A mai nap folyamán sikerült egy három perces telefonbeszélgetést lefolytatnom egy cég ügyvezetőjével (ügyfelünk), nevezzük Zsolt-nak. A napokban többször beszéltem vele, így nem lepődtem meg, amikor felvettem a kagylót, és a megszokott stílusban és hangon köszönt, hogy: „hello, Zsolt vagyok, azért hívlak, mert….”. Az általa felhozott téma is épp aktuális volt, pénzügyes programunkban lévő egyik probléma megoldása miatt hívott fel, hogy segítsen. Egy kicsit meg is lepődtem, hogy miért ilyen segítőkész. Azt viszont tudtam, hogy beszéltünk már erről a dologról vele, ők már megoldották, meg amúgy is laza a fazon, szóval úgy voltam vele, hogy ha ennyire szeretne segíteni, akkor nem tiltakozok. Még viccelődtem is vele (mivel mostanában a saját cégén belül szinte mindenfeladatot ő csinál), hogy: „na mi van, mostantól te lettél a programozó is?”
Aztán elkezdett dolgozni a problémán, le is tettük a telefont. Csak nem hagyott azonban nyugodni, hogy miért segít nekem és miért ért ennyire a programozáshoz is. Erre kiderült, hogy nem az adott cég ügyvezetőjével beszéltem, hanem a mi programozónkkal (akit nem láttam már fél éve), Zsoltnak hívják őt is, a hangja pedig kiköpött olyan, mint az adott ügyvezetőé :P. Szegénynek biztosan mondtam egy csomó olyan megjegyzést, amit nem értett. Hivatkoztam például a tegnapi beszélgetésünkre (na most vele ugyebár fél éve nem beszéltem), de nem kérdezett vissza. A fentebb idézett „na mi van most te lettél a programozó?” kérdésem sem zökkentette ki érdektelenségéből :))))
Nem tudom, azért ha nekem hülyeségeket beszélnek a telefonban, visszakérdezek. Amúgy az a szerencse, hogy kiderült a dolog, mert legközelebb, amikor valóban a cég ügyvezetője hívott fel biztosan felhoztam volna neki, hogy segített, gondoskodva magamnak a dupla beégésről ezúttal az ügyfél előtt :)

Chloé walesi tartózkodásának 6. napján:

“Már most érzem, hogy az itt eltöltendő fél év nem fog lényegében megváltoztatni”

Mellesleg megjegyezném, hogy kicsi Chloé azért ment, hogy változzon :P. Mivel nem az a típus, aki feladja, így maradt még 183 napot.

….” az eddigi legérdekesebb dolog, amivel itt találkoztam, azok a sirályok a temetőben. Ez jellemzi az egész hangulatot…”

Azért a temetőt sikerült megtalálni az első héten :)))

Na befejezem, mielőtt még bemásolnám a fél naplót ;)

Elővettem a naplómat, hogy beleírjak pár dolgot. Már nem nyitottam ki több mint egy éve. Beleolvasgattam helyenként. Hááát, az ember érzékenyebb pillanataiban tud írni olyan dolgokat, amik akkor olyan kereknek tűnnek, de így utólag elég nyálasan hangzanak, néhol meg szabályosan nem bírom abbahagyni a röhögést :)))

Chloe sok-sok évvel ezelőtt: „Olyan valakit keresek, aki ismer anélkül, hogy ismerne, és én is ismerem anélkül, hogy ismerném”

Chloé válasza erre ma: IWIW te nagyon hülye!!! :P

Hát igen, megvan annak szépsége, ha az ember szembesül néha a régi önmagával :P

Reagálva Zoei párbeszédes bejegyzéseire, tegnap este ez jutott eszembe:

- Az életem ismétli önmagát.

– Jajj neee, már megint ezzel jössz?

– Az ismétlésben mindig egy másik szereplő szerepét játszom.

– Na, akkor legalább nem unatkozol.

– Így csak a legvégén értem meg igazán a szituációt.

– Szerintem jobban tennéd, ha kevesebbet filozofálnál és többet cselekednél.

– Jajj neee, már megint ezzel jössz?

– Én például ahelyett, hogy itt ülök egész nap és gondolkozom, inkább kimozdulok és ezer féle dolgot csinálok.

– Na, akkor legalább nem unatkozol ;)

Eddig azt hittem, hogy nem nagyon szeretem az ilyen zenét, de ismét rájöttem, hogy tévedtem.

Általában nem hallgatok pár hónapig új zenéket, aztán rábukkanok valamire, amit képes vagyok hetekig hallgatni, aztán megint pár hónap szünet, majd megint jön valami új. Ezúttal Harcsa Veronika. Ha minden igaz, akkor unokatesómmal el is megyünk a Jazz Clubba meghallgatni élőben. Már alig várom. Cardiffban anno még eljártunk a helyi klubba, és iszonyú hangulatos volt.

Harcsa Veronika Quartet-től két szám egy videón

Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Jazz duo

Tessék meghallgatni!

Nem tudom, de minél többet hallgatom, annál jobban bejön, és az énekesnő is nagyon szimpi. Úgyhogy most pár hétig ő fogja szolgáltatni az aláfestést az álomvilágomhoz :P

Van még egy sztori, ez is nemrég történt: szintén bevásároltam a Deákon, kisétálok a boltból, elsétálok az aluljáróig, majdnem elérem a mozgólépcsőt, amikor realizálom, hogy valami nyomja az oldalamat. Odanézek, háááát sikerült a bolti piros műanyag bevásárlókosarat magammal hoznom, teki kajával, simán kisétáltam vele a boltból a hónam alatt fogva, mint egy kis retikült. Gyorsan kipakoltam belőle, leraktam egy oszlop mellés és gyorsan eltűntem :)

Azt még mellékesen megjegyezném, hogy a kaját kifizettem, csak utána elfelejtettem kipakolni a kosárból.

Ezt a kajarendeléses dolgot legutóbb én is eljátszottam, csak én otthon voltam, és a munkahelyre rendeltem. Szerencsére időben rájöttem, így felhívtam őket, és megoldottam a problémát.

Van viszont másik sztorim: elindultam bevásárolni egyik nap, kimegyek a kapun, végigsétálok az utcán egy jó 10 percet a buszmegállóig, várok a buszra, megérkezik, akarok felszállni. Ekkor veszem észre, hogy egy tesco-s szatyor van a kezemben, teli rohadó szeméttel. Igen, mielőtt elindultam kivettem a kukából a teli zacskó szemetet, hogy majd az udvari konténerbe kidobom, persze amire kiértem ezt már rég elfelejtetem, így boldogan sétáltam végig az utcán, lóbálva a zacskót. Még jó, hogy a felszállás előtt észervettem.
(Legutóbb meg majdnem a kulcsomat dobtam bele az udvari konténerbe a szemét helyett.)

Sikerült ma éjjel rábukkannom az m1-en a Grönholm-módszer című filmre. Ha valaki szereti az olyan pszichológiai témájú filmeket, ami szinte egy helyszínen (pl ebben az esetben teremben) játszódnak és a párbeszédek viszik az egészet, akkor annak ajánlom, mert szerintem nem fog unatkozni. Nem bocsátkoznék részletes elemzésbe, mert az nem az én műfajom, röviden vázolom inkább az alapszituációt:  Egy multinacionális cég vezetői posztjára jelölt embereket versenyeztetik egymással. Egy kamerával megfigyelt teremben kapják a különböző feladatokat számítógépen keresztül, melynek során például különböző szituációkat szimulálnak, ahol csapatban, de természetesen egymás ellen “játszanak” (vitatkoznak, érvelnek, szavaznak). Aki vesztesen kerül ki az adott szituációból, az távozik, egyre szűkül a kör. Persze vannak szünetek is, ahol kötetlenül elbeszélgethet/ félrevonulhat ki akivel akar, ami pesze tovább bonyolítja a helyzetet.

Nem mondanám, hogy kiszámítható a film, legalábbis nekem nem volt az,  egyrészt ezért tetszett. Persze azért voltak sejtéseim a végkifejlettel kapcsolatban, amik bejöttek, de volt, hogy igencsak meglepődtem. Meg számomra a párbeszédek alapból érdekesek voltak, szóval, ha előre tudom a végét, akkor is megnéztem volna.

Az Új színházban elvileg megy, azért megnézném úgy is :)

A port.hu-ról meg itt a link:

http://www.port.hu/a_gronholm-modszer_el_metodo/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=11293088&i_where=1&i_where_tv=1

A lenti képet a lépcsőházunk faláról készítettem. A lakók közt van kiosztva ugyanis a lépcsőház takarításra, és hát néhányan nem tesznek eleget kötelességeiknek. Ezt persze nem mindenki nézi jó szemmel, így ez “utóbbiak” egyikének sikerült egy újságból kivagdosott, majd a takarítási rend fölé ragasztott buzdító mondattal ösztönözni az  ” előbbieket”. Nálunk ugyanis még a kultúráltabb formáját nyomatják a célozgatásnak. Unokatstvéremék 8. kerületi lépcsőházában ez némileg máshogy hangzana :)

A fő ok, hogy bejárjam Budapest plázáit egy esküvő volt, amire sürgősen ruhát kellett szereznem. A ruhatáram ugyanis erősen híján van a fehér ruháknak és az alakalmiaknak is, a kettő kombinációja meg csupán fogalomként létezik nálam. Cipőről nem is beszélve! Azt sejtettem, hogy négy óra kevés lesz, de azt, hogy három napig tart majd részemről az akció, azt nem. Igaz, ebben az is közrejátszott, hogy olyan leárazásnak lehettem tanúja, amikor nem csak az aktuális szezon ruháit pakolták ki a polcokra, hanem az egész éves megmaradt ruhatárat kiárusították. Így eléggé elkanyarodtam az eredeti küldetéstől. Első nap, mikor Zoeival mentünk például egy őszi kabáttal tértem haza, illetve pár sportosabb pólóval. Másnap anyával egy hét órás bevásárlókörútnak köszönhetően (ugyanott) estére egy gumicsizmát mondhattam magaménak, ami a fesztiválokon esős időben ugyan elég jól jön, de még mindig semmi köze az esküvőhöz. Harmadnap két másik plázát, majd az előbbit bejárva (szintén hét óra alatt) sikerült beszereznem egy felsőt és egy cipőt, minek már a lagzin is hasznát veszem (mindkettőt az utolsó üzletben). Így az eheti sportolást letudtam, viszont igencsak rám férne egy talpmasszázs. Megfogadtam, legközelebb lényegretörőbb leszek ;) És most ajánlom az összes barátnőmnek, hogy sürgősen menjen férjhez mindenki. Ha már ennyit szenvedtem egy esküvői összeállításért, akkor nem csak egyszer szeretném viselni :).

Hát igen, pedig a modell arca már egész visszanyerte eredeti emberi formáját. Nincs megdagadva, és már csak egy kicsit zöld :P

Állítólag az emberek egyre nagyobb százaléka küzd azzal, hogy az állkapcsa mérete miatt a fogai gyakorlatilag nem férnek el a szájában. Részemről ez biztosan így van, pedig nincsenek is nagy fogaim. Pontosabban nem voltak. A fogszabályzás miatt már így is búcsút mondhattam 4 kis egészséges fogacskámnak, és akkor azt hittem, hogy a bölcsességfogaimmal már nem lesz probléma. A fölsők szépen ki is nőttek, igaz, 15 fokkal megdőlve, de ezt még meg is bocsájtanám. Az alsók viszont egyáltalán nem férnek ki, mert föléjük tornyosul az állkapcsom hátsó csontja.

Orvos elküld röntgenre, elkészül, orvos vigyorog, hát ki kell vésetni (mivel még ki nem nőtt fogakról van szó). Hát persze, hogy eddig nem is gondoltam erre, ez hiányzott az életemből !!! :) De hogy ne legyen egyszerű a helyzet, a csontocskát meg is kell fúrni. Na, ez kb. olyan volt (ma 4 óra tájban), mintha a számban heggesztettek volna  különféle recsegő hangok kíséretében. Tulajdonképp csak a fényhatás hiányzott, meg a szikrák. Persze cserébe végignézhettem, hogy az immáron feleslegessé vált pár húscafat  egy fényes csipesz közé fogva hogy kerül ki a számból, úszik el a szemem előtt és végzi a kis tálkában remegve az asztalon. Nem, nem szeretem becsukni a szemem :), legalább hozzávetőlegesen szeretném tudni, hogy mit művelnek velem 25 ezer forintért. Merthogy fogorvoshoz csak maszek megyek. Ha nem maszek mennék, akkor most egy durvább történetet kellett volna valószínűleg elmesélnem, nincsenek jó tapasztalataim.

Na, de csak egy kicsit fájt, azt is csak azért, mert be volt gyulladva minimálisan. Viszont  a hazautat alig éltem túl, amikor meg elmúlt az érzéstelenítő hatása, már a tűréshatáron voltam. Ekkor bevettem a fájdalomcsillapítót, amit az orvos felírt. Először azt hittem, hogy nem hat, de egy óra várakozás után most nem érzek semmit, csak egy tompa nyomást. Hihetetlen, nem gondoltam, hogy ilyen durván erős.

Mindenesetre az arcom jól meg is dagadt, de erre fel lettem készítve, így nem szaladtam pánikszerűen a szomszédos kórházba :)

Előtte

Utána

A fájdalomcsillapítón kívül még antibiotikumot is kell szednem, aminek a mellékhatásait tanulmányozva a következőre bukkantam: “Nagyon ritkán előfordul a  nyelv sárgás, barna vagy fekete  elszíneződése és szőrszerű bevonat megjelenése” :))) Az ilyen mellékhatásos listákat imádom amúgy, mindig teli vannak szörnyűségekkel.

Odavagyok ezekért a babákért :)

http://www.enchanteddoll.com/galleries/index.html  (beraknátok ezt a linket az ezekért szó alá? köszi:)

Mivel életem első wasabi-s éttermes élménye isteni volt, és Zoei bejegyzésén felbuzdulva megkívántam a mochit, úgy döntöttem, hogy rendelek magamnak neten egy kis japán kaját, ami két fordulósra sikeredett:

1. wasabi:   egy kis mochi (7 db)+ wokban pirított zöldség tofuval (kb 1800Ft)

Vélemény:  gyors (ingyenes) szállítás (40 perc), kedves futár, éttermi szintű kaja (melegen érkezett). Isteni volt a mochi, pont olyan mint az étteremben. Mivel a házhozszállítós kajáktól mindig kevesebbet várok, így ez messze felülmúlta a várakozásaimat.

2. I love sushi:  szintén mochi (2db), csak másfajta+ ropogós csirke rizzsel és avokádósalátával (kb 1800Ft.)

Vélemény: RETTENETES :P, a szállítás másfél óra (300 ft), (a futár itt is aranyos volt), a kaja pedig szörnyű és kevés. A csirkefalatok úgy néztek ki, mint 5 db töpörtyű, amit egy kutyával megrágatnak, kiteszik száradni és pirulni a napra, majd fognak két csigát, és mászatják rajta egy kicsit úgy, hogy lehetőleg rá is szarjanak! A mochiban pedig az volt a a legkiábrándítóbb, hogy be volt csomagolva, mint valami műkaja. Először fel sem ismertem. Az avokádósalátában pedig volt 5 kocka avokádodarabka, egy kis hagyományos saláta és egy minirák. Persze minden jéghideg volt, ami mondjuk még elmegy, csak hát a másikhoz képest azért kicsit kiábrándító volt.

Nem tudom, hogy az étel gusztustalansága vagy a felháborodásom okozta, de egy falatnyi kóstolás után kivágtam az egészet a kukába. Azt hiszem, a netes rendeléses pályafutásom ezzel véget is ért.  Ok, a wasabis finom volt, de a mennyiséghez képest nagyon drága.

Elhatároztam, hogy kikapcsolódásként ismét elkezdek rajzolgatni. Már kiskoromban is vonzott a dolog, nem is voltam béna, de azért attól messze álltam, hogy  a jövőmet erre építsem. Számomra ez tipikusan az az elfoglaltság, ami terápiás jelleggel lefoglal, kikapcsol. Így fogtam hát neki újra, s rögtön kezdtem is egy női alakkal. Nem ezzel (ezt utólag rajzoltam), de kb. ezen a szinten volt :-)

És akkor konstatáltam, hogy ennél azért már óvodában is magasabb szinten voltam, úgyhogy fogtam magam és megnéztem pár oktató jellegű videót a youtube-on. Aztán ismét nekifogtam a rajzolásnak:

Hát ennyit arról, hogy a rajzolás kézügyesség. Semmi köze a kézügyességhez. Gondolkodásmód, technika, képzelőerő, fantázia, meg hasonlók :)

Régóta vonzódom a temetőkhöz, de sokáig nem fogalmazódott meg bennem, hogy miért. Aztán egyszer csak jött a megvilágosodás: a temetőben való sétálás azért volt rám mindig nagyon pozitív és megnyugtató hatással, mert ott teljesesen ki tudom zárni a külvilágot. Olyan érzésem van ott, mintha egy idő és szabályok nélküli buborékban sétálnék. Ott tudok a legjobban a ”semmire” gondolni, és ez az igazán megnyugtató benne azt hiszem. Teljesen kizökkent a valóságból.

Persze azért hozzáteszem, hogy ez az idill sem marad mindig zavartalan. Például akkor, ha üldözőbe vesznek a biztonsági őrök. Ez sajnos ráébreszt arra, hogy bizony ott is vannak szabályok, amit ugyebár nem árt betartani, hacsak nem menekülve szeretnénk elhagyni a helyszínt ;)))).

Emlékeztek még arra a logikai játékra, amikor a kecskét, a káposztát meg a farkast kell átjuttatni egy csónakon a folyó túlsó oldalára úgy,  hogy meg van adva, hogy melyiket nem lehet a másikkal egyedül hagyni? Na, találtam egy hasonlót (mozgatható figurákkal), csak több személlyel, így egy kicsit bonyolultabb, de azért sikerült megoldani :).

Minap volt szerencsém ismételten ellátogatni Kozsó teaházába (Zöld teknős barlangja teaház), ami valahol az Oktogon és a Nyugati között van félúton. Határozottan pozitív benyomást tett rám a hely,  ráadásul a legutóbbi emlékeim alapján kicsit bővült is az alapterület. Jól elbeszélgettünk, majd jött az este meghatározó pontja: a mézrendelés ;), ami az utóbbi pár alkalom óta a “most ugrik  a majom a vízbe” szakaszt takarja. Leadtam a rendelésemet a teát illetően a pincérnek, majd a következő párbeszéd zajlott le:

- Mivel szeretné a teát? Cukor, barnacukor, méz…?

- Mézzel!

- Erdei virágméz, akácméz, hársméz, gesztenyeméz??

- ööö… =)

Mit is mondjak. Ilyen jellegű keresztkérdésekre nem voltam felkészülve az utóbbi teázások tapasztlalataiból kiindulva. Valahol ugyebár nekünk kellett kiszaladni mézet venni, mert nem volt.

Végül a gesztenyemézet választottam, amit még sohasem ettem azelőtt, és meg kell mondanom, hogy isteni.

Próbáltatok már az ügyetlenebbik kezetekkel írni az ellenkező irányba? (Jobbkezeseknél bal kézzel balra, balkezeseknél jobb kézzel balra)

Írásban balkezes vagyok,  így nálam a következő az ábra:

normál írásom (bal kézzel jobbra)

tükörírásom közepes tempóban (jobb kézzel balra)

az előbbi tükörírásom képszerkesztővel letükrözve

A lényeg, hogy az egésznek anélkül kell működnie, hogy az ember gondolkodna rajta, hogy melyik betűt hogy írja :) Ha egyszerre csináljátok úgy könnyebb, de én ezeket most egymástól függetlenül írtam, a szöveg sem teljesen azonos.

Korábbi bejegyzések »