Fizetős parkolási övezetben lakom. Ennek megfelelően minden évben levelezek a Polgármesteri Hivatallal. Megküldik az adatlapot meg a csekket, én végigolvasom a levelet és végrehajtom az instrukciókat. Kitöltöm az adatlapot, befizetem a csekket, majd a szelvényt felragasztom az adatlap hátoldalára, beteszem a megküldött válaszborítékba és jóval határidő előtt, visszaküldöm. Szerencsére!

Mert kb. 2 hét múlva újra kapok egy levelet a Polgármesteri Hivataltól, melyben visszaküldik a csekkszelvénnyel feldíszített adatlapomat és reklamálják, hogy a forgalmi engedély fénymásolatát nem küldtem be. Nézem az előző levelet, persze, hogy nem, hiszen nem kértek. Eztán már ne is levelezzünk, hanem kérik, hogy huszárvágással intézzem az ügyeket a továbbiakban az erre kijelölt, minimál dizájn szerint működő üzlethelység/irodában. Azaz 3 ügyfélnél több nem fér az irodába; ha sokan vagyunk télvíz, árvíz, mínuszok vagy rekkenő hő nem számít, az utcán várjuk a sorunkat.

Forgalmit némi puffogás után lemásolom (ha tudták, hogy kell, miért nem írták meg előszörre?) és irány a szerencsére nem messze levő iroda. Messziről látom a kígyózó sort. Elmegy a kedvem tőle, gondolom majd délután visszajövök. Délután megint arra kanyarodom, sor változatlan.

Másnap reggel rutinosan máshol kezdek, hogy aki az ügyfélszolgálatnál akar kezdeni biztosan végezzen mire én odaérek. Dél tájban érek oda. A sor valóban kisebb, úgy nézem max. 45 perc alatt végzek, az idő is enyhe, beállok a sorba. A vártnál gyorsabban halad a sor (mindjárt kiderül miért), egyszerre 2 embert már be is engedtek, amikoris az utcában a parkoló autók mellé párhuzamosan, másodiknak beáll egy szép elegáns autó, tulajdonos kiszáll, kezében piros büntető csomag, kicsit összevonja szemöldökét, hogy sorba kell állni, de beáll. Kocsit ott hagyja (lezárva két másik autó kiállási lehetőségét).

Nem tudom türtőztetni magam:

- Uram, megértem, hogy abban reménykedik, hogy hamar végez, de ha épp bent lesz ügyet intézni, amikor az autóstársak el akarnak menni, ugye belátja, hogy nem lesz könnyű dolguk? Biztosan Ön sem örülne, ha Önnek kéne vadászni az elreteszelő autóst. Azt az apróságot nem is említem, hogy totálisan szabálytalan, amit művel!

Az úr piros lesz mint egy levélláda, látszik rajta, hogy nem számított ilyen mértékű agresszióra.

- Itt vagyok- mondja, – ha jön valaki, bármikor elállok.

- Kivéve, ha épp odabent intézi az ügyeket.

- Nem kell ez! Mondom, hogy itt vagyok, ha el akarnak menni, majd elállok.

- Megtenné, hogy eláll anélkül is? Azt hiszem Ön sem szeretné, ha nem tudna azonnal autóba pattanni, hanem keresgélni kéne a tulajdonost.

Úr az égre néz, majd legyint (reményelen este vagyok), beül az autóba és el. Néhány perc múlva megint a sorban áll.

- Köszönöm. Tényleg jó, hogy megértette.

Úr égre néz majd elfordítja a fejét. Nyilván utál.

Odabent előadom mi járatban vagyok. Azt mondja a lány, hogy odabenn a PH-ban az előadó elfelejtette rágépelni a levélre, hogy kell a forgalmi másolata is. Mindenki itt köt ki, ezért a angy sorban állás. Fáradtan de készségesen átveszi a dokumentumokat, aláíratja a papírokat és enyém a matrica. Remélem legalább egy kicsit vacakul érzik magukat a PH-ban.

Este, hazafelé felszállok a trolira. Közepesen üres. Egyik ülőhely előtt útitárs agitálja bájos fehér kutyusát. Hopp, ugorj! Hopp! Kutyus nem ugrik fel a székre. Útitárs nem tágít: Hopp,ugorj fel! (mármint az ülésre). Kutyus ellenáll.

- Hát, ha a kutyusnak nincs kedve leülni, majd én leülök, – mondom, és mozdulok az ülés felé.

- Máshol is van hely!

- Ezt választom. Ha már úgysem ül rajta senki…

Utastársak összenéznek, talán balhét sejtenek.

Hopp, ugorj! Agitálja néhány lépéssel odébb levő kettes ülésnél. Kutya ellenáll. Gazdi felmarkolja és lepottyantja az ülésre.

- Talán nem kéne… szólok ismét. A kutya lába összepiszkolja az ülést. Senki nem szeret piszkos ülésen ülni.

- Mit okoskodik? Az biztos, hogy tisztább a kutyám, mint maga.

- Nem kétlem… De a lába piszkos, mert láttam, hogy a járdán állt. Egyik utas cipője sincs az ülésen.

Útitárs lezöttyen a kutyus mellé, és utazunk tovább.

Leszállok. Még beszaladok a boltba zsömléért vacsorára. Mások is vásárolnak. Vásárlótárs megnyomorgatja a zsömlét, majd visszateszi, jön a következő. Azon is gyömöszöl egy kicsit, de nem az igazi. Jön a következő. Nézem. Ez nem lehet igaz! Újabb zsömle puffan vissza.

-Ne haragudjon, de én nem szeretem, ha végigtapogatják a zsömléket. Biztos Ön sem szereti.

-Szemét ez, nem zsömle! És még pénzt kérnek érte!

-Értem, hogy nem teszik a zsömle, de miért nem papírral fogja meg vagy zacskóval. Ezt mások meg fogják enni.

- Most fürödtem. Tiszta a kezem! Amúgy is, mit okoskodik?

Tényleg, fut át az agyamon. Egész nap okoskodom. Végülis van még otthon egy kis szikkadt kenyerem. Majd megpirítom.

Kiejtettem kezemből a bevásárló szatyrot, elnyúltam a kanapén, hogy pihenjek egy kicsit, amikoris körbepillantottam és megéreztem, hogy nem jól van, ahogy van. Kényelmetlen érzésem elhessenthetetlenül úrrá lett rajtam, és elkezdtem bútorokat tologatni. Visszaidéztem a tanultakat; eszembe jutottak az arányok meg egyensúlyok, gondolatban felszabdaltam felkockáztam a teret, rájöttem, hogy eddig fittyet hánytam a kötelező közlekedő folyosókra és a meghitt beszélgető terekre, megállapítottam, hogy nem csoda, hogy rám tört a nyughatatlanság, itt ugyan szegény csí sem tud áramlani, tenni kell valamit!

A televízió állványa már régen szálka a szemben, ezzel kezdtem. Kirángattam a zsinórokat, feltekertem a szőnyegeket, kitelepítettem a virágállványt a sarokból betelepítettem a tévét hifistől, az állvány helyére beszuszakoltam a második komolyabb örökségemet, a bronz virágtartót, amit anno gyerekkoromban még Yodától könyörögtem ki és akkor. Megállapítottam, hogy újfent fittyet hánytam a kötelező közlekedő folyosókra a meghitt beszélgető terekre, megállapítottam, hogy itt ugyan szegény csí sem tud áramlani, tenni kell valamit!

Kigurigattam a szerencsére kerekes tévé és hifi állványt a sarokból, kiszuszakoltam az örökséget az újonnan kinevezett helyéről, visszagörgettem a tévé és hifi állványt oda, ahol eredetileg volt, visszacipeltem a bronz virágtartót a sarokba, felmostam a virágtartó és tévé és hifi állvány helyén ha már egyszer üres a sarok használjuk ki a jó alkalmat!) letöröltem homlokomról a verítéket, lerogytam a kanapéra és Megállapítottam, hogy szegény csí valószínűleg még mindig meg van szorulva valahol, itt bizony még mindig nem tud áramlani , amikoris csöngetek. Megérkezett az én egyetlen fiacskám. A kissé szétzilált környezet látva körbeölelgetett, meglapogatta a hátam és megkérdezte. mivan muterarc, belédszállt a nagyi lelke?

Tényleg. Alighanem ez történhetett! Meglátogatott egy órácskára és kiélte kedvenc szenvedélyét. Mindig fáradhatatlanul rendezte át a lakást, tologatta a bútorokat. még meg sem szoktuk így legközelebb már úgy volt, megtöltve némi ideológiával, hogy ugyebár itt a tavasz (nyár, ősz, tél) azért most így praktikusabb. de mi tudtuk, hogy mindennek köze nincs az évszakokhoz, passziózik. Aztán minden logikát nélkülözve télvíz idején tapétázás ürügyén összecsődítette kedvenc fiú unokáit és állta a koszt meg a bűzt, csak hogy lássa a kis édeseket neki tüsténkedni. Igen, nincs kétség, csak ez történhetett, mert mindeddig évtizedeket képes voltam leélni a 4 fal között úgy, hogy még a szőnyeg fekvési szögén sem változtattam. Magamtól biztosan nem őrültem volna meg. Még hálás lehetek, hogy csak ennyit huncutkodott és nem rángatott bele egy lakásfelújításba.

Hmmmmm….. Ergonómia horror? Ez a bejegyzés engem jobban emlékeztet a manapság felnövekedett cyber-közeli generáció arisztokratikus nyafogására, a számítógépet csupán eszköznek és nem fétisnek tekintő mezei felhasználók lesajnálásának, mint létező valós problémára.

Tényleg… Agatha néni bunkerlakása, ahol mindig volt a kedves vendégeknek miniatűr pogácsa. Kicsi süti, nagy szeretet.

Milyen következtetéseket lehetne levonni valaki személyiségére annak függvényében, hogy milyen sütiket sütött…. Mert ugyebár Agatha náni, aki maga volt a mértékletesség, kicsi pogácsákat sütött kicsi tepsiben. Még véletelnül se zabálja magát agyon senki!

Aztán ott a nagyi… Régen, a kelt tészták kiálynője volt. Egyébként sem volt süti amit meg ne sütött volna. Egy pillantás alatt. Elég volt egy sóhaj : úgy ennék egy kis meggyes piskótát, palacsintát stb…. Azt tuti, MINDIG volt annyi tojás és liszt (kétféle is), és naná!a meggybefőtt, lekvár se lehetett probléma! Aztán a teméntelen bejgli (húsvétkor is! mert úgy tett mintah elhinné nekünk, hogy az húsvétkor is dukál, noha mi csak egyserzűen SZERETTÜK és így zsaroltuk ki tőle) és zserbó meg egéreke, meg farsangkor az elengedhetetlen fánk! Aztán amikor már nem bírta erővel a kézi dagasztzást , jött a csőröge! Az is hozta a nélkülözhetetlen olajszagot! Meg a darált süti… azt nemannyira szerettük, de aki ki van éhezve..Mindez teméntelen mennyiségben. Nehogy elfogyjon! Nem emlékszem esetre, hgoy elfogyott volna a süti akárhányan futottunk nála össze. .Lehet, ettól rettegett a legjobban. Hogy valami elfogy. De pogácsát tényleg nem sütött! Sosem kérdeztük tőle, hogy miért nem….

A másik cukrász… a diócskák és sajtos rudacskák pártfogója. A diócskák különös gondot igényeltek mert azokat egyenként kellet masszaként beletölteni valami irdatlan miniatűr (diónyi) formába, aztán megsütni, azátn csokival vagy lekvárral összeragasztani, a maradék masszát megint beletölteni a formába… igazi sziszifuszi feladat! És volt nála sajtosrudacska alufóliával bélelt papírdobozban… Gyakoraltilag sajtós rúdra és diócskára mindig lehetett számítani. Még útravalónak is jutott… aztán szubjektív okok miatt váltott a méteres ropira, a parányra, Ziegler ostyára meg a ropi mixre… A lenyitós szekrényben felzabálhatatlan mennyiségű tartalékok lapultak….nem bírta elviselni, ha nem tud kínálni. Aztán.. mignont vittünk neki, ha a kedvében akartunk járni

Aztán az alamtorta specialista… Azt mondta azt nem tudta sosem elrontani, és tupírozta az egóját, hogy mindenki két pofára ette (még a profik is!). Mert ugyebár örök szorongás a volta sütés miatt… Nem értelemzte a varázsszavakat… kevered amíg jó lesz… amikor már eléggé összeáll… habosra… Mivan????? Aztán egyik barátnője csak úgy elszólta a titkot: ugyan már! Csak mérleg kérdése! Azóta süt, de SOHA sem mérleg és szakácskönyv nélkül. Még a bevált almatortát sem!

Az alma amúgy is egy visszatértő motivum a sütési karrierjében. Ugyebár termett az a teméntelen alma, kidobni mindenki sajnálta, megenni annyit nem lehetett, mi legyen veel? Mindenki reszelte és sütibe tette..pénztárca szerinti receptbe…ez volt a gazdaságilag megszorítások korszaka. Már a süti neve is árulkodott… Almás pite olcsó. Még jó, hog y Horávth Ilona gondolt a szegényekre is!Eztán jött az ajándékba kapott süteményeskönyvből az az almatorta korszak törés nélkül. Almáspite már nem is került az asztalra… Igaz, kivágták az ingyen muníciót szolgáló fákat is. Aztán, inden rágalommal ellentéteben kalácsot is sütött a szöszinek meg a barnának. Fonottat, kakaósat, még a kakaós csiágig is elmerészkedettt. Persze szigórőan mérleggel és könyből. De hiába, mégis az almatortáról lett híres. Az almatortához később csatlakozott a gyümölcskenyér. Azt ajándékba szereti sütni. Annak is gazdasági indíttatása van… Ki a fene eszik meg annyi nugát Mikulást meg nyulat?

Olvasva Try szakács és cukrász művészkedését azon töröm a fejem, lélekbúvár szemmel azok miről árulkodnak vajh….

Tegnap óta élesben megy a dejavu. Leszedem a polcokról a könyveket, bedobozolom, felstócolom. Kipakolom a konyhaszekrényt, bedobozolom, felstócolom. Kiürítem a fiókokat, bedobozolom, felstócolom… Aztán várom, hogy megjöjjön Try és bepalolja a kocsiba, hogy elszállítsuk aktuális új hajlélkunkba, miközben morog, hogy leszakad a dereka, mert nehezek a dobozok…

Aztán rájövök, hogy most nem ez a történet. Megjön a bankigazgató, high tech módon alányúl egy kis gurulóssal a dobozoknak, elsasszézik a liftig, lemegy a garázsba és elkezdi telenyomni a dobozokkal a kis teherautót. Tesz egy-két fordulót, és megtelet a kocsi vagy elfogytak a dobozok….

Mégiscsak dejavu? Elkezd nyöszörögni, hogy megfájdult a dereka, mert nehezek voltak a dobozok bepakolni a kocsiba… Mi történt, hol vagyok? Kivel költözöm és hova? Aztán beülök a pirosba és profi módon kivezetek Ezüstös Tavaszba, hogy új lakhelyemen festegessek egy kicsit…

Kezemben a hosszúnyelű festőhenger és megint rámtörnek az emlékek… Szocreál kis otthonom elfoglalása és újreafestése Try, a nagyi és a tébláboló építőmester… Hát ilyet sem játszunk többet.

A hálószoba színe kísértetiesen hasonlít Try Berrytownbeli lakosztályának színére. Nem tán csak jó öreg Fraud űz velem tréfát hogy ezt választottam?

Pihenésképpen kinézek az ablakon. Forró Csokoládé szomszéd ápolja az 1957-e Shevy-ét. Baloldali velem egykorúnak tippelt, án nálam lerobbantabb szomszédasszony most parkol le a legszuperebb BMW-vel. Mit keresek én itt tulajdonképpen?

Gondoskodom róla, hogy előtüremkedő rosszkedvemet kellőképpen rázúdítsam a bankárra. Nehogymá’ neki jobb legyen..Saját maga vigasztalására gyorsan pizzát rendel és egészségesen falatozik.

VIRTUÁLIS TEVÉK ETETÉSE????? Ha belegondolok, hogy milyen megjegyzéseket kellet zsebretennem egy-egy Barátok közt-be való belepillantásaim alkalmával! No jó, még szerencse, hogy ÉN aztán tényleg nem ez alapján próbálom megítélni az IQ-t és képes vagyok laza játékként, ártatlan szóralozásként felfogni az ilyesmit. Azt hiszem én sem venném a lelekemre, ha valamelyik barátom bizalommal rámbízná a virtuálisan létező igazából szretett tevéjét én meg eltenném szegényt láb alól. Elsüllyednék szégyeneben, hogy még egy teve etetése sem megy nekem. Tegnap vettem egy növényt lakásom visszavonhatatlanul otthonosabbá és meghittebbé tétele érdekében. Aztán egy véletlen szegény növény fejreállt ésfolytán kisett a cserépből. Meglepetve tapasztaltam, hogy nincs is gyökere. Rögtön azt gondoltam, hogy botrány, hogy milyen hiányos a boltban a tájékoztatás, mert nem a giccsosztályon, hanem a virágosztályon rakták ki szegényt. A blokkal felszerelkezve ma megtámadtam a boltot, hogy esetleg…, ha lennének olyan kedvesek… meg én akár le is vásárolom az összeget, de irtózom a művirágtól, és amúgy sem volt kielégítő a tájékoztatás. Már majdnem sorra kerültem a néninél, amikor megláttam a növényem testvérét egy felirattal, hogy “Igazi vagyok, nincs gyökerem, a leveleimen kereszül tartom magam életben”. Életemben először örültem, hogy sorba kellet állnom. Micsoda lebőgés lett volna, ha előadom magam a művirág útálatommal. Amúgy kommnetárnak a projekthez, hogy nagyon jó lett. Nekem a szövekegek is nagyon tetszenek. Szóval, érdemes volt vele sokat dolgozni.

Köszönöm, hogy merhetelen melységekben be lettem avatva a TFT az LCD, CRT-t huncutságaiba. Mivel soha nem votlatm csordaszellemű nagyon zokon venneém, ha itt kiderülne, hogy en LCD-t ahsználok, ezéert nem is mondom meg nektek, hogy én mit használok. Az egész egyébként is a fent emlitett külsőségek miatt érdekel. Ami nekem sokkal izgalmasabb, hogy mi lehet az az idejétmúlt férfisoviniszta megközelités férfi és női viszonylatokban, ami ugye gyenge lábakon áll mindenki láthatja, mégis mint máig legautentikusabb forrást tartják számon. Lehet, hogy a többi forrás megszállot feministák egyoldalú, szűklátókörű, a férfiakat tehetelen, a nőknek kiszolgáltatott bábunak tünteti fel kapcsolati viszonylatban és ennél azért csak jobb lehet minden? De mindezek kapcsán újra rá kellett jönnöm, hogy mégiscsaka filozófus hallgatók a szerencs fiai, akik ilyen napi gyakorlati használatban nélkülözhetetlen útmutatókkal fogják megajándékozni az olvasókat, mert amugy aztán tényleg nem tudnánk az egészről semmit. Még azt hinnék, hogy a dolgok ugy vanak, ahogy megéljük őket, pedig egy csudát. No mindegy most már én sem értem. Pedig ezt csak én írtam.

Rájöttem, hogy tulajdonképpen besavanyodtam. Vagy talán még mindig a kellemes depresszió állapotában leledzem. Ez állitólag bizonyos érdektelenséggel és általanos fásultsággal jár. Máskor ilyenkor már teljesen kitör rajtam a tavasz láz. Biztos, hogy virágokat ültetek, nagytakarítok, napozok stb. Mindennek a nyomát sem találom manapság. Olvasgatom Trychydts és mások blogját és rájövök, hogy noha semi különös nem történik velük, mégis mint egy kalandot élnek meg minden napot. Még akkor is ha vacak napjuk van. Meg még akkor is, ha ki kell bírni 7 darab bölcsesz társaságát, ami azért szerintem is nagy fegyvertény. Talán több blogot fogok olvasni és megfertőződöm némi optimizmussal. Holnap értem jön a főnök, hogy nehog elkéssek a munkahelyemről. Fontos vendég érkezik akinek a fogadásában én leszek az egyik kulcsszereplő. Jó lenne tudni, hogy intellektuálisan szekszinek vagy szekszisen intellektuálisank avagy telejsen semlegesnek ám teljesen alkalmazkodónak és lekesnek kell(ene) lenni. Végülis ezen a talákozón még sok is múlhat. Az illető állítólag egy nagyon felvilágosult közelkeleti. Tehát most nőnek fog nézni és ettől felsőbbrendű lesz vagy annyira felvilágosult, hogy észre sem fogja venni, hogy amellett, hogy tiszta sziporka vagyok, mellesleg nő is. Ami aztán majd megint földbe döngöli az önbecsülésem. Már észre sem vesznek????? Érdekes, én is megkívántam a sztapacskát. A Foodexpresznél elég sokszor van menüben és elég jól is csinálják(ták) Éljen Norbi! Én valszínúleg nem szánom rá magam. Lehet, hogy még ebben is különbözöm Kung-szun Lungtól. Ja, és mellesleg mi a fene az a TFT? Lehet, hogy tulajdonképpen én is megőrülök érte?

Minden együttérzésem szegény egyetmistáké, különösen a filozófia szakos hallgatóké (akikről eddig azt hittem, hogy ők a szerencse fiai), mert rettenetes lehet mindenféle filozófia meg egyéb vizsgákra készülni főfoglalkozásban, összehasonlítva a -be sem merem írni hány éves-, ismétlődő rutinnal vagy teljesen váratlan stresszt fokozó ismeretlen problémákkal bírkózni kb 10 óra/nap biztosan felemésztő napi elfoglaltáságokkal. Az igazi érdekes dolgokra, mint például az angol vagy a német, újkori vagy ókori filozófia, politika vagy egyéb fontos dolgokról beszélgetni filozófia vagy egyéb szakos egyetemistákkal vagy nem egyetemistákkal csak aztán kerülhet sor. Belátom, szegény hallgatókhoz képest tök jól állok… Szerencsére a mai napomat Ágnes nap fogja színesíteni (és hátha valami más is). Ágnes egy sorstársam, akit nagyon szeretek. Úgy tűnik, a kutyusok macik és egyebek mind okosak. Mert ők is nagyon tudnak hallgatni…

Szeretnék csatlakozni a fogadalmakat tévők sorába. Csupa olyan dolgot fogok megfogadni, amit még sosem fogadtam meg, ergo, még sosem kellett szembesülnöm, hogy milyen szégyenletesen gyenge jellem vagyok, hogy még egy vacak fogadalmat sem tudok betartani. Ezennel megfogadom, hogy igyekszem nem túllépni a 60 kg-os súlyhatárt, nem fogok hosszú szőke hajról ábránozni, be fogom érni azzal ami van, nem fogom nem szóvá tenni, ha “valakit” túlsúlyosnak tartok, pozitív lesz a visszajelzésem ha bárkit sportoláson kapok, bár magam nem fogom túlfeszíteni a húrt, nem fogok hetente egy alkalomnál többször porszívózni, nem bízom a virágaim locsolását senkire akinek nincs kedve hozzá, mert lassan átalakul a lakásom virágtemetővé, viszont mindig lesz itthon csokoládé mindenféle csibék kényeztetésére, nem ígérem meg senkinek, hogy több nem nézek Barátok köztet, viszont lesz miatta lelkifurdalásom. Nem utoslósorban megígérem, hogy senkit nem fogok a túltengú, kicsattanó jókedvemmel lefárasztani, hanem kíméletes, visszafogott depresszióba fogok süllyedni. Azt hiszem ezt mind meg tudom ígérni és jövő ilyenkor vállon veregethetem magam, hogy micsoda szilárd, kemyény személyiség vagyok, minőségileg sokkal értékesebb és jobb éeletet éltem, kapcsolataimat sikerült pozitív irányba befolyásolnom, ergó megugrik a népszerűségi indexem. Szerintem ez tök jó lesz.

Nem nagyon értem mi az a Ha-ha a “bevállalósságom” után. Szerintem teljesen bevállalós vagyok, csak az nem látja, aki nem akarja. Kérj fel fotomodellnek (mert már én már fotomodell is voltam bi-bi-bi), és meglátod. Hamar abbamaradt a karrierem, amikor nem volt kedvem a fotóssal narancsszsörp reklám fényképezésre a Tiszára utazni 2 napra. Értsd, nem volt kedvem bevállani a fotóst. Szeretném elmondani, hogy nem olyan nagy baj a BBC műsorán nézni a profin elkészített zenei műsorokat, mert még nyelvgyakorlásnak is jó. Ha abban reménykedsz, hogy a hazai tévé csatornákon lesz 1 db olyan, amelyik profi szinten fog rock zenei műsorokat suározni még a te életedben, akkor lehet, hogy soha nem kell majd beruháznod tévére. Szerintem.

Rika! Én már kitaláltam! Szerintem filozófus hallgatónak lenni a legjobb szakma a földön!!!! Legközelebb ha születek, én is az leszek. és el fogom várni mindenkitől, hogy vegye tudomásul, hogy ez nagyon kemény munkát igénylő nehéz dolog. Ki merné kétségbe vonni azok után amiket a jellemzőiről leírtál? Egyébként a napokban néztem a “Legyen Ön is milliomos!” című világjátékot (lehet, hogy most egyesek restellkednek miattam, hogy RÁADÁSUL MÉG TÉVÉT IS NÉZEK),és egy nagyon helyes okos lány kapásból nyert 1,5 milliót, és akkor úgy bukott el, hogy maradt még segítsége. És mi volt a lány foglakozása? Filozófia-olasz szakos hallgató. Ezek után kicsit megkönnyebültem. Végülis vetélkedőkön is leht pénzt keresni. :)). A rovarokról és egyebekről én is szívesen lemondok (lemondanék). De sajnos….

Ezt a jótanácsot megfogadom.Az a baj, hogy kicsit nehezen megy. Remélem az a valaki akinek ez az üzenet szól, megérti. Amúgy meg csak ámulok, a betermelt rakott krumpli után éjjel kettőkor kézremegés ér valakit az éhségtől. Az én jótanácsaom erre az esetre: éjjel kettőkor feküdj le és akkor nem kell lemenni mindenféle dologkat vásárolni. ennek két igen fontos haszna van: 1. nem eszel, azaz nem járulsz hozzá további súlynövekedéshez, kiküszöbölöd a lekifurdalást az újabb nassolás miatt, 2. megmarad a pénzed, 3. ez már nem annyira fontos, de megemlítem; esetleg másnap nem leszel annyira álmos és időben fel tudz kelni és nem kell fordított életet élned. Mg elmondanám, hogy negyon tetszett a foto amit felraktál, de arra már tényleg nem vállalkozom, hogy oda írjak a sok rettenetesen nagy szakértő közé.

Én is blogoló lettem. Persze, csak ha sikerül elküldeni a megfelelő célra. Ebben nem vagyok teljesen biztos.És ha nem sikerül, senki nem fog velem üvöltözni, shhogy milyen szőke nő vagyok a computerhez, hanem szépen eltűnik a firkálmány valahol az éterben. Én meg próbálkozhatom dorgálás nélkül, amíg sikerül. Amiért mégis erre a kockázatos tevéáknységre adtam a fejem nagyon prózai. Olyan élményben volt ma részem, amilyenben az utóbi időben csak a világ keleti felén volt részem. Valahányszor ez a dolog OTT megtörtént velem, mindig tele voltam némi kis lesajnálással, hogy ehhez képest bezzeg mi… Történetesen ma meglátogattam egy általános iskolát Budapesttől 30 km-re. Nem is a világ vége. ehhez képest hálás vagyok az életnek, hogy már nem kell iskolába járnom, nem kell a gyerekeimet iskolába járatnom, és belátható időn belül nincs a szeretteim közül senki, akinek ezen a megpróbáltatáson kell átesnia. A dolog pikantériája, hogy az iksolában dolgozó szakszemélyzet minden hazai megítélés szerint rendesen teszi a dolgát, magukat a hivatásuknak és a rájuk bízott gyermekeknek szentelik az életüket, és úgy néztek rám mintha maga E.T. lennék amikor olyan kérdéseket tettem fel amik arra irányultak, hogy hogyan lehetne a dolgot egy kicsit gyerekbarátibbá tenni. Kezdtem rosszul érezni magam, mert ugyan azt gondolom, hogy az átlagosnál kifinomultabb kommunikációs stílussal rendelkezem, nehezen találtam meg a szavakat, hogy elekrüljem a látszatot hogy “idejön oszt ossza az észt”. Ez a mai nap új értelemet adott az életemnek. Rájöttem, hogy nincs más választásom, meg kell mentsem majdani közeli szeretteimet ettől az élménytől. Én leszek a Mary Poppins. Gyermeküket szerető családok jelentkezését várom.