Az üvegbúra, Örkény színház, bemutató: 2019.

Trychydts | | | 2019., június 24., 23:49 | | | Kategóriák: ,

Három kedvenc színészem van az Örkényben: Kókai Tünde, Zsigmond Emőke és Dóra Béla. Az Üvegbúrában pedig rajtuk kívül senki más nem játszik.

Sylvia Plath regénye amúgy is egy nagyon kompakt és személyes írás, mind a stúdiószínházi közeg, mind a sok monologizálás jót tesz neki. A díszlet erősen stilizált, a ferde padló, az azt körülvevő peremek, a falra lépcsőzetesen felszerelt kapaszkodók-ülőkék még némi mozgásszínház-szerű játékra is lehetőséget adnak. A főszerepet Zsigmond Emőke játssza, az összes mellékszerepet pedig a másik két fiatal színész. Mindenki a legjobbat hozza, de nekem pont azért ők a kedvenceim, mert hihetetlen tehetségek mindannyian. Kókai Tündétől a még egyetemi hallgatóként eljátszott Ofélia volt a szerep, aminek kapcsán először észrevettem, Zsigmond Emőke sokoldalúsága, a IV. Henrikben tűnt fel először, Dóra Béla pedig Erdős virágot szavalt a színház Facebook-oldalán.

A cselekménynek nagyon érdekes, finom lüktetése van: néha felgyorsulnak az események, pörgős, pattogós dialógusok mellett, nagyon feszesen játsszák a jeleneteket, aztán néha minden lelassul, minden sokkal fesztelenebb és természetesebb lesz. És minden másodperc teljesen a helyén van, nincs egyetlen érdektelen vagy elnyújtott jelenet sem.

Zsigmond Emőke alakítása nem csak azért tökéletes, mert finoman és érzékenyen formálja meg Ester Greenwood identitáskrízisből súlyos depresszióba csúszott figuráját, hanem azért, mert a történet feminista felhangjait is nagyon erősen adja vissza. Egy olyan fiatal intellektuel, aki be van zárva a nőket körülvevő sztereotípiák ketrecébe, miközben folyamatosan tárgyiasítják, félreértik, elutasítják. Mindenféle erőltetett aktualizálgatás nélkül, mégis igen erősen, zavarba ejtő élességgel jelennek meg a Metoo-mozgalom által is felvetett szörnyűségek.

Fantasztikus előadás, és tökéletes helyen van az Örkény stúdiójában.

A Mélyben (Éjjeli menedékhely), Örkény színház, bemutató: 2019.

Trychydts | | | 2019., június 17., 23:49 | | | Kategóriák: ,

Könnyű megszokni, de nehéz ráunni az Örkény maximalizmusára. A Mélyben is egy olyan produkció, ahol az eredetihez való maximális hűség együtt jár egy modern, dinamikus, mellbevágóan erős előadásmóddal.

A történet alapvető, meghatározó kontextusa a nyomor, és ezt a minimális díszletekkel és a kiválóan megtervezett jelmezekkel zsigeri alapossággal sikerül visszaadni. Bőrünkön érezzük a mindent átható, lemoshatatlan mocskot, az állandó hideget, az elképzelhetetlen mértékű szegénység összes létező kényelmetlenségét. A darab egy fiatal nő haldoklásával kezdődik — Kókai Tünde pedig felkavaró intenzitással adja meg az alaphangot.

Mindenki a helyén van a történetben — az Örkény társulatának valamennyi tagja elképesztő mértékű átlényegülésre képes és a csoda most is megtörténik. Znamenák István ugyanolyan meggyőzően adja a kapzsi, gerinctelen, mégis erélytelen háztulajdonost, mint ahogy Vajda Milán is látszólag könnyedén lényegül át vagyonát-eszét réges-régen elivott, félig értelmi fogyatékos szűccsé.

A darab fő kérdése az: lehetséges-e egyáltalán remény ennyire mindennek a legalján? A nyomorgó, egyik napról a másikra tengődő közösségbe egyszer csak egy rejtélyes, mégis jó kedélyű öregember, Luka érkezik és ügyes manipulációval, kegyes hazugságokkal kezd el lelket önteni mindenkibe, próbálja nekik visszaadni régen elveszített erkölcsi tartásukat. Közben megismerjük a pincében berendezett szállás lakóinak és és szállásadóik egyéni sorsát. Torokszorongató közelségből ismerhetjük meg azokat a túlélési stratégiákat, amivel képesek rávenni magukat, hogy felkeljenek és még egy napot túléljenek. Luka személyisége annyiban különleges, hogy mindenkit képessé tesz arra, hogy egy kicsit messzebbre tekintsen. Persze sokszor ez sem több öncsalásnál. Nem derül ki, van-e bárki is, aki ténylegesen előrébb tud jutni Luka tanácsai révén, de a nagyon haloványan, de mégiscsak megcsillanó reménysugárt az jelenti: nehéz elképzelni, hogy a történet vége után minden mehetne tovább a régi megszokott rendjében.

Márpedig a létnek ezen a fokán a teljes elállatiasodástól való megmenekvés is egy fél megváltással ér fel.

A városi Tenerife

Trychydts | | | 2019., június 10., 23:49 | | | Kategóriák: , ,

Mint minden rendes városi patkány, természetesen alig vártam a lehetőséget, hogy megmártózhassam kissé a tenerifei utcák hangulatában. Visszaadhatatlan érzés volt.

Mondhatnám a tipikus választ, hogy tipikusan mediterrán hangulata van a városoknak, de valójában nem ezt éreztem. Amerre megfordultunk — Porto de La Cruz, Orotava és a régi főváros, La Laguna — mind egészen más karaktert sugároztak, mint akármelyik olasz vagy spanyol város, ahol eddig megfordultam (és Szicíliában azért voltunk nagyon kis helyeken. Persze az is igaz, hogy mindig is tudatában voltam annak, hogy valójában milyen messze vagyok Európától, de folyton éreztem valamilyen enyhe melankóliát. És persze az is igaz, hogy nagyon sokszor lehet látni a gyarmati múlt nyomait, elsősorban mindenféle kisebb erődöket, és amúgy is rengeteg ház van, amiből sugárzik a történetelem. A Puerto de La Cruzi botanikuskertről is nagyon érződött, hogy hosszú idők munkája és gondos tervezés eredménye.

Minden település (a mostani főváros kivételével, amit szándékosan elkerültünk), nagyon kicsi, könnyen belátható és bejárható — ez is kicsit hozzájárult a “nyaralás a világ végén” hangulatomhoz.

Tenerife 2019 04.26-05.03_0055
Tenerife 2019 04.26-05.03_0062
Tenerife 2019 04.26-05.03_0057
Tenerife 2019 04.26-05.03_0025
Tenerife 2019 04.26-05.03_0041
Tenerife 2019 04.26-05.03_0052
Tenerife 2019 04.26-05.03_0033
Tenerife 2019 04.26-05.03_0018
Tenerife 2019 04.26-05.03_0166
Tenerife 2019 04.26-05.03_0204
Tenerife 2019 04.26-05.03_0212
Tenerife 2019 04.26-05.03_0216

| | |