bogárhoz haza, pedig ugyanott kell leszállni a metróról hozzájuk is. De nagyon zajos volt, alig lehetett kommunikálni, meg fáradtak is voltunk addigra. Szerencsére azóta sikerült megosztani egymással a bennünkragadt információkat is. :)

 

Anno írtam erről az első részről, marha büszke voltam rá, mert még címlapra is kikerült.

Most újraolvastam.

Már nem vagyok büszke rá. Annyi hibája és baja van, mint egy állatorvosi lónak. (Vagy az állatorvosi lónak.) Szomorú, hogy visszanézve mennyire gagyik az ember írásai. Az jut eszembe, hogy majd ha 7-8 év múlva ezeket olvasom vissza, akkor is ugyanígy fogok érezni?

Már az előző kürtőzésnél is akartam írni, hogy szívesen részt vennék a felfedezésben. Fejlámpával, fényképezőgéppel, elefántölő puskával, harcikenuval, és egyéb, hasonló expedíciókon nélkülözhetetlen felszereléssel tudnám segíteni a fehér foltok felszámolását.

Ja, és tudtommal nincs tériszonyom.

Alkalmas vagyok attól még?

Akkor én is.

Kombinált háló-ebédlő

Póknál.

Életfogytig jótáll.

Vagy ez:

A pék pókja

Az apróka

pók-apóka,

s a porhanyó

potrohú

pókanyó

a pékségben

a szennyezett

mennyezetre

nyálból való

máló

hálót

font, -

pont.

A kópé

póknép

pótlék-

hálókat eresztve

keresztbe

a pókasztal fölött,

hálóból ebédlőt kötött.

Félt a péppel pepecselő pék,

hogy odapök

a pók,

illetve a liszttel

hintett púpos pépre tisztel.

Ezért leseperte az apróka

pókpárt a padlóra.

Csattant a fapapucs -

Fuccs!

Így járt pórul a két pupák

pék

pók.

Pukk.

Innen. Alap.

Huhú, tükörvilág? Irigyellek… Nekem már hiányzanak az ale-k, meg, najó, kicsit Calair is.

A kiberkedvencek meg bookmarkba kerültek, bár a freeblogos képregényecskékkel mindig gondba vagyok, hogy a “blog” vagy a “képregény” vagy a “vicces” virtuális fiókokba tegyem őket. Mer bloghoz képest túl keveset frissülnek (sajnos, remélem a KK-val nem így lesz), de egyébként meg viccesek is, meg hát végülis képesek is, bár regénynek általában nem válnának be. Bár ki tudja ez a háttérsztori izgalmasnak hangzik…:)

Nah, mielőtt Try eldicsekedne vele, leleplezem saját magam: pókereztünk, és ő nyert. Sokat. Már ahhoz képest, hogy mekkora alapon játszottunk. Cal hatására mostanában kicsit gyakrabban játszom a gépemen pókert (egyszer talán még online játékba is benevezek), meg utánaolvastam a témának; úgyhogy első körben szépen elnyertem kedves vendéglátómtól a kupac egyforintost. De aztán belejött nagyon – visszanyerte, úgyhogy váltanom kellett még, de azt is elnyerte. Szóval csúfosan kikaptam. Mindketten sokat tanultunk a dologból egyébként – csak gondoltam, mégis jobb, ha én mesélem el, mintha ő dicsexik vele… :)

Tudod jól, hogy a barátnőm olvassa a blogodat, miért buktatsz le ilyennel, hogy mexikói sört vettünk a csajaimnak? Hogy az algaszószról, meg a szójapogácsáról ne is beszéljünk, mikor mindenki tudja, hogy a genetikailag módosított, nyolccombú csirke a kedvencem…

:)

Hát ez érdekes bejegyzés volt… Aszittem én rúgtam be LÖNen, és te ott se voltál, de lehet, hogy tévedtem.

Az ujjongásról meg konfettiről:: bár tagadhatatlanul még annál is nagyobb szopás volt, mint eredetileg gondoltam, jó kis félév volt, és sokat tanultam belőle, úgy érzem, egész jól belejöttem. Aztán persze időről időre rádöbbenek, hogy kurvára nem. Meg öreg is vagyok én már, megfáradt vén csontjaim nem bírják annyira a hidraulikus prést. Éljen az ifjú nemzedék!

Ja, és már régóta tartozom egy “ő” betűvel, amit a blogomba nyomtál bele aljasul; hát most visszakapod! Kamatostul! ŐŐŐŐŐ

Pedig szoktam ám sírni… Leginkább filmeken, meg könyveken… Bár azért “mint a záporeső” már jó rég nem itattam az egereket.:) Az oltásoktól abszolút nem félek (többtucatszoros véradó vagyok), Tanzánia meg tök jó hely lehet! Irigylem Bogárt… Meg téged is, én sosem emléxem az álmaimra. És sosem álmodom ekkora baromságokat…:)

504 forint? LOL! Nem semmi helyen rejtegeted a vagyonod…:)

Ne ess túlzásokba – már réges-régen megkaptad a receptet, csak smsben, vagy telefonon, vagy szóban, már nem emléxem. Arról nem tehetek, hogy nem írtad el…:) Hehe. SPOILER!!! A moziról: azért azt nem mondhatod, hogy a kislány nem egy feketepont… Meg, hogy a legvégén a tányértologatós jelenet nem volt extragáz…

Mondjuk tényleg egy nagyon jó kis bejegyzés az előző, de jöhetne már újabb…

Tanár: – Géza, látom te vagy az osztály napsugara, a körülötted ülők egyfolytában feléd fordulnak, mint a napraforgók.

Osztály: – Hú… Háá… Jajj de kis vicces ma a tanárúr…

Tanár: – Na, szóval sötétedj el egy kicsit, szeretném, ha melletted is rám figyelne inkább mindenki.

Osztály (felzúdul): – Nadehátnade a tanárúr beszólogat, hát nademégilyet…

Tanár: – Gondolom, a sötétedés nem fog nehezedre esni…

Osztály: – HÁÁÁÁÁÁ!!! Ezt leadjuk a fókuszban! Feljelentés!

Egy erősen barnabőrű gyereket oltottam így ugyanis… Későn kaptam észbe, természetesen arra céloztam, hogy belül sötét… Persze ezt mindenki tudta, de így lett ez vicces.

“Vannak blogok, amikből sosem elég, az ilyen blogon szeretek hosszú postokat olvasni, mert a jó dolgokból sosem elég.” – Kicsit szarul van megfogalmazva, de mikor ezt írtam, többek között erre a blogra gondoltam, szóval ne törődj te a divattal…

Na, hogy sikerült az aludtej? Egyébként a legjobb a friss tej, és nem lehet tőle semmi bajod, gondolj bele, a kisboci is azt issza, hogy egészséges legyen, és nagyra nőjön…:P A Nyevigákhoz akartam még annyit mondani, hogy azért erősen túloztál, nem volt száz méter mély az hasadék a sziklában, viszont a tenger hullámzott az alján, úgyhogy eleve reménytelen dolog volt… Nem is találtam meg, úgyhogy mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy sziklahasadékok helyett inkább az antikváriumokban keresse.

Ezt tényleg tőlem hallotad? Hm, végülis ismerősen hangzik… Nem emléxel véletlenül, kitől idéztem? Biztos nem én találtam ki, ahhoz túl jó mondás… :)

Korábbi bejegyzések »