telefonminőség

A nagy internetezgetés közben meg sikerült rábukkannom egy rádióinterjúra Japánról. Egy magyar nővel készítették, aki már 14 éve él ott.
A link: http://check.blog.hu/2007/12/07/fk_japan
Határozottan tanulságos volt a meghallgatás. Meg is jött a kedvem, hogy beszerezzem a könyvet, aminek a címe: A felkelő nap árnyéka. A illető hölgy mesél benne az országról, a negatívumokról is (mint ahogyan azt a cím is mutatja).

“Ferber Katalin jelenleg Japán egyik legrangosabb felsőoktatási intézménye, a tokiói Waseda Egyetem docense. 1993 tavaszán súlyos betegként indult útnak Budapestről Tokióba, hogy új életet kezdjen. Kozák Gyula szociológus három nyáron át faggatta beszélgetőpartnerét a Japánban töltött évek tapasztalatairól és tanulságairól…”

Az idei év összességében (a sok munka ellenére) eléggé pozitívan zárult. A sok túlóra és a beígért jelentősebb fizetésemelés után megkezdtem 20-án a több mint két hetes szünetemet, ami határozottan jót tett. Másfél éve szinte folyamatosan tanultam vagy dolgoztam, nem volt időm kikapcsolódni. Ez a kis szünetecske ráébresztett arra, hogy nekem a pihenéshez nem elég egy hét. Az épp arra elég, hogy lenyugodjak, elfelejtsem a munkát, teljesen kikapcsoljak, de arra nem, hogy kezdjek is valamit magammal. Arra kell a második hét. Eddig azért nem tudtam kipihenni magam, mert amire végre lementem alfába az első hét végére, és lett volna kedvem azokkal a dolgokkal foglalkozni, ami érdekel, arra már ismét mennem is kellett dolgozni. Szóval e felismeréssel biztosan gazdagabb lettem az ünnepek alatt.

Persze sikerült jól megbetegednem, így a második egy hetet betegen töltöttem apámnál Szegeden. De ez is jót tett, mert legalább nem rohangáltam és intézkedtem az ünnepek alatt.
Nem ám, hanem masszívan ittam :) (unikum, pálinka, forraltbor stb) Mindent, ami ahhoz kell, hogy egy gyógyszerellenes, 5 évente megbetegedő emberke kikúrálja magát. Természetesen az extraforró illóolajos meleg fürdő is benne volt a saját magam által felírt kúrában. Ez pedig ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy milyen nagy jelentőségű a fürdőszoba (káddal, nem zuhanyfülkével!) a lakásban.

A Szilvesztert pedig (mivel a betegségem miatt Szegeden ragadtam) apámmal és barátaival töltöttem egy csongrádi csárdában. Nem fűztem az estéhez túlzott reményeket, de határozottan jól sikerült végül. A kaja finom volt, a társaság egész végig ropta a táncot. A fiatalok elbújhattak volna a népitáncos múlttal rendelkező apám mellett, aki úgy megpörgetett, hogy a lábam nem érte a földet szó szerint. Aztán jött a részegen hazavezetés (persze nem én), hanem valaki, aki jobban bírta a piát. A konfetti még két napig hullott belőlem. Másnap meg kiderült, hogy a 70 éves nagymamám a szomszédasszonyával együtt petárdákat dobált az erkélyről. A barátaim meg nem buliztak sehol. Hogy is van ez, megfordult a világ ? :)

Az már megszokott, hogy félrenézek, -olvasok stb. dolgokat, figyelmen kívül hagynak másoknak fontos részletek, pl: hogy ma másfél évvel a kabátvásárlás után vettem észre, hogy jééé, ennek kapucnija is van (miután már párszor anyázva sétáltam az esőben kapucnival a hátamon, hogy már megint elázik a hajam), de ma rájöttem, hogy azért még nekem is van mit tanulnom:

A következő párbeszédet hallottam ma a HÉV-en:

- Anyaaaaa hány fok vaaaan? (mutogat a gyerek szerelvény ajtaja fölött lévő táblára)

-De kislányom, az nem hőmérő, hanem a megállók!!!

Szóval még van hova fejlődnöm :)

Kezdem a sztorit ott, hogy nem épp gyakori a keresztnevem, nem írnám most itt le, legyek az egyszerűség kedvéért “xy”. Tegnap anyut felhívja egy csaj, és bemutatkozik hivatalosan az én TELJES nevemen (mivel őt is így hívják), és közli anyám nevét is, hogy őt keresi. Anyám – mivel azt hiszi, hogy én beszélek – meglepetten válaszol, hogy: “Ne hülyéskedj “Y”, én vagyok az, ANYA! “. A csaj meg persze nem érti a szitut, mindenesetre beletelik fél perc, amire mindenkinek leesik, hogy ki az “xy”, és hogy ki kinek az anyja. A csaj egy hivatalos ügyben hívta anyát, de a sors iróniája az volt – mint utóbb kiderült – , hogy neki meg nemrég halt meg az anyukája, és teljesen hátborzongató volt számára, amikor anyám azt mondta a telefonba, hogy: “Ne hülyéskedj “Y”, én vagyok az, ANYA”!”.

Nálunk néha túlságosan is 21. századi módon működnek a dolgok. A főnököm, aki egyébként egy irtó rendes fazon, hajlamos teljesen egyszerű dolgokat mailben közölni ahelyett, hogy élőben tenné ezt a tőlem cirka másfél méterre lévő asztalától. Úgyhogy ma célzatosan javasoltam neki, hogy mi lenne, ha mától nem köszönnénk egymásnak reggel, tökre fölösleges, amikor megtehetjük mailben is. Vette a lapot :).

Ami a metró vonalán van, ott tényleg a sorszám hiányzik! Amúgy a 8-asnál már kezdett gyanús lenni a dolog :)

És nicsak, az ember az 5. megállónál elakad, tovább sem olvassa. De ha mégis, akkor a 8-as lesz a következő, ahol elakad. Most látom csak, hogy az is hiányzik. Ettől már Potter is zavarba jönne :) .

Mellékelek egy képet, amit ma sikerült készítenem a 17-es villamos egyik megállójában. Na, na? Vajon melyik az 5. megálló?

Természetesen fel sem merül bennem az a feltételezés, hogy a menetrencsinálóbácsi/néni nem tud számolni. Biztos vagyok benne, hogy e – mellesleg nem egyedi (lásd piros metró vonala) – jelenség oka valami más lehet. Hmm… Igen, megvan! Ez valami olyasmi lehet, mint a Harry Potterben a “kilenc és háromnegyedik” vágány. Igen, minden bizonnyal. Ez az egyetlen logikus, ésszerű és reális magyarázat a dologra ;).

És erről a süni is tudna mesélni :)

Reggel Chloe álmosan bemászik az irodába, köszön a portásnak, néz balra, néz jobbra, majd úgy marad. Pislog egyet, de a látvány még mindig ugyanaz. Az irodaház jobboldali liftje nyitott ajtókkal dekkol a földszinten, benne egy bőrfotel, szőnyeg, hamutartó, virágdekoráció, képek a falon, miegyéb. Ez az eredménye, ha egy irodaház “mindenese” arra használja fölös szabadidejét, hogy kiélje lakberendezési hajlamait az elromlott felvonón. Engem meg választás elé állít hajnalok hajnalán (9-kor ;) ),hogy: “kényelmes de használhatatlan” vagy “kényelmetlen de használható”. Választás az utóbbira esik. Nahát, nahát pici Chloe, igazán lehetnél már egy kicsit lazább ;).

« Későbbi bejegyzések